Szerző
Pődör György

Pődör György

Életkor: 73 év
Népszerűség: 1339 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1649 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. december 31.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (117)

Pődör György

Újévi szonett

Elröppent már minden fényes petárda,
alszik a dőlt pohár, az év lezárva.
Pezsgő a bontott üvegben még pisszeg,
csillagok az égen, ezernyi kis szeg.

Távol az Írottkő, csak lélek látja,
mert csúcsát az álomfelhőbe mártja.
Lágy ölében Kőszeg szuszogó kisded,
tegnapját szorítja, mint múló kincset.

Szeléné csókját hinti fenn az égen,
súgva, mint alvó kedvesének régen,
hogy a Remény és a Szerelem örök.

Lám! A múló évek, mint időkörök
egy pillanatra mindig összeérnek,
dacára minden fagynak, ellenszélnek.

2017. Szilveszter éjjelén, petárda helyett.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Bo_Flowers2018. március 8. 10:09

Nagyon szép vers szívből gratulálok

D.Eniko2018. január 25. 18:11

Nagyon szép vers! Gratulálok! :)

lilapetunia2018. január 19. 21:48

Kicsit megkésve bár, de szívvel és szeretettel gratulálok:
Márta

csp012018. január 17. 17:41

Először az óév maradéka.Aztán a Régihez való ragaszkodás.Tetszik,hogy az Írottkő és Kőszeg konkretizál.
Majd hirtelen fordulattal előlépnek az örök , klasszikus értékek.És mindezt lezárja a ciklikus történetkép.
Jól felépített , kiváló szerkezet .

csillogo2018. január 14. 20:09

Ideértem és üdvözöllek kedves Gyuri - szép a szonetted!
Gratulálok és boldog Új esztendőt kívánok!
Marika

Mikijozsa2018. január 12. 10:45

elröppent pillanatok szép és remek vers, gratulálok szívvel

DavidEndre2018. január 10. 12:56

Nagyon szép az újévi szonett, szép rímeket szavakat látok benne

Shanti72018. január 9. 06:28

Gyönyörű!

PiszarEva2018. január 9. 06:03

''Szeléné csókját hinti fenn az égen,
súgva, mint alvó kedvesének régen,
hogy a Remény és a Szerelem örök.''
Fantasztikus alkotás!
Gratulálok!

dobaianita2018. január 8. 18:30

Nagyon szépen megfogtad azt a rövidke pillanatot, mikor újévkor épp nem zajong a világ, és az ember elgondolkodhat egy kicsit. Köszönjük versedet! :)

Maria_HS2018. január 8. 18:26

Szívvel gratulálok!
Maria

Varimarici2018. január 7. 15:26

Gyuri mint mindig remeket alkottál. Festő nem festhet szebbet! Szívvel olvastalak.
Marika

Ametist2018. január 7. 10:54

De nagyon szép vers... szeretettel olvastam :)

Callypso2018. január 7. 08:11

Ezúttal is nagyszerű költeményed mellett jó volt megállni egy kicsit és visszagondolni az ó esztendőre.
Örömmel olvastalak és remek szonettedhez szeretettel gratulálok, kedves Gyuri! Szép vasárnapot! (:

montor2018. január 6. 18:50

Nem vitás, sokkal jobb a petárdánál, és szólt akkorát!
Nagyon szép!
Szívvel: Eszter

remember2018. január 6. 10:34

''Pezsgő a bontott üvegben még pisszeg,
csillagok az égen, ezernyi kis szeg.''

Gyémántfejű szegek lehetnek :) Szépen ragyognak versedben. Gratulálok Gyuri. Szívvel barátsággal.

bogyi2018. január 6. 10:12

Csodás! Szívvel:Éva

Menda2018. január 6. 09:42

Százszor szebb a versed, mint egy petárda hangja! A második versszakod tetszik a legjobban! Ha tehetném több szívet adnék nem egyet.

poppy-art2018. január 5. 21:22

Gyönyörű sorok, hangulatos írás. Gratulálok hozzá!

Agnes542018. január 5. 16:56

Ennek a versednek is van akkora ''hangja'' mint a petárdának.Boldog új esztendőt kívánok.

Ági

church732018. január 5. 14:48

Elismerésem soraidhoz! Zoli

kintkong102018. január 5. 08:43

Köszönöm szavaidat, Gyuri! Teljesen egyetértek. Üdvözlettel: J.

judit.szego2018. január 5. 07:39

Szeretettel gratulálok, boldog Újévet kívánva!

Törölt tag2018. január 4. 18:50

Törölt hozzászólás.

Melly792018. január 4. 17:56

Megcsodálva versed szívem hagyom szeretettel kedves György. Buék! Melly!

Meroni2018. január 4. 17:37

Nagyon szép szonett! Szívből gratulálok! BUÉK
Roni

francseszka22018. január 4. 13:23

Kedves Gyuri !

Igazán nagyon szép lett ez az alkotás!
Szeretettel gratulálok! Franciska

195808082018. január 4. 03:08

Gratulálok versedhez !
Üdv Eszter.

tikkencs2018. január 4. 02:09

Nagyszerű alkotás! Az újév hangulatát és tiszta természeti képeit így visszaadni... csodálatos. Szívből gratulálok! Péter

4442018. január 3. 21:03

''Szeléné csókját hinti fenn az égen,
súgva, mint alvó kedvesének régen,
hogy a Remény és a Szerelem örök.''

''Lám! A múló évek, mint időkörök
egy pillanatra mindig összeérnek,
dacára minden fagynak, ellenszélnek.''

Egyszerűen lenyűgöző ez a szonett!
A gyönyörű képekből, és hasonlatokból árad a biztatás, és a remény.
Az ősi mítosz pedig finoman simul bele a szonett szövetébe,
előkészítve a terepet a mesteri befejezésnek!

Köszönöm szépen a versélményt!

Tisztelettel: Attila

tusimama2018. január 3. 18:17

Boldog új évet kívánok! Rita

Gebics2018. január 3. 17:08

Klasszikusan szép! Boldog új évet, sok új verset kívánok!

ODDS2018. január 3. 15:14

Gratulálok! BÚÉK!

gosivali2018. január 3. 13:03

Szép... Boldog újévet!

Sida2018. január 3. 13:01

Remek szonett!
BÚÉK
Si

Metta2018. január 3. 12:45

Kedves Gyuri!
''Szeléné csókját hinti fenn az égen,
súgva, mint alvó kedvesének régen,
hogy a Remény és a Szerelem örök.''
Gyönyörű szonetted szívvel olvastam!
Boldog Új Évet kívánok!
Margit

kicsikincsem2018. január 3. 12:34

Sikerekben gazdag és Boldog Új Évet kívánok. Szívvel gratulálok!
Ilona

J.Klari2018. január 3. 12:33

Valóban, az ''időkörök összeérését'' ünnepeljük, mert létünk az időben folyamatos, folytatólagos. Szép versed örömmel olvastam.

zelgitta12018. január 3. 11:52

Kedves Gyuri, a Te pezsgôs poharad biztosan nem dôlt el..., bizonyíték e vers finom kepeivel, negkérdôjelezhetetlen záró soraival.
Boldog Újévet ❤
B.

Ahita2018. január 3. 10:23

Kedvesség, gyöngédség érkezik versedből, finoman szövöd össze az időtlent, a régmúltat, jelent és a mindig - et:):):)emberrel, természettel, talán a legendák valóságával...egyszóval szép, jól esik a szívnek.
Nem szeretetem a petárdákat:(, de rajtam kívül sokaknak más a véleménye:):))
Kedves Gyuri, szívvel, szeretettel kívánok Boldog Új Esztendőt!
Éva

uzelmanjanos9562018. január 3. 03:38

Szép szilveszteri szonettednél baráti szívvel jártam:János

SAROLTA552018. január 2. 23:02

Remek gondolatok, soraidnál szivem hagytam, kívánva boldog új esztendőt.
Gratulálok!
Sarolta

kovycs592018. január 2. 22:40

Remekmű!
Laci

Gmeindlmargitka2018. január 2. 21:23

Kedves Gyuri!
Hidd el szonetted robban akkorát, mintha petárda lett volna!
Szívvel gratulálok.
Margó

meszaroslajos602018. január 2. 21:17

Kedves Gyuri!
Szép versedhez szívvel gratulálok, Lajos.

V.P.2018. január 2. 18:26

Remek versedhez csak gratulálni tudok!

fejosfranciska2018. január 2. 18:03

Kedves Gyuri!

Hát elvagyok varázsolva, ettől a szépségtől,amivel megajándékoztál bennünket.
Mívesen ragyogó,fantasztikusan Királyi szonett! Szerettem!

Kimagaslón ragyogó Gyémántodhoz szeretettel és lelkem mosolyával gratulálok!
B.Ú.É.K!

Francseszka

kepzelet042018. január 2. 17:28

Annyira gyönyörű! :) Szívből (és szívvel) gratulálok! Békés, boldog, ihletben gazdag új esztendőt kívánok Neked! Örvendeztess meg minket még megannyi, hasonlóan lélek-melengető alkotással! :)

Schmidt-Karoly2018. január 2. 16:50

Kedves Gyuri!
Sajnos ''Elröppent már minden fényes petárda,''. Ha rajtam múlt volna, egy sem repült volna el. Azon gondolkodom még, hogy ''A múló évek, mint időkörök'' még meddig fognak faggyal és ellenszéllel összeérni? Kellene már az a kellemes, közép meleg éghajlat, ahol nincs már ellenszél. No majd mi összefogással megteremtjük!
Petárda és ellenszél mentes mindennapokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

Törölt tag2018. január 2. 16:47

Törölt hozzászólás.

Barthal2018. január 2. 16:34

Ismét remekeltél a műfajban, kedves Gyuri!
Hangulatos, magával ragadó alkotás megkapó szóképekkel, mint:
''Elröppent már minden fényes petárda,
alszik a dőlt pohár, az év lezárva.
Pezsgő a bontott üvegben még pisszeg,
csillagok az égen, ezernyi kis szeg.''
Jól esett versed a mai estémre!
BÚÉK: Ági + egy piros szív.

anci-ani2018. január 2. 14:35

''Szeléné csókját hinti fenn az égen,
súgva, mint alvó kedvesének régen,
hogy a Remény és a Szerelem örök.''
Gyönyörű Szilveszteri szonettedhez kedves Gyuri szívvel, szeretettel gratulálok!
Boldog Újévet kívánok szeretettel!
Anci

bozoeva2018. január 2. 11:27

Szeretettel és SZÍVVEL OLVASTALAK!
- ha zokon nem veszed a tizenegyedik
sorodat, (hogy meg ne feledkezzem róla)
'el is vinném magammal':

''... a Remény és a Szerelem örök.''


BÚÉK!

bogyi2018. január 2. 11:04

Csodás ! Szívvel olvastam!

szjuma32018. január 2. 10:28

Lenyűgöző versedhez szívvel gratulálok kedves Gyuri. Szeretettel Magdus

kintkong102018. január 1. 21:25

Bizony össze... még össze is mosódnak helyenként. Tetszik. J.

Darandelf2018. január 1. 20:46

Gyönyörű biztatásodhoz szívet teszek!
István

BÚÉK

Elise2018. január 1. 20:19

''Szeléné csókját hinti fenn az égen,
súgva, mint alvó kedvesének régen,
hogy a Remény és a Szerelem örök.''
Csodaszép, finom hangulatú szonettedhez szívet küldök!
Else

pintyipontyi2018. január 1. 20:01

Ez igen! Megint egy remek alkotás! Szívből gratulálok!
BÚÉK!
Ilon

gyongyver672018. január 1. 19:57

Szívvel gratulálok,BÚÉK!Gyöngyi

Divima2018. január 1. 19:18

Összeérnek a körök, valóban.

J.Teca2018. január 1. 18:30

Kedves Gyuri!Lelki szemeim előtt látom a szép téli tájat! S a szép érzéseket
érzem ki kedves versedből!
Szívvel, szeretettel kívánok Boldog Új Esztendőt:J.Teca (Jeney Terézia)

Chikes2018. január 1. 18:24

Csodálatos, hangulatos szonettedhez
nagy szívvel gratulálok!

Szeretettel:
Hajni

schvalmrozsa2018. január 1. 17:59

Gyönyörű szonett, szívvel gratulálok! Rózsa

kittike132018. január 1. 17:38

Szép szonett!
Gratulálok:Kitty

1111112018. január 1. 17:11

Szépséges szonett, szívesen olvastam. Piroska

Törölt tag2018. január 1. 16:50

Törölt hozzászólás.

PELLEI2018. január 1. 16:38

Szonetteden, tűnik a most és végtelen,
a gyűrűző idő megtörik reménnyel,
lélekcsillagos szilvesztereken...
Kívánok ellenszélmentes Boldog Új Évet, szeretettel: Laci.

G.Gabi2018. január 1. 16:13

Nagyon szép! Boldog új esztendőt kívánok!

Elizabeta2018. január 1. 15:59

Szép szíves szonett . Boldog új évet!

B...yL...o2018. január 1. 14:15

Újévi szonettedhez gratulálok, nagyon szép.
Azért remélem, koccintottál is egy pohár pezsgővel.
Nagy szeretettel:
Laci

lejkoolga2018. január 1. 12:40

Elismerésem, tiszteletem jeléül szívet hagyok, kedves Gyuri!
Szeretettel: Olgi

Pflugerfefi2018. január 1. 12:25

Remek szonett, és gondolataid maradandóak,
nemúgy mint a petárdák!
Gratulalok szívvel, nagyszerű alkotásodhoz! Feri.

tusimama2018. január 1. 12:10

Csodás ez a szonett! Engem elvarázsolt!

Távol az Írottkő, csak lélek látja,
mert csúcsát az álomfelhőbe mártja.
Lágy ölében Kőszeg szuszogó kisded,
tegnapját szorítja, mint múló kincset.

Ez a petárda durrant.- és megmarad a holnap kincsének is! Szívvel gratulálok! Rita

pete572018. január 1. 12:07

''Lám! A múló évek, mint időkörök
egy pillanatra mindig összeérnek,
dacára minden fagynak, ellenszélnek.''
Ó, ha minden petárda helyett ilyen remek versek ''röpködnének'' az éterben! :) :)
Szívvel olvastam biztató soraidat kedves Gyuri!
Margit

kincseshaz2018. január 1. 11:50

De szép szonett!
Gratulálok: Ilona (38.)

1-9-7-02018. január 1. 11:49

Kedves Gyuri nagyon szép újévi szonettedhez szívvel gratulálok és kívánok ihlettel telt boldog újévet szeretettel Anikó

Olga752018. január 1. 11:46

Tetszik!
Szívvel: Olgi
BÚÉK!

Szinci2018. január 1. 11:03

Gyuri gratulálok szép újévi szonettedhez.B.U.É.K ! szinci

rojamsomat2018. január 1. 10:50

Nagyon szép szonett!
Jó, hogy jössz és a nívó újévi!
Gratulálok szeretettel szívvel,,Tamás
BÚÉK!

Evanna2018. január 1. 10:48

Versed is bevilágítja a teret - BUÉK!
Szívvel - Evanna

ereri2018. január 1. 10:20

Remek csendélet az első strófa - szívem mellette : E. E.

editmoravetz2018. január 1. 10:18

Drága Gyuri!
CSODASZÉP szonettednél töltődött fel lelkem - KÖSZÖNÖM!

Szívvel-szeretettel gratulálok és Boldog Új Esztendőt kívánok! Edit

deakeva2018. január 1. 10:15

Kedves György! A természet szépségével összefont szonetted, ''magasságokat'' fémjelzi, a petárda erősségével. Boldog Új Esztendőt kivánok! Éva

Zakeus2018. január 1. 10:14

Szívvel olvastam biztató soraid kedves Gyuri!

keva5262018. január 1. 10:12

Csodás, kedves Gyuri! Nagy szeretettel gratulálok és kívánok boldog új évet!
Éva

schmidtlivi2018. január 1. 10:04

Ó, de szépséges a szonetted, Gyuri!
Ölellek: Lívi

JohanAlexander2018. január 1. 10:01

Kedves Gyuri, nagyon szép szilveszteri versedhez,
szívet küldök és kívánok: Boldog Új Esztendőt!

feri572018. január 1. 09:59

Csodálatosan szép szilveszteri vers György
Szívvel gratulálok.

Feri

szalay2018. január 1. 09:48

Gratulálok kedves Gyuri ,figyelek rád István

m.falvay2018. január 1. 09:34

Szép szonett , tetszik
Szívvel olvastam Miki

Agi632018. január 1. 09:30

''Távol az Írottkő, csak lélek látja,
mert csúcsát az álomfelhőbe mártja.
Lágy ölében Kőszeg szuszogó kisded,
tegnapját szorítja, mint múló kincset.''
Ez gyönyörű!
Szívvel Ági

AkarkiGyula2018. január 1. 09:17

Kedves Gyuri!
Igazán remek biztatás, az újévre.
Gratulálok. BUÉK. ü.akarki.

lnagypet2018. január 1. 08:50

Ez a nagyszerű szonett legalább akkorát szól,mint egy petárda!
Boldog új évet Mester!
Tisztelettel:ZNL

bereczkif2018. január 1. 08:30

Szép szonettedhez szívvel gratulálok.B.U.É.K.!
Ferenc.

stummer402018. január 1. 02:44

CSODÁLATOS!!!

Buék!

Elmenni2017. december 31. 23:46

Sok szeretettel, mély tisztelettel szívet hagyva gratulálok csodaszép szonettedhez. B.Ú.É.K.!

Ém

Nichi-ya2017. december 31. 23:19

Sok szeretettel, szívet hagyva gratulálok csodaszép szonettedhez. B.Ú.É.K.!

SzaipIstvanne2017. december 31. 22:59

Kedves Gyorgy, remek szilveszteri versed szivvel olvastam. Befejezo sorai igen kifejezoek.

Kivanok Boldog Uj Evet: Maria

lelektunder2017. december 31. 22:51

Kedves Gyuri!
Tetszik szonetted remek sorai, nagy szívvel olvastam!Az utolsó három sor méltó befejezése, ennek a szép versnek!
Boldog Újévet kívánok! Ági

BertaCsaba2017. december 31. 22:46

Boldog Új Évet Kívánok Kedves György. Szívvel gratulálok e szépséges szonetthez

lantgyorgyi32017. december 31. 22:40

Gratulálók nagyon gyönyörű szonettedhez.Szívet hagytam!
POET BÚÉK Györgyi

Dram2017. december 31. 22:35

Kedves Gyuri!

Szívvel olvastam szép szonettedet és kívánok
boldog új évet. Üdvözlettel; András.

kokakoma2017. december 31. 22:30

Szívvel gratulálok remek szonettedhez. Boldog Újévet. Jancsi

orok.szerelem552017. december 31. 22:22

Kedves Gyuri, szépséges újévi szonetted, szívvel szeretettel olvastam.
Szívből elismeréssel gratulálok remekedhez!
Margit

B. Ú. É. K !

Golo2017. december 31. 22:00

Tetszik a gondolatmeneted, kedves Gyuri.
Szívet hagytam: Mila
BÚÉK
.

Marimama2017. december 31. 21:52

Szeretettel,szívvel kívánok boldog,békés,nyugodt évet!
Marika

patakizsuzsa2017. december 31. 21:51

Kedves Gyuri, remek szonettedhez szeretettel gratulálok, nagyon tetszik !
''Lám! A múló évek mint időkörök
egy pillanatra mindig összeérnek,
dacára minden fagynak, ellenszélnek.'' Milyen igaz !
Vidám Szilvesztert,Boldog Új Évet kívánok !
Zsuzsa

Zsuzsa03022017. december 31. 21:39

Szeretettel, szívvel gratulálok vidám bíztató versedhez! Boldog új évet kívánok! : Zsuzsa

merleg662017. december 31. 21:34

Kedves Gyuri! Minden szonetted egy gyöngyszem...ez sem kivétel...szívvel és szeretettel olvastam remek ünnepi szonetted és kívánok Neked és családodnak békés, boldog, szeretettel és alkotói sikerekkel teli Új Évet, erőben és egészségben. Gábor

1957052520122017. december 31. 21:16

Szép gondolatok.
Szívvel kívánok Boldog Új Évet , Irén

fernst692017. december 31. 21:14

Boldog Újévet! Grat! Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom