Szerző
Poór Edit

Poór Edit

Népszerűség: 135 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 202 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. július 15.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (38)

Poór Edit

Elengedni a múltat

Muszáj elengedni a múltat,
Fájó könnyeket, nehéz időszakunkat.
Fogadni kell az áldott újat,
Építeni, megélni boldogságunkat.
Szenvedésünket, megpróbáltatásunkat
Feltisztulás tengernyi könnyével áztattuk.
Reményekkel telve jobb sorsot vártuk,
Karmánkat most végleg lezártuk.
Szellemvilágban majd találkozunk,
S megtervezzük újabb földi utunk.
Mi múltunkban hibás döntés volt,
Életünkben szenvedésünkről szólt.
Kiegyenlítődött az érzelmi szál,
Összeköt az egymás iránti vágy.
Szellemi törvények meghatározzák
Sorsutunk beteljesítő feladatát.
Van, mit lelkünk ékszerdobozba zárt,
Szívünk megőrzi kulcsát asztrál síkon át.
Fogadd hát szeretettel Isten útján
Új lehetőséget, mit ajándékul kaptál.
Kegyelem törvénye törölte karmánkat,
Az Úr áldásával kívánja boldogságunkat.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Eci(szerző)2019. augusztus 12. 17:51

@Zsuzsa0302: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és kedves hozzászólásodat. Edit

Zsuzsa03022019. augusztus 12. 17:07

Bölcs versedet szívvel, szeretettel olvastam. Madárcsicsergős, szép napot kívánok: Zsuzsa

Eci(szerző)2019. augusztus 7. 09:34

@lorso: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, és kedves véleményedet, örülök , hogy tetszett! Edit

lorso2019. augusztus 7. 09:08

Remek versednél szívvel időztem!
Zsolt

Eci(szerző)2019. július 22. 19:12

@60afrod: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és kedves véleményedet. Edit

60afrod2019. július 22. 18:43

Kedves Eci, tartalmas, bölcs versedhez szeretettel gratulálok!
Üdv:Ildikó

Eci(szerző)2019. július 22. 18:27

@Meroni: Köszönöm szépen a figyelmedet és kedves véleményedet! Edit

Meroni2019. július 22. 09:00

Bölcs gondolatiságú versedhez szeretettel és szívből gratulálok!
Roni

Eci(szerző)2019. július 20. 08:14

@lanyigeza: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és kedves véleményedet. Edit

lanyigeza2019. július 20. 07:52

Kedves Eci! (32)
Nagyszerű versedet szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

Eci(szerző)2019. július 18. 20:38

@SzilajMark: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és kedves véleményedet. Edit

SzilajMark2019. július 18. 17:15

Szívvel gratulálok versedhez!
Márk

Eci(szerző)2019. július 18. 14:31

@kicsikincsem: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és kedves véleményedet! Edit

kicsikincsem2019. július 18. 12:10

Szívvel olvastam, szeretettel gratulálok.
Ilona

Eci(szerző)2019. július 17. 19:47

@gelnadi-gabor: Nagyon szépen köszönöm a figyelmedet és kedves véleményedet. Edit

gelnadi-gabor2019. július 17. 18:44

Kedves Edit! A múlt elengedése nagy művészet. A versed kiválóan érzékelteti ennek gyötrelmét. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

Eci(szerző)2019. július 16. 20:55

@fodoristvanne: @Vilmos01: @degiabi: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Edit

degiabi2019. július 16. 14:53

Nagy szívvel köszönöm az élményt és a megerősítő tanítást!
Áldott napot kívánok!
Szeretettel ölellek: Gabi

Vilmos012019. július 16. 12:15

a múltból a szép dolgokra emlékszik az ember de mindig
előre kell nézni
gratulálok
sok szeretettel

fodoristvanne2019. július 16. 11:38

Kedves Editke!
Szívből, szívvel gratulálok biztató sorsversedhez!
Szeretettel: Erzsike

Eci(szerző)2019. július 16. 10:14

@Pesterzsebet: @m.falvay: @Gloren: @gypodor: @anci-ani: Nagyon kedvesek vagytok! Köszönöm szépen, hogy olvastatok, a szíveket és kedves véleményeteket. Edit

anci-ani2019. július 16. 09:43

Nagyon szép bölcs gondolatok, tanulságok és biztatások egy remek sorsversben drága Edit!
Gratulálok szívvel, szeretettel:
Anci

gypodor2019. július 16. 08:43

BÖLCS VERS!
Nagy szívvel
Gyuri

Gloren2019. július 16. 06:56

Drága Editke!
Nagyszerűen megírt bölcs gondolatok!
Bizony, el kell engedni a múltat, mert az már nincs, egy ''élettelen'', ''halott dolog'', csak teherként cipeli az ember a hátán, annak pedig a súlya csak növekszik idővel...az újat pedig csak akkor képes befogadni, egyébként semmi nem fog változni. Elismeréssel Gratulálok!
Nagy Szeretettel hagyok Szívet💗! Üdvözlettel: Tünde

m.falvay2019. július 15. 22:36

Gondolat ébresztő sorok . Keleti és nyugati filozófiai együtt .
A múlt elengedése szükség szerű a tovább lépéshez .
A sors érdekes filozofikus fejtegetése .
Szívvel Miki

Pesterzsebet2019. július 15. 21:03

Kedves Edit! Mélyenszántó, bölcs soraidhoz szívvel járulok hozzá. Gina

Eci(szerző)2019. július 15. 20:55

@JohanAlexander: @SzaipIstvanne: @adamne: @kokakoma: @uzelmanjanos956: @41anna: @1-9-7-0: @dvihallyne45: @molnarne: @Cila03: Nagyon szépen köszönöm figyelmeteket és kedves véleményeteket. Edit

Cila032019. július 15. 20:05

Kedves Edit!

Most is megszívlelendő remek verset hoztál, melyet szívvel olvastam:

Magdi

molnarne2019. július 15. 19:24

Nem könnyű elengedni a múltat remek versedhez szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

dvihallyne452019. július 15. 18:50

Szívvel olvastam nagyon szép soraidat! Sarolta

1-9-7-02019. július 15. 18:19

Igen el kell engedni a múltat főleg a lehúzó fájó részét a jó Isten segít hogy legyen erőnk felállni Kiváló sors versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

41anna2019. július 15. 17:36

Igaz és nagyon szép!
❤ 15. Melinda

uzelmanjanos9562019. július 15. 17:35

Szerintem is el kell engedni a múltat, legalábbis lezárni. Mert addig nem lehet az új jövőt elkezdeni. Remek versedhez szívvel gratulálok:János

kokakoma2019. július 15. 17:17

Picikét vitáznék: nem muszáj ,/ talán lehet/ mert ha a szép múltat tartjuk akkor a rossz is bennünk marad, így kerek a világ. Azért versedért mégis adom a szívet. Szeretettel János

adamne2019. július 15. 16:18

Nem könnyű elengedni a múltat!!! Remek versedhez gratulálok kedves Editke szívvel, szeretettel:Manyi

SzaipIstvanne2019. július 15. 15:54

Editke! Tartalmas, remek sorsversednel szivet hagytam.
Sokszor megprobaltam elengedni a multat, azt a reszet,
amire jobb lenne nem emlekezni, de valahogy hozzam nott.

Szeretettel gratulalok, nagyon szep alkotas.
M.

JohanAlexander2019. július 15. 15:20

Editke, nagy szívet küldök!

Eci(szerző)2019. július 15. 14:34

@szalokisanyi1: @Metta: @Sivatag87: @orok.szerelem55: @tomorg: @J.Teca: @donmaci: @feri57: @John-Bordas:
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok és a szívelek, értékes véleményeiteket, mellyel mindig nagy örömöt szereztek. Edit

John-Bordas2019. július 15. 13:28

Kedves Editke!Azt hiszem néhányan vagyunk akik hasonlóan gondolkodnak és amint látom neked sikerült komplikációk nélkül a legbonyolultabb gondolatokat mesterien papírra vetni.Ami a karmat illeti kb.husz huszonöt évvel ezelőtt a “hatóságok” lehetővé tettek,hogy megszabadulkassunk tőle ha gondolatban meg bocsátunk mindazoknak akiknek szerződésünk volt magunkkal együtt és búcsút int hetünk a gubancnak.Termeszetesen a legnagyobb szívvel gratulálok neked ölel János

feri572019. július 15. 13:26

''Muszáj elengedni a múltat,
Fájó könnyeket, nehéz időszakunkat.,,

Versed csábító varázsként hat, nagyon szép alkotás Edit
Szívvel jelöllek kedvencemnek
Szeretettel
Feri

donmaci2019. július 15. 12:46

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok. Józsi

J.Teca2019. július 15. 12:23

6.szívvel, szeretettel gratulálok remek, bölcs versedhez:J.Teca (Jeney Terézia)

tomorg2019. július 15. 12:12

Szeretettel olvasva,
5. 💚 gratulálva,
Gábor

Új lehetőséget, mit ajándékul kaptál.
Kegyelem törvénye törölte karmánkat,
Az Úr áldásával kívánja boldogságunkat.

orok.szerelem552019. július 15. 12:10

Kedves Edit, csodaszép biztató soraidat szeretettel olvastam!
Elnyerte tetszésem, szívvel kedvencnek jelöltem.
Szívből elismeréssel gratulálok nagyszerű költeményedhez: Margit

Sivatag872019. július 15. 12:03

Gyönyörű és csodás alkotás. Hatalmas szívet hagyva gratulálok bölcs és igaz versedhez. Nóra ❤️

Metta2019. július 15. 11:31

''Muszáj elengedni a múltat,
Fájó könnyeket, nehéz időszakunkat.
Fogadni kell az áldott újat,
Építeni, megélni boldogságunkat.''
Gyönyörűen megírt vers!
Szívvel,szeretettel gratulálok!
Margit

szalokisanyi12019. július 15. 11:26

''Muszáj elengedni a múltat,
Fájó könnyeket, nehéz időszakunkat.
Fogadni kell az áldott újat,
Építeni, megélni boldogságunkat.''

Kedves Edit!
Bölcs gondolatok.
Nagyon szép alkotás.
Sanyi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom