Az én apám
Bevésődött, mint egy fénykép,
Az emléke most is él még,
Szeme huncut hunyorgása,
Büszke, egyenes járása
Előttem van, látom újra,
Felidézem szomorúan.
De ha rágondolok, mégis
Rám tör egy kis nevetés is,
Hallom a citera hangját,
Ahogy énekli nótáját,
Zeng a hangja jókedvűen,
Fáradtan is egyszerűen.
Egyszerűen, de örömmel,
Nem törődött a közönnyel,
Mi szegényen körbevette,
Szolgaságát kinevette
Dallal, szóval, ábrándokkal,
Isten iránt alázattal.
Pedig mennyit szenvedhetett,
Az édes korán mennybe ment,
Mostohája nevelte fel,
Így maradt szerethetetlen.
Hamar túl is adtak rajta,
Bojtár lett, más volt a gazda.
Már nem volt számára otthon,
Cipőre sem jutott sokszor.
Mégis, mikor erről mesélt,
Csak nevezett s újra zenélt,
Elővette pengetőjét,
A szörnyű múlt temetőjét...
Porosodik a citera,
Nincs, ki a húrokat fogja,
A lúdtoll is már megkopott,
Csendben, hangtalanul zokog,
Csak az emlék viszi tovább
Apámmal a múlt mosolyát.
Emlék
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
GiosoChormii2020. április 26. 22:46
Nagyon szép emlékvers. Nekem is van ilyenem ''Nagyapám'' címmel, nálam megtalálod. Ajánlom figyelmdbe.
Szívvel, figyelővel: Győzőkormi
John-Bordas2019. június 11. 19:35
Nagyon szép és megható versedet szívvel jelöltem ,szeretettel ölel János
feri572019. június 11. 18:36
Megható, nagyon szép emlékezésversed
Szívvel olvastam
Feri
SzaipIstvanne2019. június 11. 18:02
Szivvel gratulalok, csodalatosan szep emlekezo vers.
Az utolso vsz.-at tobbszor elolvastam. Nagyon remekul
fogalmazott sorok.
Maria
Zakeus2019. június 11. 17:39
Megható, szép emlékezés, szívvel, szeretettel gratulálok!
Gábor.