Szerző
Hecz János Sándor

Hecz János Sándor

Életkor: 62 év
Népszerűség: 381 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 466 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. október 6.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (61)

Hecz János Sándor

Számítógép

Minden, amit látni véltek,
digitális fantomképek!
Virtuális fény és árnyék,
hazug képek, sok rossz szándék.

Bár nem kényszerít rá senki,
mégis nehéz nélkülözni.
Bekapcsoltad, ott ragadtál.
Feledd el, mit eddig tudtál!

Magához láncol a géped,
úgy rászoktál, nincs reményed!
Nem lesz levél, sajnos, könyv sem.
Mindent, mi kell, megkapsz könnyen.

Internet és számítógép?
Mi emberi, mindent széttép!
Elfeledtünk minden szépet,
szeretetet, békességet.

Csak kérdem, hogy mi lesz vélünk?
Ha nem kapcsol be a gépünk?
Hisz` jól tudom, eljön egyszer.
Összeomlik minden rendszer.

Hisszük, mindent jól csináltunk?
Virtuális lett világunk.
Mi lesz? Op` rendszer se tudja.
Megyünk majd a kőkorszakba!?

2017. szeptember 25. (op` rendszer=operációs rendszer)

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


JohanAlexander(szerző)2017. október 14. 12:09

@Locoen: Tamás, mindig örömmel olvasom
értő, számomra nagyon értékes véleményedet!
Szívből köszönöm!

Locoen2017. október 14. 11:47

Kendőzetlen, húsba maró, őszinte görbe tükör dekadens társadalmunkról, remek szimbolikával, bölcs és magvas gondolati séma mentén, értékelendő iránymutatással és felhívással, precíz formában. Lélekből gratulálok alkotásodhoz, kedves Sándor!

Igen, sajnos vagy sem, sikerült az akarat: személytelenné vált világunk... Elektronika által uralta, személyes kontaktust mellőző évődés, tisztelet hiánya, a korabeli értékiség megkopása, trendiség, materialista életfelfogás, hedonizmus. Mint az ókori bizarr Rómában. Hiába, a történelem ismétli önmagát... Az egész társadalmunk egy óriási OP-rendszer, és egyre vészesebben közelít a kék halál. De kellő munkával, erővel, hittel és kitartással ki lehet takarítani a felesleges fájlokat, és egy minőségi, értékadó rendszert lehet telepíteni, őrizni. Sosincs késő!

Sok sikert kívánok a továbbiakban!

Üdv.

Tamás

JohanAlexander(szerző)2017. október 12. 18:24

@bogyi: Kedves Éva, szívből köszönöm!

bogyi2017. október 12. 18:08

Remek sorok! Szívvel

JohanAlexander(szerző)2017. október 12. 10:04

@kicsikincsem: ...van bizony!
Szívből köszönöm Ilona!

JohanAlexander(szerző)2017. október 12. 10:04

@Nichi-ya: Örülök ha tetszett kedves Nichi,
szívből köszönöm!

kicsikincsem2017. október 12. 06:50

Van ez így :) Szívvel gratulálok.
Ilona

Nichi-ya2017. október 11. 19:56

Ez a szomorú valóság. Sok szeretettel, szívvel gratulálok nagyszerűen megírt alkotásodhoz.

JohanAlexander(szerző)2017. október 10. 20:43

@gyongyver67: Kedves Gyöngyi, örülök ha egyetértesz,
szívből köszönöm!

gyongyver672017. október 10. 18:30

Sajnos ez igy igaz,szívet adok alkotásodért:Gyöngyi

JohanAlexander(szerző)2017. október 10. 08:56

@Szinci: Kedves Szinci, szívből köszönöm, hogy egyetértesz!

Szinci2017. október 10. 08:22

Sajnos ez mind igaz. Rossz útra vezet. Gratulálok. szinci

JohanAlexander(szerző)2017. október 10. 08:15

@111111: ...és én szívből köszönöm, kedves Piroska.

1111112017. október 9. 20:57

Nagyszerű, korhű figyelmeztetés, szívet hagyok. Piroska

JohanAlexander(szerző)2017. október 9. 13:57

@szebireka: Nagyon szép lenne, ha arra használnánk, mint kéne.
Réka, szívből köszönöm, értékes hozzászólásodat!

JohanAlexander(szerző)2017. október 9. 13:55

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

szebireka2017. október 9. 11:21

Nagyon jól megírt vers az eldigitalizálódásról. Valójában nem ez a baj, hanem az, hogy ész nélkül van felhasználva a tudás. Nagyon okos emberek megteremtenek dolgokat és a buták használják önös célokra. Remélem egyszer felismerjük ezt. Gratulálok!
Réka

JohanAlexander(szerző)2017. október 9. 10:16

@Barthal: Kedves Ági, itt is nagyon jólesett megtisztelő,
értékes véleményed. Igyekszem kíváncsiságodat teljesíteni
majd egy másik versben, hol leírom mennyi barátot lehet
szerezni, sokszor joggal szidott világhálóval.
Nagy szívvel köszönöm!

Barthal2017. október 9. 09:10

Kedves János!
Korunk egyik legvitatottabb információ hordozó-és közvetítő jelenségét boncolgatod igen jó eredménnyel. Nem véletlenek a kérdő-és felkiáltó mondatok szerepe sem, hiszen sokszor valóban értetlenül állunk szembe sorsfordító tények előtt:
''Csak kérdem, hogy mi lesz vélünk?
Ha nem kapcsol be a gépünk?''
Jól megjelenik a számítógép-függőség felelőssége vagy felelőtlensége is, ahogyan az is, hogy mi lesz a kézi írásbeliséggel, stb.:
''Nem lesz levél, sajnos, könyv sem.''
Ha szabad megjegyeznem, versed a negatívumokat sorolja föl, és minden bizonnyal ez is volt a szándékod: felhívni a figyelmet a buktatókra.
Ám mivel az érmemnek két oldala van, kíváncsi lennék arra is, hogyan mutatod be a pozitívumokat is.
Verstanilag tiszta, szép páros rímekkel dolgoztál, fegyelmezett nyolc szótagos sorokkal, feszes ritmusban.
Gratulálok, szívet színeztem: Ági

JohanAlexander(szerző)2017. október 9. 08:19

@444: Attila:
Nem lesz övék, csak ha hagyjuk!
Nem létükért folyik harcuk.
Önző érdekeiket legyőzzük,
ellenünk nem lehet jövőjük!

Szívből köszönöm!

4442017. október 8. 20:20

Hát reméljük öntudatra nem ébrednek, mert: mivel ők nem éheznek, övék a jövőben minden évezred!
Remek versedet szívvel olvastam!

Attila

JohanAlexander(szerző)2017. október 8. 20:16

@Zseraldina: ...és én szívből köszönöm!

Zseraldina2017. október 8. 19:37

Szívvel olvastam! :)

JohanAlexander(szerző)2017. október 8. 16:26

@Agnes54: Kedves Ági, mi biztosan nem,
de a természetnek meg van hozzá hatalma!
Szívből köszönöm!

Agnes542017. október 8. 16:03

Remélem Sándor nem megyünk visszafelé. Köszönöm hogy olvashattam.

Ági

JohanAlexander(szerző)2017. október 8. 12:27

@gypodor: Keves Gyuri, ki tudja mikor lesz rájuk újra szükségünk!?
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 8. 12:26

@Evanna: Evanna, nem bizony.
A ''hiba'' a mi készülékünkben van.
Szívből köszönöm!

gypodor2017. október 8. 11:45

Kedves vers! Szívvel és mosollyal (Nekem a múzeumomban sok kőbalta van- már nem kell vacakolnom ezzel)
Gyuri

Evanna2017. október 8. 11:41

Sok igazság van a versedben, kedves Sándor, de talán nem a fejlődés az oka, hogy

''Elfeledtünk minden szépet,
szeretetet, békességet.''

Szívvel olvastam őszinte versed!
Evanna

JohanAlexander(szerző)2017. október 8. 08:46

@Osel: Sajnos, ez már egyre kevésbé lehetséges!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 8. 08:45

@m.falvay: Kedves Miklós, félek nem lesz annyi esze
fajunknak!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 8. 08:43

@meszaroslajos60: Kedves Lajos, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 8. 08:42

@uzelmanjanos956: János, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 8. 08:41

@adamne: Kedves Manyi, örülök ha tetszett, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 8. 08:40

@kovycs59: László, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 8. 08:39

@vargaistvanneel: Kedves Erzsi, szívből köszönöm!

Osel2017. október 7. 23:10

Bizony van, hogy az embernek tudatosan kell rábírnia magát, hogy távol maradjon a virtuális világtól.

Versedhez szívvel gratulálok!

m.falvay2017. október 7. 22:15

Ha mindent a gépek fognak tudni , az emberre nem lesz szükség .
Újfajta evolúció :Ha a biológiai lény / pl. ember / elérte fejlődése csúcs pontját, megalkotja saját sírásóját , és a gépek átveszik a hatalmat , remélem több eszük lesz .

meszaroslajos602017. október 7. 21:56

Kedves Sándor!
Elgondolkodtató remek alkotás, és van valóságalapja, szívvel gratulálok, Lajos.

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 20:30

@Asteri: Kedves Asteri:
Majd ha minden összeomlott?
Tudásunk mit gép hagyott ott.
Keressük majd honnan jöttünk,
minden elmarad mögöttünk.
Nem lesz vízünk, nem lesz áram.
Csak ténfergünk a világba.

Köszönöm szépen Barátom.

uzelmanjanos9562017. október 7. 17:56

Bölcs elgondolkodtató versed élmény volt olvasni, poéta szívvel gratulálok:János

adamne2017. október 7. 17:06

Nagyszerű, gondolatébresztő versedhez gratulálok kedves János.
Nagyon jól összefoglaltad.
Szívvel, szeretettel olvastalak:Manyi

kovycs592017. október 7. 15:22

Remek!
Laci

vargaistvanneel2017. október 7. 13:14

Egyetértek.....nagyszerű vers!
Szívvel, szeretettel gratulálok
Erzsi

Asteri2017. október 7. 13:08

''Hisz` jól tudom, eljön egyszer.
Összeomlik minden rendszer.''
Mind el hiszik, mit ott látnak,
Mi idegen a fűknek, s fáknak
Benne élnek, benne lopnak
S az érzések egyre fogynak
Eltűnésük káoszt hozna,
S a sok ember csak unatkozna.

Remek vers, a jelen egyik nagy problémájáról.
Remélem tetszett versikém: Asteri

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 12:16

@egrizsoka: Kedves Zsóka, szívből köszönöm!

egrizsoka2017. október 7. 12:02

Drága Sándor, néha talán nem ártana egy kis kőkorszak.....újra használnánk a fejünket.

Nagyszerű versednél szeretettel hagyok szívet.
Zsóka

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 10:39

@geza1947: ...és én nem köszönhetném ezt meg neked!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 10:38

@Maria_HS: ...és én szívből köszönöm, Mária!

geza19472017. október 7. 10:21

A fejlődés hozta magával az Op. rendszert...!! Csak jelzem, hogy e-nélkül most nem olvashatnám ezt a versikédet sem..!! ):-))
Gratulálok:
Géza.

Maria_HS2017. október 7. 09:38

Versedhez szívvel gratulálok: Maria

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 09:35

@szalokisanyi1: Bizony így van kedves Sanyi, szívből köszönöm értő,
értékes véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 09:33

@Metta: Örülök ha egyetértesz kedves Margit,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 09:32

@Pflugerfefi: Kedves Feri, nem csak az atomerőművek,
hanem a víz, gáz, pénzforgalom üzemanyag, s minden.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 09:30

@AkarkiGyula: Bár ne lenne igazad, kedves Gyula.
Sajnos így van.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 09:28

@molnarne: Kedves Ica, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 09:28

@Belle: Kedves Bea, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 09:24

@schvalmrozsa: Kedves Rózsa, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 09:23

@M.Laurens: Miklós, talán meglepődsz, de unokám
(most harmadikos) nagyon ügyesen használja,
mondhatni azzal tanitotta meg feleségem számolni.
Még mi sem felejtettük el használatát.
Szívből köszönöm, értő véleményedet.

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 09:18

@Elise: Elise, érted mire gondoltam és ezt szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 09:17

@dobosigyorgy: Kedves Gyuri, ürölök ha tetszett,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 7. 08:53

@V.P.: Szívből köszönöm!

szalokisanyi12017. október 7. 08:39

Elgondolkodtató remek alkotás.
A veszély valós már ma vagy holnap bekövetkezhet. Napszél, űrszemét, terrortámadás. (Már magánszemélyeknek is van interkontinentális rakétájuk.)
Szívvel: Sanyi

Metta2017. október 7. 06:56

Nagyon igaz,elgondolkodtató alkotásod szívvel olvastam!
Margit

Pflugerfefi2017. október 7. 06:50

Nagyszerűen látod! A problema szerintem ott van , hogy földünk összes
atomerőművét számitógép irányítja, és mi van ha összeomlik az egész rendszer!
Kedves János! Gratulálok szívvel , szeretettel remek versedhez!Feri.

AkarkiGyula2017. október 7. 05:36

Gratulálok János!
Igazad van. Amondó vagyo, azért Könyv, és levél csak kellene.
Azok fenn maradnak. Ezek, amiket itt irkálunk elvesznek.
Akkor is enyészet a sorsuk, ha igaz, és bölcs gondolatok.
Ebben a szemét halmazban, amit ránk zúdítanak, nem tudsz előkeresi semmit.
ü. akarki.

molnarne2017. október 6. 22:41

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok:ICA

Törölt tag2017. október 6. 22:35

Törölt hozzászólás.

schvalmrozsa2017. október 6. 22:33

Nagyszerű és igaz vers, szívvel gratulálok! Rózsa

M.Laurens2017. október 6. 21:42

Háát, kedves Sándor, minden megtörténhet. Oroszországban és Távol-keleten még mindig megbízhatóan üzemel az ősrégi Abakusz, vagy az annak megfelelő Szorobán. :)
Köszönöm az élményt (szívvel)!
/ Miklós /

Elise2017. október 6. 21:34

Szegény számítógép, hisz te is használod. Szerintem a baj nem vele, hanem a túlzó használókkal van. Mindent lehet, enni-inni, gépen babrálni, csak tudni kell határt szabni! Nézd csak a telefonfüggőket, azok is megérnének egy mesét, verset!
Frappáns vers, amit írtál, szívet küldök érte!
Elise

dobosigyorgy2017. október 6. 21:04

Elgondolkodtató versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

V.P.2017. október 6. 20:45

Gratulálok igaz és bölcs soraidhoz!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 20:24

@kincseshaz: Kedves Ilona, hálás vagyok a sorsnak )meg a NET-nek is),
hogy ilyen nagyszerű embereket megismerhettem, mint te és a többi
poet társunk.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 20:21

@editmoravetz: Kedves Editke, szívből köszönöm feltáró,
őszinte véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 20:20

@Martonpal: Kedves Attila, úgy érzem addig van esélyünk,
míg ilyen emberekkel vagyunk körülvéve, mint kik itt vannak.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 20:17

@1-9-7-0: Ha így nézzük, hálás vagyok én is,
hiszen úgyérzem mi a jó oldalon állunk!
Szívből köszönöm, Anikó!

kincseshaz2017. október 6. 20:15

Remek verset írtál! Általános emberi magatartást dolgoztál fel
nagyszerű alkotásodban.
Szívet hagyva gratulálok. Ilona

editmoravetz2017. október 6. 19:42

Drága Sanyi!

Nagyon okosan fogalmaztad meg a számítógép hátrányát - hiszen, ha nem tudjuk kellő mértékkel kezelni, bizony sok hasznos dolog elvész a virtuális világ miatt.
Reméljük, a sokszor hangoztatott: a jóból is megárt a sok, eljut értő fülekhez s versed is felrázhatja azokat, akik nem képesek mérlegelni, mennyit ''fogyasszanak'' az Op' rendszerből .

Szívvel-szeretettel gratulálok: Edit /28./

Martonpal2017. október 6. 19:42

Lassan már elektronika uralja teljes egészében az embert.Sokszor felteszem magamban a kérdést,valamit nem jól csinálunk?.
Remek vers! Szívvel gratulálok...attila

1-9-7-02017. október 6. 19:17

Kedves János kiváló versed rá világít egy általános problémára mindenki érintve van aki használja mert függőséget okoz az tény De mikor bele gondolok abba hogy ezt az oldalt is neki köszönhetem a csoda szigetet ahol barátnőt , barátot kaptam és velük veletek esély nem lett volna internet nélkül megismerkedni Akkor azzal összegzem magam részéről hogy igyekszem az arany középutat megtalálni hogy az itt töltött idő ne menjen semmi rovására Szívvel szeretettel gratulálok kiváló versedhez Anikó

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 18:57

@B...yL...o: László Bátyám, szívből köszönöm értő
és számomra nagyon értékes véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 18:55

@ereri: Erika, ott is nagyon jólesett,
itt is szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 18:54

@fiddler: Kedves Laci, reméljük még előbb rájövünk,
a jó könyv az igazi érték, nem a virtuális világ!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 18:51

@donmaci: Kedves József, szívből köszönöm!

B...yL...o2017. október 6. 18:51

Versed remek példa arra, hogy mindent a helyén kezeljünk. Nem a számítógép rossz, mi nem tudjuk helyesen használni. Most például olvasom versed, laptopom nélkül ezt nem tehetném. Szóval hasznos. De utána majd lezárom a masinát, és ágyam mellett ott vannak a könyvek.
Remélem, utódaink is rájönnek majd, hogy nem a gép uralja az embert. Ha nem jönnek rá, az okos gép majd elküldi őket gyufáért.
Szeretettel:
László

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 18:51

@kerek: Ez nagyon ''kerek''!
Kedves Gyula, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 18:49

@jocker: Kedves Feri, az igaz lehet, hogy a gépek elpusztítanak minket,
egyszer tán' tudatra ébrednek, de lelkük az soha nem lehet!
Szívből köszönöm

ereri2017. október 6. 18:35

Kedves Sándor! Nagyon tetszik a versed, ahogy már a blogon is tetszett. Ott és akkor kifejtettem a véleményem, nem ismétlem el, ismered :) Gratulálok és nagy szívet hagyok elgondolkodtató és tartalmas soraid mellett - szeretettel, tisztelettel: E. E.

fiddler2017. október 6. 18:29

Nagyon igaz amit írsz! Felértékelődhetnek még a könyvek egyszer, ha még lesznek, és ha tudják majd utódaink, hogyan kell a könyvvel ''bánni''. Gratulálok versedhez, kedves János!
Laci

donmaci2017. október 6. 18:25

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok: Józsi

kerek2017. október 6. 18:21

Beszámoló géppel

jocker2017. október 6. 17:13

Nagyon jól írtad, hogy nem tudni mi lesz... Egyre többen hangoztatják, hogy a gépeknek lelkük is lesz. Az legott megöli az emberiséget! Én persze messze nem hiszek benne.
Kiváló leírásodat jó, hogy olvashattam.
Elismeréssel, gratulálok.
jocker/Kíber/Feri

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 16:53

@Schmidt-Karoly: Ki tudhatja kedves Károly? Ki tudhatja?
Szívből köszönöm, értékes véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 16:52

@norabora: ...hiszen ha nem lenne, hogyan
közöltem volna gondolataim veletek!?
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 16:50

@Darandelf: ...és én szívből köszönöm,
kedves István.

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 16:49

@rojamsomat: Kedves Tamás, bár nagy segítség,mégis
jó lenne találni más alternatívát, mielőtt késő lesz!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 16:48

@Sanyipapa: Örülök ha egyetértesz, kedves Sanyi.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 16:47

@Merluccius: Örülök, ha elgondolkosásra késztetett írásom,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 16:46

@lejkoolga: Kedves Olga, én abban bízok,
mi is túléljük a rendszert!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 16:44

@SzaipIstvanne: ...hát furcsa egy világ, az biztos!
Szívből köszönöm!

Schmidt-Karoly2017. október 6. 15:54

Kedves @JohanAlexander:!
Megkockáztatom eme kijelentésemet: lehet, hogy a kőkorszakban jobb volt, emberibb volt, s lehet, hogy a kőkorszakban jobb lesz, emberibb lesz! No de már megint ott tartunk, ahol eddig. Hogy jobb legyen ugyan kin is múlik? Hát rajtunk.
A virtuális világ helyett kívánok való világot, bár mostanában igen sokat hallani, hogy vetített, egy hologram világban élünk: Schmidt Károly.

norabora2017. október 6. 15:20

Ittam mindem szavát a monitoromon:-) és az okostelefonomon:-) Való igaz.

Darandelf2017. október 6. 15:19

Nagyon ügyes! Hangulatos és igaz versed mellé szívet hagyok!
István

rojamsomat2017. október 6. 15:19

Nagy igazságod vagyon kedves János!
Sokszor nehéz kikapcsolni!
Szívvel,,Tamás

Sanyipapa2017. október 6. 14:42

Ez tényleg így van.
❤️
Sanyi

Merluccius2017. október 6. 14:21

Sajnos én is sokat időzöm kütyükkel foglakozási ártalom ez, és Poet-függőség. :)
Talán még az összeomlás előtt ki kéne kapcsolni ezeket a vacakokat akár napokra is! Elgondolkoztattál valóban! :)
Szeretettel: M.

lejkoolga2017. október 6. 13:58

Szép, gondolatébresztő vers, kedves Sanyi!
Remélem, a rendszer minket túlél!☺
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

SzaipIstvanne2017. október 6. 13:25

Kedves Janos, nagyon jol megirt vers. A mondanivaloja is tetszik, en sokaig nem ertettem a szamitogephez, az internetet sem hasznaltam. De most mar modjaval tetszik. Igen. Nem ugy hasznalni, mint elmentem orvoshoz, mert iszonyu fajdalmaim vannak, az izuletek, csontritkulas, stb. Egy oran at mindent beirt az ''Orvos?'' a szamitogepbe, es ennyi. Azota is fajok. Mar ok sem gyogyitanak, hanem szamitogepbe irkalnak, biztosan van kivetel is. Szivvel olvastam. Maria

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 12:18

@feri57: Kedves Feri, örülök ha egyetértesz velem.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 12:17

@Hopehely: Kedves Hajni, ha valóban arr használnánk
mi jót tesz, nem is lenne baj. De sajnos túl sok a rossz,
mit tenni lehet vele.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 12:15

@Dram: Ha szerencsénk van, még sokáig.
Ha nem? Hát.....
Szívből köszönöm András!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 12:14

@Golo: Bár beteg nem vagyok,
azért szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 12:12

@anci-ani: Kedves Anci, pedig meg kell tanulnunk élni nélküle,
mert bár létünket könnyebbé tette, ha megszűnik, esélyünk sem lesz!
Szívbőkl köszönöm!

feri572017. október 6. 12:12

Minden, amit látni véltek,
digitális fantomképek!
Virtuális fény és árnyék,
hazug képek, sok rossz szándék.

Mély igazságokat fejezel ki versedben Sándor

Őszinte igaz szavaid
Óriási szív a jutalom.

Baráti üdvözlettel.
Feri

Törölt tag2017. október 6. 12:08

Törölt hozzászólás.

Dram2017. október 6. 11:45

Figyelemkeltő vers, érezzük is
megfogalmazott soraidat, de most
ebben a világban élünk.
Szívvel olvastalak; András

Golo2017. október 6. 11:44

Internet és számítógép?
Mi emberi, mindent széttép!
Elfeledtünk minden szépet,
szeretetet, békességet.

Nagy igazság!

Neked mihamarabbi gyógyuládt kívánok.
Szívet hagyva gratulálok: Radmila

anci-ani2017. október 6. 11:39

''Minden, amit látni véltek,
digitális fantomképek!
Virtuális fény és árnyék,
hazug képek, sok rossz szándék.''
Sajnos így van kedves Sanyi, virtuális világban élünk,
már mindenkit elkábít a létezése, már nem tud élni a való életben...
Szívvel, szeretettel olvastam bölcs, igaz versed:
Anci

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 11:33

@195705252012: Kedves Irén, ha már gondolkodtatásra késztet írásom,
már nam írtam hiába!
Szívből köszönöm!

1957052520122017. október 6. 11:31

Gondolatébresztő, tetszik.
Szívet hagyok , Irén

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 11:31

@Abraks_Anna: Kedves Adri, sajnos kicsit mind rabjai vagyunk,
hiszen ezen múlik kényelmes, öröknek hitt világunk.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 11:28

@orok.szerelem55: Hogy megéljük, vagy nem? Nem igazán rajtunk múlik,
hiszen elég ha kissé bedühödik éltető Napunk, egyetlen leheletével képes
lesz elfújni hatalmas kényelmünket!
Szívből köszönöm, kedves Margit.

JohanAlexander(szerző)2017. október 6. 11:26

@kokakoma: Ki tudja kedves János? Ki tudja!?
Szívből köszönöm!

Abraks_Anna2017. október 6. 11:22

Kedves Sándor! Sajnos, nagyon igaz, amit írsz, nagyon magához tud láncolni a számítógép! Emberi kapcsolaok pedig sokszor.nagzon megromlannak.miatta. Tetszett tanító jellegű versed! Szeretettel! Adri

orok.szerelem552017. október 6. 11:21

Kedves Sándor, sajnos nem tudhatjuk mi lesz a vége ennek, lehet, hogy meg sem éljük.
Amit a számítógépekről, írtál mind igaz, rabjaivá váltunk.
Szívvel szeretettel olvastam remek versed.
Szívből gratulálok!
Margit

kokakoma2017. október 6. 11:14

Lehet,hogy valós a félelmed,de azt mi már nem éljük meg : remek versedhez szívvel gratulálok. János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom