Szerző
Rigó Tibor

Rigó Tibor

Életkor: 58 év
Népszerűség: 11 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 154 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. november 7.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (15)

Rigó Tibor

Színei az ősznek

Természet

Istenem,
mily szép a reggel,
ősz van,
s én csodálom,
ahogy egy-egy levél
még
felsír az ágon,
aztán, mint első bálos
lányka, földig hajol
a csipkeruhájában,
és keringőbe kezd.
Nézem a szédülten
pergő levelet,
ahogy a földre ér
nesztelen,
s uszályként terül a sárba,
nézd a másik is perdül
utána,
hát nem csodás,
micsoda színház
ez,
versenyeznek a
színek.
Amott a csipkebogyó
vörösre mosta már arcát
a reggeli fényben,
viaszos csillogással
tündököl a halvány őszi fényben,
vércseppek kopár
ágakon,
s tüskét bontott a lomb,
lehullt.
Ott sárgul alul
a remegő bokor alatt,
micsoda színfalak,
a tüskék álmokat szaggatnak
széjjel
a pajkos őszi szélben,
hallom, álmaim hogy sírnak,
s darabokban hullnak,
véresre festik az avart.
Ez sem tart örökké, tudom,
csak színdarab,
s a világot jelentő deszkákon
te járod a táncot,
Uram,
majd jössz egy újabb felvonással,
fehérre fested a tájat,
hullanak a csillogó
hópelyhek,
és fényük azoknak is
elvész egyszer,
tudom,
majd jön egy újabb színkavalkád,
a tavasz,
rücskössé fürdetni a fénylő havat,
micsoda reggel ez,
Istenem,
színeid szállnak át
a szívemen,
s én felnyögök,
fájdalmas ez a gyönyör,
köszönöm.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


60afrod2019. október 8. 14:19

Kedves Tibor!Nagyon szépen festi le a természetet, tetszik a verse.
Szeretettel és szívvel gratulálok!
Ildikó

tibikerigo(szerző)2019. október 7. 17:05

@Motta: Köszönöm a megtisztelő figyelmet

tibikerigo(szerző)2019. október 7. 17:04

@SzaipIstvanne: Köszönöm a megtisztelő figyelmet

tibikerigo(szerző)2019. szeptember 26. 12:33

@ereri: köszönöm @41anna: köszönöm @SzaipIstvanne: köszönöm

tibikerigo(szerző)2019. szeptember 26. 12:33

@ereri: köszönöm @41anna: köszönöm

tibikerigo(szerző)2019. szeptember 26. 12:32

@ereri: köszönöm

tibikerigo(szerző)2019. szeptember 26. 12:32

@szombati: köszönöm a megtisztelő figyelmet

tibikerigo(szerző)2019. szeptember 26. 12:31

@kicsikincsem: ölellek szeretettel

tibikerigo(szerző)2019. szeptember 26. 12:31

@Callypso: köszönöm

tibikerigo(szerző)2019. szeptember 26. 12:30

@lnagypet: köszönöm a megtisztelő figyelmet

tibikerigo(szerző)2019. szeptember 26. 12:30

@hillailaszlo-ve: köszönöm a megtisztelő figyelmet

tibikerigo(szerző)2019. szeptember 26. 12:30

@feri57: köszönöm a megtisztelő figyelmet

feri572019. augusztus 24. 12:00

Csodálatosan szép természetversedhez
Szívvel gratulálok
Üdvözlettel
Feri

hillailaszlo-ve2019. augusztus 21. 02:56

Csodálatos természeti és költői képek!
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

RIGOTIBOR2018. november 11. 19:54

@lnagypet: további verseim a facen Rigó Tibor oldalamon olvashatóak olvass böngéssz örilülök hogy tettszett
üdv T.R.

RIGOTIBOR2018. november 11. 19:51

@Callypso: köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 11. 19:51

@lnagypet: köszönöm

lnagypet2018. november 11. 18:41

A természet szépségét,mint a nagy költők mutattad meg
nekünk! Indulásként nem semmi!!
Tisztelettel: ZNL

Callypso2018. november 10. 22:04

Gyönyörűen hangulatos költeményedet élmény volt olvasni és belefeledkezni a csodájába egy kicsit, kedves Tibor! Szeretettel gratulálok hozzá! Legyen kellemesen békés, ihletben gazdag maradék hétvégéd! (:

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:22

@kicsikincsem: köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:22

@1-9-7-0: köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:22

@SzaipIstvanne: köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:21

@1-9-7-0: köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:20

@1-9-7-0: köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:20

@1-9-7-0: köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:20

@1-9-7-0: köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:19

@1-9-7-0: köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:19

@1-9-7-0: köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:19

@1-9-7-0köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:18

@1-9-7-0: köszönöm

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:18

@1-9-7-0: köszönöm a figyelmed

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:17

@1-9-7-0: köszönöm a figyelmed

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:17

@1-9-7-0: köszönöm figyelmed

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:17

@1-9-7-0: köszönöm figyelmed

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:16

@1-9-7-0: köszönöm figyelmed

RIGOTIBOR2018. november 10. 20:16

@1-9-7-0: köszönöm figyelmed

m.falvay2018. november 9. 21:22

Remek természeti képek , sikeres bemutatkozás .
Szívvel Miki

1-9-7-02018. november 9. 17:51

Nagyon szép természet versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

1111112018. november 9. 17:38

''Nézem a szédülten
pergő levelet,
ahogy a földre ér
nesztelen,
s uszályként terül a sárba,
nézd a másik is perdül
utána,
hát nem csodás,
micsoda színház
ez,
versenyeznek a
színek.''
Szép,érzékletes képekkel megírt,lendületes őszi vers,tetszik bemutatkozásod, szívesen olvastalak. Piroska

kicsikincsem2018. november 9. 12:50

Szép természetvers, szívvel gratulálok.
Ilona

szombati2018. november 9. 06:19

Kedves Tibor!

Gyönyörű őszi alkotásodból sugárzik a természet szeretet.
Élmény és jó érzés olvasni is.
Köszönöm az élményt!
Nagy szívvel lett kedvencem.
S figyelőmmel követlek tovább.
Szeretettel várlak én is!
Üdvözlettel!
Tisztelettel!
''A réten''-című versem tudom figyelmedbe ajánlani.
Ha van kedved,olvasd el nálam!

Tibi

Metta2018. november 8. 10:37

Kedves Tibor!
Szépséges versednél szeretettel hagyok szívet!
Margit

ereri2018. november 8. 08:06

''micsoda reggel ez,
Istenem,
színeid szállnak át
a szívemen,
s én felnyögök,
fájdalmas ez a gyönyör,
köszönöm.''

A természet csodáira nem tudunk elégszer rácsodálkozni, annyira egyedi és mindig megújuló varázslat. Gratulálok, és nagy-nagy, biztató szívem hagyom szépséges és tartalmas bemutatkozó alkotásod mellett - szeretettel, tisztelettel: E. E.

BertaCsaba2018. november 7. 20:41

Kedves Tibor. Nagyon örülök a találkozásnak Tisztelettel köszöntelek. Szívvel, és figyelővel gratulálok versedhez

41anna2018. november 7. 20:03

Kedves Tibor!
Első versed nagyon szép lett,szomorúnak tűnik ugyan!
Szívet hagyok érte!
Figyelmen követlek!
Melinda

Motta2018. november 7. 18:49

Kicsit szomorkás, de szép ez az őszi vers.
Szívvel olvastalak
Motta

SzaipIstvanne2018. november 7. 16:27

Kedves Tibor, gratulalok bemutatkozo versedhez. Remekul fested le az osz szineit, jok a hasonlatok, kepek. Szivet hagytam: Maria

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom