Szerző
Soós Dávid

Soós Dávid

Életkor: 22 év
Népszerűség: 1 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 258 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. április 17.
A vers helyenként a szerző szándéka szerint nem követi a magyar helyesírás szabályait.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Soós Dávid

Elfojtott Szerelem I.

Mennyei Tünemény

Csak fekszem a fűben
arccal az égnek,
s meredten tekintek
a mélységes kékségbe.

A lemenő nap sugára
csilloga a lombkoronán át,
s a hűs, tavaszi alkony
csendben omlada a tájra rá.

Az Esthajnal-Csillag,
mi beragyogá a borostyános eget,
s a tücsökcsalád muzsikája
hatolá át a kertet.

Behunyom a szemem,
csak nézek a sötétbe,
míg egyszeriben fény lobbana
szememnek ímelibe.

Egyre közelebb jöve,
s fényesebb lesz minden,
kinyitám a szemem,
s lám, az ég felé libben.

Nyomába iramodnék,
de látám, ím, értelmetlen,
hisz leszálla csendben
a virágágyás közepébe,
s egy csemete tövében
lágyan, gyöngéden pillede.

Reá pillantok, elmélázok hosszan,
de ő csak csendben ül, néztem viszonzatlan.

Gyönyörűséges teremtés,
angyal vala talán,
ragyogó, barna fürtje
arcába omlada lazán.

Csendben közelebb lopódzom,
hogy végre megláthassam,
édes orcácskáját,
ím, megcsodálhassam.

Fölemelé fejecskéjét,
barna fürtje lassan leomlada,
s mennyei e látvány,
mi elibem tárula.

Piciny orcácskája
fehér, mint a hó,
mint pipacsszirom,
halovány pír, mi átható.

Ártatlan, angyali szemei,
mint gyémánt csillogának,
ékes táncot adván
a lebúvó Nap aranyló sugárának.

Ajaki, mint bimbódzó,
nyíló, tövises rózsa,
vörös tűzzel izzik,
mint lobogó Alföldi róna.

Megigézett eme látvány,
szívembe zártam e percet,
nem feledem többé
e szent, mennyei lelket.

Lépnék, ím, feléje,
de valami visszaránt,
s látám, hogy az angyal
újra a magasba szállt.

Aranyló fénye beragyogá
a hatalmas égboltot,
s látám, miként egy ékes,
arany csillagként ragyoga fenn ott.

Megigézett az angyali leány,
s a mennyei, szép látvány,
orcáját, ím, szívembe zárám
örökös időkre immár.

Lelkemre fájón, búval töre a magány,
hibádzik szívemből a kis angyalleány.

Hiszem, hogy egy napon
újra eljöve hozzám,
s szíveink szálát összefonván
lélekink örökre egymásra talál.

Monor, 2018. április 9.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


szombati2018. április 28. 22:33

Tetszik a stílusod és jól írsz!
Köszönöm Közeli távolság c versemnél tett látogatásod és, hogy kedvenced lett!
Még jövök és várlak.
Nagy szívvel!
Szeretettel!

Tibi

ereri2018. április 27. 09:52

Régies szóhasználatod egyedivé tette alkotásod kedves Dávid! Elismerésem és nagy-nagy szívem hagyom rajongó soraid mellett - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom