Rekviem egy eltaposott pókért
Meghalok majd egy nap én is,
mint az a pók a folyosón.
Észre sem vette senki,
nesztelen taposták agyon.
Meghalok, és ott fekszem majd
kifacsart, méla görcsben
én, a lelketlen anyag,
megtérek az anyaföldbe,
utánam semmi se marad.
Az arctalan, nagy halálban
örökké testvéred leszek
én, az ember, ki vágytam,
s te, pók, ki hálót szőhetett.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Amakusa(szerző)2019. június 2. 13:09
@tzoldav:
Köszönöm, hogy olvastad és örülök, hogy tetszett.
tzoldav2019. május 27. 17:35
Jó vers, tetszett, gratulálok
Amakusa(szerző)2018. június 26. 09:01
@gypodor: Nagyon köszönöm, hogy olvastad!
gypodor2018. június 25. 06:23
ÜTŐS!!!!
Szívvel
Gyuri
Amakusa(szerző)2018. június 24. 16:13
@nyakoattila:
:D köszi!
nyakoattila2018. június 24. 15:27
Ez eléggé zseniális. Hősöddel tartanék, tíz lábbal masírozva a pókól kapuja előtt...
Amakusa(szerző)2018. június 24. 14:39
@Pflugerfefi: @awsen: @Demonboy20:
Köszönöm a figyelmeteket!
Demonboy202018. június 24. 14:35
Szívvel olvastam nagyszerű versedet :)
awsen2018. június 24. 10:29
Ismét remek vers!
Pflugerfefi2018. június 24. 07:04
Kedves Lajos!
Mély gondolatisággal írt versed
bár szomorú de nagyszerű!
Gratulálok szívvel! Feri.
Amakusa(szerző)2018. június 24. 00:05
Köszönöm, hogy itt jártál! :)
Poéta barátsággal: Lajos
szombati2018. június 23. 22:58
Elismerésem!
Nagy szívvel!
Szeretettel!
Tibi