Szerző

Falvay Miklós

Életkor: 76 év
Népszerűség: 217 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 317 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. augusztus 21.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (71)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Falvay Miklós

Folyamatos nőnap

Tükörcserepek

Hűvös a hajnal, a nap már fenn ragyog,
tűnik a sötét, minden újraéled.
Vár már a munka, a tevékeny élet,
és aludni térnek minden csillagok.

Fogynak egymás után már a nappalok.
Gyerekeinkben talán te is érzed,
összeforrt enyémmel régen a véred,
erről többet én most nem is mondhatok.

Én messziről jöttem, de ez nem érdem,
míg a sötét ég kifeszül mögöttem
ebben a hirtelen jött, titkos éjben,

mindegyik csillag itt ragyog fölöttem.
Mintha ez lenne az egyetlen éden,
s viszik a lelkem mámoros körökben.

...

Itt élek én e történelmi ködben,
s mert nekem ez a föld mostan az éden,
nem fáj: hol a messze, ahonnan jöttem.

Itt vallok szerelmet szép szóval, szépen,
eltűnődöm az ég titkain csöndben,
tudni szeretném: s nem jövök rá én sem.

Minden álmom, mit egyszer majd itt hagyok,
rólad szól, s vetíti elém a képed.
Gondolatom mindig csak feléd téved.
és hiszem, hogy veled boldog itt vagyok.

Megriadtam, de védenek lágy karok.
Már nem harcolok, csak létezem érted,
s követem, bárhova mégy is, a lépted,
míg felettünk Hold fénylik vagy Nap ragyog.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


GeorgRene2020. június 6. 23:06

Kedves Miki!

Szívvel köszönöm költeményed ami sok érzelemmel teszi még gazdagabbá életem.Mindig is becsülnünk kell ami még van minden percben.Kívánok sok boldogot egészséget és sikert minden téren.Külön köszönet soraidért amit nálam ittál.

Tisztelettel

Georg Rene

m.falvay(szerző)2020. január 4. 20:59

Kedves Merluccius !
Nagyon örültem kedves hozzászólásodnak .

( Sem magamnál sem másnál nem szeretem a rossz indulatú megjegyzéseket , ha ilyennel találkozom megpróbálom finoman helyre tenni . Elvégre egy baráti csapat vagyunk .
Miki

Merluccius2020. január 3. 14:36

Maga nagyon szépen ír kedves Miklós!
''Minden álmom, mit egyszer majd itt hagyok,
rólad szól, s vetíti elém a képed.
Gondolatom mindig csak feléd téved.
és hiszem, hogy veled boldog itt vagyok.''
❤️

(Máskülönben köszönöm, hogy írtál egy másik vers alá a vad szél és a kovács... tudod!.. A Poet-közösség óvó, harmóniát őrző erejével. Jó érzés. hogy odafigyelünk egymásra.)

Szeretettel: M.

m.falvay(szerző)2019. november 1. 22:25

@Csendhangjai:
Köszönöm kedves szavaidat .
Miki

Csendhangjai2019. november 1. 16:13

Elmondhatatlan élménnyel olvastam versedet, - nagy élményemet köszönöm!

Szívvel, szeretettel:

Klára

m.falvay(szerző)2019. október 30. 20:00

Köszönöm kedves értékelő szavaidat .
Miki

hara.mya2019. október 29. 00:38

ez a versed kimaradt nekem, kedves miki, es most latom, hogy veszettem volna, ha meg nem nezem. ez egy oda-vissza szonett nem lattam meg hasonlot sem, es nagyon tetszik. a tartalom, a forma, a stilus, es az azt ''hozo'' csodás kepek.
oszinten gratulalok hozza, es olellek szeretettel, maia

m.falvay(szerző)2019. október 19. 19:47

@hillailaszlo-ve:
Köszönöm kedves értékelésed .
Miki

hillailaszlo-ve2019. október 19. 00:45

Gyönyörű vallomás, nagyon szép tükörszonettben!
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

m.falvay(szerző)2019. október 16. 19:27

@aizamzics:
Köszönök minden szívet és olvasást .
Miki

aizamzics2019. október 15. 23:40

Meghatóan szép vers!
Örülök, hogy olvashattam :)
Szívvel jártam nálad ismét, Gyöngyi

m.falvay(szerző)2019. október 1. 19:48

@gyorezoltanne:
Örülök , hogy erre jártál és a szívet .
Miki

gyorezoltanne2019. szeptember 30. 09:18

Kedves Miki! CSODÁLATOS ez a vers! Nagy szívvel GRATULÁLOK! Julika.

Szinci2019. szeptember 29. 10:26

Gyönyörű alkotás.Gratulálok! Üdvözlettel. szinci

horla512019. szeptember 27. 21:57

nagyon szép tükör szonett!

Gratulálok!

Lajos

m.falvay(szerző)2019. szeptember 27. 20:56

@E.L.:
Örülök tetszésednek , köszönöm .
Miki

m.falvay(szerző)2019. szeptember 27. 20:55

@MeszarosneMaya:
Köszönöm szíves véleményed .
Miki @E.L.:

m.falvay(szerző)2019. szeptember 27. 20:53

@MeszarosneMaya:
Köszönöm szíves véleményed .
Miki

m.falvay(szerző)2019. szeptember 27. 20:48

@SargaNarcisz:
Örülök látogatásodnak .
Miki

Vadvirag462019. szeptember 27. 15:30

Gyönyörű alkotásodhoz gratulálok! Kedves szeretettel szívvel köszönök el!

SargaNarcisz2019. szeptember 24. 21:05

Két fél = egy egész, ilyen a pár, összetartozik, egymást tükrözi.
Szívet hagytam szép versednél.
Üdvözlettel N.

Nichi-ya2019. szeptember 19. 19:24

Szépséges alkotás. Szívet hagyok, sok szeretettel.

schvalmrozsa2019. szeptember 18. 10:00

Szépséges tükörszonett, szívvel gratulálok! Rózsa

AndrasKacso2019. szeptember 16. 16:13

Szereteted szép szonettjét szőtted szavakba. Szívvel : András

MeszarosneMaya2019. szeptember 14. 21:16

Imádtam tükör szonettedet, szívvel gratulálok: Maya

Törölt tag2019. szeptember 13. 22:47

Törölt hozzászólás.

Mikijozsa2019. szeptember 11. 07:56

nagyszerű a cím és nagyszerű minden sor amit leírtál gratulálok hozzá szívvel szeretettel

virginas_andras2019. szeptember 10. 21:00

nagyon kerek...

Emese662019. szeptember 5. 04:42

Szép!

lanyigeza2019. szeptember 3. 21:51

Kedves Miki! (49)
Csodás versedet szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

m.falvay(szerző)2019. szeptember 2. 22:27

@merleg66:
Kedves Gábor !
Köszönöm szíves olvasásod .
Miki

m.falvay(szerző)2019. szeptember 2. 22:25

@PELLEI:
Köszönöm kedves szavaid .
Miki

m.falvay(szerző)2019. szeptember 2. 22:23

@Gloren:
Kedves Tünde örülök szíves látogatásodnak .
Miki

m.falvay(szerző)2019. szeptember 2. 22:21

@m.agnes:
Köszönöm .
Miki

m.falvay(szerző)2019. szeptember 2. 22:21

@barnajozsefne:
Köszönöm szépen .
Miki

m.falvay(szerző)2019. szeptember 2. 22:20

@Vadvirag46:
Örültem szíves látogatásodnak .
Miki

m.falvay(szerző)2019. szeptember 2. 22:19

@195705252012:
Örülök látogatásodnak .
Miki

m.falvay(szerző)2019. szeptember 2. 22:18

@kicsikincsem:
Köszönöm kedves gratulációd .
Miki

m.falvay(szerző)2019. szeptember 2. 22:17

@kintkong10:
Köszönöm kedves Józsi .
Miki

merleg662019. szeptember 2. 22:17

Kedves Miklós! Különleges versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

PELLEI2019. szeptember 1. 16:48

Különleges szonettedben szépen elmélyíted, az amúgy is szép témát.
Vallomásod dupla szívet érdemel!
Üdvözlettel: Laci

Gloren2019. augusztus 31. 21:32

Kedves Miklós!
GYÖNYÖRŰ szonetted fénylik és ragyog, annyira szépséges!
Elismeréssel gratulálok remekedhez hatalmas Szívet 💗hagyva Szeretettel: Tünde

m.agnes2019. augusztus 31. 21:20

Nagyon szép!

barnajozsefne2019. augusztus 27. 15:01

Köszönöm, hogy olvashattam!

Vadvirag462019. augusztus 27. 12:40

Remek vers! Szívvel köszönöm.meg!

1957052520122019. augusztus 26. 18:38

Nagyon szép tükörvallomás. Szívvel gratulálok , Irén

kicsikincsem2019. augusztus 26. 12:49

Remek versedhez ❤️-vel gratulálok.
Ilona

kintkong102019. augusztus 26. 11:50

Köszönöm a kedves szavakat, Miki!
Tükörcserepeid híven tükrözik életedet, felfogásodat. Szívet küldők. A témának külön is tenném. J.

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:54

@Pesterzsebet:
Kedves Gina !
Köszönöm értékelő szavaid .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:51

@SzilajMark:
Köszönöm szíves gratulációd .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:50

@Fenyhozo:
Örülők , hogy tetszett .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:48

@111111:
Örülök , hogy erre jártál .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:47

@Meroni:
Köszönöm a méltatást .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:46

@viola61:
Köszönöm .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:46

@gypodor:
Örülök bölcs megjegyzésednek .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:44

@dobosigyorgy:
Köszönöm szíves véleményed .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:43

@adamne:
Köszönöm szépen .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:42

@Golo:
Köszönöm szíves olvasásod .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:41

@Sida:
Örülök kedves szavaidnak és a szívnek .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:39

@donmaci:
Örülök szíves gratulációdnak .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:38

@kincseshaz:
Köszönöm szíves elismerésed .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:36

@lorso:
Köszönöm gratulációd .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:35

@uzelmanjanos956:
Köszönöm szíves gratulációd .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:34

@41anna:
Köszönöm szépen .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:34

@valosag:
Örülök kedves véleményednek .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:32

@harminchat:
Örülök megtisztelő szavaidnak .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:31

@kokakoma:
Köszönöm szépen kedves János .
Miki

szombati2019. augusztus 25. 21:30

Tetszik a tükör szonett forma.
A tartalom leírhatatlanul magasztos és fennkölti.
Szeretettel hagyom szívem jelét nálad.
Üdvözlettel!
Tisztelettel!

Tibi

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:29

@madaras:
Kedves István !
Túl értékelted szerény művemet , de jól esett .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:25

@Motta:
Köszönöm kedves Gabi .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:24

@editmoravetz:
Kedves Editke !
Meghatottak szavaid .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:23

@B...yL...o:
Örülök kedves véleményednek .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:22

@John-Bordas:
Köszönöm kedves János .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:20

@orok.szerelem55:
Nagyon szépeket írtál kedves Margit a versemről , örültem neki .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:17

@Eci:
Kedves Edit !
Örültem szíves látogatásodnak .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:15

@Metta:
Kedves Margit !
Örömmel vettem szép szavaid .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:13

@JohanAlexander:
Kedves János !
Örülök nagy szívednek .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:12

@Sanyipapa:
Örülök véleményednek .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:11

@lejkoolga:
Köszönöm szíves olvasásod .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:09

@pete57:
Köszönöm szíves gratulációd .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:08

@feri57:
Örülök szíves gratulációdnak .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:06

@Pflugerfefi:
Kedves Feri !
Jól esnek szíves szavaid .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:04

@anci-ani:
Örülök a szívnek és kedves szavaidnak .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:03

@SzaipIstvanne:
Kedves Mária ! köszönöm meleg szavú hozzászólásod .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 21:00

@molnarne:
Örülök szíves értékelésednek .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 20:59

@J.Teca:
Kedves Terike !
Köszönöm szíves üdvözleted .
Miki

m.falvay(szerző)2019. augusztus 25. 20:57

@tomorg:
Köszönöm gratulációd .
Miki

Pesterzsebet2019. augusztus 25. 02:15

Kedves Miklós! Nagyszerű a versed és csodálatos érzésekről szól. A forma is érdekes. Szívvel olvastam. Gina

SzilajMark2019. augusztus 24. 21:10

Szívvel gratulálok remek versedhez!
Márk

Fenyhozo2019. augusztus 24. 20:32

Gyönyörű tükör szonettedhez gratulálok, a szerkezet és a mondanivaló is nagyon tetszett...

1111112019. augusztus 24. 15:45

Pazar,egyedi,elbűvöltél alkotásoddal, szívesen jártam nálad. Piroska

Meroni2019. augusztus 23. 22:18

Remekül megírt, nagyon szép alkotás, gratulálok szívvel! Roni

viola612019. augusztus 23. 21:08

Bravúros!🙂🙃

gypodor2019. augusztus 23. 11:13

Minden tükörvers érdekes kísérlet. Nagyon figyelni kell a logikára.
Tetszik
Szívvel
Gyuri

dobosigyorgy2019. augusztus 22. 21:14

Csodálatos versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

adamne2019. augusztus 22. 16:45

Csodaszép versedhez szívet hagyok nagy szeretettel:Manyi

Golo2019. augusztus 22. 15:43

Mindkét szonnet remek alkotás.

Szívvel olvastam: Radmila

Sida2019. augusztus 22. 13:37

Nagyon szép ez a tükrösen szerkesztett két szonett, lehet akár az összetartozás jelképe is.
'' követem, bárhova mégy is, a lépted,''
Szívvel gratulálok!
Si

donmaci2019. augusztus 22. 12:15

Csodaszép versedhez szívvel gratulálok. Józsi

kincseshaz2019. augusztus 22. 12:08

Gyönyörű, érzelemgazdag tükörszonettedet elismeréssel, szívvel olvastam. Ilona

lorso2019. augusztus 22. 08:55

Elismeréssel gratulálok versedhez!
Zsolt

uzelmanjanos9562019. augusztus 22. 03:13

Szeretni való szép versedhez szívvel gratulálok:János

41anna2019. augusztus 21. 21:39

❤ 22 szépen írtál! Melinda

valosag2019. augusztus 21. 20:44

Tükörszonett!
Azonnal ez jutott eszembe.
Igazán szépen leírtad a szeretet jelentőségét.
Poéta ölelésem.

harminchat2019. augusztus 21. 20:13

Nagyon szép szerelmes vers!
A forma ráadás. Tisztelettel gratulálok!
Tibor

kokakoma2019. augusztus 21. 19:32

Szívvel,tisztelettel gratulálok. János

madaras2019. augusztus 21. 18:58

Kedves Miklós !
Általad is közelebb kerültem a költészethez - szerelmi vallomással felérő versed tartalmával - és formájával
Szeretettel és tisztelettel hagyok szívet nálad.

Nekem a legjobban tetsző részek:
''Fogynak egymás után már a nappalok.
Gyerekeinkben talán te is érzed,
összeforrt enyémmel régen a véred,
erről többet én most nem is mondhatok.''

''Minden álmom, mit egyszer majd itt hagyok,
rólad szól, s vetíti elém a képed.
Gondolatom mindig csak feléd téved.
és hiszem, hogy veled boldog itt vagyok.''

Gyönyörűen megírtad ezt a tükör-szonettet.

Motta2019. augusztus 21. 18:46

Szép versedet szívvel olvastam.
Motta

editmoravetz2019. augusztus 21. 18:44

Kedves Miki!

Meghatóan szépséges tükör-szonetted elkápráztatott.
Szívvel gratulálok, szeretettel: Edit

B...yL...o2019. augusztus 21. 18:18

Gyönyörűek a rímjeid, érdekes a szembefordított szonett.
Szívvel gratulálok:
László

John-Bordas2019. augusztus 21. 17:37

Tükör szonettedet figyelovel és szívvel jelöltem,tetszett,ölel János

orok.szerelem552019. augusztus 21. 17:14

,,Minden álmom, mit egyszer majd itt hagyok,
rólad szól, s vetíti elém a képed.
Gondolatom mindig csak feléd téved.
és hiszem, hogy veled boldog itt vagyok.''
Kedves Miki, magával ragadó, csodaszép verset hoztál nekünk!
Szívvel, szeretettel olvastam, szívből elismeréssel gratulálok remek költeményedhez!
Margit

Eci2019. augusztus 21. 17:13

Kedves Miklós! Szívvel, szeretettel olvastam szép versedet. Edit

Metta2019. augusztus 21. 17:02

Kedves Miklós!
''Megriadtam, de védenek lágy karok.
Már nem harcolok, csak létezem érted,
s követem, bárhova mégy is, a lépted,
míg felettünk Hold fénylik vagy Nap ragyog.''
Gyönyörű vers!
Szívvel,szeretettel.
Margit

JohanAlexander2019. augusztus 21. 16:29

''Itt élek én e történelmi ködben,
s mert nekem ez a föld mostan az éden,
nem fáj: hol a messze, ahonnan jöttem.''

Miklós, nagy szívvel!

Sanyipapa2019. augusztus 21. 16:04

Nagyon szép tükör szonett

Sanyi

lejkoolga2019. augusztus 21. 15:47

Csodaszép vallomás, kedves Miki!
Szeretettel olvastam!
Szívem érte: Olgi

pete572019. augusztus 21. 15:37

''Megriadtam, de védenek lágy karok.
Már nem harcolok, csak létezem érted,
s követem, bárhova mégy is, a lépted,
míg felettünk Hold fénylik vagy Nap ragyog.''
Ötletes, remek!
Szívvel gratulálok!
Margit

Pflugerfefi2019. augusztus 21. 15:37

Ja és így rímeltetni nem egyszerű mutatvány !!!

feri572019. augusztus 21. 15:34

Csodálatosan szép alkotás Miklós
Szívvel gratulálok
Feri

Pflugerfefi2019. augusztus 21. 15:28

Miklós bátyám!
A mai napom legremekebb versét olvashattam
általad, ráadásul páros szonettben!
Pontosabban egy szokott és egy fordított szonettben!
Lenyűgöző alkotás, és csodás vallomás!
Szivvel szeretettel gratulálok!
Feri.

anci-ani2019. augusztus 21. 15:16

''Megriadtam, de védenek lágy karok.
Már nem harcolok, csak létezem érted,
s követem, bárhova mégy is, a lépted,
míg felettünk Hold fénylik vagy Nap ragyog.''

Nagyon szép romantikus ''tükörcserepek'' ...
léleksimogató csodás szeretetsorok, szonettvallomások!
Nagy szívvel, elismeréssel gratulálok:
Anci

SzaipIstvanne2019. augusztus 21. 15:16

Kedves Miklos! Csodalatosan szep vallomas, remek versben.
Nagy szivet hagytam. Minden sora szepseg, am a befejezo
vsz. olyan bekes, nyugodt erzesekkel telitett, hogy konnyet
csal olvasoja szemebe.

Udvozlettel: Maria

molnarne2019. augusztus 21. 14:54

Csodálatos vallomás nagy szívet érdemel szeretettel gratulálok:ICA

J.Teca2019. augusztus 21. 14:51

Kedves Miki! Gyönyörű verseid, a szonetteket első szívvel, nagy-nagy
szeretettel, örömmel olvastam. Csodálatos vallomás!
Szíves üdvözlettel:J.Teca (Jeney Terézia)

tomorg2019. augusztus 21. 14:48

mindegyik csillag itt ragyog fölöttem.
Mintha ez lenne az egyetlen éden,
s viszik a lelkem mámoros körökben.

Sok szeretettel olvasva,
gratulálva, Gábor

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom