Prok Dávid

Sejtelmek

Kérdéseim maradtak magamnak:
A kérdés, a sejtelem megmaradt.
Hogy részed legyen a földi Édenben,
Hát láss meg szépet s jót mindenben.
Szél játékát bizton hallgasd,
Élesen bár, de igazat beszél.
Sokadszor mit hallasz,
Nyugtot nem lelsz, nincs vakcina.
Őszülni készülsz? Telet várj...

Most némán papírra csepegtek
Visszafojtott könnyei múltnak,
De a kérdés maradt magamnak:
A mának embere ellentétek
Közé skatulyázva ingázik,
S így, bár akarva-akaratlan:
Egy kiismerhetetlen világban
Az ember maga is azzá válik...
A kérdés, a sejtelem megmaradt.

Reményed legyen, éltesd, hidd - ki
Bátran kel, igaz békéjét csak az leli...

Csalfa napsugár az utolsók közt -
Így is tán legbecsesebb.
Szögletes-gúnyos lombsátrak
Alatt biztosan tétova talpak.
Körben kavics-szőnyeg elterült,
Akár Sztüx vizébe merült
Milliónyi dirib-darabos gondolat.
Megannyi elme-labirintus ez:
Tudatos-tudatlanból eredez.

Galamb-sereg: tartalékos sorozás
Templom tetejének gerincén.
Egészet ütött a harang -
Ember, lelked nem barlang...
Hangulatunk bár napra-nap karsztosodik,
Csupán egyetlen árnyalat,
Mégis mily sokat jelenthet.
Galambraj suhan - idő szintúgy:
Itt sem vagyok, tán nem is voltam még.

Reményed legyen, éltesd, hidd - ki
Bátran kel, nyugtát igazán az lelheti...