Szerző
Rigó Tibor

Rigó Tibor

Életkor: 58 év
Népszerűség: 11 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 69 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. október 8.
A vers helyenként a szerző szándéka szerint nem követi a magyar helyesírás szabályait.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

A jelölők listája csak a két hétnél régebbi verseknél látszik.

Rigó Tibor

Úgy félek

érzelem

Rettegek már
én sosem voltam bátor
nem szégyellem
hisz az ember vakon látja meg a világot
aztán később már megcsodálja az ég kékjét
és nézi tétlen hagyja
hogy viharok tépjék
szaggassák szét fehérlő habjait
úgy félek már számolni tavaszaim
csak jönnek csendben
sorban
csokrokat kötnek a fülledt alkonyokra
édes illatokkal részegítenek
észre sem veszem már
melyik múlt éppen el
félek az ősztől ahogy simogatni hozzám hajol
a ködös vakító gőztől amitől
dalra fakad a lomb
és félek látni már
ahogy sárgára isszák magukat a leveleket
azután lehullanak csendben
nem is búcsúznak tőlem
el
félek már mert gyáva az ember
félek akkor is amikor tajtékzik a tenger
behunyom szemem
ne lássam
vad dühét
félve szállok el majd
az őszi ml
szürkülő felhők fölé
fehér habokkal megfesteni azokat
félve dúdolom el majd én
az utolsó dalomat.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Sida2019. október 9. 22:02

Tetszik.
Si/2.szív.

KekNapkorong92019. október 8. 23:44

Nagyon szép versednél szívet hagyok. A természet szépséges elmúlását gyönyörűen, már-már festői szépséggel ecseteled. ... ahogy sárgára isszák magukat a levelek, aztán lehullanak csendben, nem is búcsúznak tőlem el ... Igaz, valahol az ember is hasonló körforgást él meg, mint az őszi levél, de az a biztató, hogy a Lélek örök és örökké élni fog. Baráti üdvözlettel --- Anna ---

John-Bordas2019. október 8. 16:04

Első szivvel gratulalok ehhez a szépen megírt versedhez,ölel János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom