Pumerschein Éva

Csak egyszerűen

Fekszem az ágyban melletted, nem gondolok semmire,
Csupán a tekintetedbe veszek némán, elmerengve.
Zavartan nézel rám, s szinte gyermekien kérded:
"Miért engem választottál, mit szeretsz te bennem?"

A kérdés felráz, szinte meglep,
Nem is gondolkoztam el igazán még ezen.
Vajon mi is volt az, ami igazán megfogott,
Miért ragaszkodom hozzád oly nagyon?

...

Szégyenlősen kapkodom a válaszaimat össze,
Teljességgel minden érvet felsoroljak, kimerítsek:
Szeretem a szemed, melyben a világgal együtt tűnök el,
Szeretem a hajad, mely simogatóan, kócosan az ujjaimra csavarodik fel,
Szeretem a hangod, mely megnyugtatóan búg a fülembe,
Szeretem a két erős karod, melyek biztonságban átölelnek.

...

Ez igaz is, de a sor mégsem igazán teljes,
Tudom jól, ez nem lehet elég erős kapocs két embernek.
Átgondolok mindent mélységeiben újra,
S most átérzem, melletted miért nem tűnik fel, hogy az idő múlna.

Szeretem, hogy ismersz, a hibáimat megbocsájtod,
Szeretem, hogy türelmes vagy, átsegítesz minden akadályon.
Szeretem, hogy képes vagy velem a szürke napokat is átnevetni,
S szeretem azt, hogy szeretsz Engem szeretni.

...

Csendben, ólomként zuhan le köztünk ez a pár másodperc,
S szinte rémülten nézel rám: "Miért nem felelsz?"
Összeszedek minden elszállt gondolatot, melyiket is szánom neked?
Majd halkan, de határozottan eképpen felelek: "Csak egyszerűen szeretlek!"