Szerző
Szilaj Márk

Szilaj Márk

Életkor: 18 év
Népszerűség: 139 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 150 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. január 11.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (27)

Szilaj Márk

Parázsban lángol

Szíve dühbe lobban,
Mint a gyufás katlan,
Gonoszság őrli szívét,
Mint őrlő a mák szemét.

Fekete szemet, mely mérgezett,
Tűzben lobbant s égetett,
Lelke fekete és mérgezett,
Olykor régen végezett.

Terve beválott, mit akart,
Gonoszságtól fulladt akarat,
Csak bánatot vélt éreztetni,
Melynek sikerült így lenni.

De mivel a sors kiszámíthatatlan,
Egyszer rá is vár meglepő váratlan,
Hiába csalsz, majd félve agyalsz,
Mi rád vár, azzal úgyis szembe sorsalsz.

Ne higgye, hogy az élet kikerül,
Ne féljen, sor mindenkire kerül,
S ne várj tőlem bocsánatot,
Mást nem érdemelsz, csak gyalázatot!

Tehetséget eltiprod,
S tudását elnyomod?
Ne becsülj s ne kímélj,
Ne kegyelmezz, csak ítélj!

Hazudott álmokba ültetett évek,
Összetört szívek, hazug képek.
Ennyit értél, és nem félek,
Még harcolok és remélek.

Ne remélj, még nem adom fel,
Ne felejts, még adnom kell,
Adósságom s bánatom leadom,
Törleszteni nem hagyom.

Tudd, nem tiéd az akarat,
Se nem a pillanat,
Az én életem, és én élem,
A te szavad jóra nem vélem.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


SzilajMark(szerző)2019. február 28. 11:29

@kintkong10: Köszönöm szépen! Persze írjál nyugodtan! 😊

kintkong102019. február 28. 09:52

Márk! Korodnál érettebb a versed. tetszik. Majd magán levélben írok még róla, ha kívánod. Csináld! Írj! Egészen jó dolgok lehetnek még belőle, Üdvözlettel: J.

SzilajMark(szerző)2019. február 13. 21:20

@November22: Köszönöm szépen! 😊🙏🏻

November222019. február 13. 18:31

Nagyon hatásos vers lett. Könnyen át lehet érezni. Szívvel gratulálok! :)

SzilajMark(szerző)2019. január 17. 18:08

@szjuma3: Köszönöm szépen!

SzilajMark(szerző)2019. január 17. 18:08

@ambrus.magdolna: Köszönöm szépen! Lesznek még versek az oldalon.

SzilajMark(szerző)2019. január 17. 18:08

@dobosigyorgy: Köszönöm szépen!

szjuma32019. január 17. 17:23

Haragod és kétségedet jól megmutatod. Szeretettel Magdus

ambrus.magdolna2019. január 17. 10:26

Sokatmondó versedhez, elismeréssel és méltó szívvel Gratulálok!
Nagyon tehetséges vagy , még sok látogatást teszek, ha olvasni valót alkotsz:)
Szeretettel:Magdi

dobosigyorgy2019. január 16. 19:57

Remek versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

SzilajMark(szerző)2019. január 15. 17:40

@friendly: Köszönöm szépen! Folytatni fogom. Érkezik hamarosan a Szerepvállalás. Már alig várom.

friendly2019. január 15. 17:37

Kedves Márk!
Gratulálok,fojtasd az írást,további sikereket.
Szívvel,üdvözlettel:Gábor

SzilajMark(szerző)2019. január 15. 14:22

@deakeva: Köszönöm szépen!

SzilajMark(szerző)2019. január 15. 14:22

@PELLEI: Rendben még írok. Köszönöm szép szavaidat.

SzilajMark(szerző)2019. január 15. 14:21

@kincseshaz: Köszönöm szépen!

deakeva2019. január 15. 12:47

Kedves Márk! Szívből örülök,, hogy olvashattalak. Igen figyelemre méltó alkotás. Tiszta őszinte érzelmek, szépen megírt sorokban. Fiatal korod ellenére kimagaslóan jó. Csak így tovább! Legyél bátor, lendületes, sokszínűen írj, és olvass sok verset,ezzel fejlődsz majd meglásd! Szívvel, szeretettel. Éva

PELLEI2019. január 15. 09:51

Kedves Márk!
Gratulálok bemutatkozásodhoz, témaválasztásaidhoz, formai kísérleteidhez, ahhoz a hévhez, elkötelezettséghez, miről verseidben teszel bizonyságot! Tartsd meg lendületed, írj - ha időd és ihleted engedi - hosszabb kihagyás nélkül, mert érdemes vagy figyelemre!
Várom további műveidet. Szívvel olvastalak, Laci.

kincseshaz2019. január 15. 07:49

Szenvedélyes, szinte mindent elsöpörnek soraid. Vannak ilyen állapotok, jó, hogy leírtad.
Szívvel gratulálok. Ilona

SzilajMark(szerző)2019. január 13. 15:09

@111111: Köszönöm szépen!

SzilajMark(szerző)2019. január 13. 15:09

@ereri: Köszönöm szépen! Úgy gondoltam kiteszem,mert nem mindig csak a boldogság ihleti az embert. S remélem minden rossz jóra fordul.

1111112019. január 13. 13:08

Talán megkönnyebbül kissé a lelked, jól tetted, hogy kiírtad haragodat, szívet hagyok szeretettel. Piroska

ereri2019. január 13. 10:13

''Ne remélj, még nem adom fel,
Ne felejts, még adnom kell,
Adósságom s bánatom leadom,
Törleszteni nem hagyom.''

Kedves Márk! Kedvelem, ha valaki őszinte hangú verset ír, de azt javaslom hogy engedd el a haragod, mert hidd el, az életben mindig minden kiegyenlítődik. Lehet, hogy nem e percben, de előbb utóbb világos lesz az összefüggés és rácsodálkozol e tényre. Kifejező soraid mellett nagy-nagy szívet hagyok - szeretettel, tisztelettel: E. E.

SzilajMark(szerző)2019. január 13. 01:47

@Golo: Köszönöm szépen!

Golo2019. január 12. 19:51

Szívet hagyok szeretettel elkeseredett habgulatú versedhez: Radmila

SzilajMark(szerző)2019. január 12. 13:00

@molnarne: Köszönöm szépen!

molnarne2019. január 12. 12:24

Remek versed nagy szívet érdemel szeretettel gratulálok:ICA
Figyelőmbe veszlek

SzilajMark(szerző)2019. január 12. 11:15

@roseprincess: Köszönöm szépen! Hát rengeteg csalódás ért engem,főleg az iskolában. Sok csalás meg irigység van ebben a világban. Igazságnak már lassan nem is létezzik.

roseprincess2019. január 12. 10:21

Kedves Márk, valóban nagyon érezni a dühöt versedben. Vissza olvastam az előző hozzászólásokat, annak tükrében nagyon kíváncsi vagyok a kovetkezőre. 🙂
Tetszett ez a tombolás, és a bemutatkozásod is. Jó ilyet olvasni egy ilyen korú fiútól. Őrizd meg a tüzet!
A vershez pedik hozzá tűztem azt a kis piros szívet.
Alexa

SzilajMark(szerző)2019. január 12. 09:03

@Szinci: Köszönöm szépen a tanácsot,szokszor van,hogy átdolgozom verseimet,most úgy éreztem sokkal fontosabb a mondanivaló,az őszinteség. S,ha kiírom magamból a bánatom megkönnyebülök tőle.
Így nem akartam tökretenni a verset. De általában vagy kiszámolgatom vagy használom a verselemzőt.
Következő versem már kidolgozva fog érkezni. Nagyon örülök,hogy elmondtad véleményed.

Szinci2019. január 12. 05:54

Márk! Jól kimérgelődted magad :-) Add is ki magadból, ne tipródj sokáig rajta.S most a versed szerkezetéről:Javasolom, hogy használd az ''Ellenőrzés a verselemzőben'' lehetőséget, ha a verstan szabályai szerint szeretnél alkotni.Én szeretem , ha valaki megdolgozza a versét, és látszik rajta a munka.Úgy fejlődik valaki, ha a szabályokat is betartani próbálja. Nagy dícséretet érdemelsz máris. Gratulálok. szinci

SzilajMark(szerző)2019. január 11. 22:47

@editmoravetz: Köszönöm szépen!

SzilajMark(szerző)2019. január 11. 22:47

@donmaci: Köszönöm szépen!

editmoravetz2019. január 11. 21:14

Csak úgy hömpölygött a harag - úgy érzi az olvasó, egyik szó hozta magával a másikat - és írtad, írtad, mígnem megkönnyebbültél!

Szívvel olvastalak - szeretettel gratulálok!
Csak így tovább!
Edit

donmaci2019. január 11. 21:00

Nagyon jól kiírtad magadból! Szívvel gratulálok versedhez: Józsi

SzilajMark(szerző)2019. január 11. 20:52

@m.falvay: Igen,rengeteg igazságtanság van ebben a világban. Erre nagyon tudok haragudni.

SzilajMark(szerző)2019. január 11. 20:51

@Zsuzsa0302: Köszönöm szépen!

SzilajMark(szerző)2019. január 11. 20:51

@szilvi_83: Köszönöm szépen!

m.falvay2019. január 11. 20:34

Nagyon beléd gyalogolhattak , hogy ennyire tobzódik a haragod .Szívvel Miki

Zsuzsa03022019. január 11. 19:42

Remek versed
szívvel, szeretettel olvastam: Zsuzsa

szilvi_832019. január 11. 19:30

Kedves Márk!
Gratulálok önkifejező soraidhoz. Nagyon jól megírtad ezt az érzést, ami sokunkban tombol, tombolt. Tapasztalatom szerint viszont a dühvel, ami teljessen jogos lehet, viszont ha nem engedjük el, csak magunknak ártunk.
Nyugodtan írd ki magadból bármi bánt!
Szívvel- szeretettel:
Szilvi

SzilajMark(szerző)2019. január 11. 18:47

@Eci: Igen sokszor nem csak a szeretet vezet minket, így én is megírtam ezt a verset,amelyben a velem történt rossz pillanatokat kifejeztem.

SzilajMark(szerző)2019. január 11. 18:43

@feri57: Köszönöm szépen!

Eci2019. január 11. 17:14

Kedves Márk! Nagyon jól átjött versedből a mondanivaló! Bár a harag rossz tanácsadó, a szeretet a heget mindig begyógyítja, s a megtorlás a sors dolga! Szépen megírt vers, 💓 et hagyok! Szeretettel Edit!

feri572019. január 11. 15:57

Kimagaslóan szép feledhetetlen alkotás Márk
Óriási nagy Szívvel gratulálok
Elismeréssel
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom