Szerző
Lányi Géza

Lányi Géza

Életkor: 78 év
Népszerűség: 238 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 786 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. május 16.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (113)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Lányi Géza

Kisunokám pajkosságai

Négyesztendős kisunokám a ravasz Borcsika,
Jaj, nem kicsi, mit is mondok? Elnézést, Bocsika!
Ő az, aki felvidítja változó kedvünket,
Ha bosszúsan, ahogy szokta, fegyelmez bennünket.

Négy éven át ő volt ám a család szeme fénye,
Kialakult eközben a sajátos önkénye.
Elér vele bármit, amit fejecskéje akar,
Minden tette határozott, nagy jellemet takar.

Borcsikának négy év után kisöccse született,
Családtagként megilleti őt is a szeretet.
Kisöccsét a nagyobb nővér fölöttébb szereti,
Dajkálgatja, dalol neki, mikor csak teheti.

Jól tudja, a csokoládé hogy hol található,
Közeledte ezen helyhez nem igen biztató.
Azt gondoltuk, hogy nem tudja levenni a polcról,
Levette ő azt könnyedén, felmászva sámliról.

Igaz kérdé, kaphatok-e egy kis csokoládét?
A válasz az tiltó "nem" volt, ez nem szegte kedvét.
Illetve a "nem" válaszra nem is figyelt oda,
Hanem már a csokoládé felé osont tova.

Oly nagy ő már, senki sem kell, hogy kiszolgálja őt.
Maga vett el a csokiból, legkevesebb kettőt.
Oda is jött, látszott, hogy még készteti valami,
Annyit mondott csak huncutul, hogy köszönöm, Mami.

Kérdésünkre: kettőt ugyan mért kellett elvenned?
Gyorsan felel, válasz miatt egy cseppet sem szenved.
A másikat elvettem az én kisöcsém helyett,
Remélem, hogy ő is kiáll e jó ötlet mellett.

Valamiért nagyon sűrűn van büntetés alatt,
Ilyenkor nemcsak bámulja a négy szürke falat,
Új esélyt kér, mindent ígér, ilyet nem tesz többé,
Ami történt, véletlen volt, hogy tehetné szebbé?

Kérdjük tőle, mit szeretnél, csokit-e vagy esélyt?
Felismeri, elkerülte az őt sújtó veszélyt.
A választás könnyű immár, cseppet sem volt nehéz,
Csokoládé felé nyúlt a két apró, kicsi kéz.

2018

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Mama2222020. március 30. 16:08

Gyönyörű

Hanga562020. március 14. 14:06

Nagy szívvel gratulálok.a versedhez és a.kisunokákhoz is !
Szeretettel fig'előmbe veszlek !

lanyigeza(szerző)2020. március 9. 22:07

Rai
Kedves Jenő!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Géza

Rai2020. március 9. 00:47

gratulálok a versedhez!

lanyigeza(szerző)2019. október 12. 13:05

Kedves Zoltán!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

ferzoltan2019. október 10. 12:04

Kedves Géza! Örömmel olvastam versedet, szívvel hagytam üzenetet. Ha felém jársz, kukkints csak be...
Üdvözlettel, Zoltán.

lanyigeza(szerző)2019. szeptember 22. 02:21

@60afrod
Kedves Ildikó!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat és gratulációdat.
Géza

60afrod2019. szeptember 21. 11:25

Kedves Géza! Kedves versedhez szeretettel és szívvel gratulálok!
Ildikó

lanyigeza(szerző)2019. szeptember 17. 20:59

@ditte142
Kedves Erzsike!
Köszönöm szépen megtisztelő látogatásodat, örülök, hogy rátaláltál erre a versemre is, mint ahogyan a többire is.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. szeptember 17. 20:56

@kranczbela
Kedves Béla!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat és gratulációdat.
Géza

lanyigeza(szerző)2019. szeptember 17. 20:53

Haselbach
Kedves Heni!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat.
Géza

ditte1422019. szeptember 17. 11:38

Kedves Géza!
Csak-csak rátaláltam erre a bűbájos versedre, melynek motiválója a huncut kis unoka volt.
Mivel csokit nem mellékelhetek, hát nagy-nagy szívet hagyok, szeretettel: Erzsébet
''Oly nagy ő már, senki sem kell, hogy kiszolgálja őt.
Maga vett el a csokiból legkevesebb kettőt.''

kranczbela2019. szeptember 12. 15:24

Gratulálok!
Nagy kár lett volna kihagynom a vidám, kedves versedet.
Örömmel és szeretettel olvastam
Ölellek: Béla

Haselbach2019. augusztus 28. 19:53

Nagyon szép vers.
Szeretettel Heni

lanyigeza(szerző)2019. június 29. 23:07

@ezustfeny
Kedves Edina!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

ezustfeny2019. június 27. 21:05

Nagyon szép vers! Szívvel figyellek téged! Edina

lanyigeza(szerző)2019. június 12. 21:00

@CD57
Kedves Klárika!
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmességedet, Bizonyára Te még fiatal vagy, lesznek még unokáid biztos, szívből kívánom, hogy úgy legyen.
Szeretettel üdvözöl: Géza

CD57.sz2019. június 12. 09:30

Kedves Géza! Sajnos még nincs unokám, de remélem majd idővel leszek olyan szerencsés, hogy ez megadatik nekem is. Mindig elragadtatással olvasom, hallgatom a nagyszülők történeteit, milyen imádattal emlegetik az unokáikat.
Humoros hangvételű kedves soraidnál szeretettel hagytam szívet, köszönöm, hogy olvashattam: Klári

lanyigeza(szerző)2019. január 29. 07:29

@Khadija
Kedves Angelika!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2019. január 29. 07:27

@Kn01
Kedves Krisztina!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

Khadija2019. január 28. 15:15

🤗Nagy szivet Hagyok nálad. Talan egyszer nekem is lesz unokám.
Szivvel olvastalak
Angelika

Kri012019. január 25. 06:38

Aranyos, gratulálok :)! Krisztina

lanyigeza(szerző)2018. december 17. 06:43

@ambrus.magdolna
Kedves Magdika!
Köszönöm szépen megtisztelő, méltató szavaidat és gratulációdat. A hat unokám a mindenem!
Szeretettel: Géza

ambrus.magdolna2018. december 16. 19:19

Köszönöm a rajongásig, szeretett kis
unokád ,humoros történetét, csodaszépen elénk tártad:)
Szeretettel, elismeréssel és igaz szívvel-szívből:Gratulálok!
Üdvözlettel:Magdi

lanyigeza(szerző)2018. december 9. 01:35

iorso
Kedves Zsolt!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat, Külön öröm számomra, hogy veled haladtam meg a századik kedvencnek választást!
Baráti szeretettel: Géza

lorso2018. december 9. 01:04

Kedves Géza!
A 101. szívet hagyom nálad, kedves versedért.
Üdvözlettel,
Zsolt

lanyigeza(szerző)2018. november 26. 11:41

@szilvi_83
Kedves Szilvia!
Nagyon jól ráéreztél, főképpen az unokáim miatt írom verseimet, az lenne a számomra a legnagyobb jutalom, ha majd egykor egy kicsit költőnek éreznék nagytatájukat. Három unokám már tud olvasni, de velem olvastatják néhány humoros versemet, legjobban az ''ÁHÍTAT MATEK ÓRÁN'' címűn derülnek.
Szeretettel: Géza

szilvi_832018. november 26. 09:14

Kedves Géza!

Unokáid biztos nagy örömmel fogják olvasni néhány év múlva verseidet! Nagyon kedves, és humoros hangvétele is nagyon tetszik. Szívvel jelölöm kedvencemnek és mostantól figyelőmbe veszlek!

Tisztelettel:
Szilvi

lanyigeza(szerző)2018. november 24. 08:46

@HodosiImrene
Kedves Emma!
Köszönöm szépen gratulációdat és megtisztelő méltató szavaidat és, hogy rátaláltál erre a korábban megjelent versemre.
Szeretettel: Géza

HodosiImrene2018. november 23. 23:07

Gratulálok élvezetes,gyermekélet pajkosságát bemutató versedhez. Szívet hagyok nálad. Hodosi Imréné Emma

lanyigeza(szerző)2018. november 22. 21:02

@Locoen
Kedves Tamás!
Nagyon megtisztelő számomra, hogy ilyen szépeket írtál versemről. Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat és gratulációdat.
Felvettelek figyelőmbe.
Szeretettel: Géza

Locoen2018. október 27. 11:52

Igazán szép, megható, emberséges, egyszerű, mégis megérintő és megható, végtelenül tiszta és gyermeki bájjal átitatott kis szeretettel teli anekdota, végig precíz formában. Lélekből gratulálok soraidhoz, kedves Géza!

Milyen aranyos és elbűvölő versike. Árad belőle a gyermeki pajkosság, amelyet természetes mivoltában, romlatlanul, esendőn, mégis megbocsájtón festesz meg. Kiérződik belőle a tisztelet és szeretet kisunokád iránt is. Élvezetes és szavatos pillanatéltetés.

Sok sikert a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és sok szeretettel várlak!

Szép napot kívánok!

Üdv.

Tamás

Locoen2018. október 27. 11:51

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

lanyigeza(szerző)2018. október 16. 06:30

@RokolyaAniko
Kedves Anikó!
Nagyon megtiszteltél kedves, szép, méltató szavaiddal és gratulációddal, köszönöm szépen az unokám nevében is. Szeretetből jut bőségesen mind a hat unokánknak!
Szeretettel üdvözöllek: Géza

lanyigeza(szerző)2018. október 16. 06:24

@antalsara
Kedves Sára!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

RokolyaAniko2018. október 15. 19:30

Kedves Géza! Nagy szívemet hagytam a szeretettel és családi harmóniával teli versénél! A gyermeki szeretet és pajkossághoz nincs fogható, jól tudom és a nagyszülőknek mindig is az unoka vagy unokák lesznek a legfontosabbak! :) Ez így van jól! Gratulálok a vershez de elsősorban gratulálok az unkához is! Üdvözlettel, Anikó.:)

antalsara2018. szeptember 29. 09:11

Csokoládé felé nyúlt az apró kicsi kéz. - Versed tele van szeretettel, humorral, dallamossággal.Nagyon tetszett! Szeretettel: Sára ♥

lanyigeza(szerző)2018. szeptember 24. 07:18

@SAROLTA55
Kedves Sarolta!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat, a kis Borcsika nevében is, aki azóta már öt éves. Mikor meglátogatjuk, első kérdése az, hogy hoztál csokit?
Figyelőmben én is kísérem alkotásaidat.
Szeretettel: Géza

SAROLTA552018. szeptember 23. 16:36

Kedves Géza!
Gratulálok aranyos versedhez, igen a kisunokákat mindennel elhalmozzák az nagyszülők, bizony legtöbbjüknél a csoki a kedvenc meglepetés.
Tisztelettel hagyok szívecskét, nagyra nőjjön a kis Borcsika.
Figyelőmbe vettelek;
Sarolta

lanyigeza(szerző)2018. szeptember 10. 01:52

@bardosedit
Kedves Editke!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

bardosedit2018. szeptember 9. 17:26

Kedves Géza!
Dallamos, kedves soraidat élmény volt olvasni.
Szeretettel:Edit

lanyigeza(szerző)2018. augusztus 25. 20:47

@somebody21
Kedves Somebody!
Köszönöm szépen méltatásodat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. augusztus 25. 20:43

@WNOR
Kedves Norbi!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat és jókívánságodat.
Szeretettel: Géza

WNOR2018. augusztus 25. 18:21

Nagyon jó!
Szívvel olvastalak, és jó egészséget kívánok az unokázáshoz!
Figyelőmmel!
Tisztelettel: Norbi :)

somebody212018. augusztus 16. 13:42

aranyos vers.

lanyigeza(szerző)2018. augusztus 13. 03:27

@ervinbaksa1998
Kedves Ervin!
Köszönöm szépen versem méltatását és a gratulációt.
Szeretettel: Géza

ervinbaksa19982018. augusztus 12. 22:54

Remek vers! Szívvel gratulálok!

lanyigeza(szerző)2018. augusztus 12. 22:16

@Ferencem
Kedves Feri!
Köszönöm szépen megtisztelő jelentkezésedet. Várom verseidet a figyelőmben.
Szeretettel: Géza

Ferencem2018. augusztus 12. 21:41

Az unoka mutatja meg nekünk igazán azt, hogy milyen érzés az, amikor az ember csak szabadon szeret. Figyelővel, szívvel olvastam. Üdvözöllek: Feri

lanyigeza(szerző)2018. augusztus 11. 15:07

@Mary05
Kedves Marika!
Hasonlóan vallunk az unokákról. Köszönöm szépen versem méltatását és gratulációdat.
Szeretettel: Géza

Mary052018. augusztus 11. 11:47

Kedves Géza !
Az UNOKA egy nagy szerelem az élettől !
Gratulálok remek versedhez.
Szívvel,szeretettel.Marika

lanyigeza(szerző)2018. június 28. 01:56

Kedves Szilárd!
Köszönöm szépen méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyiszilard12018. június 25. 18:01

HUH. Ez egy remek vers. Igazán jól leírja a pajkosságokat.

lanyigeza(szerző)2018. június 22. 18:39

@angyalsziv0222
Kedves Zoli!
Köszönöm szépen méltatásodat és gratulációdat.
Szeretettel: Géza

angyalsziv02222018. június 22. 02:51

Nagyon kedves vers, gratulálok!
Szivvel: Zoli

lanyigeza(szerző)2018. június 13. 22:14

@m.favay
Kedves Miklós!
Köszönöm szépem versem értékelését.
Szeretettel: Géza

m.falvay2018. június 13. 20:41

Kedves humoros történet
Szívvel Miki

lanyigeza(szerző)2018. június 12. 14:52

@irka_firkálo
Kedves Zsuzsika!
A 101 az meggyőzően több mint 100, köszönöm szépen. Még nagyobb köszönet jár a nagy szívedért, mert az pedig a 80-adik erre a versre, még sem sikerült eddig még bekerülnie a hónap kiemelt 15 verse közé, amikor már 73-mal is volt aki bekerült. Én is figyellek, várom verseidet!
Szeretettel: Géza

irka_firkalo2018. június 12. 11:34

Nagyon szép versedhez,
szívvel gratulálok !
101-ik Figyelőd lettem. :)

Zsuzsi

lanyigeza(szerző)2018. június 10. 21:31

@955kondoros
Kedves András!
Kiemelten köszönöm, hogy 100-adik figyelőm vagy. Köszönöm versemhez fűzött kedves méltató szavaidat és gratulációdat.
Szeretettel üdvözöllek: Géza

955kondoros2018. június 10. 19:50

Kedves Géza!A 100. figyelőd lettem!Köszönöm a ''figyelésed''.Aranyos a versikéd a huncut kis Borcsikáról, szívvel gratulálok! Üdvözlettel:András

lanyigeza(szerző)2018. június 10. 01:29

@SzHGy
Kedves Gyöngyi!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat, a magam és kis unokám nevében. Köszönöm gratulációdat is.
Szeretettel: Géza

SzHGy2018. június 9. 23:34

Kedves Géza, nagyon szép versedhez nagyon nagy szívet teszek. Drága kis unokádnak is elküldöm. Hiszen a versed miatta jött létre. Gratulálok nagyon sok szeretettel. Gyöngyi

lanyigeza(szerző)2018. június 8. 22:34

@Mikijozsa
Kedves Miklós!
Tudtam, hogy akinek hattól is több unokája van, az úgy érez és gondolkodik mint én is. Örülök, hogy ezeket a pajkosságokat felismerted saját unokáidnál is, ez természetes. Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat és gratulációdat.
Szeretettel: Géza

Mikijozsa2018. június 8. 19:28

Kedves Géza bátyám - nagyon szép ez a vers, és nagyon realista, miért mondom ezt? mert nem találok perpillanat más szót, hisz meglepően ismerős számomra ez az unokázás, valóban ennyire izgalmas a gyermeknevelés, jellemének alakítgatása és már korán meglátszik határozottsága, mindezek így is vannak, de nem sokan veszik észre, hát én nagyon gratulálok és szívet hagyok szeretettel

lanyigeza(szerző)2018. június 5. 20:31

Kedves Róbert!
Köszönöm szépen a szívet és gratulációt.
Szeretettel: Géza

MiklosRobert2018. június 5. 16:38

Tényleg szívet èrdemel, gratulàlok hozzà :)

lanyigeza(szerző)2018. június 3. 04:34

@Ibolya.52
Kedves Ibolya!
Köszönöm a megtisztelő méltatásod.
Szeretettel: Géza

Ibolya.522018. június 2. 23:53

Nagyszerű történet a gyerekekről. Szeretettel szívet hagyok. Ibi

lanyigeza(szerző)2018. június 2. 22:59

@Rika52
Kedves Marika!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat. Figyelmedbe ajánlom: Kövér ember tűnődései, című versemet.
Szeretettel: Géza

Rika522018. június 2. 22:18

Kedves Géza! Nagyon szeretem a humoros de igaz történeteket,kiváltképp így versbe szedve. Szívvel gratulálok!

lanyigeza(szerző)2018. május 26. 13:33

@Zsemike
Kedves Gyuri!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 26. 13:31

@Emese66
Kedves Emese!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

Emese662018. május 26. 12:58

Nagyon kedves vers! Gratulálok!

Zsemike2018. május 26. 09:48

Kedves, Géza.
Nagy élmény volt olvasni a verset.
Gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

lanyigeza(szerző)2018. május 24. 07:15

@135
Kedves Margó!
Köszönöm szépen megtisztelő méltató szavaidat. Felvettelek a figyelőmbe.
Szeretettel: Géza

1352018. május 24. 06:56

Bájos vers, az unoka a szemünk fénye! Szívet hagytam versedért!

lanyigeza(szerző)2018. május 21. 12:09

@pipiter
Kedves Judit!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

pipiter2018. május 21. 09:17

Kedves versedhez szívvel gratulálok és figyelőmbe tettelek.
Judit

lanyigeza(szerző)2018. május 21. 00:06

@Mariann1987
Kedves Mariann!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 21. 00:04

@jomolnar
Kedves József!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 21. 00:02

Kedves József!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

jomolnar2018. május 20. 20:20

Szépen írod versbe Borcsika unokád huncutságát. Ismerem ezt az érzést. Három unokám van. Gratulálok versedhez: József

Mariann19872018. május 20. 19:33

Nagyon aranyos!! Életszerű leírás, humoros csattanóval.
Szeretettel gratulálok!
Mariann

lanyigeza(szerző)2018. május 20. 18:17

Kedves Gyuri!
Én hatszorosan élem meg, fiamnál és lányomnál egy évestől tizenhárom évesig, két három év korkülönbséggel vannak hatan, nagy örömünkre.
Köszönöm szépen versem értékelését.
Szeretettel: Géza

gypodor2018. május 20. 16:56

Hát igen! Az unokák!!!!! Remek a versed! Én is megéltem. Nagy szívvel
Gyuri

lanyigeza(szerző)2018. május 20. 15:05

roseprincess
Kedves Alexa!
Pont olyan aranyos, mint amilyenként lelki szemeid előtt megjelent, mindannyiunk kedvence.
Köszönöm kedves szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 20. 15:01

@Perzsi
Kedves Erzsike!
Bizony nagy öröm egy kis unoka, hát még hat! Köszönöm szépen kedves gratulációdat.
Szeretettel: Géza

Perzsi.2018. május 20. 14:56

Kedves Géza!

Gratulálok versedhez. Nagy öröm lehet egy kisunoka.

Üdvözlettel:Erzsi

roseprincess2018. május 20. 13:16

Nagyon kedves vers a kis unokádról, megmosolyogtatott, és lelki szemem előtt már szinte meg is jelent a kis cserfes Borcsika.
Szívvel, Alexa

lanyigeza(szerző)2018. május 20. 11:32

@m.agnes
Kedves Ágnes!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

m.agnes2018. május 20. 10:19

Már a neve is illik hozzá!
Gratulálok versedhez!

lanyigeza(szerző)2018. május 20. 04:00

@lepko.ila
Kedves Marcsi!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 20. 03:58

@merleg66
Kedves Gábor!
Gratulálok a három unokádhoz, akkor Csengére is ráillik ez a jellemzés! Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

merleg662018. május 19. 23:35

Kedves Géza! Mosolyogva olvastam kedves versed, hiszen nekem is van három unokám, ebből egy,mint nálatok Borcsika, igen akaratos nőszemély, csak őt Csengének hívják... Versed szívvel, szeretettel olvastam: Gábor

lepko.ila2018. május 19. 22:30

Kedves aranyos vers, szívecskével gratulálok!

Marcsi

lanyigeza(szerző)2018. május 19. 18:48

@kicsikincsem
Kedves Ilonka!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

kicsikincsem2018. május 19. 18:02

Szívvel és mosollyal gratulálok.
Ilona

lanyigeza(szerző)2018. május 19. 15:31

@GreyMouse
Kedves Attila!
Ez így igaz, ahogy kedvesen megjegyezted, az unokáktól minden pajkos , ravasz, huncutság megbocsátható, sőt jópofaság.
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 19. 15:25

Kedves Radmila!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

Golo2018. május 19. 13:26

Szívvel és szeretettel gratulálok kedves Géza hangulatos versedhez: Radmila

GreyMouse2018. május 19. 13:21

Kedves Géza!

''Kérdjük tőle, mit szeretnél, csokit-e vagy esélyt?
Felismeri, elkerülte az őt sújtó veszélyt.
A választás könnyű immár, cseppet sem volt nehéz,
Csokoládé felé nyúlt a két apró, kicsi kéz.''

A kisunoka a a nagyszülők szíve csücske. Ez remekül érezhető versedből. Minden huncutság megbocsájtható és bizony ravaszdi elméjük fogékony rá. Nagyszerűen írtad versbe ezt a történetet, érezhető szeretettel. Elismerésem versedhez.
Tisztelettel: GéeM.

lanyigeza(szerző)2018. május 19. 10:19

@Liwet
Kedves Lívia!
Köszönöm szépen Méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

Liwet2018. május 19. 09:24

Egy jó nagypapa aranyat èr!
Gratulálok szeretettel,üdvözlettel
Liwet
❤️

lanyigeza(szerző)2018. május 18. 21:37

Kedves Gyula!
Örömmel átadom neki, hogy a Gyuszi bácsi ezzel gratulál.
Köszönöm szépen, hogy tetszett a vers.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 18. 21:33

Kedves Miklós!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 18. 21:31

Kedves Szincike!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat, nem lehet ellenállni a gyermeki ravaszkodásnak.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 18. 21:26

Kedves Zoltán!
Köszönöm szépen kedves szavaidat.
Szeretettel: Géza

Csirkezola2018. május 18. 20:53

Meghitt és aranyos...

Szeretettel gratulálok: Cs.Z.

Szinci2018. május 18. 20:23

Igy van ez, a nagyszülők szeme fénye a kis unoka.Nagyon lehet őket szeretni.Sok örömet , boldogságot hoznak életünkbe:-). Gratulálok Géza remek humoros versedhez. Üdvözlettel. szinci

M.Laurens2018. május 18. 20:12

Mosolygó szívvel gratulálok soraidhoz!
/Miklós/

Gyula162018. május 18. 19:51

Kedves Géza!
Nagyon tetszik a versed.
Igazi családi kör.
Légyszíves adj neki egy puszit.

lanyigeza(szerző)2018. május 18. 18:17

@Irena
Kedves Irénke!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 18. 18:15

@111111
Kedves Piroska!
Köszönöm szépen kedves méltatásodat.
Szeretettel: Géza

1111112018. május 18. 14:48

Bűbájos szeretetversedet szívesen olvastam. Piroska

Irena2018. május 18. 14:31

aranyos..gratulálok
Irena

lanyigeza(szerző)2018. május 18. 10:12

@Doli-Erzsi
Kedves Erzsike!
Köszönjük szépen a kedves csoki szívet és megtisztelő szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 18. 10:09

@kintkong10
Kedves József!
Köszönöm szépen kedves szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 18. 10:07

@ksh
Kedves Hajnalka!
Köszönöm szépen kedves szavaidat.
Szeretettel: Géza

ksh2018. május 18. 08:24

Kedves versed szívesen olvastam. Hajnalka

kintkong102018. május 18. 08:10

Köszönöm szépen, Géza.
Örömmel olvastam ugyancsak unoka-nagyapa versedet. Kicsiként elvarázsolnak, nagyként elbűvölnek bennünket. J.

Doli-Erzsi2018. május 18. 07:57

Szíves, örömest olvastam a kedves alkotásodat.
Mosolygós csokiszívet hagyva, aminek a fele a kedves hercegnőnek jár!
Erzsi

lanyigeza(szerző)2018. május 18. 07:14

@manco
Kedves Margitka!
Köszönöm szépen kedves gratulációdat.
Szeretettel: Géza

manco2018. május 18. 05:18

Kedves Géza !

GRATULÁLOK ! Megható történet az unokádról. Szép.
Margó

lanyigeza(szerző)2018. május 18. 01:07

@kincseshaz
Kedves Ilona!
Köszönöm szépen őszinte, kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

kincseshaz2018. május 17. 22:09

De kedves, szeretetteljes vers a kis Borcsika pajkossága!
Szeretettel, elismeréssel szívet teszek alkotásod mellé. Ilona

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 21:58

@J.Teca
Kedves Terike!
KÖSZÖNÖM SZÉPEN KEDVES MÉLTATÓ SZAVAIDAT.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 21:10

@donmaci
Kedves Józsi!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 21:08

@hillailaszlo-ve
Kedves Laci!
Köszönöm szépen az unokám nevében is, valamint a saját nevemben is, kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

hillailaszlo-ve2018. május 17. 19:44

Bájos, kedves, pajkos unoka!
Nagyon szép verset írt róla nagyapa!
Élvezet olvasni!
A remek rímek mellett még egy
Hexameter sor is benne van!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

donmaci2018. május 17. 19:25

Nagyon jól versbe írtad unokád történetét. Szívvel viszem Józsi :)

J.Teca2018. május 17. 18:44

Kedves Géza!Csodálatos képet kaptunk okos unokádról!Persze a történet
ismerős, mivel unokáink, sőt dédunokáink is vannak!
Szívvel, szeretettel gratulálok versedhez:J.Teca (Jeney Terézia)

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 18:16

@gosivali
Kedves Vali!
Köszönöm szépen.
Szeretettel: Géza

gosivali2018. május 17. 17:59

Kedves, szeretetteli... :)

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 17:01

@adamne
Kedves Manyika!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 16:59

@195705252012
Kedves Irénke!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 16:56

Kedves Manyika!
Köszönöm szépen Kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

adamne2018. május 17. 16:30

Most is örömmel, szívvel olvastam remekül megírt versedet
kedves Géza.
Gratulálok szívvel, nagy szeretettel.Manyi

1957052520122018. május 17. 16:17

Szeretettel írt humoros sorok egy bájos kis unokáról.
Szívet hagyok , Irén

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 15:44

@schvalmrozsa
Kedves Rózsa!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 15:42

@Kikka
Kedves Kikka!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat, nektek is jó egészséget kívánok és sok sikert a további alkotó munkában.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 15:39

@Ahita
Kedves Éva!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

Ahita2018. május 17. 13:44

Tündér, aranyos a versed kedves Géza, amilyenek ezek a tündér, aranyos és legfőképpen imádott csepp unokák!
Szívvel olvastalak!
Szeretettel:
Éva

Kikka2018. május 17. 12:42

Gratulálok, ismét megmosolyogtattál. Kívánok mindannyiotoknak jó egészséget, hogy még sokáig örvendeztessen meg titekek huncutságaival. Szeretettel: Kikka :)

schvalmrozsa2018. május 17. 12:33

Nagyon kedves, humoros vers, gratulálok! Szívvel: Rözsa

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 11:27

@Zseraldina
Kedves Zseraldina!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 11:24

@JohanAlexander
Kedves János!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 11:22

@dvihallyne45
Kedves Sarolta!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 11:21

@gyorgyjeko
Kedves Gyuri!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

gyorgyjeko2018. május 17. 11:17

Kedves Géza! Ismerős szituációkat, nagyszülői örömet megfogalmazó versedet szívvel olvastam, üdv. Gyuri

dvihallyne452018. május 17. 10:37

Szívvel olvastam nagyon aranyos versedet!! Sarolta :))))))))))))

JohanAlexander2018. május 17. 09:43

Nagyon kedves vers.
Szívet hagyok!

Zseraldina2018. május 17. 09:40

Szívemet hagyom kedves versednél...

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 08:52

@zsuzsa0302
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

Zsuzsa03022018. május 17. 08:24

Nagyszerű verset írtál. Szívvel, szeretettel, és tisztelettel gratulálok: Zsuzsa

lanyigeza(szerző)2018. május 17. 07:30

Kedves István!
Köszönöm szépen kedves szavaidat.
Szeretettel: Géza

szalay2018. május 17. 05:44

Nagyszerü történet a gyerekekről,azt hiszem mindenhol egyformák az unokák,
gratulálok szeretettel István

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 22:25

@Elise
Kedves Elise!
Köszönöm szépen méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 22:22

@jozsefsoltcsosz
Kedves Józsi!
Köszönöm szépen kedves hozzászólásodat.
Szeretettel: Géza

jozsefsoltcsosz2018. május 16. 21:55

Köszönöm a véleményedet, de nem csak a versemhez, hanem unokádról/unokákról is. Jól jellemezted őt/őket. Pirossal jelölöm. Józsi

Elise2018. május 16. 21:47

Aranyos kis vers, cukor unokád lehet! Szívet küldve olvastalak!
Elise

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 21:29

@Pesterzsebet
Kedves Gina!
Semmilyen csínytevésükért nem lehet rájuk haragudni. Köszönöm szépen méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 21:26

@Gaborovics
Kedves Gabi!
Örülök, hogy felvidultál, köszönöm szépen méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 21:23

@B...yL...o
Kedves László!
Köszönöm szépen méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 21:21

@lelektunder
Kedves Ági!
Köszönöm szépen a gratulációt, ha Borcsika büntetés alatt áll, olyan szavakat használ, hogy adjatok még egy esélyt.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 21:13

@montor
Kedves Eszter!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 21:10

@Pflugerfefi
Kedves Feri!
Köszönöm szépen gratulációdat, úgy kis unokámhoz, mint a vershez.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 21:05

@montor
Kedves Eszter!
Köszönöm szépen gratulációdat, viszont kívánok neked is sok örömöt az életben és jó egészséget.
Szeretettel: Géza

Pflugerfefi2018. május 16. 21:02

Kedves Géza!
Remek versben írtad meg kisunokád Borcsika,
huncut, okos, csínytevését, mely nyiladozó értelmét
volt hivatott megismertetni az olvasóval!
Gratulálok kisunokádhoz, aki szép sorokban lett megörökítve!
Szívvel, szeretettel. Feri..

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 21:01

@m.agnes
Kedves Ági!
Köszönöm szépen értékelésedet.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 20:59

@dobosigyorgy
Kedves Gyuri!
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

dobosigyorgy2018. május 16. 20:21

Szépséges versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

m.agnes2018. május 16. 20:18

Kedves történet!:))

montor2018. május 16. 20:13

Szívmelengető, szórakoztató vers a bájos és huncut Borcsikáról!
''Kisöccsét a nagyobb nővér fölöttébb szereti,
Dajkálgatja, dalol neki, mikor csak teheti.'' - Nagyon aranyosak lehetnek. :)
Szívből gratulálok, sok örömet, jó egészséget!
Eszter

lelektunder2018. május 16. 20:07

Kedves Géza!

Csokicsenő unokád, már most is tudja, hogy a csoki boldogságot ad, s ha boldog a Borcsi, boldoggá teszi a körülötte élőket is.
Szóval, Borcsi nagyon okos kislány!
Gratulálok neked is Géza, hogy ilyen unokád van!
Szívvel olvastalak: Ági

B...yL...o2018. május 16. 20:05

Nagyon szépen elmondtad versedben egy kisgyerek huncutságait.
Kedves versedhez szívet mellékelek:
László

Gaborovics2018. május 16. 19:41

Nagyon jó! Felvidítja az embert! Gratulálok!

Gabi

Pesterzsebet2018. május 16. 19:30

Kedves Géza! Tündéri ez a vers a kis huncut unokádról. Van-e olyan nagyszülő, aki haragudni tudna a pici unokájára? Szívvel olvastam. Üdv. Gina

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 19:15

@molnarne
Kedves Ica!
Köszönöm szépen kedves gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 19:13

@Maria_HS
Kedves Mária!
Köszönöm szépen az unokák és a magam nevében kedves gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 19:11

@somluca
Kedves Ilona!
Köszönöm szépen kedves gratulációdat az unokák és a magam nevében.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 19:08

@orok.szerelem
Kedves Margitka!
Az unokákkal kapcsolatos történések, mindenkinek ismerősök, elkápráztatnak bennünket. Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

somluca2018. május 16. 19:07

Kedves történet, gratulálok az unokákhoz és a vershez!

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 19:04

@Metta
Kedves Margitka!
A nagypapa nagyon büszke hat unokájára, ez a négy éves közöttük a falkavezér. Fiam és lányom után összesítve vannak hatan. Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

Maria_HS2018. május 16. 19:01

Kedves humoros versedhez gratulálok: Maria
21.

molnarne2018. május 16. 18:59

Hangulatos versedhez szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 18:59

@uzelmanjanos
Kedves János!
Biztos nem vársz hiába, majd jönnek az unokák is.
Köszönöm szépen gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 18:57

@ereri
Kedves Erika!
Köszönöm szépen a gratulációt a hat unokám nevében, valamint a magam nevében versemhez fűzött méltató szavakat
Szeretettel: Géza

ereri2018. május 16. 18:50

''Kisöccsét a nagyobb nővér fölöttébb szereti,
Dajkálgatja, dalol neki, mikor csak teheti.''

Jó olvasni a családról és az eleven kicsikről, szórakoztató élmény volt végigkövetni a történeted kedves Géza! Nagy szívvel gratulálok a vershez és az unokáidhoz is - szeretettel, tisztelettel: E. E.

uzelmanjanos9562018. május 16. 18:08

Kedves hangulatos versedhez poéta szívvel gratulálok. Én is nagyon vágyok már unokákra, üdvözlettel:János

Metta2018. május 16. 18:03

Kedves Géza!
Nagyon kedves,aranyos történetedet mosolygós szívvel olvastam!
Természetesen a nagypapa ''kicsit'' sem somolyog? :)
Szeretettel:Margit

orok.szerelem552018. május 16. 17:33

Kedves Géza!
Aranyos kis tünemény a Borcsika!
Nagyon szépen bemutattad a kis unokádat.
A történet meg ismerős. Hiába tiltunk valamit, úgy is elérik céljukat.
Remek versed szívvel szeretettel olvastam.
Szívből őszinte elismeréssel gratulálok!
Margit

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 17:13

@feri57
Kedves Feri barátom!
Örülök, hogy ezek a pajkosságok ráillenek a Te kis unokádra is.
Ők a mindenünk. Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 17:09

@pete57
Kedves Margitka!
Köszönöm: csodás csokicsenő csöppség, csábos csokorba csavarva.
Köszönöm kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

feri572018. május 16. 17:04

A kis kedvencünk az unoka
Nagyon szép képekben fested elénk aranyos édes kis történeteket
Igazi remek alkotás. Mindig is csodálattal, nagy tisztelettel olvastam verseid. De a kis unokám épp olyan alaptermészetű.
Nagy szívvel olvastalak
Barátod
Feri

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 17:03

@41anna
Kedves Melinda!
Nagyon szépen köszönöm a jókívánságaidat. remélem családodban is rendben van már minden. Jó egészséget kívánok nektek.
Szeretettel: Géza

pete572018. május 16. 17:03

Tetszik a csokicsenő csöppség, csak így tovább! :)
Szívvel jutalmazom a kis Borcsika bemutatását!
Margit

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 17:00

@olga75
Kedves Olgi!
Éppen olyan csöpp kis drága, amilyennek láttad, az mellett még hihetetlenül ravasz is. Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

41anna2018. május 16. 16:56

Kedves Géza!
Kívánok számotokra még sok elcsent csokis éveket!
Itt szívet hagyok szeretettel!
Melinda

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 16:55

@kodrane
Kedves Erzsike!
Látom belőled is árad a szeretet a gyermekek felé. Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza.

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 16:50

@editmoravecz
Kedves Editke!
Mi is nagyon gyermekszeretők vagyunk, Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 16:47

@kokakoma
Kedves János!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat, neked is jó egészséget kívánok, sokáig írjad még a jobbnál jobb verseket.
Szeretettel: Géza

kodrane2018. május 16. 16:45

Aranyos életkép! Csodálatosak a gyerekek! És jó a vers! Szívvel jártam itt!

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 16:44

@rildi
Kedves Ildi!
Megerősítem, igen olyan aranyos, mint amilyennek szinte látod.
Nagyon szépen köszönöm kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

Olga752018. május 16. 16:42

Milyen csöpp kis drága :-) Nagyon jól láttattad e kis virágszálat!
Gratulálok szívvel csodás kifejező versedhez! Olgi

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 16:39

@szombati
Kedves Tibi!
Köszönöm szépen kedves méltató szavaidat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 16:38

@jocker
Kedves Feri!
Ne vedd dicsekvésnek, de nekem hat unokám van, fiam és lányom révén, két 1 éves, 4, 8, 10 és 13 éves. A 4 éves a falkavezér! Köszönöm kedves méltató szavaidat és a csillagos ötöst.
Szeretettel: Géza

rildi2018. május 16. 16:35

Ó, de aranyos, szinte látom! :)
Kedves Géza, nagyszerűen foglaltad versbe ezt a kedves kis történetet - nagy mosoly a jutalom érte. :)
Szeretettel gratulálok: Ildi

kokakoma2018. május 16. 16:30

Ilyen a nagypapák sorsa,amit szeretettel viselünk. Szívvel kívánom nagyon sokáig tartson. Szeretettel olvastam versedet. János

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 16:30

@Szaipistvanne
Kedves Marika!
Köszönöm szépen versem kedves méltatását.
Szeretettel: Géza

editmoravetz2018. május 16. 16:30

Kedves Géza!

Szeretem a gyermeki történeteket - olyan széppé varázsolják a szürke perceket.
Köszönöm, hogy olvashattam, szívem nálad hagyom: Edit

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 16:28

@anci-ani
Kedves Ancika!
Örülök, hogy átérezted unokáim iránti rajongásomat, pont úgy van ahogy megjegyezted, neki mindig jut édesség, esetleg ha pirosat kap, neki éppen zöld kéne! Köszönöm szépen kedves gratulációdat.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 16:22

@lejkoolga
Kedves Olgi!
Nálam a mindahány, hat pajkos unokát jelent. Köszönöm szépen őszintén áradó szeretetedet és versem kedves méltatását.
Szeretettel: Géza

lanyigeza(szerző)2018. május 16. 16:18

@szalókisanyi1
Kedves Sanyi!
Te voltál a leggyorsabb, elsőként gratuláltál, neked elárulom hatszoros Nagyapó vagyok, ez a negyedik unokám, aki rettegésben tartja a többit. Ez a kis csapat a fiam és a lányom gyerekei. Köszönöm szépen hozzászólásodat.
Szeretettel: Géza

lejkoolga2018. május 16. 16:11

Aranyos történeted a kis unokádról nagy szeretettel olvastam, kedves Géza.
Egyformán pajkos mindahány 😊.
Szívem érte: Olgi

szalokisanyi12018. május 16. 16:07

Kedves Géza!
Nagyapónak lenni jó!
Örömmel olvastam.
Sanyi

anci-ani2018. május 16. 16:05

''Igaz, kérdé, hogy kaphatok-e egy kis csokoládét?
A válasz az tiltó ''nem'' volt, ez nem szegte kedvét.
Illetve a ''nem'' válaszra nem is figyelt oda,
Hanem már a csokoládé felé osont tova.''
De fő, hogy megkérdezte!!! :)))
És az esély is a finom csoki!!!
Okos kis Boriska , nem baj hogy rámenős és kitartó,
mert a mai világban lesz esélye mindig talpon maradni! :)
Nagyon tetszett csodás versed a kis aranyos unokádról!
Nekünk nagyszülőknek ők a mindenünk és csak boldogságot adnak nekünk...
Szívvel, szeretettel gratulálok:
Anci

SzaipIstvanne2018. május 16. 16:03

Kedves Geza, gratulalok ''pajkos'' kis unokadhoz, ok igy edesek, ha mozgasban vannak. Versednel szivet hagytam, ami jol megirt, elethu. Maria

jocker2018. május 16. 16:00

Hmm... milyen hasonlóak az azonos korú gyerekek...
Nekem is van 4- 5- és 8 éves unokám, mind hasonlóan működnek!
Fölöttébb jól, szemléletesen írtad meg és igen élethűnek tűnik!
Jól, ha mondom = 5*
Elismeréssel, kalapemeléssel, barátsággal: gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

szombati2018. május 16. 16:00

Ismerős események kedves Géza!

Gratulálok versedhez!
Nagy szívvel!
Szeretettel!

Tibi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom