Szerző
Kajtár Sándor

Kajtár Sándor

Életkor: 66 év
Népszerűség: 113 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 115 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. augusztus 18.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (27)

Kajtár Sándor

A kullancs

Egy kuka kullancs, ki sűrűn csalódott,
Út felett az ágon régen aszalódott.
Végre feltűnt alant álmainak hölgye,
Csábítón ringott két dombja közt a völgye.

Hősünk hallgatott a vér hívó szavára,
Ügyesen pottyant a kivágott ruhába.
Végre, mint remélte meghízhat kövérre,
Mégsem esett a mohóság bűnébe.

Kiválasztott egy meleg, puha fészket,
Hol a selymes szőrben nyugton csemegézhet.
Békés vecsernyéje nem tartott sokáig,
Mert a pamutbugyi lecsúszott bokáig.

Tűnj el, nem adom a számból a falatot,
Szólt egy kézre, mely mellette matatott.
Míg torát lágyan egy ujj simította,
Felette a nő - Engedj el-t sikította.

Csend telepedett a szőrszál tövére,
Békésen szívhatta magát jó kövérre.
Ám midőn eljött a sötét, éji óra,
Hármasban mentek úszni a tóra.

Utóirat:

Nem figyelt az intő jelre,
Hova viszik, milyen helyre.
Elmerült a felszín alatt,
Ámbár sosem játszott halat.

Nem vagyok én szúnyoglárva,
Vonaglott levegőre várva.
Betelt végül a pohárral,
Cserélt hát egy piócával.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


marvik2019. szeptember 22. 06:48

Nagyon remek vers! Szuper! Gratulálok! Szív!

Greczine-Erzsi2019. szeptember 9. 21:43

Humoros remek vers.Mosolyt csaltál az arcomra!Köszönöm az élményt!
Erzsi

Gyuri632019. szeptember 9. 14:35

Tetszetős , humoros remek vers. Szívvel. Engedelmeddel figyelőmbe veszlek. (24)

szombati2019. szeptember 1. 17:42

Nagyon tetszik.
Szívet hagyok.
Szeretettel.
Tibi

Új négysorosom neked is szól.
Ha akarod olvasd el nálam.

Meroni2019. augusztus 27. 13:28

Végig mosolyogtam! Remek humorral megírt versedhez szívből gratulálok!
Roni

SzilajMark2019. augusztus 26. 20:19

Szívvel gratulálok!
Márk

SzaipIstvanne2019. augusztus 21. 22:04

Kedves Sandor! Mosolygos szivvel gratulalok. Kell is ebben a
hosegben a pihenteto, konnyed vers.
M.

Agi632019. augusztus 21. 11:47

Nagyon jó!
Modolxgód szívet hagyok Ági

1111112019. augusztus 21. 08:41

De jóóó,szívből köszönöm a mosolyomat is. Piroska

Metta2019. augusztus 20. 13:16

Nagy mosollyal,szívvel!
Margit

gypodor2019. augusztus 19. 15:37

Tetszik
Szívvel és mosollyal
Gyuri

Golo2019. augusztus 19. 11:39

Szívvel olvastam a versed. Radmila

V.P.2019. augusztus 18. 21:19

Gratulálok ehhez a remek versedhez!

Sanyipapa2019. augusztus 18. 20:16

Nagyszerű

Sanyi

John-Bordas2019. augusztus 18. 19:21

Ez is jó humoros vers,tetszett,a 8 szívet adtam hozza ölel János

molnarne2019. augusztus 18. 18:42

Remek humoros versedhez szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

tomorg2019. augusztus 18. 18:32

Sok szeretettel olvasva,
6 💚 gratulálva, Gábor

ditte1422019. augusztus 18. 17:12

Kedves Sándor!
Ugyebár, vihetünk egy kis komolyságot is a dologba.
A mély dekoltázst jobb a partikra hagyni.
Nagyon szellemes végig a műved, nagy- nagy derűvel olvastam,érte
nagy-nagy szívet hagyok, tisztelettel,szeretettel: Erzsébet
''Nem vagyok én szúnyoglárva,
Vonaglott levegőre várva.
Betelt végül a pohárral,
Cserélt hát egy piócával.''

adamne2019. augusztus 18. 14:38

Mosolygós szívet hagyok remek humoros versednél.
Gratulálok:Manyi

feri572019. augusztus 18. 14:16

Humoros, nagyon szép versed
Szívvel olvastam
Feri9

lejkoolga2019. augusztus 18. 13:16

Mosollyal, szívvel olvastalak, kedves Sanyi!
Tetszik!
Olgi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom