Szerző

Ruzsa Attila

Népszerűség: 264 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 989 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. július 30.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (124)

Ruzsa Attila

Apró világ

Nem a méret a...

Hason fekve én fűszálat rágok,
Távol hagytam a zsúfolt világot.
A csend átölel, elülnek zajok,
Itt most már végre - egymagam vagyok.

Réveteg arccal nézem a földet,
Szürkeség helyett - gyönyörű zöldet.
Szél dallamai ma olyan lágyak,
A lassú táncban - ringnak fűszálak.

Szorgos kis hangya egy szirmot vonszol,
Önzetlen lélek - a bolyra gondol.
Minden lépését akarat hajtja,
Erejét nagy táv sem apaszthatja.

Pedig az illat őt elbűvöli,
De társaival nagylelkűsködik,
Így van nevelve, ez az ő sorsa,
De ha elosztják, jut pár szem morzsa.

Segítséget kap, könnyül a teher,
Fáradságot majd otthon kihever,
S indul új útra - testvéreiért,
Sokat kell tenni a reggeliért.

Amott egy csiga érkezik lomhán,
Nemrég járhatott egy nagy fa lombján.
Félénk szarvait éberen nyújtja,
Hátán a vára - túlélés kulcsa.

Száll tarka lepke - röpte oly kecses,
Minden kis virág számára becses.
Érinti őket lágyan szép sorban,
Fürdőzik aztán - a virágporban.

Méhek érkeznek zümmögő hanggal,
Nektárra vágyva, fürge szárnyakkal,
Gyűjtögetnek ők is - kitartóan,
Osztoznak munkában - és a jóban.

Szorgalmuk által telik a kaptár,
Igazi palota, nemcsak raktár.
Királynő várja őket aggódva,
S gondolni kell sok éhes utódra.

Ezernyi csoda, sok apró lélek,
Itt tisztán látom, mi az az ÉLET.
Idilli nyüzsgés tenyérnyi helyen,
Jövőt építő, nyugalmas jelen.

Nincsen itt ármány, sem önző érdek,
Használhatnánk ezt mi példaképnek.
"Nagyok" vagyunk, s az "Aprónép" pici,
Jellemben mégis ők többre viszik...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


GreyMouse(szerző)2019. április 23. 18:24

@VassLaszlo: @Nicsak: @pfbea: @Cs.Viki: @Gloren: @Matrix:

Hálásan köszönöm, hogy olvastátok versemet. Kedves hozzászólásaitok jóleső érzéssel töltenek el. Örülök ha tetszett.

Tisztelettel: GéeM.

Matrix2019. március 28. 08:56

Kedves Attila!

Nagyszerű vers, a természettől sokat lehet tanulni, de ahhoz meg kell tanulni látni. Az emberek ritkán figyelnek a természetre, teljesen mással vannak általában elfoglalva, ezért nem is igazán értik. Szinte minden körülöttünk az egységben van, az ember viszont kiszakadt onnan és a megosztottságot képviseli, el sem tudni képzelni egy más világot pedig ott van az orra előtt!!! Szeretettel gratulálok!! :)

Gloren2019. március 10. 19:37

Kedves Attila!

Lenyűgözően írsz a természet apró csodáiról!
Lélekben végtelen gazdag embert takarnak soraid!
Hatalmas Szívvel , Elismeréssel Gratulálok!
Üdvözlettel, Szeretettel: Tünde

Cs.Viki2019. március 10. 19:27

''Nincsen itt ármány, sem önző érdek,
Használhatnánk ezt mi példaképnek.''
Nagyon is egyetértek! Nem győzöm a verseidhez a szíveket tenni! Élethűek a rímekbe szedett leírásaid, szepen körvonalazódott előttem a természeti kép, amint olvastam. Nagy kedvencem lett! Viki

pfbea2019. március 3. 19:14

bámulatos ez is. örülök, hogy benéztem, várom majd az újabb alkotásaidat!:)

Nicsak2019. február 26. 12:41

Micsoda cím! Nagyon jól írsz!

VassLaszlo2019. február 15. 08:57

Kedves Attila. Példaértékű és tanulságos versed engem is a természetbe hív , ahol minden csöndes és békés. Azért is írom, mert én is sokszor voltam az erdő közelében és réten és viszont én is megtapasztaltam a nyugalmat ott. Minden verset képekben el is képzeltem ami szintén visszatükrözi, mennyivel jobb a természetben lenni mint városban. Szívvel olvastam igazán. Gratulálok hozzá. Szeretettel és együttérzéssel: Lacika

GreyMouse(szerző)2019. január 28. 18:57

@Thgergo1989:
Kedves Gergő!

Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad versemet és megosztottad róla gondolataidat.
Tisztelettel: GéeM.

Thgergo19892019. január 22. 10:12

Kedves Attila!
Szép mondanivalót rejtenek soraid és mindezt nagyon szép természeti képekkel és idilli hangulattal jelenítetted meg. Jó néha magunk mögött hagyni mesterséges lélekölő világunkat és belefeledkezni a természet csodáiba.
Szívvel, elismeréssel,
Gergő

GreyMouse(szerző)2018. november 16. 12:39

@Tschongor: Köszönöm szépen, hogy időt szántál alkotásomra.
Tisztelettel: GéeM.

Tschongor2018. július 6. 00:14

''Hason fekve én fűszálat rágok,
Távol hagytam a zsúfolt világot.
A csend átölel, elülnek zajok,
Itt most már végre - egymagam vagyok.''

Nagyon tetszik ahogy kezdődik a vers és a költői képek nagyon magával ragadóak.

GreyMouse(szerző)2018. július 2. 14:42

@gosivali: @gosivali: @banattanc: @lanyigeza: @955kondoros: @tusimama: @lantgyorgyi3: @fodoristvanne: @thuroczy: @Khadija: @Pesterzsebet: @aizamzics: @imagine: @Vox_humana:

Köszönöm, hogy olvastátok apró világomat. Hálás vagyok véleményetekért.
Tisztelettel: GéeM.

Vox_humana2018. június 11. 13:08

A szívemből szóltál.
Márta

imagine2018. május 31. 13:37

Kedves Attila! De jó lenne, ha mindenki ilyen szemüvegen keresztül látná a világot, a természetet. Megnyerő, szép a versed, nagyszerű ritmussal. Elismerésemet szívvel fejeztem ki és jelentkeztem figyelőid közé. Mária

aizamzics2018. április 23. 21:13

Gyönyörű dallam, pompás rímek, kedves téma, nagyon jól összerakva :)
Köszönöm az élményt, szívet hagyok érte szeretettel: Gyöngyi

Pesterzsebet2018. április 20. 20:37

Kedves Attila! Nagyszerű, csodálatos versed nagyon nagyon tetszik. Különleges hangulata van. Szívet adok érte. Üdv. Gina

Khadija2018. április 11. 18:38

Nagyon szep .

thuroczy2018. április 4. 17:05

Egyszer valamikor, de nem is egyszer, én is feküdtem a földön. Írtam is róla egy versecskét. A természet szeretete árad a versedből. Ez szemlélet hozzám nagyon közel áll. Szépen megírtad, sok kis csodára kitértél.
Gratulálok hozzá.
Üdvözöllek,
Gyula

fodoristvanne2018. március 29. 18:54

Kedves Attila!
Gyönyörűen megfogalmazott természet versedhez szívvel szeretettel gratulálok!
Bizony, sokszor példát vehetnénk a természetről, a természetben élő növény- és állatvilágról, hisz írott törvények nélkül is tudják a dolgukat.
Áldott húsvétot kívánva küldöm szeretetteljes üdvözletem: Erzsike

lantgyorgyi32018. március 28. 23:13

Nagyon gyönyörű, az emberi tulajdonságokat milyen szépen ábrázolod pici védtelen állatkákon.a szorgalom a megértés ,az összefogás az önzetlenség stb,...sorolhatnám. Csodálatosan szép vers .''Sok jó ... kis helyen is elfér''
POET Gyögyi

tusimama2018. március 28. 15:50

Kedves Attila! Nagyon aranyos, ahogy az aprónép életét megelevenítetted, és elénk állítottad a példájukat!Ennek kapcsán, mert tetszett versed, itt hagytam szívemet, és követőmet! Rita

955kondoros2018. március 26. 19:49

Kedves Attila!A 164. figyelőd lettem!Szívvel gratulálok nagyszerű empatikus versedhez!Üdvözlettel:András

lanyigeza2018. március 26. 09:52

Kedves Attila, nem tudok betelni ezzel a gyönyörű verseddel, próbáltam rá dicsérő jelzőket találni, de mind alábecsülte volna versedet! Szívvel gratulálok hozzá és várom újabb verseidet.
Szeretettel: Géza

banattanc2018. március 25. 14:01

Kedves és hangulatos természet versedhez szívvel gratulálok! Figyelőmbe vettelek!
Marianna

irka_firkalo2018. március 4. 20:01

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

gosivali2018. február 6. 18:10

Kedves, tiszta hangú :)
Megkérdezhetem, mit jeletn ez a tevékenység, vagy hivatás, szakma...? :) ''Folyamat-irányító''

GreyMouse(szerző)2018. február 6. 14:46

@lelektunder: @irka_firkalo: @Schmidt_Aladar: @Sanosdoar: @kmezo: @Marcsy: @Darandelf: @efelapi:

Nagyon szépen köszönöm, hogy apró világom piciny életét megtekintettétek soraim által. Ott vannak körülöttünk mindenhol... Hálás vagyok kedves hozzászólásaitokért, szívetekért.
Tisztelettel: GéeM.

efelapi2017. december 8. 11:30

Most nem alkalmas az idő a fűben heverészésre, de képzeletben írásod lehetővé tette. Felvettelek a szemmeltartottak közé.

Darandelf2017. november 28. 05:57

Igen! Van mit tanulnunk a természettől. A legapróbb lény is egymásért tesz. Mi emberek önző módon pici csoportokért csupán.
Szívvel!
István

Marcsy2017. november 24. 13:45

Csodás! Kíváncsi lettem a többi versedre is, és figyelemmel kísérlek ezután. Ja, szívvel természetesen.
Hajdu Marika

Törölt tag2017. november 23. 17:41

Törölt hozzászólás.

Sanosdoar2017. november 23. 06:26

Kedves Attila!
Jó volt ''utazni veled'' ebbe a nyugodt,rendezett világba..
Gratulálok egyedülálló versedhez!

Tisztelettel: Sanosdoar

Schmidt_Aladar2017. november 22. 05:03

Kedves Attila!
Lenyűgöztél ezzel a verseddel (is)! Annyira szép és életszerű, hogy a szavak ereje, a gondolatok tanulsága tankönyvekbe való. Még mindig van mit tanulnunk az önzetlen természettől, jóllehet sokszor hálátlan diákjai vagyunk. Pedig csak kicsit, a kicsire is kellene figyelnünk, hogy ''nagy'' Földi dolgainkat rendbe tehessük. Látom ugyan, hogy sokan olvasták, de szívem szerint tovább terjeszteném. Örülök, hogy ilyen lélekben gazdag embert ismerhettem meg, aki ráadásul ezt ki is tudja fejezni, tükröt tartva hasonszőrű embertársainak, legyen az akár férfi vagy nő. A lélek nemektől független, minden egyéb híresztelés ellenére. Már most úgy érzem, hogy e tekintetben sem vagyok egyedül. Köszönöm az élményt!
szeretettel:
János

irka_firkalo2017. október 24. 21:43

Remek versedhez szívvel gratulálok .
Zsuzsa

lelektunder2017. október 23. 20:23

Egy tenyérnyi földdarab.....és mennyi ki csoda! Olajozott fogaskerékként zajlik az élet, mert vigyáznak magukra, a kis populációjukra a túlélésért.
Egy igazi kis ősközösségi társadalom, ahol nem a pénz az úr! Így maradhatnak olyanok ma is, mint több ezer évvel ezelőtt. Tanulságos vers az ember számára! Szeretettel olvastam és szívet hagyok versedért! Ági

GreyMouse(szerző)2017. október 17. 12:32

@Zakeus: @Greczine-Erzsi: @444: @1Jancsi: @F.I.T..: @antalsara: @Kata1984: @gyongyver67: @Ilpaki: @stummer40:

Kedves Poet-es társaim!

Köszönöm, hogy olvastátok versemet és megosztottátok velem ezzel kapcsolatos véleményeteket. Köszönöm az elismeréseket.
Tisztelettel: GéeM.

stummer402017. október 15. 19:26

Csodálatos versedhez szívből gratulálok!

Én is ott ''voltam'' a réten...

László

Ilpaki2017. október 11. 20:30

Gratulálok tanulságos versedhez.
Szeretettel: Ili

gyongyver672017. október 10. 20:57

Szívvel olvastalak,szívet adok neked!Gyöngyi

Kata19842017. október 5. 22:13

Nagyok vagyunk az ''Aprónép pici, de jellemben mégis ők többre viszik, ....Mert a pici szívűk óriási :). Nagyon szép vers és tanulságos! Gratulálok! :)

antalsara2017. október 3. 18:35

Apró világ...lírai versed megindítóan szép! Ölelés és szív jár érte!❤🙅

F.I.T..2017. szeptember 25. 17:26

Kis dolgokból lesznek a nagyok! Szeretettel szívet hagyok: Tünde

1Jancsi2017. szeptember 25. 16:01

Kedves Attila. Szívvel olvastam ezt a gyönyorű természetképet egy hasonlóan szép versben megörökítve...

4442017. szeptember 25. 12:06

''Ezernyi csoda, sok apró lélek,
Itt tisztán látom, mi az az ÉLET.
Idilli nyüzsgés tenyérnyi helyen,
Jövőt építő, nyugalmas jelen.''

Gyönyörű természetképeket festettél szavakkal a mikró világról.Versed tele van bölcs gondolatokkal, és hibátlan rímeken hömpölyög. Az utolsó előtti versszak pedig a vers esszenciáját tartalmazza gyönyörű sorokba zárva!
Szívvel köszönöm meg a versélményt, és örülök, hogy figyelemmel kísérhetem alkotásaidat.

Tisztelettel: Attila

Greczine-Erzsi2017. szeptember 16. 14:21

Csodálatos természeti képekkel színezted minden sorodat.Örömmel olvastam és szeretettel szívvel gratulálok!!!
Erzsi

Zakeus2017. szeptember 6. 06:33

Remek vers, szívvel gratulálok!

GreyMouse(szerző)2017. szeptember 2. 16:54

@amalina: @editmoravetz: @Shanti7: @SzaipIstvanne: @feri57: @kokakoma: @Motta: @Martonpal: @Zsanna: @JohanAlexander: @vargaistvanneel: @Osel: @anci-ani: @molnarne: @Barthal: @Pflugerfefi: @19611961: @schvalmrozsa: @keva526: @uzelmanjanos956: @LIne: @Agi63: @Golo: @Mary05: @orok.szerelem55: @Ibolya.52: @Liwet: @Springfoot: @kincseshaz: @195705252012: @lenartanna: @szalokisanyi1: @adamne: @Schmidt-Karoly: @111111: @M.Laurens: @meszaroslajos60: @dobosigyorgy: @Elise: @V.P.: @m.falvay: @remember: @geza1947: @gypodor: @hillailaszlo-ve: @ereri: @Meroni: @Kisanita78: @pipiter: @kintkong10: @Emese66: @Doli-Erzsi: @szebireka: @kodrane: @Locoen: @HAdriana: @Andicsek: @gyorgyjeko: @kicsikincsem: @Nichi-ya: @Dram: @Zsuzsa-Amriswil: @sosjudit: @babumargareta01: @merleg66: Kedves Poet-es társaim!

Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastátok apró világomat, mely csak egyetlen a millió kis világból, ami körülvesz minket. Ha picit figyelünk rájuk csodás dolgokat láthatunk. Hálás vagyok az elismerő szavakért, sokat jelentenek nekem.
Tisztelettel: GéeM.

merleg662017. augusztus 15. 21:13

Kedves Attila! Nagyon szép természet-versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

babumargareta012017. augusztus 12. 17:05

A természet a maga gyönyörűségében .
Szeretettel olvastam ,szivecskét hagyok tiszteletem jeléül !
Babu

sosjudit2017. augusztus 11. 10:20

Nagyon szép alkotás. Sok szeretettel, szívvel olvastam.

Zsuzsa-Amriswil2017. augusztus 10. 15:42

Elgondolkodtató sorok...

Szeretettel hagyom itt a szívemet:

Fazekas Zsuzsa

Dram2017. augusztus 9. 08:07

Remek képekkel és elgondolkodtató
konklúzióval írt versedhez szívvel gratulálok; András.

Nichi-ya2017. augusztus 8. 14:49

Nagyon szép alkotás. Sok szeretettel, szívvel olvastam.

kicsikincsem2017. augusztus 7. 11:28

Nagyszerű vers... Szívvel gratulálok.
Icus

gyorgyjeko2017. augusztus 6. 15:26

Az utolsó két szakasz mondanivalója és megfogalmazása különösen tetszik, további hasonlóan magvas gondolatokat várva, üdvözlettel Jekő György

Andicsek2017. augusztus 5. 16:47

Lenyűgöző :) egyetlen sort sem idéznék, oly szép természeti képekkel íródott alkotásod, kedves Attila!
Őszinte szeretettel és szívből gratulálok : Andi

HAdriana2017. augusztus 5. 08:52

Nagyon szép a természet leírása is és a gondolatfuttatás is.
Szívvel: Adriana

Locoen2017. augusztus 4. 17:37

Meseszép műalkotás, kivételes, egyedi szóhasználattal és képek garmadájával kényeztetve olvasóját. Vegytiszta természetcsalogató óda, különös érzékiséggel és stílussal, amelyben öröm elveszni. Lélekből gratulálok hozzá, kedves Attila!

Bevallom, hogy ritkán olvasok ilyen lenyűgöző és egyedi alkotást, éppen ezért köszönöm :)! Minden sorát átitatja a benső tiszta lényedből kitörő szenvedélyesség, egyszerűség, tisztaság, alázat és szeretet. Egyedi képekkel operálsz, mesteri szókapcsolatokkal kivételes utazásra invitálod olvasódat. Nagyfokú bölcsesség is áthatja alkotásod, amiért minden tiszteletem a tiéd. A tiszta természet méltó éltetése.

Sok sikert kívánok a továbbiakban!

Üdv.

Tamás

kodrane2017. augusztus 4. 13:21

Szívvel jártam itt!

szebireka2017. augusztus 4. 12:43

Szépséges dallamos természet! Gratulálok!
Réka

Doli-Erzsi2017. augusztus 3. 18:47

Szép természeti képekkel megalkotott versedhez szívvel gratulálok!
Erzsi

Emese662017. augusztus 2. 19:55

Pompás versedhez gratulálok!

kintkong102017. augusztus 2. 17:59

Nagy-nagy igazság van versedben, Attila! Szívvel gratulálok: J.

pipiter2017. augusztus 2. 15:55

Nagyon szép természeti képek...
Gratulálok: Judit

Kisanita782017. augusztus 2. 15:02

Bölcs, elgondolkodtató üzenet remekül megírva! Szívvel, szeretettel gratulálok! Anita

Meroni2017. augusztus 2. 13:59

Nagyon szép természeti képeidnél, remek versednél szívem hagyom! Roni

ereri2017. augusztus 2. 06:46

''Hason fekve én fűszálat rágok,
Távol hagytam a zsúfolt világot.''

Drága Attila! Azt írod, távol hagytad a zsúfolt világot és közben akaratlanul bennünket is magaddal vittél - nem is olyan távolra - csupán megláttattad velünk, ami a szemünk előtt, mégis rohanó életformánk miatt, számunkra szinte láthatatlanul zajlik. Soraid tüneményesen kedvesek, híven tükrözik gazdag érzelemvilágodat. A tanulság pedig örök érvényű. Köszönöm, hogy olvashattam e szépséget, szerintem mindenki aki megtette - jobbá lett tőle :) Elismerésem és szívem hagyom mellette - szeretettel, tisztelettel - őszinte és lenyűgözött híved: E.

Metta2017. augusztus 1. 18:04

''Nincsen itt ármány, sem önző érdek,
Használhatnánk ezt mi példaképnek.
''Nagyok'' vagyunk, s az ''Aprónép'' pici,
Jellemben mégis ők többre viszik...''
Nagyon tetszik!
Csodálatos képekkel megírt versedhez szívvel gratulálok!
Margit

hillailaszlo-ve2017. augusztus 1. 12:50

Csodás természeti képek sora,
kitűnő megfigyelés!
Bölcs, tanító befejezés!
Remek, páros rímekkel!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

gypodor2017. augusztus 1. 12:05

Remek indítás -zene volt a fülemnek- tetszetős tartalom. Jó verts!
Szívvel
Gyuri

geza19472017. augusztus 1. 08:57

Szép képekkel mutatod be a természet apró csodáit..!!
Gratulálok:
Géza

remember2017. augusztus 1. 07:05

Szép leíró költemény! helyenként már olyan Arany - os :) Viszont az nagyon közel áll a szívemhez, ami most már versed okán a tiéd Attila! gratulálok.

m.falvay2017. július 31. 22:42

Szép természeti környezetbe helyezted a példás életű apró népet. Jó volt olvasni .
Szívvel Miki

V.P.2017. július 31. 21:27

Gyönyörűen lefestett természeti képedhez szeretettel gratulálok!

Elise2017. július 31. 21:26

Nagyon szép képeket vetítesz elénk, sok apró kis jelenet a természet csodáiból! Szívet küldök hozzá!
Elise

dobosigyorgy2017. július 31. 21:25

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

meszaroslajos602017. július 31. 20:57

Kedves Attila!
Szép természeti képeket tártál elénk, gratulálok szívvel és figyellek, Lajos.

M.Laurens2017. július 31. 20:42

Kedves Attila, őszinte tiszteletem és elismerésem, szívet érdemlő klasszikus szépségű versedért!
/ Miklós /

1111112017. július 31. 20:06

Nemcsak szerkezete bűvölt el versednek kedves Attila, de szépséges képei, üzenete is. Szívet hagyok szeretettel. Piroska

Schmidt-Karoly2017. július 31. 18:23

Kedves Attila!
''Megindított'' e versed, - hogy így fogalmazzak, s arra gondoltam, hogy e viselkedésformát át kell(ene) ültetni az emberek világába, s az a bizonyos rendetlenség, amely most uralmon van a Földanyán, egyszeriben Aranykort teremtene. Ki is akkor a legfejlettebb faj a földkerekségen?! Tisztelet a sok kivételnek, de a jelen helyzet azt mutatja, hogy nem az ember. Én beleéltem magamat eme ''Apró világ''-ba, s őszintén mondom, hogy igen jól éreztem magamat.
Köszönöm, hogy magaddal vittél, szeretettel: Schmidt Károly.

adamne2017. július 31. 15:37

''Nincsen itt ármány, sem önző érdek,
Használhatnánk ezt mi példaképnek,
''Nagyok'' vagyunk,s az ''Aprónép'' pici,
Jellemben mégis ők többre viszik......''
Egyetértek bölcs gondolataiddal kedves Attila. Valóban példát
vehetnénk az ''Aprónéptől''
Gratulálok remekül megírt versedhez, szívet hagyva
szeretettel: Manyi

szalokisanyi12017. július 31. 14:30

Kedves Attila! Bölcs gondolatok, remek alkotás.
Gratulálok! Sanyi

lenartanna2017. július 31. 13:56

Szép versed nagy igazságot hordoz magában. Szívvel olvastam soraidat.

1957052520122017. július 31. 12:21

A természet példáján okulhatnánk. Mennyire igaz!
Szívet hagyok , Irén

kincseshaz2017. július 31. 12:07

Nagyon szép és bölcs vers! Szeretettel gratulálok , és szívet hagyok. Ilona

Springfoot2017. július 31. 10:52

(30) Gyönyörű képek, mint dallamok szállnak. Bravó! Grat.! :)

Liwet2017. július 31. 10:48

Kedves Attila!

Csodás képekkel ajándékozod meg az olvasót. Gyönyörűség végig ez a versed. Láttatsz és ez egy nagy értéke a soraidnak.
Gondosan, szépen építetted fel a mondanivalót.Szerettem végig, elsőtől az utolsó soráig.
Nagyon jó, hogy ilyen természeti szépségeket idehoztál, hiszen aprók, de nagy csodák is egyben. Jó ilyet olvasni.:)
Gratulálok szeretettel, a kis jelet idetettem én is.
Liwet

Ibolya.522017. július 31. 10:39

Nagyszerű versed élmény volt olvasni. Remek! Szívvel gratulálok. Ibi

orok.szerelem552017. július 31. 09:11

Kedves Attila, így nézve a természetet csodaszép.
Nagyszerű versed szép élmény volt olvasni.
Szívből, szívvel, szeretettel, elismeréssel gratulálok!
Margit

Mary052017. július 31. 08:44

Gratulálok Attila, öröm volt olvasni ,láttam magam előtt ahogy megelevenedik versed ! Szívet érdemel ,üdvözlettel,Marika

Golo2017. július 31. 06:42

Nincsen itt ármány, sem önző érdek,
Használhatnánk ezt mi példaképnek.
''Nagyok'' vagyunk, s az ''Aprónép'' pici,
Jellemben mégis ők többre viszik...


Kedves Attila, természeti képeid szemmel láthatóak, árad belőlük a szeretet. Az utolsó versszakod jellemzése, tanácsa korona a versedre.

Szívvel és szeretettel gratulálok: Radmila

Agi632017. július 31. 06:07

''Nincsen itt ármány, sem önző érdek,
Használhatnánk ezt mi példaképnek.
''Nagyok'' vagyunk, s az ''Aprónép'' pici,
Jellemben mégis ők többre viszik...''
Nagy igazság! Szívvel Ági!

LIne2017. július 31. 05:44

''Nincsen itt ármány, sem önző érdek,
Használhatnánk ezt mi példaképnek.''

Attila! Óriási szív!

uzelmanjanos9562017. július 31. 05:21

Csodálatosan szép természetversed élmény volt olvasni, poéta szívvel gratulálok:János

keva5262017. július 30. 23:03

Egy élmény volt körbejárni a természetet, és bölcs gondolatokkal találkozni.
:-)
Éva

schvalmrozsa2017. július 30. 23:01

Szépséges természetvers, szívvel olvastam.
Gratulálok! Rózsa

196119612017. július 30. 22:08

mély gondolatok...
Árnyék és Fény

Pflugerfefi2017. július 30. 22:03

Lenyűgözően nagyszerű versed meghökkentően igaz!
Szépseges termeszeti képekhez a végén a konklúzió!gratulálok szívvel, szeretettel Feri.

Barthal2017. július 30. 21:58

Így van, kedves Attila!
Nem a méret a lényeg, hanem a jellem!
Igazi példákat szerepeltetsz olvasóid előtt: a szorgalmas, dolgos aprófalvi állatkákat:
''Szorgos kis hangya ''
''Száll tarka lepke ''
''Méhek érkeznek...kitartóan ...Szorgalmuk által telik a kaptár,''
Az utolsó sorban az ellentétet mint költői alakzatot használod a különbség bemutatására, egyúttal alkotásod fő üzenete is ez:
''Nincsen itt ármány, sem önző érdek,
Használhatnánk ezt mi példaképnek.
''Nagyok'' vagyunk, s az ''Aprónép'' pici,
Jellemben mégis ők többre viszik...''
Van tehát mit tanulnunk!
Remek a téma is, gratulálok!
Küldöm a szívet is: Ági

molnarne2017. július 30. 21:00

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok:ICA

anci-ani2017. július 30. 20:53

''Ezernyi csoda, sok apró lélek,
Itt tisztán látom, mi az az ÉLET.
Idilli nyüzsgés tenyérnyi helyen,
Jövőt építő, nyugalmas jelen.''
Bizony a sok apró Élet gürcöl, önzetlen, és valóban ők mindannyian nagyon jó példaképek! Sokat lehetne tőlük tanulni, de az ember egy picit se önzetlen, csak kapar, minél gazdagabb, még többet akar...
Zseniális vers teli bölcsességgel, tanulsággal, jó lenne ha azok is megszívlelnék!
Nagyon tetszett remek alkotásod kedves Attila!
Szívvel, szeretettel gratulálok:
Anci

Osel2017. július 30. 20:47

Néha nézőpontot kell váltanunk, hogy szépnek és igaznak lássuk a világot.

Versedhez szívvel gratulálunk!

vargaistvanneel2017. július 30. 20:30

Kedves Attila!

Nagyon szépet, példa értékűt írtál!! Elismerésem!A te gyönyörű példáid mellett, nekem mindig eszembe jut a másik apró nép, a gyerekek! Sokat tanulok tőlük és a te költeményedből is. Köszönöm!
Nagy szívvel, szeretettel
Erzsi

JohanAlexander2017. július 30. 20:20

''Amott egy csiga érkezik lomhán,
Nemrég járhatott egy nagy fa lombján.
Félénk szarvait éberen nyújtja,
Hátán a vára - túlélés kulcsa.''

Szívet érdemelsz!

JohanAlexander2017. július 30. 20:20

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Zsanna2017. július 30. 20:18

Nagyon szép versedhez gratulàlok!

Martonpal2017. július 30. 19:53

Remek leírás a természetről,a pici életkékről.A mondanivaló pedig egyedül álló:
''''Nagyok'' vagyunk,s az'' Aprónép''pici,
Jellemben mégis ők többre viszik...''
Szívvel gratulálok...attila

Motta2017. július 30. 19:31

Szép ez az apró világ.
szivvel olvastalak
Motta

kokakoma2017. július 30. 19:30

Remek megfigyelésed és nagyon jó versed szívet érdemel. Üdv. János

feri572017. július 30. 19:22

remek természet vers
Szívvel olvastam.
Feri

SzaipIstvanne2017. július 30. 19:12

Nagyon szep termeszetkep. A vers maga remek, jol megirt. Es meg peldat is mutat. Szivvel olvastam: Maria

Shanti72017. július 30. 19:09

Mennyire igazad van. Mondjuk csak allatok, de az emberre is mondjuk, hogy allat modjara viselkedik. Pedig ok csak elelemszerzes miatt bantjak egymast. Sokat tanulhatnank toluk. Szivvel szeretettel gratulalok Shanti

editmoravetz2017. július 30. 18:57

Kedves Attila!

Mennyi szépség, mennyi báj, mennyi példakép, melyből a ''Nagyok'' tanulhatnának/tanulhatnánk!

Köszönöm szépen, hogy olvashattam e csodaszép természetképet!

Szívvel-szeretettel gratulálok alkotásodhoz!

Külön dicséret illeti a versed formáját - a páros rím kifejezetten ide illik.

Első szívvel: Edit

amalina2017. július 30. 18:55

Tanulságos versedet szívvel olvastam:
éva

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom