Szerző

Köves József

Életkor: 81 év
Népszerűség: 48 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 179 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. december 13.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (7)

Köves József

Ez van

Hazafiatlan ének

Hiszen születhettem volna bárhova,
ahol derűsebb az ég és száz csoda
várna: kékellő tenger meg pálmafák,
csönd, áldott béke lengetné zászlaját
és vitorlák ringanának szelíden,
hol a víz mézsárga fövenyt terít lenn.
Ám itt élek ábrándokból kizártan.
Hát ez van. Ahogy ma mondják: így jártam.

Rossz időben és rossz helyre születtem,
talán anyám, apám a vétkes ebben,
vagy régi ősöm, ki ide vándorolt
bizakodva és nem sejtve, hány pokolt
szenvednek az utódai majd itt el,
ez a hazánk, mondták gyermeki hittel.
Szívem e földnek magam is kitártam.
Hát ez van. Ahogy ma mondják: így jártam.

Sötét gyűlölet burjánzik e földön,
s bár járhatsz-kelhetsz, siralomház, börtön.
Elsötétültek e tájon az elmék,
az embereket bűnösen átverték,
mert céljuk, mindenki legyen ostoba.
Édes anyaföld? Nem: gonosz mostoha.
Saját hazámban lettem én hazátlan.
Hát ez van. Ahogy ma mondják: így jártam.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


SzaipIstvanne2018. március 11. 15:17

Kedves Jozsef, elismeressel, szivvel olvastam versedet. ''Sajat hazamban lettem en hazatlan.'' Sajnos, nem egyedul. Maria

jocker2018. január 2. 20:55

Remek a versed, kiváló az okfejtésed és élmény is adtál.
Nagyon azonosultam a mondanivalóddal!
Vivát!
jocker/Kíber/Feri

saturday(szerző)2017. december 21. 06:41

@ereri: Kösönöm!

ereri2017. december 20. 09:39

Nagyon klassz a refrén és tetszik a levezetett okfejtés is, bizony, aligha tehetünk róla, hogy hova születünk és annyi mindent befolyásol pedig aztán - későbbi életünkre nézve... Elismerésem és nagy szívem hagyom őszinte és hiteles soraid mellett - szeretettel, tisztelettel: E. E.

saturday(szerző)2017. december 15. 06:05

@gypodor: Kösznöm, Gyuri. megértetted.

gypodor2017. december 14. 10:49

Ma minden nemzeti itthon, a dohánytól a pálinkáig, a gatyától a rozmaringig, s sok agymosott hiszi magáról, hogy igaz hazafi. Fogalmuk sincs, mi a haza, s mi az igazi hazaszeretet. Valaha Mária Országa (?) voltunk, ma a Gyűlöleté lettünk. Köszönöm, hogy a sok gagyi közt őszinte versre leltem. Szívet hagyva olvastalak.
Gyuri

AkarkiGyula2017. december 13. 19:14

Gratulálok.
Hát így jártál!
ü. akarki.

fodoristvanne2017. december 13. 18:17

Kedves József! Nagyon szomorú versed együttérzéssel olvasom. Tény, hogy nem seperhetjük szőnyeg alá a gondokat. Bizonyára lehetne jobb is, esetleg valahol másutt, de valamiért itt vagyunk. Nem állítom, hogy a legjobb helyen, de tudjuk, sajnos van ettől még rosszabb is. Nem vigasztal ez a tudat, de bízzunk, hogy ezután már csak jobb jöhet!
Szívvel, szeretettel gratulálok versedhez! Kitartást és szebb jövőt remélve: Erzsike

saturday(szerző)2017. december 13. 16:33

@Metta: Köszönöm, margit.

saturday(szerző)2017. december 13. 16:32

@rojamsomat: Köszönöm, válaszom ugyanaz, amit Merlucciusnak írtam.

saturday(szerző)2017. december 13. 16:32

@Merluccius: Van az is, persze. De hát - te is tudod - a vers hangulat terméke is. Sajnos, mostanában több az ilyen hangulatom.

Metta2017. december 13. 15:39

Megható soraid szívvel olvastam!
Egyszer talán majd a szép emlékek is előjönnek a múltból!
Szeretettel:Margit

rojamsomat2017. december 13. 13:25

Fekete köpenyed alatt biztos van egy szép emlék e piciny hazáról!
Megható versednél szívvel,,,voltam,,,,,,Tamás

Merluccius2017. december 13. 11:01

Megértelek, így jártunk, mégis bízom abban, hogy a csalódás érzésén néha felülkerekedik néhány szép, -hazádhoz köthető- emlék is!
Szeretettel: M.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom