Szerző
Hecz János Sándor

Hecz János Sándor

Életkor: 61 év
Népszerűség: 283 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 271 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. június 22.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (63)

Hecz János Sándor

Száz fényév

Apokalipszis után

Létezik egy világ nem oly` messze tőlünk.
Óceánok, hegyek éppúgy, mint a Földünk.
Valami hiányzik! Nincsenek virágok.
Sem hatalmas csordák, madarat nem látok.

Valami feltűnik, mintha embert látnék,
úgy suhan nesztelen, mint egy sötét árnyék.
Felettébb felkelti a kíváncsiságom,
ám gyorsan elrejti egy ősrégi várrom.

Alatta elterül egy lepusztult város,
külső kerülete kráterrel határos.
Vajon mi történt itt? Halkan kérdem, félve.
Az árny, ki ember volt, felelt a kérdésre.

- Úgy száz éve történt, nem bírtunk magunkkal!
Tömegpusztításban ki áll elő jobbal?
Kié lesz erősebb rakéta és bomba?
Sakkban majd bolygónkat tartani ki tudja?! -

- Történt, hogy egy őrült a gombot megnyomta,
ezt a mozdulatát vissza nem vonhatta!
Felperzselő fények villantak az égen,
boldogsággal tölt el, hogy akkor nem éltem! -

- Csak maroknyi ember volt, aki túlélte,
Dédapám apámnak éppen így mesélte.
Élelmet kerestek, magokat találtak,
reményt teremtettek igazabb világnak.-

Elhallgatott ekkor, arcán boldogság ült,
szeme távolt nézte, és futásnak lendült!
Rohantam utána, el ne vesszen újra.
együtt értünk vele egy kicsinyke dombra.

Apró, pici dombon ezer kis virág nyílt,
megkönnyebbült lelkünk örömkönnyeket sírt!
Távoli világban élet győzött újra.
Pedig otthonunktól száz fényév választja.

Most visszaindulok, és majd elmesélem,
csak addig várjatok, szívrepesve kérem.
Ne tegyetek rosszat, míg haza nem érek,
túl sok a száz fényév. Talán visszaérek!?

2018. június 8.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


JohanAlexander(szerző)2018. június 28. 15:48

@gosivali: Kedves Vali, szívből köszönöm!

gosivali2018. június 28. 15:02

Szeretettel...

JohanAlexander(szerző)2018. június 28. 12:03

@MaryLance: Kedves Mary, szívből köszönöm!

MaryLance2018. június 28. 11:46

Elgondolkodtató alkotás, szívvel gratulálok. Mary

JohanAlexander(szerző)2018. június 28. 08:00

@meszaroslajos60: Örülök ha tetszett kedves Lajos, szívből köszönöm!

meszaroslajos602018. június 27. 19:52

Kedves Sándor!
Elgondolkodtató remek alkotás, elismeréssel, szívvel gratulálok, Lajos.

JohanAlexander(szerző)2018. június 27. 19:12

@1-9-7-0: Anikó, szívből köszönöm!

1-9-7-02018. június 27. 18:45

Kedves János különleges szép vigasz versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

JohanAlexander(szerző)2018. június 27. 15:21

@kintkong10: József, addig nincs mitől félnünk, míg
él a remény.
Szívből köszönöm!

kintkong102018. június 27. 12:58

Köszönöm, János.
Elgondolkodtató vers, amit írtál. Nekem most is vannak félelmeim...de remélem fényévek kellenek, hogy az őrült megnyomja a gombot! J.

JohanAlexander(szerző)2018. június 27. 08:34

@m.falvay: Kedves Miki, remélem az is marad.
Szívből köszönöm!

m.falvay2018. június 27. 06:52

Kedves János ! , reális víziót festettél nekünk , rajtunk múlik : úgy lesz-e .
Szívvel Miki

JohanAlexander(szerző)2018. június 26. 19:16

@uzelmanjanos956: Szívből köszönöm, Barátom!

JohanAlexander(szerző)2018. június 26. 19:16

@Meroni: Szívből köszönöm, kedves Roni!

JohanAlexander(szerző)2018. június 26. 19:16

@Erzsi-Zsu: Szívből köszönöm, kedves Erzsi!

uzelmanjanos9562018. június 26. 17:23

Remek elgondolkodtató alkotásodhoz baráti szívvel gratulálok:János

Meroni2018. június 26. 16:24

Nagyszerű vers! Szívvel gratulálok!
Roni

Erzsi-Zsu2018. június 26. 11:24

Nagyszerű, különleges alkotásodhoz szívvel gratulálok.
Erzsi

JohanAlexander(szerző)2018. június 25. 19:38

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

JohanAlexander(szerző)2018. június 25. 19:38

@szjuma3: Szívből köszönöm, kedves Magdus!

szjuma32018. június 25. 19:33

Ez, az árnyék sajnos ott lebeg felettünk. Nagyon tetszik, ahogy megírtad. Szeretettel Magdus

JohanAlexander(szerző)2018. június 25. 18:54

@Zsemike: Szívből köszönöm, kedves Gyuri!

Zsemike2018. június 25. 16:24

Nagyon tetszik!
Tisztelettel:Gyuri

JohanAlexander(szerző)2018. június 25. 15:26

@kicsikincsem: Kedves Ilona, örülök ha különlegesnek tartod írásomat.
Szívből köszönöm!

kicsikincsem2018. június 25. 14:21

Szívvel olvastam a különleges verset, gratulálok.
Ilona

JohanAlexander(szerző)2018. június 25. 13:38

@nemethedina: Szívből köszönöm, kedves Edina!

nemethedina2018. június 25. 09:28

Nagyon tetszik. 💙

JohanAlexander(szerző)2018. június 25. 08:36

@Maria_HS: Szívből köszönöm, kedves Mária!

Maria_HS2018. június 24. 20:53

Szívet hagyok versednél: Maria

JohanAlexander(szerző)2018. június 24. 17:54

@Agnes54: ...én is remélem!
Szívből köszönöm, kedves Ági!

JohanAlexander(szerző)2018. június 24. 17:53

@111111: Piroska, szívből köszönöm!

Agnes542018. június 24. 17:01

Tanulságos verset írtál. Remélem soha nem történik ilyen meg.

Ági

1111112018. június 24. 16:50

Erős üzenettel bíró alkotás kedves János, szívet hagyok szeretettel. Piroska

JohanAlexander(szerző)2018. június 24. 10:52

@Kicsikinga: Kedves Kinga, nem akartam dermesztő lenni!
Szívből köszönöm!

Kicsikinga2018. június 24. 10:15

Fut rajtam a hideg.

JohanAlexander(szerző)2018. június 24. 09:03

@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa, viszont kívánom és szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 24. 09:03

@Evanna: Szívből köszönöm, kedves Evanna!

JohanAlexander(szerző)2018. június 24. 09:02

@Zseraldina: Szívből köszönöm, kedves Zseraldina!

Zsuzsa03022018. június 23. 19:43

Remek versedet szeretettel, szívvel olvastam. Kellemes estét kívánok.
Zsuzsa

''
Most visszaindulok, és majd elmesélem,
csak addig várjatok, szívrepesve kérem.
Ne tegyetek rosszat, míg haza nem érek,
túl sok a száz fényév. Talán visszaérek!?''

Evanna2018. június 23. 19:04

Szívvel gratulálok remek versedhez!
Evanna

Zseraldina2018. június 23. 18:30

Gratulálok, szívvel olvastam!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 17:45

@Mary05: Örülök ha tetszett kedves Marika.
Szívből köszönöm!

Mary052018. június 23. 16:31

Egyszerűen nagyszerű ! Míg olvastam beleborzongtam a tudatba ,hogy valóban azt a gombot valaki megnyomhatja !
Gratulálok versedhez ,szívvel szeretettel kedves Sándor

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 15:36

@Schmidt-Karoly: Kedves Károly, őszinteséged és
szókimondásod, már régen tiszteletet ébresztett bennem.
Hinnünk kell, hogy nem az apokalipszis nyeri meg ezt a csatát,
de be kell látnunk, sokkal nagyobb az esélye, mint nekünk!
Szívből köszönöm értő, számomra nagyon értékes véleményedet!

Schmidt-Karoly2018. június 23. 14:55

Kedves @JohanAlexander:!
Én úgy érzékelem, hogy Te az újabb apokalipszist nagyon de nagyon el szeretnéd kerülni. No de ki nem? Elkerülni szeretné mindenki, - gondolom én - de tenni érte már jóval kevesebben. No majd meglátjuk, hogy ki nevet a végén, az ember, vagy az apokalipszis. S hogy kin múlik? Hát...., nem az apokalipszisen!
Kívánok apokalipszismentes napokat és éveket, szeretettel: Schmidt Károly.

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:35

@Elise: Elise, szívből köszönöm, de félek, fényévek választanak el bennünket, Földünk megóvásától!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:34

@B...yL...o: László Bátyám, nekem csak a rímek vannak,
sci-fi nem az én műfajom.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:32

@roseprincess: Köszönöm szívből, ha így gondolod kedves Alexa!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:31

@zelgitta1: Kedves Gitta, szívből köszönöm,
megtisztelő véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:30

@Golo: Szívből köszönöm, kedves Radmila!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:30

@Varimarici: Örülök he tetszett kedves Marika, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:29

@lanyigeza: Kedves Géza, értő véleményedet,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:28

@Matrix: Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:28

@molnarne: Kedves Ica, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:28

@jade1023: Szívből köszönöm, kedves Margit!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:27

@41anna: Szívből köszönöm, Melinda!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:25

@V.P.: Kedves Pál, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 23. 14:25

@Pflugerfefi: Kedves Feri, megtisztelő véleményedet,
szívből köszönöm!

Elise2018. június 23. 13:39

Száz fényév! Gondolatban nem olyan nagy távolság! Remek képzelgésekből hatalmas történet kerekedett ki, kicsit tán jövőbelátás-képzelgés! Nekem tetszik! szívvel adózom!
Elise

B...yL...o2018. június 23. 10:06

Szép történet, nagyszerű sci fit írhatnál belőle.
Tetszik a versed.
László

roseprincess2018. június 23. 10:03

Nagyon reális jövőképet festettél, kedves Sándor!
Szívvel olvastam, Alexa

zelgitta12018. június 23. 08:19

Kedves Sándor, nagyon sok kerdés fogalnazódna meg bennem a versed nyomán, de ez nem a filozófiai fejtegetések oldala. Maradjunk annyiban, hogy gondolat - és gondébresztô sorokat hagytál itt...
Gratulálok,
B.

Golo2018. június 23. 08:12

Kedves Sándor!

Szívvel és szeretettel gratulálokelbeszélő költeményedhez. Nagyon elképzelhető amit írtál: Radmila

Varimarici2018. június 23. 08:00

Imádom!!!!!!!! A szívecske tiéd!!
Marika

lanyigeza2018. június 23. 03:55

Kedves János!
Elrettentő víziód sajnos benne van a pakliban. Mindig akadhat olyan aki kész arra, hogy megnyomja a gombot. Alkotásodhoz szívvel gratulálok.
Szeretettel: Géza

Matrix2018. június 22. 23:37

Szívvel gratulálok!!

molnarne2018. június 22. 22:58

Remek versedhez szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

jade10232018. június 22. 22:06

Nagyszerű alkotás!
Elismeréssel ,szívvel olvastam versedet!
Szeretettel :Margit

41anna2018. június 22. 21:41

Szívvel szép vers!
Melinda

V.P.2018. június 22. 21:28

Remek vers ez bizony, szeretettel gratulálok hozzá!

Pflugerfefi2018. június 22. 21:27

Kedves János!
Arra gondoltam , hogy egy emberöltő
csupan optimistán 80 év,
mily szerencsés vagyok , hogy nem kell megérnem!
Döbbenetesen nagyszerű verset alkottál!
A hetem versét olvashattam!
Köszönöm! Szívvel gratulálok! Feri.

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 21:10

@M.Laurens: Kedves Miklós, remélem lesz rá módom, hogy megnézzem!
Szívből köszönöm értő, értékes véleményedet!

M.Laurens2018. június 22. 21:07

- Úgy száz éve történt, nem bírtunk magunkkal!
Tömegpusztításban ki áll elő jobbal?
Kié lesz erősebb rakéta és bomba?
Sakkban majd bolygónkat tartani ki tudja?! -
----
Nagyszerű munka. Épp a napokban fejeztem be az ''Acél Eső'' című film feliratának fordítását, ami gyakorlatilag egybecseng a verseddel, így nem csoda, hogy erősen hatottak rám soraid. Szívet hagyva, nagy tisztelettel gratulálok!
/ Miklós /

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 21:06

@egrizsoka: Zsóka, reménykedjünk.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 21:06

@dobosigyorgy: Szívből köszönöm, kedves Gyuri!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 21:06

@Martonpal: Attila, szívből köszönöm, megtisztelő véleményedet!

egrizsoka2018. június 22. 20:58

Megdöbbentően szép vers!
Bár ne válna valóra a látomás...
Szívvel:
Zsóka

dobosigyorgy2018. június 22. 20:57

Nagy versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

Martonpal2018. június 22. 20:49

''Félelmetesen '' jó
Szívből gratulálok...attila

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 20:14

@vargaistvanneel: Kedves Erzsi, nagyon jólesett véleményed!
Szívből köszönöm!

vargaistvanneel2018. június 22. 20:03

Kedves Sándor!

Először azt hittem Atlantiszról írsz. Elgondolkodtató az alkotásod...őrültek vannak sajnos! Szinte peregnek az olvasó előtt a megható és a feszült, filmkockák.
Elismerésem
Erzsi

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 20:03

@Pesterzsebet: Kedves Gina, érdeklődve várom!
Szívből köszönöm értő véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 20:02

@kokakoma: Így igaz János. Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 20:02

@Dram: Szívből köszönöm, kedves András!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 20:01

@szalokisanyi1: Szívből köszönöm, kedves Sanyi!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 20:01

@pete57: Margit, talán a ''mi világunk'' soha nem teszi meg!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 20:00

@gelnadi-gabor: Gábor, rajtunk is múlik, van e okunk félni!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 19:59

@lejkoolga: Olgi, szívből köszönöm értő véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 19:59

@babumargareta01: Kedves Babu, szívből köszönöm, értő véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 19:58

@jocker: Kedves Feri, szívből köszönöm, megtisztelő véleményedet!

Pesterzsebet2018. június 22. 19:52

Kedves Sándor! Versed kísértetiesen hasonlít az enyémre, ami majd most 24-én fog megjelenni. Kíváncsi leszek majd a véleményedre! Soraiddal szívemből szóltál, nagyon szépen írtad meg. Szívvel olvastam. Üdv. Gina

kokakoma2018. június 22. 19:44

Már nagyon régóta tudjuk : ha a föld elpusztulna akkor csak az emberi gyarlóság teheti vagy teszi meg. Szívvel Gratulálok. János

Dram2018. június 22. 19:30

Figyelemkeltő alkotásodhoz
szívet hagyok tisztelettel; András.

szalokisanyi12018. június 22. 18:50

Remek alkotás.
Van alapja aggódásodnak...
Gratulálok!
Tisztelettel: Sanyi

pete572018. június 22. 18:47

Nagyszerű vers!
Nem jó arra gondolni, hogy ez egyszer tényleg bekövetkezik...
A mi időnkben talán nem.
Szívvel gratulálok:
Margit

gelnadi-gabor2018. június 22. 18:44

Félünk. Magunk keltjük a félelmet. Magunk tesszük tönkre világunkat. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

lejkoolga2018. június 22. 18:14

Előre vetítetted a jövőt, kedves János!
Nagyon jól megírtad, fantasztikusan!
Bár - minél később következik be, annál jobb az emberiségnek.
Szeretettel, szívvel olvastalak: Olgi

babumargareta012018. június 22. 18:05

Remek vers az Apokalipszissal kapcsolatban .
Magunkra vessunk ,ha majd bekovetkezik
Rombolo hajlamunk van!
Szepen megirtad ,szeretettel olvastam
Gratulalok szivvel ...Babu

jocker2018. június 22. 17:49

Hmm... ezt bizony nagyon megírtad...
Elismeréssel, főhajtással: vivát!
jocker/Kíber/Feri

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 17:21

@kincseshaz: Kedves Ilona, reméljük soha nem történik meg!
Szívből köszönöm!

kincseshaz2018. június 22. 16:02

Szörnyű, mert így is történhet...
Elismeréssel, szívvel olvastalak. Ilona

szombati2018. június 22. 16:02

@JohanAlexander:
Nem tudom mennyire tudjuk befolyásolni,de igazad van és én köszönöm kedves János!
Üdv!
Szép mindent!
Tibi

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 15:23

@fiddler: Kedves Laci, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 15:22

@195705252012: Szívből köszönöm borzongásodat, kedves Irén.

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 15:21

@montor: Örülök ha izgalmasnak találtad írásomat,
kedves Eszter, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 15:20

@anci-ani: Kedves Anci, tisztelettel olvastam
értő, értékes véleményedet.
Szívből köszönöm!

fiddler2018. június 22. 14:57

Gratulálok nagyszerű versedhez!
Laci

1957052520122018. június 22. 14:43

Belegondoltam, rettenet.
Szívet hagyok versednél , Irén

montor2018. június 22. 14:15

Érdeklődéssel olvastam izgalmas versedet!
Szívvel, szeretettel: Eszter

anci-ani2018. június 22. 13:03

Kedves Sanyi!
Mintha egy filmet vetítettek volna elém,m olyan nagy élmény olvasni remek fantasztikus történeted, de ez lehet, hogy sajnos egyszer így is lesz... Bekövetkezhet újra a fatális pusztítás, és akkor sok évezred után nyílhat majd újra virág... újra kezdődik elölről az élet... az újabb pusztításig...
Nagy szívvel, szeretettel gratulálok nagyszerű alkotásodhoz
Anci

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 12:49

@orok.szerelem55: Kedves Margit, csak pár gondolat, rímekbe szedve.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 12:48

@feri57: Kedves Feri, megtisztelő, értő véleményedet,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 12:47

@lelektunder: Kedves Ági, a mesteritől, még fényévekre vagyok, azért szívből köszönöm, megtisztelő véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 12:46

@SzaipIstvanne: Kedves Mária, nem vágyom arra, hogy kiemelt legyen írásom, én kérni biztosan nem fogom. Sokkalta megtisztelőbb, ha vannak, kedves poéta társak, mint Te is, kik véleményezik.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 12:44

@rildi: Kedves Ildi, megtisztelő, értő, számomra roppant értékes hozzászólásodat, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 12:43

@szombati: Kedves Tibi, sajnos minden világban születik egy-egy őrült.
Rajtunk is múlik, ahhoz a bizonyos gombhoz, hozzáférést
biztosítunk e neki?!
Szívből köszönöm!

orok.szerelem552018. június 22. 12:19

Remek!
Csodálatos, lenyűgöző vers, nagyon tetszik, kedves Sándor!
Szívvel, elismeréssel gratulálok remekedhez!
Margit

feri572018. június 22. 12:15

Úgy száz éve történt, nem bírtunk magunkkal!
Tömegpusztításban ki áll elő jobbal?
Kié lesz erősebb rakéta és bomba?
Sakkban majd bolygónkat tartani ki tudja?! -

Igen ez is bekövetkezhet egyszer, nincs kizárva.
Kiemelten nagyon szép alkotás
Szívvel gratulálok
Feri

lelektunder2018. június 22. 12:06

Kedves János!

Ezt mesterien írtad meg!
Nagyon szeretném, ha az a száz fényév hamar eltelne, és mesélnél az ottani világról, hogy mi is láthassunk még többet, hogy milyen lenne ha!..........
Nagyon olvasmányos, tanulságos versednél szívet hagyok, virágosat....
Ági

SzaipIstvanne2018. június 22. 12:01

Kedves Janos, versed meltan kaphatna kiemelt jelzest. Minden benne foglaltatik,( jol megirt vers) ami ha igy folytatodik az elet, megtortenhet. Szivvel olvastam, tobbszor is, remek vers. Gtatulalok: Maria

rildi2018. június 22. 11:55

Kedves János!
Mint egy végelszámolás, amikor az íre pont kerül!
Benne foglaltatik minden, még a leendő következmény is.
Hangnemében és ritmusában szabályos lüktetése adja nekem az érzés letisztultságát, mint amikor elfogadásra kerül az ami nem visszafordítható. Vagy talán mégis? Jó lenne el sem érkezni abba a világba. Jó lenne...
Szeretettel jöttem kifejezni elismerésem: Ildi

szombati2018. június 22. 11:50

Figyelmeztető versed az ami ami a Földdel is lehet még, ha az atom fegyverkezés olyan méreteket ölt amilyen már volt is pl; A Szovjet - Amerikai volt vagy van máshol is.
Nagy szívvel!
Szeretettel!
Gratulálok!

Tibi

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 11:49

@gyorgyjeko: Kedves Gyuri, mik vagyunk mi,
egy költőóriáshoz képest!?
Megtisztelő, értékes véleményedet, őszinte szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. június 22. 11:46

@zsigmond.gaal: Szívből köszönöm, kedves Zsigmond.

gyorgyjeko2018. június 22. 11:44

Kedves János! Elbeszélő költeményed, Arany Jánost juttatja eszembe (Toldi) nagyon tetszik, ízesen írtad meg, a stílus igen közel áll szívemhez, nagy szívet küldve gratulálok, üdv. Gyuri

zsigmond.gaal2018. június 22. 11:26

Mély vers! Gratulálok! Zsigmond

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom