Szerző
Fűzi Martin Csaba

Fűzi Martin Csaba

Életkor: 21 év
Népszerűség: 4 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 132 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. november 8.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Fűzi Martin Csaba

Ékes, vörös madárka

Észrevettem egy madárkát a kékellő égbolton,
S vöröses tollai megcsillantak a fénylő horizonton.
Különleges látványára menten felfigyeltem,
Min akkor gondolkodám, azt rögtön elfeledtem.

Aurája szikrákat szórt, melyek belém is hatoltak,
S unott lelkem húrjai pendülve daloltak.
Fellobbantá bennem az érzelmek csíráját,
Mint az első görög atléta az olimpiák lángját.

Utánaszegődtem, hogy közelről csodáljam,
Kezembe vehessem s dallamát nyugtázzam.
Füleltem hát immár szorgos figyelemmel,
De magaménak akarám kevés türelemmel.

Próbáltam hát elkapni szép szóval s csapdával,
De a madárka szabad lény, mely ügyesen elszárnyal.
Akkor érzi jól magát, ha szabadon repülhet,
Elmém ártó béklyóitól gyorsan menekülhet.

Nem kergetem tovább, szárnyaljon önfeledten,
Hogy a fellegek között végre önmaga lehessen.
Köszönöm hát neki ezt a csodás, röpke élményt,
A sötétséget megszüntető, pompás fehér fényét!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Pflugerfefi2019. november 8. 16:25

Remek alkotàs!
Szívvel gratulálok!
Feri.

hara.mya2019. november 8. 13:48

szep. tetszik a regies szohasznalat.
oleles, maia

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom