redőink
eltakar a kudarc,
mit belém neveltél.
emlékszem a redőkre,
mikben engem szerettél
úgy, ahogy csak te tehetted,
úgy, hogy sose feledjelek.
lábam gyökerzése kitépve,
boldogságom szinte kilépve.
utolért minden néma szerpentin,
s lázálomnak hazudott perspektív.
megpróbálom becserkészni, indulok,
meg ne késsem az odaért indulót.
a célegyenes egy csokorban mindened,
nem osztozol, így közösködünk mindenben.
legyen könnyű a tovatűnt időnk,
mely mint a vén dió, hamar kidőlt.
Szombathely, 2019.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Callypso2019. december 15. 19:55
Nagyon érdekes és egyedi részletekkel tarkított ez a vers. És ráadásul igazán mély a mondanivalója is... Szeretettel gratulálok hozzá és kellemesen békés estét, nyugodt ünnepvárást kívánok, kedves Márk! (:
Kipy(szerző)2019. november 19. 08:11
@M.Laurens: @E.L.: @Seelensplitter:
Köszönöm kitartó figyelmetek és kedves szavaitok.
@sarahwyard97: kedves hogy így gondolod, s örülök hogy élménnyeket tudtam adni verseimmel számodra. Köszönöm szavaid, s látogatásod.
Seelensplitter2019. november 17. 12:27
Kedves Márk!
Különleges alkotást hoztál ismét.
Stílusod egyedi, utánozhatatlan.
Üdvözlettel: Seelensplitter
sarahwyard972019. november 16. 00:50
@Kipy:
Elgondolkodtató sorok ezek, most olvastam néhány versed, mindegyikre ez az egyediség jellemző, ami igazi olvasói élményt ad minden alkalommal! Gratulálok a képi világodhoz, a költőiség csakúgy árad gondolkodásmódodból!
Köszönöm az élményt, most már kíváncsi figyelőmmel követem tovább műveidet!
Üdvözlettel,
Judit
Törölt tag2019. november 11. 12:00
Törölt hozzászólás.
M.Laurens2019. november 11. 10:45
Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok!
/ Miklós /