Szerző

Erdődi Mária

Népszerűség: 25 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 157 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. július 3.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges, nonprofit céllal és a szerző, valamint a Poet.hu megjelölése mellett azonban engedélyezett az átdolgozások készítése és publikálása.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Erdődi Mária

Élet-váltó

Robogás valami felé... és zsibongva tölt el
a benne lét öröme, de máris vágyok ki belőle,
kinézni máshová, mint a vonat ablakából, ahol mindig
elsuhan valami... a lát-kép.
A pillanatok állomásain küzdeni kell a maradásért.
- kanyar! -
Ünnepek színei gyúlnak, villannak,
érzéseket hagynak és elhagynak - maradnak
- hová megy az állomás?
Futni, nem látni előre...
- káosz! -
Szeretnék visszanézni belőle!
Megül a valami vágyása.
- útjelzők futnak! -
Nincs elég idő váltani - merre? Ki vagy mi irányít?
Egyszer csak nyugalom és csend lett...
Mellékvágányra értem.
Sikoltott a nem használt, rozsdás, gaz közt megbújó vasösvény.
A kisiklott vonat ablaka az ég felé néz.
Hol vagyok? Miért?
Nem működött a váltó!
Ez időtlen pillanatban feltűnt a megváltó.
Egyedül vagyok, pihennék kicsit, de bámulom az ablakot,
zaklatott vagyok e társtalan szövevényben
- mozdonyt akarok! -
Térítsen le e sehová útról!
Száguldani akarok újból, integetni a szalutáló bakternak,
elhagyni a maratont futó fákat, melyek csúcsai
zöld színnel húzzák alá a kékre dobált fantázia-habokat!
De... csend van... de velem vagyok...
De nem mozdulok, csak bennem áramlik a rohanás,
s e minduntalan áramlás elragad szüntelen, s fölém emel,
és hirtelen... ugrok! Zuhanásom boldogsága tölt el.
- elfáradtam... álmom is elalszik - a film: vonatom nélküli bolyongás.
Megbotlom a távolban összefutó sínpár talpfáiban,
de saját lábamon állok fel - mint mindig,
és pillanatnyi megállásra kényszerítem a sorvonatom.
Kezemben a váltó - az élet váltója -
pirosat villog, de bátornak érzem magam, és nem számít,
hogy beleveszhetek, hogy eltévedhetek, hogy a hűvös bizonytalantól reszketek!
Senki nem segít, senki nem sajnál, a vonat az oldalán áll.
Mielőtt mindent feladok, sokáig keresem magamat,
ám elfáradok ebben a bizonytalanságban, s zombiként lelassulok... élni kéne,
de beálmodok s elhagyom vonatom:
- pillangóként szálldosok az összemosódott színű rét felett,
keresem a legszebb virágot, új életem csöppnyi szigetét, amin megpihenhetek,
ahol az ébrenlét nem fáj sohasem.
- erősödő zakatolásra riadok... -
Könnyektől nedves íriszemmel nézem reményem megtépett szárnyát,
zsibbadó ujjaim a váltót szorítják, az élet meg-váltóját.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


J.Klari2021. január 26. 21:13

Nem találok szavakat. Nagy vers.
Szívvel.

yawert6(szerző)2020. április 20. 18:53

@00000000: Köszönöm, hogy olvastál.
Üdv. Maya

000000002020. április 19. 22:04

Csodálatos. Ez az egy szo jutott eszembe. Elképesztö verset irtál gratulálok.

yawert6(szerző)2018. július 3. 21:47

Köszönöm szépen kedves Tibi...
Örülök, hogy olvastál.
Üdv. Maya

Törölt tag2018. július 3. 20:53

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom