Partl Béla Péter

Ölelkező betűk

Kóborló gondolatokban elveszek lassan,
Visszatekintek folyton, a soraidat halljam,
Vágyom arra, hogy írj és sose legyen vége,
Szünet nélküli ölelésben lenne részed.
Látom a lelkem, ahogy a szívembe zihál,
Hozzád bújna és lelkedből inna, mint egy piás,
Belemerülnék a szavaid ízébe lassan,
Elkapnám a hangod, hogy más ne hallja.

Aztán már az idő sem számítana semmit,
Csak mi, amíg a szerelmünk engedi,
Nyugodtan, gyengéden ölelnélek át,
Hogy tudd, nekem te lettél a világ.
Egyetlen sóhajom vinne a mámba,
Veled élni örökké, egy csodás világba`
Ahol eggyé válhatnánk, amíg élünk,
Hogy aki lát minket, mosolyogna értünk.

Hiányzol, pedig egy nap nem a világ,
De a soraidban a lelked értem kiált,
A lelkem feszült és nyugtatnom kell,
Hogy nélküled egy nap majd csodás napra kel.
És amikor megjön a leveled, és olvashatlak én,
Akkor minden, ami volt nélküled, elég,
Egyetlen nap után vágyazva ébredsz,
Hogy egymást öleljük a betűiken végre.