Szerző
Turi Károly

Turi Károly

Életkor: 51 év
Népszerűség: 58 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 99 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. szeptember 6.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (21)

A jelölők listája csak a két hétnél régebbi verseknél látszik.

Turi Károly

Belém költözött a szerelem

Belém költözött a szerelem.
Jött valahonnét, mint egy kósza pillanat.
Mint a langyos szellő tavasszal,
Azzal a varázzsal, ahogy szirmot bontogat.

Emlékszem, hajnal volt,
A repülők darabokra szaggatták az eget,
Bár a csodáktól már szinte féltem.
S mondtam is az itt maradt dolgoknak,
Ha most karon fog engem, imádkozzanak értem.

Merre tartunk mi kéz a kézben?
Megölsz tán,
Ha magadba bolondítasz egészen?
Lopni jöttél, csalni?
Csak arra kérlek, ne kelljen könnyek nélkül hirtelen meghalni.

Ahogy csiklandoztál a mosolyoddal,
S én körbejártalak, az Isten tudja hányszor.
Éltünk egy percet tán, de ha tudtad volna,
Hogy már az elején mennyire hiányzol.

Belém költözött a szerelem,
S hogy mi lesz a sorsom, nem tudom,
Tán meg kell küzdenem véle,
Ha magát bennem lázasan kiélte.

Arló, 2019. augusztus 10. 22:09

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


BakosErika2019. szeptember 9. 09:17

Tartson sokáig és vigyázz rá.
Szépen megírtad.

szombati2019. szeptember 8. 13:56

Nagy szívvel.
Tibi

gypodor2019. szeptember 8. 11:40

Tetszik. A szerelem jó! El ne engedd!
Szívvel
Gyuri

jocker2019. szeptember 7. 18:21

Szép és jól sikerült vallomás. Élményt adtál, hogy olvashattam!
Gratulálok; elismeréssel, tisztelettel, barátsággal!
jocker/Kíber/Feri

miriam2019. szeptember 7. 15:28

Szép vallomás! Gratulálok !

kicsikincsem2019. szeptember 7. 14:26

Vallomásodhoz szívvel gratulálok.
Ilona

1111112019. szeptember 7. 12:57

''Belém költözött a szerelem.
Jött valahonnét, mint egy kósza pillanat.
Mint a langyos szellő tavasszal,
Azzal a varázzsal, ahogy szirmot bontogat.''
Boldogságos meglepetés,vigyázz rá nagyon, szeretettel hagyok szívet. Piroska

Metta2019. szeptember 7. 08:41

Kedves Karcsi!
Gyönyörű, romantikus versednél szeretettel hagyok szívet. 💕
Margit

orok.szerelem552019. szeptember 7. 01:06

Kedves Károly, szívvel olvastam nagyon szép vallomásod!
Kívánom, hogy beteljesüljön és sokáig tartson!
Szívből gratulálok nagyszerű versedhez!
Margit

Motta2019. szeptember 6. 20:46

Szép vallomásodat szívvel olvastam.
Motta

roseprincess2019. szeptember 6. 19:47

Csodálatosan szép!
Szívvel, Alexa

JohanAlexander2019. szeptember 6. 16:57

Károly, tetszett.
Szívvel!

Pflugerfefi2019. szeptember 6. 16:07

Ha nincs viszonzàs.... dráma!
Ha van.... földöntúli boldogság!
Szivvel gratulálok versedhez!
Feri.

tomorg2019. szeptember 6. 15:18

Belém költözött a szerelem,
S hogy mi lesz a sorsom, nem tudom,
Tán meg kell küzdenem véle,
Ha magát bennem lázasan kiélte.

Szia Karesz, ha igazak a sorok, sok boldog pillanatot, ha másképp lesz, azt vállunkon kisírhatod. A költői eszköz adott, varázsold el.
Szeretettel olvasva, szívvel jelölve, üdv, Gábor (10)

acsbalint2019. szeptember 6. 13:44

Ez különösen tetszik
Belém költözött a szerelem.
Jött valahonnét, mint egy kósza pillanat.
Mint a langyos szellő tavasszal,
Azzal a varázzsal, ahogy szirmot bontogat.

szívvel
Ács B

John-Bordas2019. szeptember 6. 13:25

Turikari,gratulálok a szerelemhez,és ne aggódj azon,hogy majd elmúlik mert ez defetista álláspont,a szerelem nem garantál semmit csak boldogságot annak aki átéli mint egy ajándékot,a viszonzas csak dísz a szerelem tortajan,a szerencsés 7 szívet adom versedhez,ez biztos segít a szerelemben,ölel János

donmaci2019. szeptember 6. 13:16

Csodás versedhez szívvel gratulálok. Józsi

SzaipIstvanne2019. szeptember 6. 13:13

Kedves Karoly! Szep, romantikus vallomasod szivvel
olvastam.
Tovabbi szep napokat kivanok, udvozlettel:
Maria

Golo2019. szeptember 6. 13:01

Ahogy csiklandoztál a mosolyoddal,
S én körbejártalak, az Isten tudja hányszor.
Éltünk egy percet tán, de ha tudtad volna,
Hogy már az elején mennyire hiányzol.

Nagyon tetszik a versed.

♥ hagyok szeretettel: Radmila

molnarne2019. szeptember 6. 12:27

Nagyon szép vallomás nagy szívet érdemel szeretettel gratulálok:ICA

feri572019. szeptember 6. 11:43

Nagyon szép vágyakozásversed
Szívvel olvastam
Feri

anci-ani2019. szeptember 6. 11:15

Szépséges romantikus emlékezés,
csodálatos érzelmekkel teli vallomás!
Gratulálok nagyon szép versedhez kedves Karcsi
szívvel, elismeréssel:
Anci

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom