Pásztor Imre

Életünk (új) értelme

Éjfélt ütött az óra, szemem már elfárad,
De hagyom, hadd égesse még a monitor a retinámat.
Nézem a hírfolyamot, görgetek lefele,
Hátha találok valami újdonságot késő este.

Itt egy bejegyzés, valakinek megtörtént az eljegyzés,
Szép dolog ez, hisz két pár egymásra talált,
S köteléküket szorosan egybefonják...
"De mi értelme kikürtölni az egész világnak?
Inkább örülnének csak ketten egymásnak."

Görgetek tovább, nem rágódom rajtuk...

Itt egy másik poszt, a képen az esti koszt.
Ezüsttálcán csupa pompa, finomság,
Számat törölném, ha bámulnám tovább...
"De mi értelme ezt is világgá tenni?
Jó, hogy nem a végterméket is közzé akarnák tenni..."

Inkább megyek tovább...

Itt is a következő, egy szimpla szelfi...
Egy szép lányt ábrázol, ki a középpont akar lenni.
Azt hiszi, ha "álarcát" felteszi, érzéseit könnyen elrejtheti...
Szimplán csak magányos, hisz egyedül van már a századik képen.
"Valaki írjon már rá, hogy ne legyen egyedül szerencsétlen!"

Hagyjuk, inkább menjünk tovább...

Itt egy másik kép, született egy gyermek.
Gyönyörű kisfiú, kinek szeme még nedves.
Sok a hozzászólás, gratulálnak gyorsan, szaporán.
De egészséget, jólétet nem kíván senki manapság...
"Lehet, az ujjuk beletörne ebbe a két szóba..."

Itt megállok...

Éjfél elmúlt, szemem csontszáraz,
Lüktet a szívem, hogy kinyissam a számat...
De csendben maradok, mert csak eltaposnának.
És beletörődök, hogy ezt nevezzük mi a mai világnak...