Szerző

Paulusz Péter

Életkor: 33 év
Népszerűség: 4 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 112 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. október 8.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Paulusz Péter

Láz

Az indulat keze, a lángja vér,
Bőrébe éjjelente sosem fér.

Az őrület szeme, fénye kék,
Homályos szobában magányos szék.

Kétség-teli félelemben sosem lép,
Szépségtelen életében szűk a kép.

Borzadalmas éjszakákon láz a szép,
Álmok közül felriadva belül tép.

Rémei közül reggelente remegve kél,
Emberek nem hiszik, tényleg fél.

Sokat látott ember, többet, mint kéne,
Lelkéig egyre ritkábban ér el a nap fénye.

Démonok karolják napról napra jobban,
És ha lelke egyszer egyszer lángra lobban,

Karmok szorítását érzi egyre szorosabban.
Így üldögél szobájában egyre porosabban.

Agyában a fogaskerekek sok dolgon merengnek,
Elméjében a múlt képei elöl-hátul peregnek.

Mégsem adja fel magát a sötét seregnek,
Vakon bízik, remél, hisz ez az eretnek.

Bízik a rosszban, remél a jóban,
Hisz az igazban, a megváltóban.

Bűnei ha voltak, tán mind megbánta,
Vagy ráébredt, életét a sors másra szánta.

Talán ez az, ami belülről fűti, a szemében tükröződő bánat,
Ez az, mi segíti egymás után tenni azt a két gyengülő lábat.

Szánalmat sosem tűr másoktól,
Egy életre undorodik a rácsoktól.

Próbálhatnak vékony nyakára rózsaszín kis örvet húzni,
Készüljenek, mert azon nyomban elkezd majd törni-zúzni.

Mert lehet, kívül gyenge, lehet, belül fél,
De ha szükség van rá, erőre kél.

És ereje valami olyan, melyet látni ember nem akar,
Olyan erő ez, melyet egész lénye kétségbeesetten takar.

Akaraterő és a szabad élet vágya,
Nem kell neki nyugalom, béke édes lágya.

Mennydörgés nem létezik villám nélkül,
Ez az, amiért ez a lélek sosem békül.

Ezért kapta az árnnyal teli mocsarat saját vidékül,
Ezért csapta a sors mindazzal, mi szívén ül.

Nem ismerik őt az apró, szürke népek,
Mindaz, mit gondolnak róla, hamis képek.

Hihetik, ő még nem látott szépet,
Szánhatják, mert a fényre ki nem lépett.

De ő tudja mindazt, mit a világról tudnia kell,
Azt se bánja, ha a mennyország lépcsőjén utolsóként ér fel.

Mondhatja: "ismeretlen számotokra ez a furcsa lélek,
Ám egy dolgot tudnotok kell: én nem élek, túlélek.

Túlélek mindent, mit ez a sors arcomba csaphat,
Túlélem a csapásokat, melyeket lényem kaphat..."

Mindaz, ki lehetne, és mégsem lehet,
Mindaz, mit tehetne, és mégsem tehet.
Mindaz, kit szeretne, és mégsem szeret.
Mindaz, min nevetne, és mégsem nevet.

Mindaz, kit becsül, és mégis megvet,
Mindaz, mit magára húz, és mégis levet,
Mindaz a jó, mit ő életében sosem adott,
Mindaz a rossz, amit ezért sosem kapott,
Az, hogy pár embert könnyekre fakasztott,
Millió lehetőség, miket örökre elszalasztott,
Rengeteg jó cselekedet, miket elhalasztott,

És a felismerés, hogy belülről ő rég halott.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


thunderzoid(szerző)2018. november 11. 17:20

@ArnyekEsFeny: Köszönöm szépen a hozzászólásodat, a felismerés az csak kis drámai túlzás, mellette meg mindig azt vallom, hogy ha az ember kiírja magából a negatív gondolatokat, akkor megszabadul tőlükelveszi az erejüket :)

ArnyekEsFeny2018. október 29. 08:27

''Bízik a rosszban, remél a jóban,
Hisz az igazban, a megváltóban.''

érdekes gondolataid vannak, szomorú felismeréssel.

Árnyék és Fény

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom