Kasza Zsuzsanna

Őszinte vallomás

Ha tehetném, most meghalnék érted,
Csakhogy láthassam mosolyod és tündöklő fényed.
Bárhova követnélek, mindegy, merre vinnél,
Én lennék az eldobott virág, Te pedig a tomboló szél.
A pokolba is lemennék, ha az lenne a próba,
A sárkánnyal is megküzdenék, s érted fejét tűzném karóba.
Szavakba önteni nem tudom, amit irántad érzek,
A tettek kevesek és néha célba se érnek.
Akarom, hogy tudd, a tűz csak miattad lángol,
Szeretném, ha te lennél az, ki megszabadít a mától.
Szeretni akarlak, és óvni téged,
Láncok nélkül, őszintén, szeretni végleg.
S ha néha elönti agyam a nyomorú fájdalmam hava,
Kérlek, csak bújj hozzám, és megszűnik minden nyavalya.
Nekem te vagy a fény az éjszakában,
Nekem te vagy a remény a nyomorúságban.
Nekem te vagy az út, mely felfelé halad,
Nekem te vagy az esernyő a zivatar alatt.
Tudom, olykor fojtó és bántó néhány kiejtett szavam,
De csak félek, hisz bárhol találhatnál jobbat nálam.
Tudom, hogy nem vagyok tökéletes,
De a szeretetem nem kényszeres.
Tiszta szívemből szeretem minden apró mozzanatod,
Nélküled nem akarom látni a ragyogó holnapot.
Fogalmam sincs, mit mondhatnék még neked,
Kérlek, hidd el, nem lélegzem nélküled.
Ezek nem csak üres szavak egy versben,
Igaz minden, leírtam, mi van a lelkemben.
Amikor rád nézek, nem egy egyszerű személyt látok,
Hanem a gyönyörű jövőt, melyre örömmel rápillantok.
Engedd meg, hogy őszintén és tisztán szerethesselek,
Ne legyen körülötted számomra is átléphetetlen erődítményed.
Tudom, hogy a levegő egy létfontosságú dolog,
De ne nézz át rajtam, én hallani akarom dallamos hangod.
Tudni szeretném, mi nyomja a lelked,
Nem csak a jó pillanatokban vagyok melletted.
Kérlek, lásd meg bennem a jót, a szépet,
Bízz bennem, nem törlek össze téged.
Az egyetlen vagy, ki megmutatta, mi az élet,
Miattad tudom, mi az igaz szeretet.
Szeretném az életem hátralevő részét veled tölteni, ha lehet,
Bármit megteszek érted, mert mosolyod engem éltet.
Ez szerelem volt első pillantásra,
Hiába is tagadom, megfogott szemed huncutsága.
Veled ezerszer is újra élnem minden közös napunk,
Mert könyvembe illő lesz az összes pillanatunk.
Imádom, mikor felveszed a durcis arcod,
S harcolhatok, hogy egy csóktól felragyogjon mosolyod.
Mikor totál be vagy sértődve, és minden az én hibám,
Akkor sem kívánok magam mellé más társat ám.
De a kedvencem, amivel mindig le tudsz venni a lábamról,
Mikor a szerelmes éned hozzám simul s átkarol.
Még mindig ugyanúgy rajongok érted, mint a legelső nap,
Szebben ragyogsz, mint égen a Nap.
Tudom... tudom... nem kell milliószor elmondanom, mit érzek,
De akarom, hogy tudd és érezd: nagyon-nagyon szeretlek Téged.
Ez a szívből szóló kis vers csakis neked szól,
Te vagy a múzsám, s én csak írok, míg ki nem fogy a tinta a tollamból.
Egyetlen szerelmem, imádatom netovábbja,
Alig várom, hogy megcsókolj, s mellettem légy újra.