Szerző
Vers

A verset eddig 194 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. december 17.
A vers helyenként a szerző szándéka szerint nem követi a magyar helyesírás szabályait.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Torma Ágnes (Bűbo)

Vigilia

Szomorúság úszik a táj felett,
fájó szívünk burka megrepedt,
így emlékezünk rá, ki odalett,
ontva tengernyi könnyeket.

Kívül minden a hervadásé,
a megváltoztathatatlan halálé,
mulandóságunk elfogadásáé,
manesnek szóló, néma rituálé.

A csendes temetők felékesülnek,
sírhalmokon világító mécsek égnek,
krizantémok, koszorúk feküsznek,
emlékeink e fényben átlényegülnek.

Nincs helye most hangos beszédnek,
nem azok vagyunk, mit sírunkra vésnek,
hanem mit mások életébe szőttünk,
e napon lépteinket halkra vesszük.

Világítanak az emlékezés lángjai,
egybeforrnak régi egészek szilánkjai,
s holnap, ha pirkad majd a hajnal,
újraszületünk egy nagy sóhajjal.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


degiabi2018. december 17. 20:59

Szép! Első, nagy szívem hagyom.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom