Szerző
Vers

A verset eddig 471 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2009. május 12.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Vörös Orsolya

Éjlény Rekviem II.

Fagyos szél fújja el múltam porait,
S most új fejezet kezdődik számomra,
Üres lapjaira fekete tinta égeti sorait,
Igaz-történetet ír jövőm mámora.

Más lett minden, mi "akkor" volt,
Az éjszaka ragyog most nappalként,
Plafonom azúrja már sötétlő égbolt,
Így élem napjaim közöttük vámpírként.

Nem vagyok egyedül,
Én velük, s Ők velem,
Hajnal előtt fejünk elszenderül,
Arcunkon se gondolat, se érzelem.

De álmok-tengerébe mi is elmerülünk,
Kóbor vágyainkat vetíti vászonra elménk,
Csak egy nézője akad, senki sincs velünk,
S ez az egész titok csakis a miénk...

Pirkadatkor valóban meghalunk,
Testünk megáll, pihenni tér,
Alkonyatig márványszobrokká válunk,
Nem dübörög bennünk friss vér.

S mikor Éj Király a Fény Hercegét palástja alá bújtatja,
Koporsónk fedele félre gördül,
Éhes testünk éles fogait csattogtatja,
Szívünk motorja ébredezve felhördül.

Éjszakai vadászatra hív a vámpír ösztöne,
Tudom, valami örökre átalakult bennem,
Életterem már az erdő hűvös börtöne,
Éhező testem irányít, merre kell mennem.

Magamra húzom az éj fűszeres illatát,
Halandó számára láthatatlanná válok,
Puha föld nyeli el lábam zaját,
Addig rohanok, míg "rá" nem találok.

S nem kell már várnom, látom halandóságát,
Jellegzetes aromáját szél sodorja felém,
Szinte már számban érzem valóságát,
Forró hús s zamatos vér gondolata mar belém.

Magányos férfi vágtat e szörnyű halálba,
Mocskos elméje szennyezi testét,
Szomjam hívja őt az utolsó bálba,
Velem táncolja át a végső estét.

Ébenfekete telivére meg is érzi igaz valóm,
Patája az avar csendes álmát kavarja fel,
Nem segíthet rajta már földi hatalom,
Tisztátlan állati lelkem semmi sem zavarja el.

Egy villanás, s már teste fölé görnyedek,
Tekintete elhomályosul, elméjét elrabolom,
Szíve lelassul, légzései könnyedek,
Harapásommal szervezetét lerombolom.

Eme gyarlót nem hagyom meg a világnak,
Az utolsó cseppeket is kifacsarom belőle,
Méregfogai emberi lelket többé nem rágnak,
Ártatlanoknak nem kell már tartaniuk tőle.

Energiától vibrál minden csontom,
Így ugrok fejest az éj bársonyába,
Folyékony olajként csillogó hajam kibontom,
S rohanok végzetem irányába...

Hamarosan folytatása következik....

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Seraphic(szerző)2009. május 16. 15:47

Köszönöm elismerő szavaidat Lajos.
Nagyon jól esik.

Orsi

Vargazlajos2009. május 16. 15:07

A porait-sorait rímpár az első szakaszban viszi a prímet. A második szakasz uralja a ''plafonom azúrja''.
szinte minden szakaszban van valami rendkívüli.
A befejező strófában a fejesugrás az éj bársonyába nagyon költői.
Gratulálok.

Varga z. Lajos

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom