Szabó Lilla Adrienn

Teafőző

Már nincsen jövője a holnapi éjnek,
Közhelyeket hordoz most minden ének.
Nincs többé színdarab, véget ért a játék,
Felragyog a nap, de rám vetül az árnyék.

A peronon állok, befut a gyorsvonat,
- Szállj fel, gyere, hagyd itt a gondokat! -
Még egy pirula, nem lesz semmi baj,
Elhalkul minden, nincs mindig ennyi zaj.

Hagyj kicsit magamra, belátom, fáradok,
Azt hittem, bírom, de látod, ez mára sok.
Elszakadt láncok végén lebegek,
Testemet rágják éhező gyerekek.

Nejlonzacskók a vizes köveken.
Monoton léptek ritmusát követem.
Nem lehet folyton vezér az indulat,
Figyelem inkább, a sok jel mit mutat.

Azt mondtad egyszer, a béke is eljön majd.
Ezt jelentené a tüdődben eltört kard?
Azt ígérted, lesz egy biztos kijárat,
S magam mögött hagyhatom a múltbéli hibákat.

Idilli reggel, paplan a testemen,
Most nem harcolnak rémálmok ellenem.
Ablakon át nézem a felleget,
Valami kell, mi célomhoz elvezet.

Szokatlan érzés, néha feledek.
Rohanok neki, hiába meredek.
Megteszem, már nem is számít ki látott,
Fel szeretném végre fedezni a világot.