Andók Veronika

Megpróbálták elrabolni

1956.

Megpróbáltak elrabolni
A lelkemből egy darabot.
Megpróbálták elrabolni
Tőlem, hogy magyar vagyok.

Gyermek voltam, nem tudhattam,
Hogy létezik olyan titok,
Amelyről még suttogva sem,
Sosem beszélnek a nagyok.

Vörös csillag árnyékában
Készültünk az ünnepre.
Egy másik nép forradalmát
Énekkarral éltetve.

Gúnyosan nevettek rajtam,
Akik akkor láthattak.
Nem tudtam, hogy novemberben
Ünnepelni nem szabad.

Nagyon fáj és haragszom, mert
"Minden rendben" - ezt mondták.
Nem tudtam, hogy októberben
Anyák fiukat siratják.

Szégyenlem, hogy volt egy ünnep,
És nem mesélték el nekem:
Pesten vér folyt, tankok jártak,
S én más ünnepét éltetem.

Akik akkor parancsolták,
Ma sem értik a lényeget,
Bár kifordítva hordják most
A régi köpönyegüket.

Vádolom őket szüntelen,
És szégyenlem a múltamat.
Bár elnémíthatnék minden
Rég zengett mozgalmi dalt.

Megpróbáltak elrabolni
A lelkemből valamit.
És láthatatlanná hazudni
A pesti rácok hantjait.

...Mégis inkább hálát érzek
Azokért, kik októberben
Fegyvert fogtak, habár tudták,
Győzni szinte lehetetlen.

Imát mondok minden srácért,
Ki életét feláldozta.
Mindenkiért, aki ott volt
És a harcot harcolta.

Köszönöm, hogy küzdöttek és
Megőrizték a hitet.
Túlerőben tankok között
Védték meg a jövőmet.

Köszönöm, hogy nem engedtek
Csak azért se, akkor se
Vörös ködöt borulni
A fényes, szép magyar égre.

Köszönöm, hogy kiharcolták
Azt, ahogy most itt állok:
Magyarként és szabadságban
Köszönöm a világot.