Szerző

Boros Éva

Életkor: 25 év
Népszerűség: 30 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 268 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. április 29.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (7)

adamne, feri57, Mihaly76, Motyo01, szalokisanyi1, szombati, 1 láthatatlan tagunk

Boros Éva

Szívbaj

Elvakít a fény. A leszálló tavaszi nap rám mered.
Hunyorítanom kell, de állom, akár a tekinteted.
Mint mindig, most is Rád gondolok. Merre járhatsz?
Vajon meddig tart az, hogy csak titokban láthatsz?

Minden nap monoton zakatol, mint a szívemben örökös ütemed.
Lelkem számtalan szilánkra szétrobbant, mint eldobott sörösüvegek.
Ködös a tudatom, mellyel képtelenségnek tűnik ez az egész.
Minden képzetet felülmúlsz! Mostoha helyzetünk mégis oly` merész!

A józanész váltig azt sugallja: jókor jó helyen jó abbahagyni!
Érzéketlen lettem szerelmedtől. Testem motorját hagytad megfagyni.
Immáron kőszikla. Kemény, kietlen, komor, kiégett, kormos.
De csak az enyém! Nem segíthet rajta se füst, se bor, se orvos.

Dombóvár, 2018. április 19.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


szombati2018. április 29. 21:56

Nagy szívvel!
Szeretettel!
Tibi

feri572018. április 29. 09:18

Nagyon szép versed Éva
Szívvel olvastam
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom