Gieszinger Csongor

Kézen fogva

Narancsot majszolva hazafelé mentem,
Előttem kisgyerek berregett, vertyegett.
Pár éves lehetett, már beszélt, szenvedett.
Anyja nem értette, hogy mitől lett kerge,
Miért mérgelődik, mikor minden rendben?
"Engedd el a kezem!" - kiáltott a gyerek,
És tépett - engedett, enyhült a szeretet.
Hogy így szabadulna, eléggé meglepett,
Kezemben csak narancs - tépett héjú lelke...

Narancsomat ettem, hazafelé mentem,
Előttem egy család furcsa képe reccsent.
Minden megvolt benne: anya, apa, gyerek,
Álom, vágy, szégyen, a meg nem értés hegye.
Hibák ugráltak le, ki a rosszabb verseny,
"Vásárolni sem tudsz" - kiáltott a neje.
Valahol üres lett, elhagyta szerelme,
Hogy így ragaszkodik, eléggé meglepett.
Kezemben csak narancs - üres héjú lelke...

Hazafelé mentem. Narancsomat ettem.
Körülöttem élet, bő, harsány nép - ember.
Fut, csak fut két sínje, messze érnek egybe.
Kukában a narancs összetépett része,
Kezemen illat, vágy, emlékezet féke.
Hogy milyen kézen fogni, futni, nevetni,
Értelmetlen helyett értelmét keresni,
Álmodni, riadva ébredni, aggódni,
Szabadulni, kötődni, hagyni s hagyódni.