Művészlélek
Van néha úgy, hogy megvár az éj,
Mit rejt sűrűje, mennyi veszélyt?
És ha csillag nem ragyog az égen,
Csak távol egy messzi vidéken,
Míg a patak a kővel játszik,
A csillag messziről látszik.
Ilyen az ember, ha lát, ha hall,
Tudja, mi igaz, de igazat nem vall.
Csak lapul a folyóban, míg az ered,
Közben nem is ég már saját szened,
De látod a fényt, csak nem éred el,
Büszke az ember, ha ragyogni kell.
Van néha úgy, hogy megvár a reggel,
Boldogan ébred ma is az ember.
Csak éjjel lesz csillag az égen,
Hiába vagyok mindig csak ébren,
Hiába vagyok szép és művészlélek...
Ha a kő alatt lapulok, mindig csak félek.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
feri572019. szeptember 4. 07:33
Csodálatosan szép versed
Szívvel olvastam
Feri
Motta2018. szeptember 24. 21:17
Szép versedet szívvel olvastam
Motta
lanyigeza2018. szeptember 24. 09:09
Kedves Dorotea!
Nagyszerű versedhez szívvel, szeretettel gratulálok.
Felvettelek figyelőmbe.
Géza
REDHOOD2018. szeptember 23. 21:15
Kedves Dorotea!
Nem kell lapulni, szárnyalj csak írj verset sokat. Én is csak kezdő vagyok.
Szívvel, Attila
Zsuzsa03022018. szeptember 23. 16:26
Kedves Dorotea! Remek versedhez szeretettel szívvel gratulálok. Kellemes délutánt kívánok: Zsuzsa
Layosh2018. szeptember 23. 15:46
Elmúlik...
♥