Szerző
Vers

A verset eddig 303 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. január 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Fekete Andrea Zita

Burok

Néha ellökjük a szeretetet,
Hogy ne fájjon.
Azt akarjuk, hogy a ridegség
Mentsvárunkká váljon.

S majd telnek, múlnak az évek,
Míg semmi sem változik.
Elfojtott érzelmeinkben
A hiányérzet lakozik.

Harcolsz ellene,
Amíg csak tudsz,
De egyszer rájössz,
Hogy hiába is futsz.

Hisz` futni nem jó,
Azt a gyávák teszik - mondják,
Lelkem kicsiny darabjait
Összevissza hordják.

Próbáltam én rendbe szedni,
De csak a szőnyeg alá kúszott,
Míg egy nap az egész
Felszínre nem úszott.

Álltam ott, mint egy balga,
Amíg rá nem jöttem,
Hogy bizony a realizáció
Fut most előttem.

S az érzelmek bizony
Mind felszínre törnek,
Amitől védtem magam eddig,
Most gőzerővel jönnek.

Megérte, kérdem én...
Annyi éven át?
Mit akkor nem értettem,
Most érthetővé vált.

Ne félj szeretni,
Ez is az élet része.
"Elbukni s majd felállni",
Ezt tudatosítani kéne.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Törölt tag2019. január 4. 17:34

Törölt hozzászólás.

andec23(szerző)2019. január 3. 13:28

@Motta: Nagyon szépen köszönöm Motta! 😘

Motta2019. január 2. 20:39

Előbb-utóbb beérik az ember.
Szép versed szivvel olvastam
Motta

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom