Szerző
Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Életkor: 74 év
Népszerűség: 473 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 139 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. november 9.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (60)

A jelölők listája csak a két hétnél régebbi verseknél látszik.

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Dajka Margit

1907-1986.

Akkori Magyarországon
Nagyvárad szülővárosa.
Elek Veronikának és
Dajka Jánosnak leánya.

Sűrű volt a gyermekáldás,
tizenhárom testvére volt,
ám a szülők házassága
áldottnak már nem bizonyult.

Édesapja balettmester
a Nagyváradi Színházban.
Jószerével alig látták
odahaza a családban.

Hétévesen rikkancskodott
Nagyváradon, Bémer téren,
szükség volt a keresetre,
hogy a család megélhessen.

A kilencéves kisleány
színháznak a pénztárában
mondja ott nagy vidáman, hogy
fellép majd ő a színházban.

Igazgató meghallotta,
és a kislányt meghallgatta,
azon nyomban alkalmazta,
liftes fiút eljátszhatta.

Tizenöt éves korában
Nagyváradon szerződtették.
Tehetségét a rendezők
nagyon gyorsan felismerték.

Kolozsvárra elkerülve
felnőtt szerződését kapta.
Pár év múlva megkezdődött
magyarországi pályája.

A vidéki színházaknál
kezdte a pályafutását,
majd pedig a fővárosban
a remek csúcsra jutását.

Nem tartozott társulathoz
egy-egy szerepre szerződött.
Végül a Thália tagja,
a pályája ott végződött.

Tragikai, komikusi
elemei hitelesek.
Dajkának besorolása
"tragikomika", ez remek.

Vezető egyénisége
a magyar filmművészetnek.
Temperamentuma és a
"szépsége" érvényesülnek.

Művészetét elismerték,
Kossuth-díjban részesítik,
Érdemes Művész, majd később
Kiváló Művész, tisztelik.

Magánélete az titok,
arról sok szó alig esik.
Négyszer tett esküt hűségre,
ami mással is megesik.

Hatvanhétben nyugdíjba ment,
ám azt csak kényszerből tette,
ezután a filmvilág lett
neki további élete.

Tüdőrák ellen küzdött, csak
Ruttkai Éva láthatta,
rajta kívül Lajtos Árpád
volt, aki őt ápolhatta.

Férje akkor eldöntötte,
nem engedi őt egyedül,
ha a halál eljön érte,
előle már nem menekül.

Felesége halálakor
főbe is lőtte ő magát.
Temetésük külön történt,
tisztelték az akaratát.

Katonatiszt volt régebben,
börtönviselt lett belőle,
nem akart ő rossz fényt vetni
az ünnepelt színésznőre.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


dvihallyne45(szerző)2019. november 14. 15:17

@montor: @111111: @hillailaszlo-ve: @kodrane: @Sida: @MeszarosneMaya: @Nichi-ya:

Mindnyájatoknak köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet!!

Örültem kedves, elismerő szavaitoknak és a szívecskéknek!!

Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2019. november 14. 15:14

@CD57.sz:
Köszönöm szépen,hogy itt jártál!
Örülök,hogy tetszett a versem!
Szeretettel:Sarolt

@uzelmanjanos956:
Köszönöm szépen! Sarolta

@Ahita:
Nem lehet megunni!! Ölellek:Saci

@madaras:
Nagyon örülök,hogy életével megismertethettelek!
Üdvözlettel:Sarolta

@kicsikincsem:

Köszönöm szépen! Sarolta

dvihallyne45(szerző)2019. november 14. 15:09

@Martonpal:
Köszönöm szépen! Sarolta

@Doli-Erzsi:
Köszönöm,hogy olvastál!! Ölellek:Saci

@1-9-7-0:

Kedves Anikó!

Nagyon örülök,hogy tetszett az alkotásom!!

Köszönöm szépen kedves szavaidat!

Szeretettel:Sarolta

@Erdei:
Örülök,hogy élményt tudtam nyújtani!
Szeretettel:Sarolta

@lejkoolga:

Olgám!
Köszönöm kedves szavaidat!

Ölellek:Saci

dvihallyne45(szerző)2019. november 14. 15:03

@Kicsikinga:

Kedves Kinga!

Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet!!

Örülök neki, ha újat tudtam nyújtani!!

Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2019. november 14. 15:00

@Evanna:
Köszönöm szépen! Ölellek:Saci

@laszloklara:
Örülök,hogy tetszett! Sarolta

@B...yL...o:
Köszönöm szépen kedves László!
Üdvözlettel:Sarolta

@HanyeczKaroly:
Nagyon szépen köszönöm kedves, elismerő szavaidat!
Üdvözlettel:Sarolta

@Perzsi.:
Örülök neki!! Szeretttel:Sarolta

@jocker:
Ferikém!
Nagyon szépen köszönöm elismerő szavaidat!!
Szeretettel:Saci

@pintyipontyi:
Örülök neki! Ölellek:Saci

@Cila03:
Köszönöm szépen az elismerést!
Szeretettel:Sarolta

Nichi-ya2019. november 13. 19:57

Ismét csak gratulálni tudok nagyszerűen megírt alkotásodhoz sok szeretettel, szívet hagyva.

Golo2019. november 13. 15:36

Mila 59

MeszarosneMaya2019. november 13. 15:18

Sok mindent elárultál róla, köszönöm: Maya

Sida2019. november 13. 10:38

Mindig lehet tőled tanulni!

Klára

kodrane2019. november 13. 08:25

Mindig meg babonázol írásaiddal. most is szívvel jöttem!

hillailaszlo-ve2019. november 12. 15:13

Megható emlékezés!
Élmény olvasni az életútját!
Különleges művésznő volt,
filmekben láthattam!
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

1111112019. november 12. 08:26

Nagyon szerettem a művésznőt és szeretettel, szívesen olvastam szép életút versedet is drága Sacika,ölelésem. Piroska

montor2019. november 11. 19:18

Érdeklődéssel olvastam ezt a remek életrajzot, szerettem Dajka Margit játékát.
Szeretettel, szívvel
Eszter

kicsikincsem2019. november 11. 17:27

Szívvel olvastam a megemlékező versed, gratulálok.
Ilona.

madaras2019. november 11. 17:15

Kedves Sarolta !
Diákkoromból a Liliomfi-ban később a Tüskevárban láttam öregasszony szerepben - nagyon kellemes hangja volt.....a versedből sokkal többet megtudtam róla.
Elismeréssel, tisztelettel, szívvel olvastalak.

Ahita2019. november 11. 11:22

Drága Sacikám, köszönöm a verses megemlékezést, imádtam, és ma is szívesen nézem alakításait.
Ölellek szeretettel, gratulálok szívvel: Éva

uzelmanjanos9562019. november 11. 11:03

Szép versben emlékeztél megy a művésznőről, szívvel gratulálok:János

CD57.sz2019. november 11. 08:20

Kedves Sarolta! Eszembe jutott a Macskajáték – Oscar-díjra jelölt filmje, Bors néni szerepe...Nagyon köszönöm, hogy olvashattam életútját versbe szedve.
Elismeréssel gratulálok, szívvel olvastalak: Klári

lejkoolga2019. november 11. 06:28

Nagy érdeklődéssel, elismeréssel olvastalak, mint mindig, drága Saci!
Szeretettel, szívvel: Olgi

Erdei2019. november 10. 21:04

Kedves sarolta köszönöm az eddigi legnagyobb élményt, amit nyútottál csodálatos alkotásban. Persze, hogy itt hagytam a szívemet :) Elismerésem és öelésem szeretettel, Éva

1-9-7-02019. november 10. 18:31

Drága Sarolta nagy élmény a te ''elmondásod'' alapján megismerni vagy épp elmélyíteni az általad bemutatott emberekről tudható részleteket kiválóan mutattad be Dajka Margitot is szívet érdemlő kiváló alkotásodhoz szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Doli-Erzsi2019. november 10. 18:17

Szívvel szeretettel olvastam a nagyszerű alkotásodat,
Erzsi

Martonpal2019. november 10. 16:34

Szívvel olvastam remek versedet...attila

Kicsikinga2019. november 10. 16:01

Mennyi mindent megtudtam már Tőled!
Nagyon köszönöm!

Cila032019. november 10. 13:52

Ez nem semmi.
Hihetetlenül jól megírt élettörténet.

Gratulálok:

Magdi

pintyipontyi2019. november 10. 13:51

Nagyon tetszik! Szeretettel
Ilon

jocker2019. november 10. 13:21

Hmm... az ember, ha ilyen történeteket olvas, akkor döbben rá, hogy micsoda sorsok vannak...
Én már ezt ismertem, de ahogy Te kedves megírtad az maga a csúcs! Jó, ha mondom = 5*
Olvasni eme remekedet a műélvezet csodája volt, köszönöm az élményt.
Poétaöleléssel, elismeréssel? szívből gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

Perzsi.2019. november 10. 12:29

Ismét élmény volt olvasni a versedet Sarolta.

Gratulálok:Erzsi

HanyeczKaroly2019. november 10. 12:27

Nagyon-nagyon köszönöm, hogy megírtad ezt a szép verset. Eszembe jutott ahogy Majmunkaként hallgatta Szindbádot, Latinovits Zoltánt, aki a kispolgári élet szépségeiről mesélt Neki feledhetetlenül... Nagy áldás van írásaidon, élvezettel tanul belőlük az ember. Szívvel, szeretettel olvastalak most is: Karcsi

B...yL...o2019. november 10. 12:03

Gratulálok ehhez a nagyszerű életrajzi leíráshoz, melyet szép versbe szedtél.
Szeretettel:
László

laszloklara2019. november 10. 11:50

Kedves Saci, örömömre szolgált e neves színésznőről készült versed

Evanna2019. november 10. 10:45

Nagyon szerettem Dajka Margit nagy-nagy tehetségét!
Szívvel olvastam szép versed!
Evanna

dvihallyne45(szerző)2019. november 10. 10:29

@Pflugerfefi: @bereczkif: @JohanAlexander: @kokakoma: @lorso: @szalay:

Mindnyájatoknak köszönöm a megtisztelő érdeklődést melyet versem iránt

tanúsítottatok!

Köszönöm szépen kedves hozzászólásaitokat és a szívecskéket!

Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2019. november 10. 10:23

@AkarkiGyula: @feri57: @ferzoltan: @molnarne: @195705252012:

Nagy örömömre szolgál,hogy olyan írással leptelek meg Benneteket ami

újjat is nyújtott. Sikerült felkeltenem e téma iránt is az érdeklődést!!

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket!

Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2019. november 10. 10:16

@anci-ani: @Zsuzsa0302: @gyorgyjeko: @donmaci: @gypodor:

Mindnyájatoknak köszönöm szépen kedves, elismerő szavaitokat és a

szívecskéket!!

Örülök,hogy ez is tetszett!!

Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2019. november 10. 10:13

@orok.szerelem55: @pipiter: @m.falvay: @Maria_HS: @lanyigeza:

Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmeteket!

Nagy öröm számomra, hogy a megversesített életrajz is felkeltette

érdeklődéseteket.

Szeretettel:Sarolta

lorso2019. november 10. 10:10

Szép emlékező alkotás.
Zsolt

kokakoma2019. november 10. 10:05

Elismerő szívvel köszönöm. János

szalay2019. november 10. 09:15

kedves Sarolta köszönet ezért az érdekes versedért,
nagy szivvel István

JohanAlexander2019. november 10. 09:13

Sarolta, egy újabb élmény,
nagyszerű emlékvers, egy
felejthetetlen művészről!
Nagy szívvel!

bereczkif2019. november 10. 08:39

Nagyszerű emlékezés egy nagyszerű színész nőről.
Szívvel gratulálok: Ferenc.

Pflugerfefi2019. november 10. 08:31

Sacika!
Lenyűgöző ismertetés,verssé varázsolva!
Szivvel szeretettel olvastalak!
Feri.

molnarne2019. november 10. 08:26

Nagyon jól megírt versed nagy szívet érdemel szeretettel gratulálok:ICA

ferzoltan2019. november 10. 08:00

Kedves Sarolta!
26. szívet hagytam cserébe e nagyszerű emlékező-, és bemutató versedért, egy életút, amelyben minden (is) megtörtént, azt hiszem. Egy nagy szelet korszakot idéztél fel, amiről nem volt tudomásom, ezért külön köszönet.
Üdvözlettel, Zoltán.

1957052520122019. november 10. 07:17

Szívet érő emlékezésedet szeretettel olvastam. Gratulálok és ölellek , Irén

feri572019. november 10. 06:59

Nagyon szép emlékezésversed Sarolta
Szívvel olvastam
Feri

AkarkiGyula2019. november 10. 06:56

Sacika, megint olyan ismereteket nyújtottál, ami kívül esett eddigi érdeklődésemen.
ü

gypodor2019. november 10. 06:06

Tetszik.
Szívvel most is.
Gyuri

donmaci2019. november 10. 05:49

Nagyon szépen versbe írtad. Szívvel olvastam Józsi

gyorgyjeko2019. november 10. 05:31

Szegényebbek lennénk rímekbe szedett történeteid nélkül, köszönjük! Szívvel gratulálok, üdv. Gyuri

Zsuzsa03022019. november 9. 23:46

Szomorú, megható versed szívvel, szeretettel olvastam! Kellemes estét kívánok: Zsuzsa

anci-ani2019. november 9. 23:22

Megható szomorú élettörténet,
melynek a vége is tragikus lett lett.
Drága Sacikám nagyon szép gördülékeny versben ismertetted!
Gratulálok nagy szívvel, őszinte elismeréssel, szeretettel:
Anci

lanyigeza2019. november 9. 23:13

(16) Kedves Sarolta!
Nagyszerűen emlékeztél meg általam is nagyrabecsült színésznőről.
Szeretettel: Géza

Maria_HS2019. november 9. 22:10

Emlékezésednél szívet hagyok: Maria

m.falvay2019. november 9. 21:07

Nagyon szép emlékező sorok . Köszönöm ezt a kedves verses élet rajzot .
Szívvel Miki

pipiter2019. november 9. 20:50

Szívvel olvastalak, gratulálok!
Judit

orok.szerelem552019. november 9. 20:31

Kedves Sarolta, szép, szomorú emlékezésed, szívvel szeretettel olvastam!
Szívből elismeréssel gratulálok remek alkotásodhoz!
Margit

dvihallyne45(szerző)2019. november 9. 20:19

@Motta:
Köszönöm szépen! Sarolta

@dobosigyorgy:
Nagyon köszönöm!
Szeretettel:Saci

@meszaroslajos60:
Köszönöm szépen!
Üdvözlettel:Sarolta

@elena15:

Igyekszem felkelteni az érdeklődést!!!
Szeretettel:Sarolta

@41anna:

Köszönöm szépen! Sarolta

dvihallyne45(szerző)2019. november 9. 20:15

@Csendhangjai:

Már 2015-ben is írtam elég sokról ,csak áttáértem a várakra most megint

eszembe jutottal ők is. Ölellek:Saci

@m.agnes:
Örülök,hogy tetszett! Szeretettel:Sarolta

@Eci:
Köszönöm,hogy olvastál!

Ha végig futsz a műveimmen elég sokkal találkozhatsz!

Szeretettel:Sarolta

@John-Bordas:

Köszönöm kedves szavaidat! Sarolta

@SzaipIstvanne:
Nagyon ötülök,hogy tetszett!!

Szeretettel:Sarolta

41anna2019. november 9. 19:36

❤ 11, megható szép ahogy meg írtad!
Melinda

elena152019. november 9. 19:08

Drága Sarolta

Gyönyörű versedhez szívből gratulálok.
Nagyon szeretem , hogy történelemel kapcsolatban írsz.
Köszönöm , hogy mindig egy értékes emberől írsz.
Nagyon sok szeretettel Elena

meszaroslajos602019. november 9. 19:01

Kedves Sarolta!
Meghatóan szép alkotásodhoz elismeréssel, szívvel gratulálok, Lajos.

dobosigyorgy2019. november 9. 18:54

Méltó megemlékezés. Nagy szívvel gratulálok.
Szeretettel : Gyuri

Motta2019. november 9. 18:50

Szomorú, szép sorsok.
Szívvel olvastalak
Motta

SzaipIstvanne2019. november 9. 18:47

Draga Sarolta! Szerettem nagyon, sok hiteles alakitasat lattam, igaz
csak TV-n keresztul. Meg a regi idokben lehetett filmet, szinhazi
kozvetitest latni. Ma a celebek rettenetes!!! alakitasait.
Koszonom ezt a szep emlekezo verset.
Szivvel gratulalok.
Maria

John-Bordas2019. november 9. 18:34

Versed nagyszerű,Dajka Margit nekünk is kedvencünk volt,köszönjük a megemlékezést,ölel János szeretettel

Eci2019. november 9. 18:26

Kedves Sarolta! Köszönöm az élményt, hogy olvashattam. Várom a folytatást. Óriási szívvel gratulálok. Szeretettel Edit

m.agnes2019. november 9. 18:21

Köszönöm az érdekes életút bemutatását.
Jó rá emlékezni...

Csendhangjai2019. november 9. 18:15

Nagyon szép dolog Tőled, hogy megidézed régi nagyjainkat!

Szívvel, szeretettel:

Klára

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom