Szerző

Slang Anikó

Életkor: 48 év
Népszerűség: 508 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 497 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. január 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (66)

Slang Anikó

Sokszor éreztem

Sokszor éreztem úgy, imáim koldusok,
térdelek a szentek előtt, és irgalmat koldulok.
Mert olyan mérhetetlen tud fájni a lélek,
s összeroppanok, ha enyhülést nem érzek.

Nagy erő kell vinni a keresztet,
s haraggal súlyát mégis tetézed
indulattal, mi jó útra nem vezet,
s a végén már roskadnak tőle a térdek.

A szürke égen túl - tudom - ott a nap,
Isten minden kereszthez erőt ad.
Egy bárányát sem hagyja el soha,
de nehéz elhinni lenn a sárban, földi pokolban.

S tudom, meghallgatja imáimat nekem,
mindenkinél fontosabb neki a lelkem.
S ha fájdalmat mér rám, csak értem teszi,
hogy elvakult szemeimet így nyissa ki.

Hogy annyi mulandóért való küzdelmem felesleges,
ráébresszen, küzdeni a maradandóért érdemes.
Ami könny hullik, és verejtékcseppek,
imává változtatja, s világító mécsesek lesznek.

S mikor indulok át a hídon Hozzá egyszer,
ott tündökölnek utat mutatva nekem.
Ezért, Istenem, fájdalmamhoz türelmet, erőt kérek,
hogy minden rosszon túl meglássalak Téged.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


attoosz2018. október 31. 01:43

Nagyon mélyről jövő hiteddel alkottad meg e gyönyörű verset. Minden szó egy
könnycseppet rejt.Megérintett a pillanat amíg olvastam.
attila

1-9-7-0(szerző)2018. február 4. 16:41

@444: Kedves Attila én köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél hozzászólásoddal bearanyoztad az estémet Külön köszönöm hogy szívvel gratuláltál szeretettel Anikó

4442018. február 4. 08:02

Példa értékű gondolatokkal hívod fel a figyelmet az igazán fontos ''maradandó'' dolgokra!
Bölcsen tanító soraidat köszönöm szépen!
Élmény volt olvasni!
Szívvel gratulálok!

Attila

1-9-7-0(szerző)2018. január 30. 16:32

@kterezia: Kedves Terézia remélem úgy lesz hálásan köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 30. 16:31

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

1-9-7-0(szerző)2018. január 30. 16:30

@kicsikincsem: Kedves Ilona hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 30. 16:29

@Doli-Erzsi: Kedves Erzsébet hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott nagy szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

kterezia2018. január 30. 16:27

A kitartásod és hited jutalma az lesz: megláthatod Őt :)

kicsikincsem2018. január 30. 13:19

Figyelemre méltó versedhez szívvel gratulálok.
Ilona

Doli-Erzsi2018. január 30. 08:45

Nagyon szép hittel àtszőtt versedet nagy szívvel olvastam.
Erzsi

1-9-7-0(szerző)2018. január 29. 18:25

@kintkong10: Kedves József egy kedves barátnőm mondta hogy a szó jó értelmében de kissé elvontak vagyunk mi akik valami művészeti ágban otthon érezzük magunk Másként látjuk a világot Egyet értek vele sokkal mélyebbek a mélységek és sokkal magasabbak a magasságok de még így is ezzel együtt is inkább áldás mint átok Mert itt van ez a mi csoda világunk a Poet mennyi csodát kapunk egymástól olyan érzelmi síkon amit egy ''civil'' nem érthet és nem élhet át Ezért értjük egymás lelkét is jobban mint bárki más Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott nagy szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

kintkong102018. január 29. 08:50

Köszönöm a válaszod, Anikó! Azon kevesek közé tartozol aki érti az én filozofálgatásaimat. Mindig örömmel olvasom.
Én is sokszor érzem magam koldusnak, u.akkor az Isten valóban ad erőt a kereszthez, mert én is mindig úgy hiszem, hogy érdemes cipelni. A szememet felnyitni kissé nehéz. Egész életemben az ''okos'' emberek között tartottak számon, de a szív ellen nem biztos, hogy u.abban a testben lakozó észnek van megfelelő kontrollja. Nagy szívvel: J.

1-9-7-0(szerző)2018. január 28. 22:43

@Irena: Kedves Irena hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

Irena2018. január 28. 22:40

Nagyon szép!
Szívvel Irena.

1-9-7-0(szerző)2018. január 28. 17:18

@szombati: Kedves Tibi hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 28. 17:18

@Vadvirag46: Drága Joli könnyekig hatottak kedves soraid hálásan köszönöm és külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 28. 17:17

@Olveti: Kedves József én hiszek az imák erejében és ha meghallgatja az ég meg köszönöm nem tulajdonítom másnak Érzem életemben az Isteni gondviselést így persze könnyebb mint aki úgy érzi elhagyta az Isten Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 28. 17:09

@borsigabor: Kedves Gábor hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 28. 17:09

@J.Teca: Kedves Terézia hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

Törölt tag2018. január 28. 16:58

Törölt hozzászólás.

Vadvirag462018. január 28. 16:23

DRÁGA Anikó! Nagyon nagy szeretettel gratulálok gyönyörű alkotásodhoz! Kérem az Úr Jézust hallgassa meg imádat! Nagyon szépen írtál.! Alkotásodhoz szívet hagyok szeretettel ölelés puszi Joli!

Olveti2018. január 28. 13:14

Nagyon szép Anikó!
Azt gondoljuk sokszor, hogy imáink nem hallgattatnak meg. Mikor kérésünk teljesül, hajlamosak vagyunk profán magyarázatot adni hozzájuk.. pedig egészen másképpen működik az egész....

borsigabor2018. január 28. 12:06

Kedves Anikó!
Gyönyörű versedhez szeretettel gratulálok Gabi!

J.Teca2018. január 28. 10:34

Kedves Anikó!Gyönyörű versedhez szívvel, szeretettel gratulálok:
J.Teca (Jeney Terézia)

1-9-7-0(szerző)2018. január 27. 22:44

@Maria_HS: Kedves Mária hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 27. 22:43

@Cat: Kedves Katalin hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 27. 22:42

@111111: Drága Piroska örülök ha így látod hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 27. 19:39

@keva526: Drága Éva hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 27. 19:38

@Nichi-ya: Kedves Nikoletta hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 27. 19:38

@NemethHenrietta: Kedves Henrietta igen ott van a vallás a hit és nemcsak azóta mióta ''szabad'' a vallás gyakorlása Persze volt hogy csoda bogárként kezeltek ezért minket sőt még napjainkban is előfordul de már jól kezeljük (ide ha módom lenne tennék egy fülig érő mosolyú hangulat jelet képzeld ide kérlek) hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

Maria_HS2018. január 26. 21:56

''Sokszor éreztem úgy, imáim koldusok,
térdelek a szentek előtt, és irgalmat koldulok.
Mert olyan mérhetetlen tud fájni a lélek,
s összeroppanok, ha enyhülést nem érzek.'' szívet hagyok versednél: Maria

Törölt tag2018. január 26. 21:17

Törölt hozzászólás.

1111112018. január 26. 20:19

Erőt és hitet adsz az olvasónak drága Anikó szépséges verseddel, szívet hagyok szeretettel. Piroska

keva5262018. január 26. 20:09

Csodás verset írtál ismét, drága Anikó!
Szeretettel hagyok szívet.
Éva

Nichi-ya2018. január 26. 19:53

Gyönyörű, mély, hittel teli alkotásodhoz sok szeretettel, szívet hagyva gratulálok.

NemethHenrietta2018. január 26. 18:25

Gyönyörű vers! Szeretem ha valaki még a rohanós hétköznapokban is talál nagy(!) szerepet a vallásnak.
Szívvel,N.H.

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 17:57

@ArnyekEsFeny: Kedves Árnyék és Fény hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

ArnyekEsFeny2018. január 26. 17:13

Amen

Árnyék és Fény

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 16:24

@jocker: Kedves Feri hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a lenyűgöző jelzőt HATALMAS NAGY ELISMERÉS nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 16:21

@gypodor: Kedves Gyuri hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 16:21

@stummer40: Kedves László hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 16:20

@m.agnes: Kedves Ági hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 16:17

@HanyeczKaroly: Kedves Károly igen én is így gondolom ez a jó út Tudod sokat jártam orvosokhoz az elmúlt években Sok olyat is láttam hallottam amit az ember nemszívesen tapasztal A kórházak tele vannak hite vesztett emberekkel kiszolgáltatottságukban hitük vesztik Istenben emberben egyaránt Gyakran hallottam Hol az Istened mért engedi hogy ennyi fájdalom legyen a világon?! Este sötétbe mertem csak imádkozni nem akartam olajat önteni a tűzre Mert én érzem kegyelmét hogy imáim amik lelki üdvöm szolgálják meghallgatást nyernek Számomra a betegség is próba tétel volt megerősített hitemben és nem megingatott De persze nem ítélem el azokat akik bele fáradnak az élet gyötrelmeibe és Isten ellen lázadoznak szerencsére a mennyei atya őket sem hagyja el Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 16:13

@montor: Kedves Eszter hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 16:12

@SAROLTA55: Drága Sarolta sokat jártam orvosokhoz az elmúlt években Sok olyat is láttam hallottam amit az ember nemszívesen tapasztal A kórházak tele vannak hite vesztett emberekkel kiszolgáltatottságukban hitük vesztik Istenben emberben egyaránt Gyakran hallottam Hol az Istened mért engedi hogy ennyi fájdalom legyen a világon?! Este sötétbe mertem csak imádkozni nem akartam olajat önteni a tűzre, mert én érzem kegyelmét hogy imáim amik lelki üdvöm szolgálják meghallgatást nyernek Számomra a betegség is próba tétel volt megerősített hitemben és nem megingatott De persze nem ítélem el azokat akik bele fáradnak az élet gyötrelmeibe és Isten ellen lázadoznak szerencsére a mennyei atya őket sem hagyja el Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 16:10

@merleg66: Kedves Gábor teljesen egyet értek veled Sokat jártam orvosokhoz az elmúlt években Sok olyat is láttam hallottam amit az ember nemszívesen tapasztal A kórházak tele vannak hite vesztett emberekkel kiszolgáltatottságukban hitük vesztik Istenben emberben egyaránt Gyakran hallottam Hol az Istened mért engedi hogy ennyi fájdalom legyen a világon?! Este sötétbe mertem csak imádkozni nem akartam olajat önteni a tűzre, mert én érzem kegyelmét hogy imáim amik lelki üdvöm szolgálják meghallgatást nyernek Számomra a betegség is próba tétel volt megerősített hitemben és nem megingatott De persze nem ítélem el azokat akik bele fáradnak az élet gyötrelmeibe és Isten ellen lázadoznak szerencsére a mennyei atya őket sem hagyja el Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 16:07

@Ferencem: Kedves Feri én köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 16:06

@kincseshaz: Kedves Ilona hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 16:06

@Martonpal: Kedves Attila sokat jártam orvosokhoz az elmúlt években Sok olyat is láttam hallottam amit az ember nemszívesen tapasztal A kórházak tele vannak hite vesztett emberekkel kiszolgáltatottságukban hitük vesztik Istenben emberben egyaránt Gyakran hallottam Hol az Istened mért engedi hogy ennyi fájdalom legyen a világon?! Este sötétbe mertem csak imádkozni nem akartam olajat önteni a tűzre, mert én érzem kegyelmét hogy imáim amik lelki üdvöm szolgálják meghallgatást nyernek Számomra a betegség is próba tétel volt megerősített hitemben és nem megingatott De persze nem ítélem el azokat akik bele fáradnak az élet gyötrelmeibe és Isten ellen lázadoznak szerencsére a mennyei atya őket sem hagyja el Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

JohanAlexander2018. január 26. 16:05

Anikó, gyönyörű versedhez, szívet hagyok!

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 15:48

@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 15:47

@molnarne: Kedves Ica hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 15:46

@M.Laurens: Kedves Miklós hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 15:45

@195705252012: Kedves Irén hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 15:45

@donmaci: Kedves Józsi hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 15:45

@dvihallyne45: Kedves Sarolta hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 26. 15:44

@Barthal: Kedves Ági hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

jocker2018. január 26. 11:17

Hmm...
Lenyűgöztél!
Elismerésem = 5*
Szeretettel gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

gypodor2018. január 26. 08:55

Mély, hittel telített vers! Sokszor érezzük, itt a versnél szívvel átérzem!!!
Gyuri

stummer402018. január 26. 08:18

Kedves Anikó!

Gyönyörű VERS!

Szívvel gratulálok.

László

m.agnes2018. január 26. 07:54

Nagyon szép gondolatokat szőttél versbe.
Gratulálok szeretettel, Ági

HanyeczKaroly2018. január 26. 00:01

Pilinszky János írta, hogy tudnunk kell, az igaz szeretet sokszor nem érzés, hanem irányulás. Velem is sokszor előfordul, hogy ennyi rosszat tapasztalva, ami napra nap történik, ennyi keserűséget megélve megkérdezem: lehet-e jó az Isten? Érdemes bízni Benne? Azonban ilyenkor felidézem a bizonyságokat, és erőre kap a reményem, a hitem, a szeretetem. Versedből látom, hogy Te is ezt tetted. Legyen erőd mindig így tenni, mert ez a Jó Út!

montor2018. január 25. 23:45

Hittel megírt szép versedhez
szívvel, szeretettel gratulálok.
Eszter

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 23:41

@Csadra: Kedves Csadra én köszönöm hogy olvastad Bizony gyakran elfeledjük mi igazán fontos még akkor is ha kapunk figyelmeztetést amikor megfogadjuk többé nem feledjük el aztán mégis sikerül folyton elfelejteni Hálásan köszönöm hogy itt jártál a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 23:36

@meszaroslajos60: Kedves Lajos hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 23:35

@dobosigyorgy: Kedves Gyuri hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 23:33

@lantgyorgyi3: Kedves Györgyi hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott meleg ölelő szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 23:30

@gelnadi-gabor: Kedves Gábor hálásan köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

SAROLTA552018. január 25. 22:48

''Sokszor éreztem úgy, imáim koldusok,
térdelek a szentek előtt, és irgalmat koldulok.
Mert olyan mérhetetlen tud fájni a lélek,
s összeroppanok, ha enyhülést nem érzek.''
Drága Anikó!
Fájdalmas lelkünkbe megnyugvást csak az ima tud hozni, a biblia enyhítő szavaival gyógyítgassuk a kereszt által felsebzett sérüléseinket. Küzdeni csak a maradandóért érdemes, s hogy mivé válhat az ember, tőlünk függ.
Nagyon szép gondolatok rejtőznek soraidban,melynél szívem hagyom, gratulálok nagyon sok szeretettel;
Sarolta

merleg662018. január 25. 22:46

Kedves Anikó! Igazad van. A pokol és a mennyország is itt van bennünk és csak rajtunk múlik, hogy ez a földi csoda melyik irányban teljesül ki. Sajnos az ember hajlamos a szépet és a jót is pokollá változtatni. Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

Ferencem2018. január 25. 22:20

Köszönöm, hogy olvashattam! Üdvözöllek: Feri

kincseshaz2018. január 25. 22:13

Szép, őszinte, mély hitedet sugárzó versedhez elismeréssel, szívvel gratulálok: Ilona

Martonpal2018. január 25. 21:51

Kedves Anikó!
Nagyon megragadott a versed mondanivalója.
Ebben a ''földi pokolban'' az ember néha úgy érzi,hogy a sok sok imáival már''irgalmat koldul''.Nagy belátásra, türelemre van szükség,''hogy minden rosszon túl'' meglássuk a Teremtőt.
Nagy szívvel gratulálok...attila

Zsuzsa03022018. január 25. 21:46

Szép, elgondolkodtató versed szívvel, elismeréssel olvastam, szeretettel gratulálok hozzá: Zsuzsa

molnarne2018. január 25. 21:20

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok:ICA

M.Laurens2018. január 25. 21:16

Gondolatébresztő sorok, kedves Anikó! ! Szívet hagyva, nagy tisztelettel gratulálok!
/ Miklós /

1957052520122018. január 25. 21:08

Nagyon szép gondolatok. Szívvel gratulálok , Irén

donmaci2018. január 25. 20:19

Csodás versedhez szívvel gratulálok: Józsi

dvihallyne452018. január 25. 20:16

Elgondolkodtató, szép soraidhoz szívvel gratulálok! Sarolta

Barthal2018. január 25. 20:08

Kedves Anikó!
''Hogy annyi mulandóért való küzdelmem felesleges,
ráébresszen, küzdeni a maradandóért érdemes.'' - szól a vers fő üzenete, mellyel mélyen egyetértve gratulálok remek alkotásodhoz: Ági

Csadra2018. január 25. 20:05

Ismét nagyon szép és elgondolkodtató verset hoztál. :) Különösen ezek a sorok érintettek meg:
''Hogy annyi mulandóért való küzdelmem felesleges,
ráébresszen, küzdeni a maradandóért érdemes.'' Annyira igaz és hányszor elfelejtjük ezt a mindennapokban. Szívvel gratulálok versedhez és köszönöm ezt a kis lelki táplálékot! Csadra

meszaroslajos602018. január 25. 20:04

Kedves Anikó!
Hittel megírt remeksoraidat szívvel olvastam, Lajos.

dobosigyorgy2018. január 25. 19:39

Szépséges versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

lantgyorgyi32018. január 25. 19:24

Vallom:-'' Ha katasztrófa ért ,
Csak esélyt kaptál egy sokkal -sokkal jobbért,
Az elvakult szemek félnyitásáért'',
Hiszem ,Hogy csak jót akar nekünk,Lehet valamely ösvényen eltévedtünk. Őszinte szeretettel és megértéssel hagyok meleg ölelő szívet gyönyörű versed mellet .
POET Györgyi

gelnadi-gabor2018. január 25. 18:52

Isten minden kereszthez erőt ad. Ebben bízzunk. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 18:42

@Zuzuke: Kedves Márti hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

Zuzuke2018. január 25. 18:29

Elgondolkodtató , szép versedhez szívvel gratulálok! Márti

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 18:18

@schvalmrozsa: Kedves Rózsa hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 18:17

@orok.szerelem55: Drága Margit hálásan köszönöm lélek simogató kedves véleményed külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 18:14

@uzelmanjanos956: Kedves János hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 18:12

@ereri: Kedves Erika igen egyet értek bár mi ér hitünk nem szabad elveszíteni A jó Isten kegyelmét naponta érzem csak sokszor az ember gyarló módon hajlamos elmerülni a fájdalomban mint akinek nincs segítsége Hálásan köszönöm hogy elismeréssel és nagy nagy szívvel olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 18:04

@feri57: Kedves Feri hálásan köszönöm hogy óriási szívvel olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

schvalmrozsa2018. január 25. 17:59

Hittel teli, gyönyörű vers, szívvel olvastam.
szeretettel gratulálok! Rózsa

orok.szerelem552018. január 25. 17:40

Drága Anikó!
Mély hittel írt versednél szívvel, szeretettel időztem.
,,Hogy annyi mulandóért való küzdelmem felesleges,
ráébresszen, küzdeni a maradandóért érdemes.
Ami könny hullik, és verejtékcseppek,
imává változtatja, s világító mécsesek lesznek.''
Szívből őszinte elismeréssel gratulálok értékes versedhez!
Margit

uzelmanjanos9562018. január 25. 17:35

Hittel teli megható szép versednél baráti szívvel jártam:János

ereri2018. január 25. 17:26

''Egy bárányát sem hagyja el soha,
de nehéz elhinni lenn a sárban, földi pokolban.''

''Ezért, Istenem, fájdalmamhoz türelmet, erőt kérek,
hogy minden rosszon túl meglássalak Téged.''

Nagyon szépen megfogalmaztad e tartalmas mondanivalód kedves Anikó! Bizony, sokszor megingunk, de a hitet elveszíteni nem szabad - és utólag mindig megbizonyosodhatunk róla, hogy megérte, megéri kitartani. Elismerésem és nagy-nagy szívem hagyom kifejező soraid mellett és erőt kívánok mindannyiunknak - ahogy kéred. Szeretettel, tisztelettel: E. E.

feri572018. január 25. 17:22

Csodálatosan szép alkotásod Anikó
Óriási szívvel olvastam.

Feri

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:14

@Kicsikinga: Kedves Kinga szívből jött minden sora Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:13

@lejkoolga: Drága Olgi hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:12

@OlahSzilard: Kedves Szilárd hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a nagy szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:11

@Darandelf: Kedves István hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:09

@adamne: Drága Manyi hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:09

@Metta: Drága Margit hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:08

@anci-ani: Drága Anci hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:08

@editmoravetz: Drága Edit hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:07

@fodoristvanne: Kedves Erzsike hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott szívet és a jókívánságokat nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:05

@Abraks_Anna: Kedves Adri az úr legyen veled is Tudom hogy velünk van naponta érzem kegyelmét Hálásan köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:02

@Golo: Drága Radmila hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:01

@SzaipIstvanne: Drága Mária hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott nagy nagy szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 17:00

@Bogsika: Kedves Tünde köszönöm szépen hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 16:59

@41anna: Kedves Melinda köszönöm szépen hogy olvastad nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2018. január 25. 16:56

@rojamsomat: Kedves Tamás a hálásan köszönöm elismerő szavaidat és hogy szívet hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

Kicsikinga2018. január 25. 16:38

Szép vers, szép hit!

lejkoolga2018. január 25. 16:35

Szeretettel, szívvel olvastalak, drága Anikó!
Olgi

OlahSzilard2018. január 25. 16:11

Nagyon nagy hittel írtad Anikó ezt a verset! Gratulálok hozzá nagy szívvel olvastam!

Darandelf2018. január 25. 16:10

Hittel teli versed mellé szívet teszek!
István

adamne2018. január 25. 15:18

''Ezért, Istenem, fájdalmamhoz türelmet, erőt kérek,''Biztosan meg-
adja az Úr! Szépséges fohászodhoz szívet hagyok szeretettel.Manyi

Metta2018. január 25. 14:48

Drága Anikó!
Megható,szépséges soraid szívvel olvastam!
Margit

anci-ani2018. január 25. 14:22

''Hogy annyi mulandóért való küzdelmem felesleges,
ráébresszen, küzdeni a maradandóért érdemes.
Ami könny hullik, és verejtékcseppek,
imává változtatja, s világító mécsesek lesznek.''

Drága Anikó, megható szép igaz, tanulságos fohászodért szívet küldök szeretettel:
Anci

editmoravetz2018. január 25. 14:14

Ámen!

Drága Anikó - itt a szívem fohászod mellett: szeretettel Edit /6./

fodoristvanne2018. január 25. 14:08

Kedves Anikó!

Olyan gyönyörűen megírt soraidat olvasva, bizony összeszorul torkom, s könny szökik szemembe.
Kívánok sok-sok erőt, türelmet, hitet, reményt a fájdalmak elviseléséhez!
Szívvel, szeretettel gratulálok csodálatos költeményedhez: Erzsike

Abraks_Anna2018. január 25. 14:01

Az Úr legyen Veled! Sokszor nehéz, de Ő ott van és erőt ad Neked, neklünk! Szeretettel! Adri

Golo2018. január 25. 13:48

Gyönyörű gondolatokat foglaltál össze versedben, drága Anikó.
Szívvel és szeretettel olvastalak: Mila

SzaipIstvanne2018. január 25. 13:18

Draga Aniko, szepen inditod gondolataid, ami remek versben teljesul ki. ''Egy baranyat sem hagyja el soha, de nehez elhinni lenn a sarban, foldi pokolban.'' Igaz, fajdalma sorok. Nagy, nagy szivet hagytam: Maria

Bogsika2018. január 25. 13:04

Szívet hagyok :Tünde

41anna2018. január 25. 12:58

Isteni vers!
Szép!
Melinda

rojamsomat2018. január 25. 12:53

'' Mert olyan mérhetetlen tud fájni a lélek,
s összeroppanok, ha enyhülést nem érzek''.

Gyönyörűen indítod csodás versedet kedves Anikó!
Ez egy Ima!
Szeretettel,,Szívvel,,Tamás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom