Álomvilág
Kikevert álom,
Miben a lépcső is odavisz,
Ahova épp Ő akarja.
Vágyhat az álmodó újra,
De úgyse azt kapja.
Senki nem hazudik,
Tudjuk, mit is kapunk,
Mikor eldöntjük,
Hogy ott legbelül
Vagyunk, akik vagyunk.
Egyik szemem sírna,
A másik meg jobban, ha lehetne,
De elfogyott a víz,
Mi a szemben egykor
A helyét kereste.
Már csak a nyál koppan
A frissen mosott parkettán,
Kikevert álom ez, azt mondom!
S Te meg én, de még talán Ő is
Ébren vagyunk, ébren és némán.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
designo2019. augusztus 8. 15:35
Nekem bejon.
Callypso2019. augusztus 5. 07:11
Az utolsó versszak szomorú, de nagyon találó és remek összefoglalója az egész műnek, gondolatkörnek... Mielőbbi boldogságot kívánva szeretettel gratulálok és ragyogó, ihletben gazdag hetet kívánok! (:
Kipy2019. augusztus 4. 19:17
Azon agyalok perpillanat, hogy mennyire üti minőségében az utolsó kettő versszak az első kettőt. A tipik nagy igazságok után valami olyan feldobbanás következik, hogy én is a helyemet kerestem hirtelen.
''Ébren vagyunk, ébren és némán.'' - pontosan így vagyok kettősségben (sajnos), mert nem fer ha csak a felét, így az egészet kell lesnem.
Tetszett, de úgy ahogy fentebb legépeltem.