Szerző

Parajdi Attila

Életkor: 101 év
Népszerűség: 132 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 189 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. március 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (27)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Parajdi Attila

Tanítónő

Tudom, hogy ez a vers nem lesz tökéletes,
mint a búval tapasztott városi kemence sem az,
melyben hamvak keverednek.
Ahol születtem, nem volt lány vagy fiú,
csak az számított, hogy ki tud fára mászni jobban,
s a lovat fogni úgy, mint az apja,
mert hogy elvitték, mindegy, hová,
ezért a gyeplőt elég korán átadta.
Nappal rá időm nem volt, így éjjel tanultam,
míg nyári estén nyitva hagyott ablakon át
berepült egy kalap a kollégiumi közös hálóba,
s a rátűzött cetlin nekem szólt egy vers.
De szerettem Székelyudvarhelyt!
Tanító lettem s vagyok.
Erdély szelíd, dombos tájait bőrönddel jártam
hol szekéren, hol gyalog.
Tanítottam köveket helyben maradni
és fát felnőni okosan, gyökeret eresztve. Mély gyökeret.
Viharban helytállni, mindkettő sorsáért tudom, én felelek.
Eltévedt csermelyeket kézen fogva vittem bölcs folyókhoz,
s most, hogy karcos, esélytelen borokat neveltem nemessé,
napszekerem küküllője lassan, akadozva forog.
Egyedül vagyok. Körülöttem üres padok.
Utolsó csonk krétám porát arcomra kenve
várok ítéletre tiszta lélekkel.
Mit mondhatnék még el?
Az a kalapra tűzött vers annyira egyszerű volt.
Magasztos csendben valaki naplót lapoz,
és a nevemnél megáll.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Donkanyar(szerző)2019. július 3. 19:19

@editmoravetz: @feri57: @Zsuzsa0302: @anci-ani: @SzaipIstvanne: @41anna: @donmaci: @molnarne: @Motta: @lanyigeza: @barnaby: @orok.szerelem55: @gypodor: @jocker: @195705252012: @hangyasi: @meszaroslajos60: @Metta: @Molnar-Jolan: @111111: @Callypso: @Nichi-ya: @Doli-Erzsi: @Zsuzsa-Amriswil: @Tinka57: @szalokisanyi1:
Köszönöm szépen,hogy eljöttetek !

Attila

szalokisanyi12019. július 3. 06:50

Főhajtásom.
Tisztelettel: Sanyi

Tinka572019. április 5. 08:21

Ehhez az érzéshez nincs hozzá találó kifejezés jobb, mint az alkotásod, mely kifejezőbb a metaforákkal és egy egész élet értelmének tökéletes tömörítése!!!
Gyönyörű és felemelő, csodaszép!!!
Szeretettel Kriszti*

Zsuzsa-Amriswil2019. március 16. 12:19

Attila, ez annyira gyönyörű !

Nagy szeretettel és szívvel gratulálok:

Fazekas Zsuzsa

Doli-Erzsi2019. március 5. 09:38

Nagyszerű, megható versedhez szívvel gratulálok.
Erzsi

Nichi-ya2019. március 4. 18:48

Nagyon megható, mély alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

Callypso2019. március 3. 15:56

Nekem is kiemelt helyet foglal el a szívemben Erdély, de nem csak ezért tetszett a költeményed. Nemes szerénységgel és kitűnő művész érzékkel van megírva, élmény volt olvasni! Sok szeretettel, őszinte elismeréssel gratulálok hozzá, kedves Attila! Legyen kellemesen békés, ihletben gazdag délutánod! (:

1111112019. március 3. 13:52

Beleborzongtam versed mélységébe, most is szívet hagyok szeretettel. Piroska

Molnar-Jolan2019. március 3. 13:09

Uhh...ez nagyon megfogott. Remek vers.

Metta2019. március 2. 21:39

Megható,szívet érintő sorok!
Szeretettel!
Margit

meszaroslajos602019. március 2. 19:02

Kedves Attila!
Meghatóan szép alkotásodhoz elismeréssel, szívvel gratulálok, Lajos.

hangyasi2019. március 2. 09:31

Meglengetem kalapom. Szép vers.

1957052520122019. március 2. 08:26

Elszorul az ember torka soraidat olvasva. Szívet hagyok csendben , Irén

jocker2019. március 2. 08:11

Jó a gondolatsorod, megható lett!
Tiszteletem:
jocker/Kíber/Feri

gypodor2019. március 2. 06:54

''Magasztos csendben valaki naplót lapoz,
és a nevemnél megáll.''
Mély, szívet érintő vers!
Szívvel olvastalak.
Gyuri

orok.szerelem552019. március 2. 00:34

Kedves Attila!
Kiváló, megható versed mellett szívet hagytam szeretettel, elismeréssel!
Margit

barnaby2019. március 1. 23:08

Remek vers, nagyon tetszett. Gratulálok:b

lanyigeza2019. március 1. 21:44

Kedves Attila!
Remek versedet szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

Motta2019. március 1. 20:22

Tetszik a versed.
szivvel olvastalak
Motta

molnarne2019. március 1. 20:09

Szomorú szép alkotás szívem hagyom szeretettel:ICA

donmaci2019. március 1. 19:39

Megható versedet szívvel olvastam: Józsi

41anna2019. március 1. 19:20

Gyönyörű alkotás!
❤ 6. Melinda

SzaipIstvanne2019. március 1. 19:09

Kedves Attila, reg olvastam Toled verset, de ez karpotlas mindenert.
Kimagaslo, remek alkotas.

Szivvel, udvozlettel: Maria

anci-ani2019. március 1. 18:36

''Tanítottam köveket helyben maradni
és fát felnőni okosan, gyökeret eresztve. Mély gyökeret.
Viharban helytállni, mindkettő sorsáért tudom, én felelek.
Eltévedt csermelyeket kézen fogva vittem bölcs folyókhoz,
s most, hogy karcos, esélytelen borokat neveltem nemessé,''

Gyönyörű versed kedves Attila megérintette lelkem!
Régen jártál itt de most megható csodálatos verssel!
Szívvel, szeretettel olvastam:
Anci

Zsuzsa03022019. március 1. 18:35

Szomorú, szép versedet szeretettel, szívvel olvastam. Kellemes délutánt kívánok! Zsuzsa

feri572019. március 1. 18:34

Szomorú, nagyon szép alkotás
Szívvel gratulálok
Feri

editmoravetz2019. március 1. 18:27

Kedves Attila!

Mélységesen mély vers - szívemet szorította össze.
Köszönjük a TANÍTÓNAK, aki életét áldozta, hogy megtegye, mit a sors rá szabott:
''Tanítottam köveket helyben maradni
és fát felnőni okosan, gyökeret eresztve. Mély gyökeret.
Viharban helytállni, mindkettő sorsáért tudom, én felelek.
Eltévedt csermelyeket kézen fogva vittem bölcs folyókhoz,
s most, hogy karcos, esélytelen borokat neveltem nemessé,
napszekerem küküllője lassan, akadozva forog.''

Szívvel teli szeretettel fejet hajtok: Edit /1./

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom