Szerző
Mészáros Lajos

Mészáros Lajos

Életkor: 71 év
Népszerűség: 284 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 948 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. február 14.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (57)

Mészáros Lajos

A kis mókus

Mókus Olga az erdőben
felmászott egy fatetőre,
onnan kémlelte a tájat,
látott is egy szép kis házat.

Házudvarán diófa állt,
mókus Olga odaugrált,
felfutott a diófára,
mert a diót megkívánta.

De a dió még csak zöld volt,
rágni kezdte, a leve folyt,
ráfolyt a szép bundájára
meg a bozontos farkára.

No, most aztán mit is tegyek,
bundámra szállnak a legyek,
meg is csípnek, ha rám szállnak,
hátam dörgölöm a fának.

Egykét legyet agyonnyomott,
közben az ereje fogyott,
ágról-ágra ugrándozva
le is csúszott egy bokorba.

Bokorban egy madársereg
el is kapta, a sok legyet
csiripelve megköszönték,
a kis mókust hazaküldték.

Várta is már őt az anyja,
hol jártál, te kis mihaszna?
Az erdőben kóboroltam,
diófáról meg lecsúsztam.

Ne másszál még te a fára,
zöld és gyenge még az ága,
avar közt keresd a diót,
bokorban meg a mogyorót.

A kis mókus megfogadta,
földön szaladgál azóta,
néha azért fára mászik,
vékony ágakon hintázik.

Hajdúszovát, 2018. január 3.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


meszaroslajos60(szerző)2018. február 24. 06:16

Kedves ceci, köszönöm a kedves szavaidat és a szívet, Lajos.

ceci2018. február 23. 14:42

Nagyon kedves, dallamos, jókedvre derített. Unokáknak előjegyeztem, szívet hagyok.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 22. 19:31

Köszönöm szépen a szívet,kedves Márti.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 22. 19:30

Kedves Edit!
Örülök, hogy tetszett, az én dédunokáimnak is tetszik.
Köszönöm szépen kedves szavaidat,Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 22. 19:28

Kedves Szinci!
Köszönöm szépen megtisztelő kedves szavaidat, üdv Lajos.

Zuzuke2018. február 22. 18:49

Nagyon édes verses mese... szívvel gratulálok! Márti

editmoravetz2018. február 22. 08:40

Kedves Lajos!

Lebilincseltél - kedves tanulságos versednél hosszan időztem, maradnék még, de sietnem kell, hogy több kedves barátnak a versét is elolvashassam.

Ha nem haragszol, szép versedet dédunokáimnak elmentem - biztos vagyok abban, hogy tetszeni fog nekik is.

Szívvel gratulálok: Edit

Szinci2018. február 22. 08:15

Aranyos gyerekvers, de felnőttnek is egyaránt. Gratulálok, én szeretem az ilyeneket olvasni :-). Üdvözöllek szinci.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 22. 07:58

Kedves Rózsa, a dédunokáim szeretik a meséket, köszönöm szépen kedves szavaidat, Lajos.

Napsugar592018. február 22. 07:39

Jaj, de êdes. Biztosan boldog a kisunokád, mikor ilyen édes kis verset költesz neki, hiszen esti mesének is feledhetetlen.
Grat.
R

meszaroslajos60(szerző)2018. február 21. 11:23

Kedves Melinda, köszönöm szépen kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 21. 11:18

Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Ibi.

Angyalka732018. február 21. 00:57

Gyermekversedhez szeretettel gratulálok! Üdvözlettel Melinda

Ibolya.522018. február 20. 09:52

Aranyos gyerekversedhez szívvel gratulálok. Ibi

meszaroslajos60(szerző)2018. február 18. 20:18

Köszönöm szépen a szívet, kedves Eszter.

montor2018. február 18. 17:08

Aranyos vers, szívvel olvastam.
Eszter

meszaroslajos60(szerző)2018. február 17. 19:34

Kedves Anikó, köszönöm szépen a gratulációt, Lajos.

nefelejcs2018. február 17. 18:51

Nagyon szerettem ezt a a kedves verset.
Szeretettel gratulálok!
Anikó

meszaroslajos60(szerző)2018. február 17. 04:42

Kedves Irena!
Köszönöm szépen megtisztelő kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 17. 04:41

Köszönöm szépen az olvasást és a szívet, is kedves Zsuzsa.

Irena2018. február 16. 23:14

Nagyon kedves kis vers.
Szeretettel olvastam.
Irena

irka_firkalo2018. február 16. 22:05

Szépséges versedet szívvel olvastam.

Zsuzsa

meszaroslajos60(szerző)2018. február 16. 17:14

Kedves Miklós, köszönöm szépen kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 16. 17:13

Köszönöm szépen, kedves Attila.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 16. 17:10

Kedves Gyuri, köszönöm szépen a mosolyt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 16. 17:08

Köszönöm szépen a szívet, kedves Erzsi.

M.Laurens2018. február 16. 14:26

😊 Mosolygó szívvel jutalmazom soraidat!
/Miklós/

Donkanyar2018. február 16. 13:41

Nagyszerű vers ! Szívből gratulálok !

Attila

gypodor2018. február 16. 09:07

Nagy mosollyal -és szívvel
Gyuri

Doli-Erzsi2018. február 16. 08:16

Szívvel, szeretettel olvatam a szép meseversedet.
Erzsi

meszaroslajos60(szerző)2018. február 16. 05:00

Köszönöm szépen, kedves János.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 16. 04:59

Kedves Piroska, köszönöm szépen az olvasást, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 16. 04:58

Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Éva.

uzelmanjanos9562018. február 16. 01:12

Szép hangulatos meseversednél baráti szívvel jártam, gratulálok:János

1111112018. február 15. 20:36

Szeretni való, édes versike, szívesen olvastam. Piroska

PiszarEva2018. február 15. 18:33

Ez a Mókus Olga! Jól sikerült kedves Lajos gratulálok szívvel Éva!

meszaroslajos60(szerző)2018. február 15. 15:49

Kedves Ibolya, köszönöm szépen a gratulációt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 15. 15:48

Köszönöm szépen, kedves Sándor.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 15. 15:48

Kedves Radmila, köszönöm szépen kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 15. 15:47

Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Zoli.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 15. 15:46

Kedves Józsi, köszönöm szépen a szívet, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 15. 15:45

Köszönöm szépen, kedves Nikoletta.

32018. február 15. 13:00

Kedves, aranyos vers ! Gratulálok ! Ibolya

JohanAlexander2018. február 15. 12:12

Lajos, kedves versedhez,
nagy szívet hagyok!

Golo2018. február 15. 08:08

Szívvel és szerettel olvastam nekem nagyon kedves versed: Radmila

remember2018. február 15. 06:28

Tanulságos mese, Szívvel gratulálok Lajos.

donmaci2018. február 14. 21:40

Nagyon aranyos versedhez szívvel gratulálok: Józsi

Nichi-ya2018. február 14. 21:02

Sok szeretettel, szívvel gratulálok nagyon aranyos, kedves alkotásodhoz.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 20:59

Köszönöm szépen, kedves Zsuzsa.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 20:57

Kedves Ilona!
Köszönöm szépen a gratulációt és a szívet, Lajos.

Zsuzsa03022018. február 14. 20:48

De aranyos! Kedves versedhez szívvel szeretettel gratulálok: Zsuzsa

kincseshaz2018. február 14. 20:42

De nagyszerű, bájos gyerekvers! Eseménydús, szép ritmusú. Nagyon tetszik. Gratulálok és hatalmas szívet hagyok: Ilona

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 19:48

Kedves András, köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 19:47

Kedves Gyuri, köszönöm szépen a gratulációt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 19:46

Köszönöm szépen, kedves Attila.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 19:45

Kedves Erika, köszönöm szépen elismerő kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 19:44

Köszönöm szépen, kedves Anci.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 19:43

Kedves Anikó, köszönöm szépen a szívet, Lajos.

Dram2018. február 14. 19:43

Kedves hangú, szeretni való
gyerekvers. Szívet hagyva
gratulálok; András.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 19:42

Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Sarolta.

dobosigyorgy2018. február 14. 19:17

Szépséges versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

GreyMouse2018. február 14. 19:03

Kedves Lajos!


Aranyos történet egy szépen megírt versben. kedves soraid üdítően hatnak. Elismerésem alkotásodhoz.
Tisztelettel: GéeM.

ereri2018. február 14. 18:18

''No, most aztán mit is tegyek,
bundámra szállnak a legyek,
meg is csípnek, ha rám szállnak,
hátam dörgölöm a fának.''

Bűbájos versike kedves Lajos! Olvasmányos és tartalmas - öröm volt olvasni! Elismerésem és nagy-nagy szívem hagyom mellette - szeretettel, tisztelettel: E. E.

anci-ani2018. február 14. 17:53

Aranyos, nagyon kedves szép mókusvers!
Nagy szívet köldök remek gyerekversedhez kedve Lajos!
Anci

1-9-7-02018. február 14. 17:39

Kedves Lajos nagyon aranyos gyermekversedhez szívvel szeretettel gratulálok Anikó

dvihallyne452018. február 14. 17:29

Nagyon aranyos!! Szívvel gratulálok! Sarolta

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:44

Kedves Feri, köszönöm szépen, kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:42

Köszönöm szépen, kedves Attila.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:41

Kedves Margit, köszönöm szépen a szívet, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:40

Köszönöm, Kicsikinga.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:40

Kedves Feri, köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:39

Köszönöm szépen, kedves Éva.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:38

Kedves Ilona, köszönöm szépen.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:37

Köszönöm szépen, kedves Gábor.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:37

Kedves Marcsi, köszönöm a gratulációt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:35

Köszönöm szépen, kedves Ica.

jocker2018. február 14. 15:34

Fölséges lett!
jocker/Kíber/Feri

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:34

Kedves Manyi, köszönöm a gratulációt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:33

Köszönöm szépen, kedves Melinda.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:32

Kedves Mária, köszönöm szépen kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:30

Köszönöm szépen az elismerést, kedves Feri.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:30

Kedves Olgi, köszönöm kedves hozzászólásodat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:29

Köszönöm szépen, kedves Tünde.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:28

Kedves János, köszönöm szépen, megtisztelő kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. február 14. 15:26

Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Olga.

Martonpal2018. február 14. 14:45

Nagyon aranyos versedhez szívvel gratulálok...attila

Metta2018. február 14. 14:30

Kedves Lajos!
Ez nagyon aranyos,tündéri vers!
Szívvel olvastam!
Margit

Kicsikinga2018. február 14. 14:23

Jaj, de aranyos!

Pflugerfefi2018. február 14. 14:17

Akkor már tudom kiről nevezték el az Olgákat!:)
Tündéri, jópofa mesédhez szívvel gratulálok! Feri.

amalina2018. február 14. 14:14

Aranyos gyerekversedhez szívből gratulálok!:
éva

kicsikincsem2018. február 14. 13:48

Aranyos gyerekvers, szívvel gratulálok.
Ilona

merleg662018. február 14. 13:46

Kedves Lajos! Kedves gyermekversedhez szívvel és szeretettel gratulálok: Gábor

Marcsy2018. február 14. 13:19

Nagyon bájos versike. Gratulálok: Hajdu M.

molnarne2018. február 14. 13:06

Kedves gyerekesedhez szívvel szeretettel gratulálok:ICA

adamne2018. február 14. 12:54

De édes, bájos gyerekvers. Gratulálok kedves Lajos szívvel,
Nagyon-nagy szeretettel.Manyi

41anna2018. február 14. 12:54

7❤vel,szeretettel olvastam,gyönyörű gyermekeknek szóló versed! (persze felnőtt is dicséri!)
Tisztelettel.: Melinda

SzaipIstvanne2018. február 14. 12:32

Kedves Lajos, szivvel olvastam remek kis gyerekversed. Nalunk 5-6 mokuska is lakomazik az etetobol, de verset nem sikerult roluk irni, pedig mar sok kis allatrol irtam. Szivvel koszonom. M.

feri572018. február 14. 12:30

Csodálatosan szép gyerekversed Lajos
Szívvel, elismeréssel olvastam.
Feri

lejkoolga2018. február 14. 12:07

Szeretettel olvastalak, kedves Lajos!
Még mókust úgy sem neveztek el rólam!- :)
Szívvel: Olgi

Bogsika2018. február 14. 12:03

Nagyon kedves kedvenc ver :Tünde

kokakoma2018. február 14. 11:51

Verseid kedvenceim közé tartoznak. Ez is! Szívvel gratulálok. János

Olga752018. február 14. 11:49

Ez nagyon aranyos volt!
Szívvel gratulálok: Olgi ( nem a mókus :-D )

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom