Szerző

Kustra Ferenc

Népszerűség: 1325 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 562 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. december 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (45)

Kustra Ferenc

Terített asztal...

"Így jár, aki válogat"

Alkonyodik és
Bátrabbá lesz a sötét.
Éjjel oly` fagyos.
Napok óta nem eszek,
Számba csak vizet veszek.
*
Róka oson a
Neki oly` magas hóban.
Orra izgatott!
Lakodalomba megyek,
Hogy jót és nagyot egyek.
*
A környéket még
Vékony köd is takarja.
Az éhség nagy-úr!
Illatozik a leves,
Kihűlt már, majdnem jeges.
*
Megfagyott madár
Ott van, ahol leesett.
Terített asztal.
Eszek majd puha husit,
Jaj! Mintha rágnák gumit.
*
Csonttá fagyott hús
Megdolgoztatja rókát.
Éhét elverte.
Mondták, lesz később "szárma",
Végül kisült, vak lárma.
*
Hazafelé már
Nem rohan. Jól kifáradt.
Köd jól takarja.
Nincs már más az étrenden,
Arra későn ébredtem.
*
Magányosan él,
Az odú-meleg várja!
Életben marad...
Így jár, aki válogat,
Üres hassal távozhat.

Vecsés, 2017. augusztus 29., Szabadka, 2017. szeptember 14., A haikukat én írtam, alá a verset szerző- és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. "Így jár, aki válogat"

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


orok.szerelem552017. december 17. 16:44

@Balsamo: @jozsefsoltcsosz: @Donkanyar:

KEDVES OLVASÓINK, POÉTATÁRSAINK!
Nagy öröm nekünk, minden látogatásotok, sokat jelent nekünk, hogy olvassátok közös alkotásainkat. Erőt, kedvet ad, hogy tovább írjunk és még jobbat is, ha sikerül…
Poétaszeretettel, szívből köszönjük a felemelő, magas fokú elismeréseket, a dicséreteket, véleményeteket, a sok-sok szívecskét és nem utolsó sorban a gratulációtokat!
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat azoknak is köszönjük szépen.

jocker(szerző)2017. december 17. 10:43

@jozsefsoltcsosz:
Józsi kérlek, köszönjük a kedves látogatásodat és a véleményedet.
Örömünk, hogy a szív jelével voltál.

jocker(szerző)2017. december 17. 10:42

@Balsamo:
Gyula kérlek, köszönjük, hogy olvastál és a véleményedet is. Egyetértésben vagyunk...
Köszönjük a ''remek'' minősítést és, hogy gratuláltál is, szívvel.

jocker(szerző)2017. december 17. 10:40

@sosjudit:
Judit kedves, köszönjük, hogy szívvel olvastál és, hogy gratuláltál is nekünk! Jó, hogy láttad is!

jocker(szerző)2017. december 14. 15:51

@Donkanyar:
Attila kérlek, köszönjük, hogy voltál és az olvasást is.
Külön köszönjük az elismerésedet és a gratulációdat.

Donkanyar2017. december 14. 13:18

Különleges,úttörő és egyedi verseidhez gratulálok !
Tisztelettel :

Attila

jozsefsoltcsosz2017. december 11. 10:53

Az állatok számára is nehéz a télidő, kellő humorral (is) írsz róla de sajnos az emberek számára is nagy gondot okoz.- Szív jelével: Józsi

Balsamo2017. december 10. 15:10

Kedves Feri bölcsen rávilágítottál arra mivel is jár a válogatás. Néha
esünk ilyesmi kelepcébe de tanulunk belőle. Remek soraidhoz gratulálok szívvel. Gyula

orok.szerelem552017. december 10. 02:13

@szalokisanyi1: @Irena: @sosjudit:
KEDVES OLVASÓINK, POÉTATÁRSAINK!
Nagy öröm nekünk, minden látogatásotok, sokat jelent nekünk, hogy olvassátok közös alkotásainkat. Erőt, kedvet ad, hogy tovább írjunk és még jobbat is, ha sikerül…
Poétaszeretettel, szívből köszönjük a felemelő, magas fokú elismeréseket, a dicséreteket, véleményeteket, a sok-sok szívecskét és nem utolsó sorban a gratulációtokat!
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat azoknak is köszönjük szépen.

sosjudit2017. december 9. 18:48

Szívvel olvastam, láttam, gratulálok az alkotó párosnak.

jocker(szerző)2017. december 9. 15:11

@Irena:
Irena kedves, köszönjük az olvasást és, hogy nagy szívvel, szeretettel voltál.

Irena2017. december 9. 15:02

Nagy szívvel, szeretettel.
Irena

jocker(szerző)2017. december 8. 21:56

@szalokisanyi1:
Sanyi kérlek, köszön a látogatásodat és a gratulálásodat is!

szalokisanyi12017. december 8. 19:44

Remek. Gratulálok!
Sanyi

jocker(szerző)2017. december 8. 15:37

@461222:
Piroska kedves, köszönjük az elismerésedet és, hogy szívet is hagytál.

jocker(szerző)2017. december 8. 15:36

@Nichi-ya:
Nikoletta kedves, köszönjük az elismerő szavaidat!
Köszönjük, hogy gratuláltál és, hogy szeretettel, szívet hagyva.

jocker(szerző)2017. december 8. 15:35

@meszaroslajos60:
Lajos kérlek, köszönjük, hogy voltál és, hogy szeretettel olvastál.

orok.szerelem552017. december 8. 15:18

@meszaroslajos60: @Nichi-ya: @461222:
KEDVES OLVASÓINK, POÉTATÁRSAINK!
Nagy öröm nekünk, minden látogatásotok, sokat jelent nekünk, hogy olvassátok közös alkotásainkat. Erőt, kedvet ad, hogy tovább írjunk és még jobbat is, ha sikerül…
Poétaszeretettel, szívből köszönjük a felemelő, magas fokú elismeréseket, a dicséreteket, véleményeteket, a sok-sok szívecskét és nem utolsó sorban a gratulációtokat!
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat azoknak is köszönjük szépen.

4612222017. december 8. 14:48

Ötletes, kedves soraidhoz szívet hagyok kedves Feri!

Nichi-ya2017. december 7. 21:42

Nagyszerű sorok! Ismét csak gratulálni tudok mindkettőtöknek sok szeretettel, szívet hagyva.

meszaroslajos602017. december 7. 20:01

Szeretettel olvastam, üdv Lajos.

orok.szerelem552017. december 7. 17:12

@Doli-Erzsi: @kicsikincsem: @adamne:

KEDVES OLVASÓINK, POÉTATÁRSAINK!
Nagy öröm nekünk, minden látogatásotok, sokat jelent nekünk, hogy olvassátok közös alkotásainkat. Erőt, kedvet ad, hogy tovább írjunk és még jobbat is, ha sikerül…
Poétaszeretettel, szívből köszönjük a felemelő, magas fokú elismeréseket, a dicséreteket, véleményeteket, a sok-sok szívecskét és nem utolsó sorban a gratulációtokat!
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat azoknak is köszönjük szépen.

jocker(szerző)2017. december 7. 15:54

@adamne:
Manyi kedves, köszönjük az olvasásodat és az elismerő szavaidat, valamint nagyon örülünk, hogy tetszett!
Külön köszönjük, hogy mindkettőnknek szívvel és nagyon- nagy szeretettel gratuláltál!

adamne2017. december 7. 15:50

Kiváló verseteket elismeréssel olvastam kedves Feri.
Mindkettőtöknek szívvel, nagyon- nagy szeretettel
gratulálok:Manyi

jocker(szerző)2017. december 7. 10:43

@kicsikincsem:
Icus kedves, köszönjük, hogy szívvel olvastál és fölöttébb nagy örömünk, hogy láttad is!
Külön köszönjük a gratulálásodat.

jocker(szerző)2017. december 7. 10:37

@Doli-Erzsi:
Erzsi kedves, köszönjük, hogy olvastál minket, a ''remek'' minősítést és a szíves gratulálásodat is!

kicsikincsem2017. december 7. 10:06

Szívvel olvastam, láttam, gratulálok az alkotó párosnak.
Ilona

Doli-Erzsi2017. december 7. 07:46

Remekül megalkotott versetekhez szívvel gratulálok.
Erzsi

orok.szerelem552017. december 6. 19:04

@Gaborovics: @gelnadi-gabor: @Barthal: @Zseraldina: @csakabor: @M.Laurens: @Reva01:
KEDVES OLVASÓINK, POÉTATÁRSAINK!
Nagy öröm nekünk, minden látogatásotok, sokat jelent nekünk, hogy olvassátok közös alkotásainkat. Erőt, kedvet ad, hogy tovább írjunk és még jobbat is, ha sikerül…
Poétaszeretettel, szívből köszönjük a felemelő, magas fokú elismeréseket, a dicséreteket, véleményeteket, a sok-sok szívecskét és nem utolsó sorban a gratulációtokat!
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat azoknak is köszönjük szépen.

jocker(szerző)2017. december 6. 18:23

@Reva01:
Éva kedves, köszönjük a látogatásodat és a szívvel olvasást!

Reva012017. december 6. 18:14

Szívvel olvastam soraid! Éva

jocker(szerző)2017. december 6. 16:56

@M.Laurens:
Miklós kérlek, köszönjük a ''remek'' minősítést és a szívvel olvasást.

jocker(szerző)2017. december 6. 16:55

@csakabor:
Tibor kérlek, köszönjük a látogatásodat és a fölöttébb értékes és elismerő véleményedet.
Igen egyetértünk!

jocker(szerző)2017. december 6. 16:54

@Zseraldina:
Zseraldina kedves, köszönjük, hogy szívet hagytál mindkettőnknek.
Külön köszönjük a gratulációdat asz elismeréseddel együtt.

jocker(szerző)2017. december 6. 16:52

@Barthal:
Ági kedves!
Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy idevezérelt hozzánk olvasónak és természetesen neked is köszönjük! Minden látogatásod nálunk egy külön örömünnep! Az ''értő'' szak-hozzászólásaidat meg olvasni, maga az ÉLMÉNY!
Legott le is osztályom, az olvasói aktivitásodat = 5*
Mint mindig, a hatályossága alapján, most is jókat írtál, de ebben a versben egy különleges eset látszik fennforogni...
Szóval!
1. Ami írtál, mi is tudjuk és a szóvá-tevésesedet helyénvalónak is tartjuk, de nem tévedésből és még kevésbé tudatlanságból került az inkriminált szóhasználat a művünkbe...
a). Ez az írás most nem érettségi írásbeli anyagként szerepel közszemlére téve, hanem mi éltünk a koltói szabadsággal, ami sok mindent megenged és egy ilyen apróságot pláne!
2. A szakirodalom írja (És van egy 1901. -s kiadású szakirodalmi anyagom, amit szintén felveti és taglalja elég részletesen...), hogy a magyar nyelv használóival az a baj, hogy szinte, csak ''e'' betűket használnak és talán az ''urizálás, mint modorosság'' végett! Vannak más mássalhangzóink is, de az ''e'' betű ezeket kiszorította a nyelvhasználatból!
a). Jelen esetben a ''rágnák'' szóhasználat az írt cselekvést, emberibbé teszi, illetve emberközelibbé! Az ''e'' betű jelen használata a mondatot távolságtartóvá degradálná... Ezért fordultunk felmentésért az ''írói szabadsághoz''!
Engedelmeddel egy példa, az ''e'' betű használatára!
- én voltam Erdélyben és ott a finom ételt úgy mondják: ''tejfölös csirke pörköltöt... ettem''!
-- Magyarországon inkább azt hallani, hogy ''tejfeles csirkepörköltet... ettem''!
--- Én kérek elnézést, de jelen szakmai állásfoglalás ide-, vagy oda nekem a sok ''e'' betű bántja a fülemet!
3. Én a nagyszüleimet 14 éves koromig ismertem... Mind a négyen, 1890 előtt születtek. Ők tudtak magyarul beszélni és nem emlékszem, hogy ''e'' -ztek volna...
Kedves Ági!
Kérlek, bocsásd meg az eszmefuttatást, mint választ!

Nagyon bízunk benne és tiszta szívvel reméljük, hogy az idők végezetéig ''értő'' olvasónk és hozzászólónk maradsz! (mert szerintünk, nincs köztünk érdekellentét...)
Szeretettel üdvözlünk: Feri & Margit

M.Laurens2017. december 6. 16:41

Remek vers, szívvel olvastam!
/ Miklós /

csakabor2017. december 6. 15:11

Nagyon jó, szórakoztató párhuzam az éhes róka és a lakodalmas vendég között. A természeturalmát viszont nem lehet felül írni.

Tibor

jocker(szerző)2017. december 5. 21:42

@gelnadi-gabor:
Gábor kérlek, köszönöm az ''értő'' hozzászólásodat.
Jó, hogy voltál!

Zseraldina2017. december 5. 21:26

Szívemet hagyom mindkettőtöknek. Gratulálok, szép összhang!

Barthal2017. december 5. 20:05

Aranyos vers-koktél!
Gratulálok mindkettőtöknek, mostanra eggyé olvadtatok teljesen!
/Egy aprócska javítani való: ''Eszek majd puha husit,
Jaj! Mintha rágnák gumit.''- a ''rágnák'' cselekvő ige ebben a formában T/3. (ők)személyű, feltételes módú igealak, és nem egyezik az előző igével, mely E/1. (én)személyű kijelentő módú ige. Helyesen: ''rágnék''. Csak a pontosság kedvéért./
Üdv.: Ági

gelnadi-gabor2017. december 5. 18:07

A természet nagy úr, törvénye van és közömbös gyermekei iránt. A vers (elmélkedés) erről szól. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

jocker(szerző)2017. december 5. 17:28

@Gaborovics:
Gabesz kérlek, köszönjük a látogatásodat, az elismerő szavaidat.
Külön köszönjük az elismeréssel vegyes gratulációdat.

Gaborovics2017. december 5. 17:06

Remek együttműködés. Kiváló versetekhez gratulálok!

Gabi

jocker(szerző)2017. december 5. 16:49

@bereczkif:
Kedves Druszám, Feri! Jó, hogy voltál és, hogy csodálattal olvastál minket.
Köszönjük a ''remek'' minősítést.
Külön köszönjük a szíves gratulációdat.

orok.szerelem552017. december 5. 16:36

@lejkoolga: @feri57: @hangyasi: @bereczkif:
KEDVES OLVASÓINK, POÉTATÁRSAINK!
Nagy öröm nekünk, minden látogatásotok, sokat jelent nekünk, hogy olvassátok közös alkotásainkat. Erőt, kedvet ad, hogy tovább írjunk és még jobbat is, ha sikerül…
Poétaszeretettel, szívből köszönjük a felemelő, magas fokú elismeréseket, a dicséreteket, véleményeteket, a sok-sok szívecskét és nem utolsó sorban a gratulációtokat!
Akik voltak és csak olvasták alkotásunk azoknak is köszönjük szépen.

bereczkif2017. december 5. 15:17

Kedves Feri! Remek munkáitokat csodálattal olvasom.
Remek verseket olvasok tőletek. Szívvel gratulálok: Ferenc.

jocker(szerző)2017. december 5. 14:45

@irka_firkalo:
Zsuzsa kedves, köszönjük az elismerésedet és a ''remek'' minősítést, valamint, hogy szívvel, gratuláltál is.

jocker(szerző)2017. december 5. 14:42

@Metta:
Margit kedves, köszönöm a névnapi jókívánságodat!
Köszönjük a látogatásodat és, hogy az elismeréseddel karöltve, nagy szívet hagytál!
Nem utolsó sorban külön köszönjük, hogy szeretettel gratuláltál is mindkettőnknek!

jocker(szerző)2017. december 5. 13:05

@molnarne: @Perem_: @lelektunder: @SzaipIstvanne: @Greczine-Erzsi: @Darandelf: @Csendhangjai: @195705252012: @Meroni: @atelk: @Hoanella: @poepoe: @Pflugerfefi: @rojamsomat: @gypodor: @Golo: @Kicsikinga: @maxika: @lejkoolga: @feri57: @hangyasi:
KEDVESKÉIM!
Nagy örömünk minden látogatásotok, sokat jelent nekünk, hogy olvassátok közös alkotásainkat. Erőt, kedvet ad, hogy tovább írjunk és, hogy még jobbat is, ha sikerül…
Poétaszeretettel, szívből köszönjük a felemelő, felsőfokú elismeréseket, dicséreteket, a véleményeteket, a szívecskéket és nem utolsó sorban a gratulációkat! Külön köszönjük a 5* -t.
Akik voltak és csak olvasták alkotásunk, nekik, ezt köszönjük szépen.

hangyasi2017. december 5. 12:31

Tetszett.

Remek összmunka!

feri572017. december 5. 11:44

Nagyon szép alkotás
Óriási szívvel gratulálok

Feri

lejkoolga2017. december 5. 11:17

Remek közös munka, kedves Feri, Margitka!
Szép alkotásotok szívet érdemel!
Szeretettel: Olgi

orok.szerelem552017. december 5. 10:50

@Evanna: @Olga75: @Martonpal: @editmoravetz: @JohanAlexander: @1-9-7-0: @Zsuzsa0302: @molnarne: @Perem_: @lelektunder: @V.P.: @merleg66: @anci-ani: @dobosigyorgy: @B...yL...o: @Metta: @SzaipIstvanne: @Greczine-Erzsi: @Darandelf: @Csendhangjai: @195705252012: @Meroni: @irka_firkalo: @atelk: @Hoanella: @poepoe: @Pflugerfefi: @rojamsomat: @gypodor: @Golo: @Kicsikinga: @maxika:
KEDVES OLVASÓINK, POÉTATÁRSAINK!
Nagy öröm nekünk, minden látogatásotok, sokat jelent nekünk, hogy olvassátok közös alkotásainkat. Erőt, kedvet ad, hogy tovább írjunk és még jobbat is, ha sikerül…
Poétaszeretettel, szívből köszönjük a felemelő, magas fokú elismeréseket, a dicséreteket, véleményeteket, a sok-sok szívecskét és nem utolsó sorban a gratulációtokat! Külön köszönjük a 5* -t.
Akik voltak és csak olvasták alkotásunk azoknak is köszönjük szépen.

maxika2017. december 5. 10:34

Pompás páros!!!
Albert

Kicsikinga2017. december 5. 09:14

Nagyszerű!
Remek munkát végeztek!
Szórakoztató, értelmes, nagyon jó!

Golo2017. december 5. 09:12

Szeretettel olvastam versed: Radmila

gypodor2017. december 5. 08:30

Gratulálok a párosnak.
Gyuri

rojamsomat2017. december 5. 07:22

Szép munkátok nagy öröm!
Szeretettel,,Szívvel,,Tamás

Pflugerfefi2017. december 5. 07:00

Margitka! Druszám! Tökélyre fejlesztett
verselési stílusotok nagyszerű összehangolt munkára utal!
Remélem már levédettétek!
Gratulálok szívvel, szeretettel remek alkotásotokhoz! Feri.

poepoe2017. december 5. 06:46

Pedig nem nyelhetunk le akarmit valogatas nelkul... :) bocsass meg Ferenc, ezt hozta ki a szurkembol... Igaz kisse elfilozofalva... Örülök mert versre inspiraltak soraid. Köszönöm :)

orok.szerelem552017. december 5. 02:08

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Hoanella2017. december 5. 01:18

Igazán szeszélyesnek érzem ezeket az évszakokat. Mégis megmosolyogtatott. Hangulatos! :)
Üzenetet hordoz.
Szeretettel és tisztelettel
Anna

atelk2017. december 4. 23:04

Nagyon tetszik. :)

irka_firkalo2017. december 4. 22:41

Remek versetekhez szívvel gratulálok.

Zsuzsa

Meroni2017. december 4. 22:24

Nagy szívvel gratulálok remek alkotásotokhoz! Roni

1957052520122017. december 4. 22:00

Mosolyt fakasztó verseteket élmény volt olvasni.
Szeretettel gratulálok , Irén

orok.szerelem552017. december 4. 21:59

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Csendhangjai2017. december 4. 21:25

''Végül kisült a vak lárma,'' de ''Így jár aki válogat.''
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Klára

Darandelf2017. december 4. 21:23

Közös versetekhez szívvel gratulálok!
Tanulságos a történetetek.
István

Greczine-Erzsi2017. december 4. 20:46

Szívvel gratulálok!
Erzsi

SzaipIstvanne2017. december 4. 20:34

Kedves Szerzo-paros szivvel gratulalok. |Porul jart a roka koma? Jojjon hozzank vacsorara. Kap mitolunk kutyatapot. Nagyon finom es nem ragos. | Elnezest, nem tudtam kihagyni, vannak rokaink, estenkent megjelennek vacsizni. Sajnalom, a versetekben szegeny poruljart. Maria

Metta2017. december 4. 20:27

Kedves Feri!
Először is kívánok neked nagyon boldog névnapot!
Nagyszerű közös alkotásotokhoz nagy.szívet hagyok!Köszönöm az élményt!
Szeretettel gratulálok mindkettőtöknek!
Margit

B...yL...o2017. december 4. 20:24

Magányos róka
várja üresen odú.
Jó, hogy van párod!

Élvezem. Jókat nevetek (főleg a verseken). Gratulálok:
László

dobosigyorgy2017. december 4. 20:13

Nagyszerű közös versetekhez szívvel gratulálok.
Barátsággal:-Gyuri

anci-ani2017. december 4. 20:10

Remek kombináció az éhes róka és a lakodalomba jó falatokra váró vendég Margitka, aki hiába várta nem jött a tálban a töltött káposzta- ''szárma''!!! :)))
Jókat mosolyogtam nagyszerű közös alkotásotokon!
Gratulálok Nektek szívvel, szeretettel:
Anci

merleg662017. december 4. 20:10

Kedves Feri! Gratulálok a szerzőpárosnak. 5*. Üdv: Gábor

V.P.2017. december 4. 19:41

Nagyon jó, gratulálok nektek!

lelektunder2017. december 4. 19:12

Nagyszerű versetekhez elismerésem!
Szívvel olvastam tanulságos soraitokat! Ági

Törölt tag2017. december 4. 19:04

Törölt hozzászólás.

molnarne2017. december 4. 19:00

Kedves Feri! Gratulálok újabb közös alkotásotokhoz nagy szívet hagyva szeretettel:ICA

jocker(szerző)2017. december 4. 18:59

@Zsuzsa0302:
Zsuzsa kedves, örülünk, hogy voltál itt és, hogy ennyire tetszett!
Köszönjük, hogy szívvel, szeretettel olvastál minket.
Külön köszönjük a jókívánságodat, amit viszont kívánunk!

jocker(szerző)2017. december 4. 18:57

@1-9-7-0:
Anikó kedves, örülünk, hogy meglátogattál minket, annak meg pláne, hogy élményként élted meg.
Köszönjük, hogy szívvel, szeretettel gratuláltál is.
Köszönöm a kedves jókívánságodat!

Zsuzsa03022017. december 4. 18:55

Kedves Feri! Nagyon jó volt olvasni remek, szórakoztató közös verseteket! Szívvel, szeretettel olvastam. Szeretettel kívánok boldog, békés adventi várakozást: Zsuzsa

jocker(szerző)2017. december 4. 18:55

@JohanAlexander:
JánosSándor kérlek, örülünk, hogy ennyire tetszett.
Köszönjük a látogatásodat és az őszinte gratulációdat.

jocker(szerző)2017. december 4. 18:54

@editmoravetz:
Edit kedves, köszönjük, hogy voltál, hogy gratuláltál és az elismerésedet is.

jocker(szerző)2017. december 4. 18:53

@Martonpal:
Attila kérlek, köszönjük a ''remek'' minősítésedet és, hogy gratuláltál is.
Jó, hogy voltál...

jocker(szerző)2017. december 4. 18:52

@Olga75:
Olgi kedves, örömünk, hogy tetszett és jó, hogy szívvel voltál.

jocker(szerző)2017. december 4. 18:51

@Evanna:
Evanna kedves, örömünk, hogy jó volt olvasni és köszönjük, hogy szívből gratuláltál is.

1-9-7-02017. december 4. 18:48

Kedves Margit és Feri nagy élményt nyújtanak verseitek kiváló alkotók vagytok mind ketten és közös alkotásaitokban is ez tetten érhető szívvel szeretettel gratulálok újabb kiváló közös alkotásotokhoz Anikó
Kedves Feri Isten éltessen sokáig erőben egészségben névnapod alkalmából!

JohanAlexander2017. december 4. 18:45

Szórakoztatón jó versetekhez,
Őszintén gratulálok!

editmoravetz2017. december 4. 18:35

Gratulálok közös szerzeményetekhez!

Valóban remek páros!

Szeretettel: Edit

Martonpal2017. december 4. 18:34

Remek mese.
Gratulálok a versetekhez...attila

Olga752017. december 4. 18:11

Nagyon jóó! Szívvel: Olgi

Evanna2017. december 4. 18:11

Szívvel gratulálok, jó volt olvasni a ravaszdi meséjét.
Evanna

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom