Szerző
Kapusi Edit

Kapusi Edit

Életkor: 50 év
Népszerűség: 12 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 169 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. március 27.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (4)

Kapusi Edit

Őrangyal

Csodás béke és csendes nyugalom árad szét mindenhol.
Széttárt karokkal repülök. Olyan közel van a Hold!
Élénkzöld fű, égszínkék ég, fények, fények mindenhol.
Varázslatos, bódító illatok. Fák, bokrok, csodaszép virágok.
Olyan boldog vagyok!
Régóta repülök, de mégsem tudom, hová is tartok.

Elvezet egy furcsa hang, olyan csiripelésféle, mintha ez a hang mágnesként húzna-vezetne.
Sietek, követem, repülök mögötte, félek, ha nem hallom,
eltévedek örökre.
Karjaimmal csapkodok, mintha szárnyam lenne.
Lágy szellő fújdogál, tűzforró arcom hűti le.
Felébred a szívem, hallom dobbanását,
lelkem táncra perdül, dúdolom én is ritmusát.

Forróság önti el egész lényemet, úgy érzem, valami belülről
teljesen szétéget.
Még mindig csapkodok, még mindig repülök.
Egy hang nélkül ordítom, üvöltöm: Mi történik velem?
Merre megyek? Ez a zaj vajon hová vezet?

Mikor hirtelen egy villogó fény vakítja el szemem látóterét.
Mintha szúrna, kicsit belém mar.
Mégis simogatón, fájón ölel át, de megszokom hamar.
Mi van a fény után? Mi lesz, ha elmúlik?
Ez a villogás úgy összezavar, szinte megvakít!
Halványodni kezd már ez a csodás sugár,
félek is, hogy mit látok, ha nem lesz ott már.

Aztán eltűnik. Vége. Nem látom sehol. Hallgatom, ahogy egy
angyali hang dalol.
Valami gyönyörűséges, elmondhatatlanul szépségeset látok:
egy aranykapun futó, hófehér, csillogó virágok.
Nyugodt vagyok, és olyan nagyon boldog!
Boldog, mert itt vagyok! Bár még most sem tudom tisztán,
hogy hová jöttem, hol is vagyok.

Érzem, hogy húznak előre hívó karok.
Óvatosan repülök, a kapu alatt átszállok.
Szívem fészkelődik, nem fér már helyében, lelkem csak
vergődik, mikor csend lesz, és egyszerre minden, minden eltűnik.
Mi történik? Most mi lesz? Olyan sötét van.
Fázni kezdek, majd úgy érzem, megfagyok.
Sejtem most már lassan, hol is vagyok.

Megdermedek, mikor meghallom, ahogy a nevemet
mondod ki kedvesen.
S ahogy keresem a hangot, meglátlak.
Meglátlak és összeroskadok.
Mennyire vágyok rád! Mennyire hiányzol!
És most itt állsz, sugárzod felém a boldogságod.
Szólnék, odafutnék, megölelnélek, de béna vagyok.
A hang bennmarad, lábaim nem mozdulnak,
felállni sem lehet.
Mintha nem lenne erőm, úgy gubbasztok előtted.

Te nyugodt vagy, és rám mosolyogsz.
Látom, hogy itt jó neked. Megnyugodott már háborgó,
harcos lelked.
Ugyanolyan szép vagy, mint mikor valamikor
kimondhattad nevemet.
Hívón int felém mindkét kezed!
Mennék, annyira mennék, de valami nem enged.
Testem nem mozdul, lelkem egy helyben lebeg.
Hívj jobban! Kérlek, hívj! Hadd öleljelek meg!
Hadd öleljelek magamhoz még egyszer, hadd érezzelek!

Fel kéne állnom! Erőt veszek. Összpontosítok.
De valami még mindig lent tart, nem enged.
Miért csinálja ezt? Ideges leszek.
Hisz én annyira szeretlek! Érezni akarom a lelkedet,
csókolni akarlak, ölelni téged!
Maradni akarok! Itt! Maradni veled!

Észreveszed eszelős küszködésemet. Odalépsz hozzám,
megfogod mindkét kezemet.
Felemelsz. Olyan könnyen teszed, mintha papírból lennék
összeragasztva.
Magadhoz húzol, vállamra hajtod fejed.
Szívem, lelkem megnyugodva, úgy ölellek, úgy szorítlak,
mintha rongyos kis életem csakis ezen múlna.

Újra érezlek! Újra lélegzek! Újra élhetek!
Hisz vártál rám! Itt vártál rám!
Karjaidba omolva nevedet sírom el zokogva.
Úgy hiányoztál! Annyira szeretlek!
Hiányod megszokni soha nem lehet.
Fejemben millió gondolat, de szó se neked, se nekem
nem hagyja el ajkunkat.
Tudod te is, tudom én is, másképpen nem mehet.
Amit a sors elrendelt, azt visszafordítani nem lehet.

Itt akarok maradni! Veled akarok lenni, mert nem
akarom az életet nélküled élni!
Homlokod homlokomhoz nyomva látom szemedben,
ami nincs kimondva.
Tudom, hogy te is így érzel, így akarod, de azt mondod,
ez ma még nem az én napom!
Azt mondod, mennem kell vissza, honnan jöttem!
Ennyi volt, most ennyit kaptunk.
Kiabálom, hogy én maradni akarok!
Nem kell már mennem, maradhatok.
S dühömben szárnyaimmal nagyokat csapok.

Mi ez az őrjítő, hasogató búgás?
Megtöri a csendet hangos harangzúgás.
Hol vagyok? Hová tűntél ilyen hirtelen?
Kinyitom csukott szemem. Mi történt velem?
Körbenézek, kereslek, de nem talállak sehol.
Soká jövök csak rá, hogy álmomban vártál.
Már messze vagy tőlem. Valahol az égben.

Puha párnámra gyorsan visszahajtom fejem,
erősen összeszorítom mind a két szemem.
Akarom, hogy folytatódjon ez az álom!
De hiába kínlódok, erőltetem egyre,
már nem jön álom újra a szememre.

Kezemet imára kulcsolom és hozzá imádkozok!

Ne hagyj magamra! Édes Istenem!

Vigyázz rá, aki már ott van nálad, odafenn!
Tanítsd őt! Vegye körbe szeretet és oltalom!
Hisz nekem ő az egyetlen, ő az Őrangyalom!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


kapusiedit(szerző)2018. április 4. 12:22

Köszönöm, Feri! A bíztatást külön!

feri572018. április 2. 20:38

Nagyon szép vers Edit: a pályázatodhoz nagyon sok sikert kívánok, Szívvel, baráti Poéta szeretettel
Feri

kapusiedit(szerző)2018. március 29. 14:20

@Demonboy20: Nagyon köszönöm!

Demonboy202018. március 28. 22:03

Szívvel olvastam nagyszerű versedet :)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom