Szerző
Vers

A verset eddig 136 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. március 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (4)

Kovács Krisztiánné

Tó partján

Tó partján sétáltam,
Olykor megálltam,
Belefeledkeztem a csodába,
Mit víz tükrén láttam.

Megannyi sirály röppent
Kecsesen, apró halak
Után kutatva, egymással
Versengtek sebesen.

Hófehér hattyúk úsztak
Tova, tollukat borzolták,
Narancsos csőrükről
Vízcseppek hulltak
Egyenest a tóba.

Smaragdszín s barna
Récék repültek a tó felett,
Olybá tűnt, szárnyukat
Kitárva szaladnak lábukkal
Épp csak érintve a vizet.

Gyermeki kacajt hallottam,
Figyelmem odafordítottam,
S meghatódva láttam, kicsi
Lányom a madarakat csodálja.

Ám figyelmét hamar elterelte
Kutyák csaholása, robogó
Vonat hangos zakatolása,
Nővérei kergetőzése s minden,
Mi körülvette őt éppen.

Apa kérte, mosolyogjon,
Róla fotót hadd csináljon, így
Megörökítette tó partján
Grimaszoló kicsi lánykám.

Apa s lányai naplementét
Ámulva nézték, vörös
Napkorong útját
Végigkísérték.

Sajnos, lemaradtam róla,
Kis manóm nyomában voltam.
Kavicsot szájába ne tömjön,
Fára mászással ne küzdjön.

"Ne búsulj" - szólt az uram,
"Fotógépben minden megvan,
Gyerekek, ha elalszanak,
Megnézheted oda s vissza."

2019. február 17., Velencei-tónál

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


adrya813(szerző)2019. március 9. 21:23

@Demonboy20: Köszönöm ☺️

Demonboy202019. március 7. 18:41

Szívet hagyok remek versednél :)

Demonboy202019. március 7. 18:40

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

adrya813(szerző)2019. március 3. 14:23

@HanyeczKaroly: Köszönöm 🙂

HanyeczKaroly2019. március 3. 07:24

Nagyon szép verset írtál erről a meghitt családi kirándulásról. A gyermeki lélek megfigyelése üdíti a szívet. Szívvel, szeretettel olvastam: Karcsi

adrya813(szerző)2019. március 2. 18:06

@feri57: Köszönöm 🙂

feri572019. március 2. 14:36

Csodálatosan szép természetképeket festettél gyönyörű versedben
Óriási Szívvel gratulálok
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom