Szerző
Poór Edit

Poór Edit

Népszerűség: 132 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 154 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. augusztus 27.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (42)

Poór Edit

Élet temploma

Hunyd be szemed, láss csodát,
Eléd tárul egy pompázó világ.
Fényörvény emeli lelked magasba,
Megállsz gyönyörködni egyik szférában.
Szikrázó színekben tündököl minden,
Dús energiától fák ragyognak itt fenn.
Harmónia és béke hatja át a teret,
Fényvirágok hajladozva lágyan zenélnek.
Andalító ritmusra angyalok táncolnak,
Feltöltő erejét érzed e látványnak.
Távolban egy templom tűnik fel,
Az Élet temploma előtted tárul fel.
Csillogó aranyban megnyitja kapuit,
Szeretet mindent rózsaszínbe borít.
Lépj be bátran, várnak már rád
Atya és Jézus áldott oltáránál.
Tedd le bánatod, megoldatlan gondod,
Kérj az Úrtól bűneidre bocsánatot.
Legyen hited az Ő erejükben,
Bocsáss meg te is ellened vétkezőknek.
Szeretet vezessen utadon tovább,
S hagyd, hogy az Úr viseljen gondot reád.
Kérj tőlük erőt mindennapjaidhoz,
Áldásukkal lesz tele a holnapod.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Eci(szerző)2019. szeptember 7. 18:38

@Doli-Erzsi: Nagyon szépen köszönöm figyelmedet és kedves véleményedet. Edit

Doli-Erzsi2019. szeptember 7. 18:34

Hittelteli alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Erzsi

Eci(szerző)2019. szeptember 2. 09:21

@lazarhzs: @marcsa: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok és kedves véleményeteket. Edit

marcsa2019. szeptember 1. 20:02

Áldás az életen a legnagyobb kincs.

lazarhzs2019. szeptember 1. 15:48

Egy másik dimenzióba emeled olvasóid lelkét.
Valóban szép lenne, ha szeretet vezetné utunkat.
Gratulálok.

Eci(szerző)2019. szeptember 1. 12:55

@111111: @lorso: Nagyon szépen köszönöm figyelmeteket és kedves véleményeteket! Edit

lorso2019. szeptember 1. 12:27

Szívvel voltam versednél!
Zsolt

1111112019. szeptember 1. 08:16

Szívesen olvastam kedves Editke hittel teli versedet. Piroska

Eci(szerző)2019. augusztus 30. 20:51

@szjuma3: @kicsikincsem: @Vilmos01: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok és kedves hozzászólásotokat. Edit

kicsikincsem2019. augusztus 30. 16:35

Szívvel gratulálok kedves Edit.
Ilona

Vilmos012019. augusztus 30. 16:12

az élet temploma a szeretet gratulálok
sok szeretettel

szjuma32019. augusztus 30. 12:22

Szívvel olvastam nagyszerű versedet. Magdus

Eci(szerző)2019. augusztus 29. 20:48

@Agi63: @uzelmanjanos956: @gypodor: @editmoravetz: @SzilajMark: Nagyon szépen köszönöm figyelmeteket és kedves véleményeteket, a szíveket és gratulációkat. Edit

SzilajMark2019. augusztus 29. 20:24

Nagyszerű vers! Nagy-nagy szívvel gratulálok! ❤
Márk

editmoravetz2019. augusztus 29. 20:15

Drága Edit!

Nagy hittel átitatott versed szívvel olvastam!
Köszönöm, hogy elénk tártad.
Szívvel-szeretettel: Edit /35./

gypodor2019. augusztus 29. 14:59

Nagyon szép!
Szívvel
Gyuri

uzelmanjanos9562019. augusztus 29. 10:21

Csodálatosan szép versednél szívet hagyva gratulálok:János

Agi632019. augusztus 29. 08:24

Szívvel olvastalak!
Ági

Eci(szerző)2019. augusztus 28. 20:48

@adamne: @195705252012: @molnarne: @lelektunder: Nagyon kedvesek vagytok! Köszönöm szépen, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációkat és az értékes hozzászólásotokat. Edit

lelektunder2019. augusztus 28. 20:28

Kedves Edit!


Magas színvonalat képviselsz!
Gratulálok remek versedhez!
Szívvel voltam, és szeretettel olvastalak:Ági

molnarne2019. augusztus 28. 19:07

Nagyon szép alkotás szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

1957052520122019. augusztus 28. 18:31

Nagyon szép elmélkedés. Szeretettel , Irén

adamne2019. augusztus 28. 15:56

Csodaszép alkotás. Gratulálok kedves Editke szívvel,
nagy szeretettel:Manyi

Eci(szerző)2019. augusztus 28. 14:37

@JohanAlexander: @acsbalint: @Sivatag87: @erzsifarkas: @lejkoolga: @bereczkif: @Cila03: Nagyon szépen köszönöm figyelmeteket és kedves véleményeteket. Edit

Cila032019. augusztus 28. 13:36

Nagyon szép versednél szívvel jártam:

Magdi

bereczkif2019. augusztus 28. 11:44

Csodálatos versedet szívvel olvastam: Ferenc.

lejkoolga2019. augusztus 28. 11:13

Titokzatos világba vezettek az olvasót, drága Editke!
Megnyugtató, szép versed szeretettel, szívvel olvastam: Olgi

erzsifarkas2019. augusztus 28. 10:40

Kedves Edit! Szép versedhez gratulálok. Nagyon jó lenne ha béke hatná át a teret. Remélem egyszer így lesz. Addig is valóban csak Isten ad nekünk erőt.
Szeretettel: Erzsi

Sivatag872019. augusztus 28. 09:19

Nagyon szép és csodás versedhez szívből gratulálok. Nóra ❤️

acsbalint2019. augusztus 28. 08:46

szívvel
Ács B

JohanAlexander2019. augusztus 28. 08:40

Editke, nagyon tetszett szép versed.
Nagy szívvel.

Eci(szerző)2019. augusztus 28. 08:20

@Gloren: Nagyon szépen köszönöm kedves Tünde, hogy olvastál és értékes véleményedet, a szivet és a gratulációt is! Áldott szép napot kívánok! Edit

Eci(szerző)2019. augusztus 28. 08:18

@Gyula16: Nagy örömet okoz, hogy ennyire érted versem lényegét kedves Gyula! Nagyon köszöm, hogy olvastál és értékes véleményedet! Igen, valóban 1994-től valóban nagy változás történt életemben. Tapasztalataimat, bizonyságtételeimet, mint magvető szórom szét a világban versbe foglalva, hogy ki hitben erősödjék, kinek gondolat ébresztő, kinek irány egy úthoz stb. Ezt az Úr dönti el, mindenkinek szüksége van a lélek fejlődésére valamilyen formában. Mégegyszer köszönöm! Áldott szép napot kívánok neked.Edit

Gloren2019. augusztus 28. 08:01

Drága Editke!
Lenyűgöző szépségű hittel teli soraidhoz Gratulálok Szívet💗 hagyva nagy Szeretettel: Tünde

Gyula162019. augusztus 28. 07:40

Csodálatos belső világ. Mely a versedet is életre kelti kedves Edit. Mintha egy megtisztulási folyamaton mentél volna át. Végtelen hited van. Az imák részeit vitted a versedbe, mint üzenetet. A lelki szemeiddel látsz. Azt a képet adod vissza. Egy csodálatos elképzelhetetlen világot villantasz meg. A bátorítást,mint ajándékot adsz. Páratlanul szép vers.
Szívvel gratulálok e csodálatos alkotásodhoz.
Üdvözlettel Gyula.

Eci(szerző)2019. augusztus 28. 07:32

@ferzoltan: @41anna: @John-Bordas: @m.falvay: @SzaipIstvanne: @ditte142: @Zakeus: @donmaci: @tomorg: @1-9-7-0: Nagyon szépen Köszönöm, hogy olvastatok és nagyon kedves véleményeteket. Örülök, hogy tetszett, köszönöm a szíveket is. Edit

tomorg2019. augusztus 28. 06:28

Szeretettel megálltam és lélekenergiát sugárzó titokversre találtam,
átakartam barátként ölelni, de rájöttem csak szívvel tudom jelölni.
20. olvasva, barátsággal, Gábor 20.
Tömör Gábor: Napok vershez

donmaci2019. augusztus 28. 06:01

Szépséges versedhez szívvel gratulálok. Józsi

Zakeus2019. augusztus 28. 05:43

Ámen , úgy van, szívvel, szeretettel olvastam!
Gábor

ditte1422019. augusztus 28. 02:47

Drága Editke!
Gyönyörű, mint egy ima ,
mint egy varázslat.
Óriási szívet küldök hozzá,
szeretettel: Erzsébet
Szikrázó színekben tündököl minden,
''Dús energiáktól fák ragyognak itt fenn.
Harmónia és béke hatja át a teret,
Fényvirágok hajladozva lágyan zenélnek.
Andalító ritmusra angyalok táncolnak,
Feltöltő erejét érzed e látványnak.''

1-9-7-02019. augusztus 27. 23:27

Kérj tőlük erőt mindennapjaidhoz,
Áldásukkal lesz tele a holnapod. igen CSODÁLATOS szép titok versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

SzaipIstvanne2019. augusztus 27. 23:13

Editke! Szep imadat szivvel, szeretettel olvastam.
Maria

m.falvay2019. augusztus 27. 22:48

Nagyon szép , álom kategóriás sorok , de reménykedni lehet benne .
Szívvel Miki

John-Bordas2019. augusztus 27. 22:30

Igazából úgy olvasodik mint egy szépséges ima,nagyon komoly szép munka,a (12) hatalmas szívet hagytam nálad,szeretettel ölel János

John-Bordas2019. augusztus 27. 22:28

Igazából úgy olvasodik mint egy szépséges ima,nagyon komoly szép munka,a (12) hatalmas szívet hagytam nálad,szeretettel ölel János

41anna2019. augusztus 27. 22:04

Csodás!
❤ 11! Melinda

ferzoltan2019. augusztus 27. 21:22

''Amíg élek, égig érő paszuly lesz bátor lovam,
és ha sisakomon megtörik majd a mennyei fény,
kóbor lelkem végre hazatalált...''

Szívvel időztem hittel teli soraidnál.
Üdvözlettel, Zoltán.

Eci(szerző)2019. augusztus 27. 21:18

@anci-ani: @m.agnes: @Gyuri63: @Meroni: @Metta: @orok.szerelem55: @J.Teca: @feri57: @szombati: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket és kedves hozzászólásotokat. Edit

szombati2019. augusztus 27. 20:49

Nagyon szép, hittel teli értékes versed megérint és megszívlelendő.
Szeretettel hagyom szívem jelét nálad.
Üdvözlettel!
Szeretettel!
''Változás'' - című versem juttattad eszembe.
Ha akarod olvasd el nálam, ha még nem olvastad.

Tibi

feri572019. augusztus 27. 20:31

Nagyon szép alkotásod
Óriási Szívvel olvastam
Feri

J.Teca2019. augusztus 27. 20:27

7.szívvel, szeretettel gratulálok gyönyörű hittel teli versedhez. Nagy öröm
volt olvasni:J.Teca (Jeney Terézia)

orok.szerelem552019. augusztus 27. 20:25

Kedves Editke, csodaszép hittel írt soraidnál szívet hagytam szeretettel!
Remekedhez szívből elismeréssel gratulálok!
Margit

Metta2019. augusztus 27. 20:20

Szépséges vers,drága Editke!
Szívvel,szeretettel!
Margit

Meroni2019. augusztus 27. 20:14

Nagyon szép alkotás, szívet hagyva olvastam! Roni

Gyuri632019. augusztus 27. 20:08

Legyen így. Szívet hagyok gyönyörű versednél. (3)

m.agnes2019. augusztus 27. 19:33

Hittel teli szép vers.

anci-ani2019. augusztus 27. 19:29

''Megállsz gyönyörködni egyik szférában.
Szikrázó színekben tündököl minden,
Dús energiától fák ragyognak itt fenn.
Harmónia és béke hatja át a teret,
Fényvirágok hajladozva lágyan zenélnek.''...

Szépséges versed, csodás képeivel elvarázsolt kedves Edit!
Gratulálok szívvel, szeretettel:
Anci

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom