Szerző
Vers

A verset eddig 207 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. december 12.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (14)

Nagy Alexandra (poetlover)

Éjjeli töprengés

Fekszem ágyamon, tétován bámulom a négy falat.
Azaz bámulnám, ha nem lenne minden korom sötétség.
Már éjfél elmúlt, de csak nem tudom lenyugtatni ez agyat,
Túl zajos, túl sok benne a bizonytalanság és a kétség.

Mikor lesz megnyugvás? Mikor jön már álom a szemre?
Képes leszek-e valaha teljes értékű őrületmentes életet élni?
Édes tudatlanság mézét csepegtető, vattacukros álom jut eszembe,
Hol csillagfényig ér az ábránd, és csak úgy elfelejtek félni.

Hogy történhetett? Fogantamkor már a sors megásta a sírom?
Hogy aztán élők között hontalan árnyként keressem menedékem?
Fogadhattak az égiek, hogy vajon így még meddig bírom?
Minden álomban kárörvendve kacagó halál a vendégem.

Kiveszett belőlem a boldogság, páholyban foglal helyet a közöny,
Kevés a zaj, sok a csend, a sivárság napfogyatkozást teremt.
Luxussá vált a nevetés, a remény, kihalt belőlem minden öröm.
Rozsdásan forog a gépezet, lelkem már más tájakon mereng.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Irena2018. január 14. 17:05

Szomorkás versedet szívvel olvastam.
Irena

poetlover(szerző)2017. december 19. 11:55

@111111 , @rojamsomat : Kedves Tamás, Kedves Piroska! Nagyon szépen köszönöm! Szeretettel: Alexandra

rojamsomat2017. december 17. 10:25

Nagyon tetszik versed, szomorkás hangulata ellenére is remek vers!
Szívvel,,Tamás

1111112017. december 14. 10:50

Egy-egy álmatlan éjszaka sokféle gondolattal tölti meg az ember fejét, remekül megírtad, szívet hagyok. Piroska

poetlover(szerző)2017. december 14. 10:10

@Metta , @GreyMouse , @donmaci , @gypodor , @uzelmanjanos956 @JohanAlexander : Kedves poéta társak!
Elismerő szavaitokat nagyon szépen köszönöm! Kellemes Ünnepeket Kívánok Mindenkinek! Hatalmas Szeretettel: Alexandra

JohanAlexander2017. december 13. 09:52

Kedves Alexandra, hatalmas szívet küldök!

uzelmanjanos9562017. december 13. 09:33

A magány kínozza a lelket és megfertőz mindent.Nagyon nehéz vele élni és megbékélni, poéta szívvel:János

gypodor2017. december 13. 07:11

A magány soha nem jó, s az ember töpreng okain: mi is lehet az oka? Igen: valahogy ez a töprengés jön át a nagyon erősen és jól megírt verseden.
Szívvel olvastalak.
Gyuri

donmaci2017. december 12. 21:33

Szépen versbe írtad! Szívvel olvastam Józsi

GreyMouse2017. december 12. 18:09

Kedves Alexandra!

Vannak esték mikor nem jön a jótékony álom és ilyenkor saját gondolataink, érzéseink ''szórakoztatnak''. Az élet olykor nehéz, de nincs megírva előre semmi. Szabad akaratot kaptunk, amivel nyilván határok között, de kedvünkre élhetünk. Magány jön, magány megy, minden elmúlik, a jó és a rossz is. Elismerésem elgondolkodtató, szép költeményedhez.
Tisztelettel: GéeM.

Metta2017. december 12. 15:55

''Luxussá vált a nevetés, a remény, kihalt belőlem minden öröm.
Rozsdásan forog a gépezet, lelkem már más tájakon mereng.''
Átérzem minden sorodat!
Szívvel olvastam remek versedet!
Margit

poetlover(szerző)2017. december 12. 13:47

@feri57: Kedves Ferenc!
Köszönöm szépen!
Üdvözlettel: Alexandra

poetlover(szerző)2017. december 12. 13:47

@Kicsikinga: Kedves Kinga!
Szebb napokat kívánok Számodra, bízom, hogy jönnek szebb idők!
Szeretettel: Alexandra

Kicsikinga2017. december 12. 12:56

Sajnos nagyon ismerős ez az állapot, tehát ráérző szívvel olvastam, és minden szavadat megértve!

feri572017. december 12. 12:24

Szép magányversedhez Alexandra
Elsőnek gratulálok
Szívvel

Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom