Szerző
Szilágyi Zoltán

Szilágyi Zoltán

Életkor: 50 év
Népszerűség: 24 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 38 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. március 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Szilágyi Zoltán

Kandalló lángja

Villog és táncol, vakít és elbűvöl,
belé merengsz a végtelenbe,
elbűvöl a fénye s a meleg, amit sugároz,
megnyugtatja lelked, az élet bármit hoz!

Talán a könnyed is csorog, raksz még egy fát,
s a meleg talán a lelked járja át.
Sok, nagyon sok a rossz, mi fagyasztja lelked,
de a kandalló fénye, elmúló fa melege átjárja szíved.

Nem tudom, hol kezdjem, s nem tudom, hol végzem,
talán szép lesz a sorsom, s kit szeretek, a végekig átkarolhatom,
de jön a rossz, mint a hideg a téli, fagyos szelek szárnyán,
s nem tudhatom, az igaz szó nemcsak ármány-e.

Kapom a hazug szavakat nap mint nap messze magasztosítva,
kapom az ígéreteket, csillogó reményeket hátulról elátkozva,
s próbálom élni az életet, mit az Isten nékem megteremtetett.
Fázom, mikor szétnézek ezen a mocskos világon,
fázom, mikor látom a szeretet halálát,
a szív búcsúdalát, mi nagyot dobban utoljára
erre az elátkozott, mocskos világra.

Hát rakok még egy fát és még egyet,
szívem élvezi a meleget, s hálát adok a fa lelkének,
mi elénekli utolsó dalát a kandalló fényében,
oltalmat adva lelkemnek szívem tükrében.

Énekli, hogy van élet, van, csak lásd a szépet,
dúdolja, hogy van értelme, hogy küzdj a széllel,
tarts ki és magasodj a napsütéssel,
s egy napon vastag törzsed oltalom lészen,
bármilyen erős szél is áll ellened készen!

Nem könnyű az élet, drága anyám, ezt nem mondtad,
mikor világot adtál nékem ott a szülőszoba szegletében,
de könnyem csorgott akkor is, és most is itt a kandalló fényében,
s ordítanék ma is, hisz én nem ilyen világot akartam,
hittem, hogy a szeretet vezérli itt az embereket az élet viharában.

Hát most itt vagyok, kandalló fénye reám ragyog,
átjár a tűz melege, gondolataim cikáznak, érzések átjárnak,
s csak folyik a könnyem, hisz fagyos szelek tépázzák életem.
Megpróbálok ismét felállni, a szeretet fényében sétálni,
de nehéz már a levegő, az élet vihara térdre kényszerítve ismét eljő!
De felállok! Újra járok, s gonosz emberek, többé nem tépáztok!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


lantgyorgyi32019. március 4. 14:12

Szeretettel időztem szomorú de mégis melegséget átadó versedet .
POET Györgyi

feri572019. március 4. 11:17

Szomorú kimagaslóan szép sorok, nagyon tetszik, remek alkotás Zoltán
Szívvel gratulálok
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom