Szerző
Vers

A verset eddig 468 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. augusztus 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (38)

Jurisin (Szőke) Margit

Forrónyár

Apevában és versben

Nyár,
Forró
Éjszaka.
Kandikáló
Hold, csillagos ég.

A nap a tüzét kihányja, mint fölrobbant ördög-katlan,
Mióta reggel fölkelt csak melegít, de folytonosan.

...

Oly
Nyugodt
A tenger.
Hullámot csak
Kezünk korbácsol...

Napok óta csinálja, már szik sem bírja, annyira pusztít.
Úgy tűnik, ahhoz, hogy visszafogja magát, kicsit sem konyít.

...

Te
És én
Egymáshoz
Közeledünk.
Kar karba olvad.

Föld bágyadtan, de nagyon reméli már a jó, frissítő esőt,
De a tücsök csak hegedül, őt ne kezeljék úgy, mint henyélőt.

...

Mily
Csodás
Éjszaka!
Ölelkezni
Tenger vizében.

Ebben a sivatagi hőségben fákról száradtan hull a levél,
És a forró földön a sok levél egymásnak nagy esőről mesél.

...

Fogd
Kezem,
Majd engedd,
Hadd lebegjek
Tengervíz szintjén.

A délidőben levegő forró, sőt fölöttébb tüzes,
A vízelvezető árok poros, csontszárazon üres.

...

Csak
Vigyázz!
Hullámok
Közt ne vesszek,
Ha értem jönnek...

Sehol egy felhő, nem jár erre árnyék, ez egy ritka nyár!
A nap kazánját meg csak rakják! Ő egymaga: hőséggyár.

Szabadka, 2017. május 31. - Vecsés, 2017. június 10., Az apevákat én írtam, alá a verset szerző- és poétatársam Kustra Ferenc. A versrész címe: "Sivatagi hőség!"

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 10. 11:41

@Ilpaki:
Kedves Ilike, örülök látogatásodnak.
Mindkettőnk nevében köszönöm szépen a gratulációt.
Szeretettel: Margit

Ilpaki2017. augusztus 10. 10:55

Gratulálok a közös alkotáshoz.
Szeretettel: Ili

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 8. 20:08

@Nichi-ya:
Kedves Niki, öröm nekünk, hogy voltál.
Nagyon szépen köszönjük elismerésed, a szeretetteljes gratulációt és az itt hagyott szívet.
Külön öröm nekünk, hogy tetszett közös alkotásunk.
Szeretettel várunk máskor is.

Nichi-ya2017. augusztus 8. 19:30

Nagyon jó lett! Mindkettőtöknek csak gratulálni tudok sok szeretettel, szívet hagyva.

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 8. 15:34

@bogyi:
Éva kedves, szívből köszönöm mindkettőnk nevében, hogy szeretettel olvastad közös alkotásunk, valamint az itt hagyott szívet.
Örömmel várunk máskor is.
Margit

bogyi2017. augusztus 8. 14:24

Szeretettel olvastalak! Szívet hagyok

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 7. 12:40

@kicsikincsem:
Kedves Icus, mindkettőnk nevében szívből köszönöm, hogy szívvel, szeretettel olvastad közös alkotásunk. Külön köszönjük a gratulációt is.
Szeretettel:Margit

kicsikincsem2017. augusztus 7. 11:37

Szívvel és szeretettel olvastam, gratulálok.
Icus

jocker2017. augusztus 5. 13:27

@vargaistvanneel: @Doli-Erzsi: @111111: @keva526: @m.falvay:
KEDVESKÉIM!
Köszönjük, hogy voltatok és olvastatok minket, valamint az elismeréseket, a gratulációkat.
Aki nem szóltak hozzá, azoknak is köszönjük, hogy olvastak.
Összességében köszönjük a 33 szívecskét.

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 5. 01:25

@m.falvay:
Kedves Miki, nem tévedsz, igen, kezdetben úgy volt, de most már mindketten írunk mindenfélét.
Öröm nekem, hogy voltál és szívvel olvastad közös alkotásunk.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében elismerésed, hogy remeknek véled.
Külön öröm nekünk, hogy tetszett is.
Szeretettel: Margit

m.falvay2017. augusztus 4. 21:53

Lehet, hogy tévedek, de mintha szerepet cseréltetek volna , úgy emlékszem Feri írta eddig az apevákat és hasonlókat . Írjátok a hőség rovására , ha hüleségeket beszélnék .
Remek munkátokat szívvel olvastam Miki

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 4. 21:07

@keva526:
Kedves Éva, köszönjük szépen elismerésed és hogy szeretettel gratuláltál közös alkotásunkhoz.
Öröm nekünk az is hogy tetszett

keva5262017. augusztus 4. 20:35

Remekeltetek! Nagyon jó lett!
Szeretettel gratulálok.
Éva

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 4. 14:44

@111111:
Kedves Piroska, öröm nekem, hogy voltál.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében az elismerésed, hogy remeknek és különlegesnek véled alkotásunkat, valamint, hogy szívvel olvastad.
Öröm az is nekem, hogy tetszett.
Ölellek: Margit

1111112017. augusztus 4. 12:02

Különleges, rendkívül jó alkotás, szívesen olvastam. Piroska

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 3. 19:15

@Doli-Erzsi:
Kedves Erzsike, öröm nekem, hogy voltál.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében, hogy szívből szívvel gratuláltál közös alkotásunkhoz.
Szeretettel: Margit

Doli-Erzsi2017. augusztus 3. 17:57

Szívből, szívvel gratulálok a remek alkotásotokhoz!
Erzsi

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 3. 15:04

@vargaistvanneel:
Kedves Erzsike, örömmel láttunk.
Szívből köszönjük fölöttébb megtisztelő elismerésed, dicsérő kedves szavaid, valamint, hogy két szívvel, szeretettel gratuláltál nekünk.
Külön öröm nekünk, hogy számodra élmény volt olvasni közös alkotásunk.
Ölellek szeretettel: Margit

vargaistvanneel2017. augusztus 3. 14:02

Drága Margit!

Újból remekeltetek! Hát ez valami különleges! Szinte hallani téged és Ferit....:)
Két szívvel szeretettel gratulálok nektek élmény csokrotokhoz!
Erzsi

jocker2017. augusztus 3. 13:32

@editmoravetz: @Metta: @194622: @Springfoot: @ereri: @JohanAlexander: @feri57: @anci-ani: @LIne: @SzaipIstvanne: @Maria_HS: @M.Laurens: @lejkoolga: @kincseshaz: @kincseshaz: @Pflugerfefi: @pintyipontyi: @195705252012: @Meroni: @adamne: @gypodor: @pete57: @1-9-7-0: @LenaMagdolna: @Osel: @Zuzuke: @Golo:
KEDVESKÉIM!
Köszönjük, hogy voltatok és olvastatok minket, valamint az elismeréseket, a gratulációkat, a szívecskéket.
Aki nem szóltak hozzá, azoknak is köszönjük, hogy olvastak.

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 3. 11:55

@Golo:
Drága Milám, öröm nekem, hogy voltál és olvastál.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében, hogy szívvel, szeretettel gratuláltál közös alkotásunkhoz.
Ölellek: Margit

Golo2017. augusztus 3. 08:26

Kedves Margitkám!

Szívvel és szeretettel gratulálok versedhez. Ölellek: Mila

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 22:51

@Zuzuke:
Kedves Márti, öröm nekem, hogy voltál és olvastad közös alkotásunk.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében, hogy szívvel gratuláltál.
Szeretettel: Margit

Zuzuke2017. augusztus 2. 22:13

Gratulálok... szívvel, Márti!

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 21:12

@Osel:
Kedves Osel, öröm nekem, hogy voltál.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében az elismerésed és dicséreted.
Külön köszönjük, hogy szívvel gratuláltál közös alkotásunkhoz.
Szeretettel: Margit

Osel2017. augusztus 2. 20:15

Különlegesen fűztétek össze a két formát.
A hangulat szintézise is elragadó.

Gratulálok versetekhez szívvel!

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 18:44

@LenaMagdolna:
Kedves Léna Magdolna, örömmel látlak.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében a felemelő elismerésed, dicsérő kedves szavaid.
Külön köszönöm, hogy szeretettel gratuláltál és a jókívánságot is.
Öröm nekem, hogy tetszett is alkotásunk.
Szeretettel: Margit

LenaMagdolna2017. augusztus 2. 18:32

Drága Margit ! Egyszerűen csodálatosat alkottatok Ferenccel ! Nagyon tetszik ,ahogy összefonódnak gondolataitok más - más formában! Szeretettel gratulálok, minden jót kívánok ! - Léna Magdolna

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 18:03

@1-9-7-0:
Kedves Anikó, öröm nekem, hogy voltál.
Mindkettőnk nevében szívből köszönöm a kiemelést, a kedves szavakat és hogy
szívvel szeretettel gratuláltál, közös alkotásunkhoz.
Külön köszönjük elismerésed, hogy jó párosnak vélsz minket.
Szeretettel: Margit

1-9-7-02017. augusztus 2. 17:14

Kedves Margit és Ferenc
'' Te
És én
Egymáshoz
Közeledünk.
Kar karba olvad.'' szó szóba és születnek a csodák amihez most is szívvel szeretettel gratulálok Anikó (jó páros vagytok )

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 16:33

@pete57:
Kedves Margit, örülök látogatásodnak.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében az elismerésed és a szíves gratulációt.
Szeretettel: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 16:24

@gypodor:
Kedves János, öröm nekünk, hogy voltál.
Nagyon szépen köszönjük, hogy szívvel gratuláltál.
Örömmel várunk máskor is.
Margit

pete572017. augusztus 2. 16:23

Jól sikerült az ''együttműködés'', gratulálok!
Szívvel: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 16:11

@adamne:
Kedves Manyika, öröm nekem, hogy voltál.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében kedves dicsérő szavaid, elismerésed és hogy nagy szívvel gratuláltál nekünk.
Ölellek: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 15:54

@Meroni:
Kedves Roni, öröm nekünk, hogy voltál.
Köszönjük szépen elismerésed, hogy remeknek véled közös alkotásunk és a szívből jövő gratulációt.
Szeretettel: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 15:48

@195705252012:
Kedves Irén, örömmel láttalak.
Szívből köszönöm, mindkettőnk nevében elismerésed, hogy remeknek véled közös alkotásunk, valamint, hogy szívvel gratuláltál nekünk.
Szeretettel: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 15:43

@pintyipontyi:
Kedves Ilona, öröm nekünk, hogy voltál.
Köszönjük szépen elismerésed és a szívből jövő gratulációt.
Szeretettel: Margit

gypodor2017. augusztus 2. 15:22

Szívvel gratulálok mindkettőtöknek
Gyuri

adamne2017. augusztus 2. 15:05

Mindkettőtöknek nagyon - nagy szívvel gratulálok e remek
együttműködéshez. Nagyot alkottatok.
Szeretettel: Manyi

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 14:23

@Pflugerfefi:
Kedves Feri, öröm nekem, hogy voltál.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében, hogy tisztelettel, szeretettel, elismeréssel gratuláltál eme közös alkotásunkhoz is. Külön köszönjük a szívvel méltatást.
Máskor is tisztelettel, szeretettel várunk.
Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 14:14

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Meroni2017. augusztus 2. 14:08

Remek vers lett, szívből gratulálok!!! Roni

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 14:06

@kincseshaz:
Kedves Ilona, örömmel látlak.
Mindkettőnk nevében köszönöm szépen, kedves, dicsérő szavaid és a szeretetteljes, szíves gratulációt.
Szeretettel: Margit

1957052520122017. augusztus 2. 14:05

Remek vers lett, szívvel gratulálok nektek: Irén

pintyipontyi2017. augusztus 2. 13:46

Sikeres együttműködés ismét...szívből gratulálok!
Ilon

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 13:45

@lejkoolga:
Olgi kedves, öröm nekem, hogy voltál.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében, hogy szívvel, szeretettel gratuláltál nekünk közös alkotásunkhoz.
Szeretettel: Margit

Pflugerfefi2017. augusztus 2. 13:28

Tisztelettel szeretettel gratulálok,
újjbóli együtt működéshez, mely remek
nyári költemény lett!
Szívvel szeretettel! Feri.

kincseshaz2017. augusztus 2. 13:08

Kedves szerzőpáros!
Szép, kifejező verset írtatok a nyárról.
Szeretettel, szívvel gratulálok. Ilona

lejkoolga2017. augusztus 2. 12:34

Gratulálok Nektek, drága Margitka!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 11:51

@M.Laurens:
Kedves Miklós, jó téged látni mindenhol.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében a szívből jövő szíves gratulációt.
Máskor is szívesen látunk: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 11:46

@Maria_HS:
Mária kedves, öröm nekem, hogy voltál.
Nagyon szépen köszönöm mindkettőnk nevében a szíves gratulációt.
Szeretettel: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 11:42

@SzaipIstvanne:
Semmi baj kedves Marika, mi is köszönjük duplán.
Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 11:40

@SzaipIstvanne:
Marika drága, öröm nekem, hogy itt jártál.
Szívből köszönöm mindkettőnk nevében a kedves dicséreted, hozzászólásod és nem kevésbé a szívvel méltatásod.
Ölellek szeretettel: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 11:33

@LIne:
Kedves Eta, jól esett látogatásod.
Mindkettőnk nevében szívböl köszönöm a gratulációt.
Ölellek: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 11:30

@anci-ani:
Ancikám, öröm nekem, hogy voltál.
Mindkettőnk nevében szívből köszönöm kedves szavaid, elismerésed, valamint, hogy szívvel, szeretettel gratuláltál nekünk.
Ölellek szeretettel: Margit

M.Laurens2017. augusztus 2. 11:24

Szívből és szívvel gratulálok nektek!
/ Miklós /

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 11:23

@feri57:
Kedves Feri, öröm nekem látogatásod.
Köszönjük szépen kedves dicséreted, valamint, hogy óriási szívvel, szeretettel olvastad közös alkotásunk.
Szeretettel: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 11:16

@JohanAlexander:
Kedves Sándor, öröm nekem, hogy voltál.
Mindkettőnk nevében köszönöm szépen, hogy szívvel gratuláltál közös alkotásunkhoz.
Poéteszeretettel: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 11:10

@ereri:
Erika kedves, öröm nekem, hogy voltál.
Köszönjük szépen a dicséreted és hogy szeretettel, tisztelettel gratuláltál közös alkotásunkhoz.
Szeretettel: Margit

SzaipIstvanne2017. augusztus 2. 10:54

Elnezest, megkeveredett a gepem, ketszer is atvitte. Gondolta ketten irtatok,kijar a ketszeri gratulacio. Maria

Maria_HS2017. augusztus 2. 10:52

Gratulálok Nektek!
/9/ szívvel.
Maria

SzaipIstvanne2017. augusztus 2. 10:52

Kedves Margitka es Feri! Remek, jo verset hoztatok a forro nyarrol.(Es a forro foldon a sok level egymasnak nagy esorol mesel.) Kivanok vihar nelkuli husito esot. Nalunk sajnos nincs nyar, mindennap fuj a szel es esik. Szivet hagyok udvozlettel: Maria

SzaipIstvanne2017. augusztus 2. 10:51

Kedves Margitka es Feri! Remek, jo verset hoztatok a forro nyarrol.(Es a forro foldon a sok level egymasnak nagy esorol mesel.) Kivanok vihar nelkuli husito esot. Nalunk sajnos nincs nyar, mindennap fuj a szel es esik. Szivet hagyok udvozlettel: Maria

LIne2017. augusztus 2. 10:51

Mindkettőtöknek gratulálok! :)

anci-ani2017. augusztus 2. 10:47

Remek! Az érzelmek Apevában és hőségképek aláfestése verssorokban...
Nagyszerű együttes vagytok Ti ketten!!! :)
Gratulálok mindkettőtöknek szívvel, szeretettel:
Anci

feri572017. augusztus 2. 10:32

Feri és Margit:
Nagyon szép romantika verset hoztatok
Óriási szívvel és szeretettel olvastam
Feri

JohanAlexander2017. augusztus 2. 10:15

Kedves Margit, Ferenc,
szívvel gratulálok!

ereri2017. augusztus 2. 10:04

Kedves Margit és Feri! Remekül ideidéztétek a hőséget. Gratulálok mindkettőtöknek - szeretettel, tisztelettel: E. E.

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 09:53

@Springfoot:
Kedves Zsolt, örömmel látlak.
Mindkettőnk nevében nagyon köszönöm, hogy olvastad közös alkotásunk és gratuláltál is nekünk.
Külön köszönöm a blogot.
Poétaszeretettel: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 09:43

@194622:
Kedves István, öröm nekem, hogy itt is látogatsz.
Köszönjük szépen elismerésed, dicséreted, továbbá a gratulációt is.
Annak pedig örülünk, hogy tetszett közös alkotásunk.
Poétaszeretettel: Margit

Springfoot2017. augusztus 2. 09:34

(4) Tényleg sivatagi a hőség... éppen aktuális a megjelenése... engem is megihletett sok-sok éve :) ( https://blog.poet.hu/Springfoot/hoseg ) Grat:!

1946222017. augusztus 2. 09:33

Kedves Margit és Feri jól sikerült már sokadszor ez az együtt működés. Mind kettőtöknek gratulálok. István ( itt is nem csak a magyarerőn ! )

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 09:32

@Metta:
Drága Margit, öröm nekem, hogy szeretettel voltál és olvastad közös alkotásunk.
Köszönöm szépen mindkettőnk nevében az elismerésed, hogy csodálatosnak véled művünket és a szívvel méltatást.
Az is örömmel tölt el, hogy tetszett is.
Ölellek szeretettel: Margit

orok.szerelem55(szerző)2017. augusztus 2. 09:25

@editmoravetz:
Drága Editke, örömmel látlak.
Mindkettőnk nevében szívből köszönöm elismerésed, kedves dicsérő szavaid,nem kevésbé a szíves gratulációt.
Annak is nagyon örülök, hogy tetszett közös alkotásunk.
Ölellek szeretettel: Margit

Metta2017. augusztus 2. 09:19

Drága Margit,és Feri!
Őszinte tiszteletem,és elismerésem mindkettőtöknek!
Csodálatosat alkottatok!
Szívvel,szeretettel:Margit

editmoravetz2017. augusztus 2. 09:12

Mindkettőtöknek elsőként hadd gratuláljak!

Szép párosítás!

Üdítően hat e nagy hőségben!

Szívvel gratulálok: Edit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom