Szerző
Hecz János Sándor

Hecz János Sándor

Életkor: 62 év
Népszerűség: 352 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 219 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. június 7.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (68)

Hecz János Sándor

Jézus egyháza

Húsvét után negyven nappal
Jézus Mennybe szállott.
Tanítványaira bízta
a földi világot.
Pünkösd előtt így született
Urunknak egyháza,
bizonyíték: Apostolok
megszentelt írása.

Tanítványok tiszta lelkét
Szentlélek megszállta,
hirdették szeretet hitét
az ismert világban.
Úgy mesélték, bárhol jártak,
minden néphez szóltak!
Megértették azt a nyelvet,
mit nem is tanultak.

Az Új Testamentum készült
szent kéztől vezetve.
Jézus Krisztus lelke által
pergamenre vetve.
Nem félelmet, szeretetet
írt minden sorába.
Ki hisz benne, fenn a Mennyben
örök élet várja!

2019. június 6.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


JohanAlexander(szerző)2019. június 16. 11:39

@Fantimora: Szívből köszönöm, kedves Erika!

Fantimora2019. június 14. 12:32

Szilárd hittel átitatott soraidhoz gratulálok kedves János.
Szeretettel Erika

JohanAlexander(szerző)2019. június 14. 07:07

@Grant: Szívből köszönöm, kedves Grant!

Grant2019. június 13. 16:46

Kedves János! Nagyszerűen megírt vers!
Gratulálok! Szívvel! Üdv.Grant

JohanAlexander(szerző)2019. június 13. 08:21

@Doli-Erzsi: Szívből köszönöm kedves Erzsi!

Doli-Erzsi2019. június 13. 05:44

Nagyon szép hittel megalkotott vers!
Szívvel gratulálok.
Erzsi

Doli-Erzsi2019. június 13. 05:42

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

JohanAlexander(szerző)2019. június 12. 17:40

@Sivatag87: Szívből köszönöm kedves Nóra!

Sivatag872019. június 12. 08:32

Csodás és hittel telített alkotás. Szívből gratulálok. Nóra

JohanAlexander(szerző)2019. június 11. 06:30

@Jackal: Szívből köszönöm kedves Jacka!

JohanAlexander(szerző)2019. június 11. 06:28

@Metta: Szívből köszönöm kedves Margit!

JohanAlexander(szerző)2019. június 11. 06:27

@m.agnes: Szívből köszönöm kedves Ágnes!

JohanAlexander(szerző)2019. június 11. 06:27

@budajo: Szívből köszönöm kedves Józsi!

Jackal2019. június 10. 21:14

Szép, hittel teli versedhez gratulálok szívvel !

...Nem félelmet, szeretetet
írt minden sorába.
Ki hisz benne, fenn a Mennyben
örök élet várja!...

Metta2019. június 10. 19:03

Kedves Sanyi!
Gyönyörű ünnepi versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel,elismeréssel!
Margit

m.agnes2019. június 10. 18:51

Értékes szép vers!

budajo2019. június 10. 18:24

Kedves János!
Szívvel, szeretettel gratulálok hittel teli versedhez!
Szeretettel, tisztelettel,
Józsi

JohanAlexander(szerző)2019. június 10. 08:25

@editmoravetz: Szívből köszönöm kedves Editke,
megtisztelő véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2019. június 10. 08:24

@szurkevirag: Jólesett ha így gondolod.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2019. június 10. 08:22

@merleg66: Szívből köszönöm kedves Gábor, értő véleményedet!

editmoravetz2019. június 10. 06:43

Kedves Sándor!

Egyik legszebb ünnepi verset olvastam most tőled!
Szívvel szeretettel gratulálok: Edit /55./

szurkevirag2019. június 9. 23:25

Gratulálok János Sándor! Ez egy nagyon szép vers egy tehetséggel megáldott költőtől!

merleg662019. június 9. 23:07

Kedves János Sándor!

Az Új Testamentum készült
szent kéztől vezetve.
Jézus Krisztus lelke által
pergamenre vetve.

Miután véleményem szerint mind a menny és a pokol bennünk lakozik, hisz Jézus szerint Istent is magunkban kell keresni, így azt hiszem a pergamenre vetett betűk nem azt tükrözik amit kellene! Viszont remek versedhez szívvel és szeretettel gratulálok: Gábor

JohanAlexander(szerző)2019. június 9. 16:55

@jocker: Szívből köszönöm kedves Karcsi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 9. 16:54

@HanyeczKaroly: Szívből köszönöm kedves Karcsi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 9. 16:54

@gypodor: Szívből köszönöm kedves Gyuri!

JohanAlexander(szerző)2019. június 9. 16:53

@Gloren: Szívből köszönöm kedves Tünde!

JohanAlexander(szerző)2019. június 9. 16:53

@Meroni: Szívből köszönöm kedves Roni!

JohanAlexander(szerző)2019. június 9. 16:53

@szjuma3: Szívből köszönöm kedves Magdus!

JohanAlexander(szerző)2019. június 9. 16:52

@K.Jozsef: Szívből köszönöm kedves József!

JohanAlexander(szerző)2019. június 9. 16:52

@B...yL...o: Szívből köszönöm kedves László Bátyám!

jocker2019. június 9. 16:13

JánosSándor kérlek, jó, hogy olvashattalak!
Remek írtál; gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

HanyeczKaroly2019. június 9. 12:21

Így igaz. Isten valami nagyon jelentős eseménnyel akart lelket önteni az elárvult apostolokba. Hatalmas feladat előtt álltak tele félelemmel, de elindultak, és hűek maradtak mindhalálig. Szívvel, szeretettel olvastalak: Karcsi

gypodor2019. június 9. 10:19

50. szívvel gratulálok.
Szépen megírtad!
Gyuri

Gloren2019. június 9. 07:48

Kedves János!
Gyönyörű pünkösdi versedhez Szeretettel, Szívvel 💗 Gratulálok!: Tünde

Meroni2019. június 9. 07:19

Szép versedhez szívvel gratulálok! Roni

szjuma32019. június 8. 21:25

Szép és tanító versedhez gratulálok. 💗 Magdus

K.Jozsef2019. június 8. 18:38

Szép ünnepi versednél,szívvel Gratulálok!

B...yL...o2019. június 8. 18:06

Hittel megtöltött szép versedhez szeretettel gratulálok:
László

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:28

@dvihallyne45: Szívből köszönöm kedves Sarolta!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:27

@Agi63: Szívből köszönöm kedves Ági!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:26

@Kicsikinga: Szívből köszönöm kedves Kinga!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:25

@Agnes54: Szívből köszönöm kedves Ágnes!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:25

@schvalmrozsa: Szívből köszönöm kedves Rózsa!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:24

@Vilmos01: Talán!?
Szívből köszönöm kedves Vilmos!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:23

@Sanyipapa: Szívből köszönöm kedves Sanyi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:22

@deakeva: Úgy legyen!
Szívből köszönöm kedves Éva!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:21

@ditte142: Örülök ha tetszett.
Szívből köszönöm kedves Erzsébet!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:18

@lanyigeza: Szívből köszönöm kedves Géza!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:18

@kreativ55: Szívből köszönöm kedves Ági!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 14:17

@szombati: Szívből köszönöm kedves Tibi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:52

@Hajni75: Szívből köszönöm kedves Hajni!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:51

@bardosedit: Szívből köszönöm kedves Edit!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:50

@Cila03: Szívből köszönöm kedvesMagdi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:49

@41anna: Szívből köszönöm kedves Melinda!

dvihallyne452019. június 8. 13:49

Szívvel olvastam nagyon szép soraidat!! Sarolta

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:47

@m.falvay: Kedves Miklós, valóban igaz.
Én a keresztény vallás megalakulását,
negyven napra, áldozócsütörtökre teszem.
Az Jézus mennybemenetele, tíz nap múlva,
mutatott utat az apostoloknak, a keresztény
hit terjesztésére, a Szentlélek. Örülök,
hogy félreértelmezhető hibámat, észrevetted.
Szívből köszönöm kedves Miklós!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:40

@Dram: Szívből köszönöm kedves András!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:39

@Napsugar0607: Szívből köszönöm kedves Anita!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:38

@Pflugerfefi: Szívből köszönöm kedves Feri!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:37

@madaras: Szívből köszönöm kedves István,
megtisztelő véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:35

@fodoristvanne: Szívből köszönöm kedves Erzsike, viszont kívánom!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:34

@Pesterzsebet: Szívből köszönöm kedves Gina,
csak bízni kell!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:33

@Zsuzsa0302: Szívből köszönöm kedves Zsuzsa,
viszont kívánom!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:31

@gelnadi-gabor: Szívből köszönöm kedves Gábor,
megtisztelő véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:30

@1-9-7-0: Szívből köszönöm kedves Anikó!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:27

@Gant_Elizabet: Ez nagyon jólesett!
Szívből köszönöm kedves Elizabet!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:25

@Eci: Szívből köszönöm kedves Editke!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:25

@SargaNarcisz: Szívből köszönöm kedves Nárcisz!
Van, ki nem így gondolja.

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:23

@kincseshaz: Szívből köszönöm kedves Ilona!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:22

@SzaipIstvanne:Szívből köszönöm kedves Mária!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:21

@tomorg: Szívből köszönöm kedves Gábor!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:21

@anci-ani: Szívből köszönöm kedves Anci!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:20

@CD57.sz: Viszont kívánom.
Szívből köszönöm kedves Klári!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:18

@orok.szerelem55: Szívből köszönöm kedves Margit!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:17

@remember: Zoltán, agyon jólesett véleményed.
Sajnos, van ki nem így gondolja.

Agi632019. június 8. 13:17

Szívvel olvastalak!
Ági

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:14

@J.Teca: Szívből köszönöm kedves Teca!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:13

@uzelmanjanos956: Szívből köszönöm kedves János!

Kicsikinga2019. június 8. 13:13

Köszönöm szépen a szép verset!
Hit van a szívemben.

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:13

@feri57: Szívből köszönöm kedves Feri!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:12

@mondoknefarkas: Szívből köszönöm kedves Judit!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:10

@donmaci: Szívből köszönöm kedves Józsi!

JohanAlexander(szerző)2019. június 8. 13:10

@lejkoolga: Szívből köszönöm kedves Olgi!

Agnes542019. június 8. 10:57

Szép ünnepváró vers. Szeretettel olvastalak.

Ági

schvalmrozsa2019. június 8. 09:56

Nagyon szép vers, szívvel olvastam.
Szeretettel gratulálok! Rózsa

Vilmos012019. június 8. 09:09

az az egyház egyszer egyház lesz
remek vers
gratulálok

Sanyipapa2019. június 8. 08:43

❤ (37)
Sanyi

deakeva2019. június 8. 06:58

Kedves János! Tartalmilag formailag szép ünnepváró vers. Én hiszek! ''Ki hisz benne, fenn a Mennyben örök élet várja!'' Kellemes ünnepeket! Éva

ditte1422019. június 8. 06:14

Kedves János!
Nagyon-nagyon szép!!!
Nagy-nagy szívvel, szeretettel: Erzsébet
''Nem félelmet, szeretetet
írt minden sorába.''

lanyigeza2019. június 8. 00:04

Kedves János!
Nagyszerű versedet szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

kreativ552019. június 7. 22:47

Méltó, ünnepi vers. Szeretettel olvastam és szívvel.

szombati2019. június 7. 22:28

Igaz, méltó, szép versedhez, nagy szívvel gratulálok, kedves János!
Üdvözlettel!
Szeretettel!

Tibi

Hajni752019. június 7. 22:28

Gyönyörű versedhez szívből gratulálok! Szívvel: Hajni

bardosedit2019. június 7. 22:05

Nagyon szép!
Szívvel gratulálok!
Szeretettel Edit

Cila032019. június 7. 22:02

Kedves János!

Szeretettel és szívvel olvastam tökéletes versedet.

Üdvözlettel: Magdi

41anna2019. június 7. 21:31

Igazán szépen írtad meg!
❤ 29. Melinda

m.falvay2019. június 7. 21:16

Kedves János !
Szép , hittel írt sorok .A valóság meg sok vallás születésénél örök titok .
/ én úgy tudom 50 nap , az ünnep neve is 50-re utal /
Szívvel Miki

Dram2019. június 7. 21:13

Szép ünnepi sorok, szép vers.
Versedhez szívet hagyok üdvözlettel; András.

Napsugar06072019. június 7. 21:01

Őszinte hited által írt szép, vallásos vers. Gratulálok

Pflugerfefi2019. június 7. 20:43

A szeretetet súgja versed minden sora!
Szívvel szeretettel gratulálok!
Feri.

madaras2019. június 7. 20:34

Kedves János !

''Nem félelmet, szeretetet
írt minden sorába.
Ki hisz benne, fenn a Mennyben
örök élet várja!''

Így igaz - Jézus maga a szeretet.
Nagy szívvel gratulálok tartalmas versedhez.

fodoristvanne2019. június 7. 19:47

Kedves János!
Szívvel gratulálok pünkösdi versedhez!
Áldott pünkösdi ünnepeket kívánok!.
Erzsike

Pesterzsebet2019. június 7. 19:45

Kedves Sándor! De jó lenne, ha az embert mindenhol szeretet várná. Sajnos, ez csak vágyálom. Szívvel olvastam. Gina

Golo2019. június 7. 19:07

Szívvel és szeretettel gratulálok pünkösdi versedhez: Radmila

Zsuzsa03022019. június 7. 18:39

Igaz, méltó ünnepi vers. Szeretettel olvastam. Madárcsicsergős, napsütéses szép délutánt kívánok! Zsuzsa

gelnadi-gabor2019. június 7. 18:30

Igazi pünkösdi gondolatok, pünkösdi áhítat. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

1-9-7-02019. június 7. 18:16

Kedves János
Jézus Krisztus lelke által
pergamenre vetve.
Nem félelmet, szeretetet
írt minden sorába.
Ki hisz benne, fenn a Mennyben
örök élet várja! mennyire CSODÁLATOSAN szépen írtad meg hitünk lényegét CSODÁLATOS szép versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Gant_Elizabet2019. június 7. 17:50

Kedves János,
Gyönyörű verset írtál! Szívvel, szeretettel gratulálok.
Elizabet

Eci2019. június 7. 16:47

Kedves Sándor! Gyönyörű, szép versedet szívvel, szeretettel olvastam! Edit

SargaNarcisz2019. június 7. 16:37

Népénekek szólnak ilyen tiszta szavakkal. Szívvel olvastam N

kincseshaz2019. június 7. 15:03

Nagyon szép ünnepi versedet szívvel, elismeréssel olvastam. Ilona

SzaipIstvanne2019. június 7. 15:01

Kedves Janos, hittel irt szep punkosdi vallasi versednel szivet hagytam. Egyike a legszebb punkosdi verseknek.

Aldott, szep unnepeket kivanok: Maria

tomorg2019. június 7. 14:47

11. Szeretet szívvel olvasva,
Gábor

Nem félelmet, szeretetet
írt minden sorába.

anci-ani2019. június 7. 14:19

''Húsvét után negyven nappal
Jézus Mennybe szállott.
Tanítványaira bízta
a földi világot.
Pünkösd előtt így született
Urunknak egyháza,
bizonyíték: Apostolok
megszentelt írása.''
Csoda szép Pünkösdi versed örömmel olvastam,
nagyon tetszik kedves Sanyi!
Gratulálok nagy szívvel, szeretettel:
Anciu

CD57.sz2019. június 7. 13:58

Szépséges vallási ihletésű versedhez szeretettel és szívvel gratulálok, szép ünnepeket kívánok pünkösd napjaiban: Klári

orok.szerelem552019. június 7. 13:25

Kedves Sándor, az ünnephez méltó, hittel írt Pünkösdi versedhez szívvel, szeretettel gratulálok!
Margit

remember2019. június 7. 13:25

Különösen tetszett versed dallamos szabályossága, mely mintapéldája az igényes verselésnek! nagy szívvel gratulálok barátom kis piros szívet hagyva.

J.Teca2019. június 7. 13:25

7.szívvel, szeretettel gratulálok gyönyörű pünkösdi versedhez:J.Teca
(Jeney Terézia)

uzelmanjanos9562019. június 7. 13:21

Csodálatosan szép pünkösdi versedhez baráti szívvel gratulálok:János

feri572019. június 7. 13:18

Nagyon szép pünkösd versed
Szívvel olvastam
Feri

mondoknefarkas2019. június 7. 13:15

''Nem félelmet, szeretetet
írt minden sorába.
Ki hisz benne, fenn a Mennyben
örök élet várja!''Nagyon szép soraidhoz szívből gratulálok!Judit

donmaci2019. június 7. 13:07

Nagyon szép! Szívvel gratulálok. Józsi

lejkoolga2019. június 7. 13:04

Szépen megírt alkotás, kedves Sanyi!
Szeretettel, szívvel olvastalak: Olgi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom