Szerző
Mazál Ferenc

Mazál Ferenc

Népszerűség: 51 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 628 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. március 19.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (35)

Mazál Ferenc

Hallhatjuk hangját... 1.

Hallhatjuk hangját - "nyitni kék" - cinegemadárnak,
dalával udvarolgat a delelő nap fénylő sugarának,
ma csepegő eresszel köszöntötte a hajnal, a kikelet,
s máris pompás fészket, a fészekbe társat keresett.

Ám méregfoga van még, rideg fullánkja a télnek,
fitogtatja viharos erejét a jeges, északi szélnek,
hófelhőket sodor, fittyet hány üdvös megújulásnak,
konokul kitart, nem veti végét ködnek, zúzmarának.

Ne a naptárt nézzed, az alacsony hőmérsékletet,
s lám, vándorunk, a fekete gólya is megérkezett,
meghozta hírét a sietve érkező tavasztündérnek,
ébredését fűnek, bokornak, fának, a természetnek.

Hatalmától tél úrfi elköszön, már csak róla álmodik,
konokság, dac, áldott napunk aranyló fényétől törik,
életünk makacs mozgatórugója az örökös változás,
felmérhetetlen, kibogozhatatlan jövő a folytatás.

Kedvesem, jöjj, társam a párom, hitben, reményben
közös utakra leljünk, boldogságot a földi létben,
tapasztalatot gyűjtsünk - megvalósulhat az álmunk,
ha a szeretet oldalán karonfogva - MI - ott állunk.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


ervinbaksa19982018. augusztus 13. 22:56

Versed elnyerte tetszését számomra! Szívet hagyva gratulálok!

Vox_humana2018. március 30. 09:50

Itt is meghallgattam a hangját a ''nyitni kék'' -nek.
Jó így a bővebb változat is, de nekem a szonett jobban tetszett.
Márta

Irena2018. március 28. 23:49

megvalósulhat az álmunk,
ha a szeretet oldalán karonfogva - MI - ott állunk

Csodálatos.
Gratulálok.
Szívvel Irena.

Ferencem(szerző)2018. március 26. 22:06

@195705252012: Köszönöm szépen!

1957052520122018. március 26. 17:56

A gerlék burukkolására ébredtem... a levegő pedig nagyon hűvös volt.
Figyelemmel és szívvel kívánok kellemes ünnepeket , Irén

Ferencem(szerző)2018. március 26. 17:35

@lenartanna: @Maria_HS: Nagyon szépen köszönöm! Békés, áldott Húsvéti ünnepeket kívánok Feri.

Maria_HS2018. március 26. 11:20

Tetszik, szívvel gratulálok: Maria
31.

lenartanna2018. március 26. 06:48

Szép soraid bízom benne megvalósítják álmodat, kedves Ferenc! Szívvel :)

Ferencem(szerző)2018. március 25. 19:06

@Liwet: @szjuma3: @lejkoolga: Nagyon szépen köszönöm, egy napsugaras, békés, boldogságban eltöltött húsvéti ünnepet kívánok! Majd szép locsolóverset mondó locsolókat. Szeretettel: Feri

lejkoolga2018. március 25. 17:59

Hangulatos, szép költemény, kedves Feri!
Szívvel, szeretettel olvastam: Olgi

szjuma32018. március 25. 17:07

Remek tavaszi versedhez szívből gratulálok Magdus

Liwet2018. március 25. 16:16

Gratulálok termèszetesen😊

Liwet2018. március 25. 16:14

Már hangolnak a cinegèk, itt van a tavasz a domb mögött.
Csak ugye kèreti magát😊
Szèp,szeretetvers! Gratulok!
😆❤️ és

Ferencem(szerző)2018. március 25. 11:19

@dobosigyorgy: Nagyon szépen köszönöm!

dobosigyorgy2018. március 25. 06:42

Szépséges versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

Ferencem(szerző)2018. március 24. 22:19

@Emese66: Nagyon szépen köszönöm!

Emese662018. március 24. 20:45

Szép versedhez gratulálok, Ferenc!

Ferencem(szerző)2018. március 24. 19:19

@Zuzuke: Köszönöm szépen!

Zuzuke2018. március 24. 18:49

Szívvel olvastam! Márti

Ferencem(szerző)2018. március 24. 08:45

@roseprincess: @lantgyorgyi3: Köszönöm szépen! Ám panaszom van! Olyan rózsásan szól a lantotok, hogy nehéz elszakadni, pedig a munka nem vár. Szeretettel: Feri

lantgyorgyi32018. március 24. 05:51

Nagyon szép verset írtál az ébredő tavasz és szeretett jegyében. Tetszik!Örömmel olvastam .Én is minden reggel hallom már a madarak dalát.
POET Szeretettel Györgyi

roseprincess2018. március 23. 22:54

''Ám méregfoga van még, rideg fullánkja a télnek,
fitogtatja viharos erejét a jeges, északi szélnek,''

Nagyon jól megírt vers!

Szívvel gratulálok, Alexa

Ferencem(szerző)2018. március 21. 22:12

@kintkong10: @kmezo: @kicsikincsem: @Pesterzsebet: @feri57: @lepko.ila: @jocker: @gypodor: @111111: @J.Teca: @orok.szerelem55: @donmaci: @V.P.: @Zsuzsa0302: @1-9-7-0: @Nichi-ya: @Metta: @kincseshaz: @Kicsikinga: @SzaipIstvanne: @anci-ani: @adamne: @gelnadi-gabor: @41anna: Köszönöm szépen, hogy megtiszteltetek az írásom elolvasásával, a véleményetek leírásával. Nagy öröm ért általa. Szeretettel Feri.

kintkong102018. március 21. 20:36

Köszönöm, Feri! Miben áll a különlegessége? Üdv.: J.

Törölt tag2018. március 21. 14:38

Törölt hozzászólás.

kicsikincsem2018. március 21. 11:56

Szeretet... Szívvel gratulálok.
Ilona

Pesterzsebet2018. március 20. 21:54

Kedves Feri! Csodálatos, szép verset írtál. Szívet adok érte. Gina

feri572018. március 20. 21:31

Nagyon szép, lenyűgöző versedhez Ferenc
Szívvel gratulálok
Feri

lepko.ila2018. március 20. 18:42

Szép a vers és remélem megvalósítja az álmod. Gratulálok!
Marcsi

jocker2018. március 20. 18:17

Jó lett! Tetszik! Remek!
Poétaöleléssel, elismeréssel, főhajtással, kalapemeléssel: gratulálok.
jocker/Kíber/Feri

gypodor2018. március 20. 15:58

Tetszik- szívvel gratulálok.
Gyuri

1111112018. március 20. 11:33

Szép tavaszváró szeretetvers, szívvel: Piroska

J.Teca2018. március 20. 09:22

Gratulálok a tavaszt és társadat köszöntő versedhez!
Szívvel, szeretettel:J.Teca (JeneyTerézia)

orok.szerelem552018. március 19. 21:44

Kedves Feri!
Csodaszép ez a szeretetvers, vallomás!
,,tapasztalatot gyűjtsünk - megvalósulhat az álmunk,
ha a szeretet oldalán karonfogva - MI - ott állunk.''
Szívvel, szeretettel olvastam, hozzá szívből gratulálok!
Margit

donmaci2018. március 19. 21:14

Csodaszép versedhez szívvel gratulálok: Józsi

V.P.2018. március 19. 21:03

Gratulálok ehhez a remek versedhez!

Zsuzsa03022018. március 19. 18:20

Szépséges versedhez szívvel, szeretettel gratulálok: Zsuzsa

''Kedvesem, jöjj, társam a párom, hitben, reményben
közös utakra leljünk, boldogságot a földi létben,''

1-9-7-02018. március 19. 17:29

Nagyon szép élet versedhez szívvel szeretettel gratulálok Anikó

Nichi-ya2018. március 19. 16:16

Nagyon szép, kedves alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

Metta2018. március 19. 14:49

Csupa-csupa szeretet,és szépség a versed!
Szívvel olvastam!
Margit

kincseshaz2018. március 19. 14:18

Versed sugározza a szépséget és a szeretetet.
Elismeréssel szívet hagyok. Ilona

Kicsikinga2018. március 19. 14:00

Csodálatos szeretettel írsz!

kintkong102018. március 19. 13:34

Kedves versedhez szívvel gratulálok. J.

SzaipIstvanne2018. március 19. 13:23

Kedves Ferenc, remek versed erzekelteti ezt a kulonos idojarast. ''Ne a naptart nezzed'' bizony igy igaz. A befejezo versszaka kifejezoen remek. Szivvel: Maria

anci-ani2018. március 19. 11:55

Nagyon szép természetbéli képek a tél és a tavasz küzdelme, melyik kerekedik felül...a cinegék dala,
''nyitni kék'', mind kavarog és már nem tudni milyen időszak is van... tegnapelőtt meleg, ma meg dermesztő havas idő...
Szépséges versedben írsz mindenről és végül a szeretetről....
Gratulálok kedves Feri nagy szívvel, szeretettel:
Anci

adamne2018. március 19. 11:28

''-megvalósulhat az álmunk,
ha a szeretet oldalán karonfogva - MI - ott állunk.''
Nagyon szép versedhez szívvel hagyva gratulálok:Manyi

gelnadi-gabor2018. március 19. 11:06

A szeretet oldalán karonfogva. Az élet így értelmet nyer. A cinkék is bizakodnak, eljön a kikelet. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

41anna2018. március 19. 10:43

Természet,élet,szeretet,szép lett! Tetszett!
Szívet hagyok szeretettel,Melinda

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom