Szerző
Pfluger Ferenc

Pfluger Ferenc

Életkor: 65 év
Népszerűség: 248 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 360 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. július 16.
A vers helyenként a szerző szándéka szerint nem követi a magyar helyesírás szabályait.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék
Kedvencnek jelölték (66)

Pfluger Ferenc

Az én utam

Hűlt csontujjaival markolász a szél,
percek sírógörcseivel tisztítva mesél,
sziklákon, fent ormokon dübörgő lavinák,
múló időnkön rozsdának tűnő patinák,

foltokban hámló veretes múltunk
szentképekben maradandóvá változott,
szívünk fájó képzeleteknek áldozott,
hazányi vérző mezővé alakultunk,

pofán csap a végtelen,
reményem már elégtelen,
hiú ábránd - varázspálca
nélkül szinte esélytelen,

hűlt csontujjaival tapogat a világ,
mezőnyi hazám vérző sebhelyem,
álmodva ébredő, bimbózó virág,
tán marad tenyérnyi nyughelyem,

ez már az én utam,
indulhat az utolsó futam,
lehet az I-re pontot tenni,
s mindent, mi fáj, elfeledni.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Pflugerfefi(szerző)2017. szeptember 9. 15:26

@Mary05: Köszönöm megtisztelő véleményed,
bízom benne az utolsó futam eltolódik!
Örülök tetszésednek, szívvel olvasásodnak! Szeretettel. Feri.

Mary052017. szeptember 9. 11:29

Mindenki járja a saját kitaposatlan útját ,ebben a Hazában ,ki könnyebben veszi az akadályokat ,van akinek a sors nem adja meg ezt az esélyt. Kedves Ferenc, versed nagyon tetszik ,kívánom ,hogy a futam még hosszú évekig tartson ,még sok remek verset olvashassunk Tőled . Szeretettel,szívvel.Marika

Pflugerfefi(szerző)2017. augusztus 22. 14:43

@Abraks_Anna: Kedves Adri!
Köszönöm szépen! Feri.

Abraks_Anna2017. augusztus 22. 14:30

Remek költemény! Szeretettel! Adri

Pflugerfefi(szerző)2017. augusztus 6. 21:13

@Merluccius: kedves M. Ha maraton lesz , először is nyitok egy jósdát neked,
utánna imába foglalom nevedet, de azt hiszem esélytelenek nyugalmával várom a történéseket!
Köszönöm olvasásod, véleményed! Szeretettel. Feri.

Merluccius2017. augusztus 6. 17:20

Lesz az még maraton is, nem csak futam kedves Feri!
Szeretettel: M.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 27. 11:26

@jozsefsoltcsosz: Örülök, hogy kiváncsi vagy verseimre , köszönöm olvasásod!
Barátsággal . Feri.

jozsefsoltcsosz2017. július 27. 11:00

Az ''utáni'' verseidre vagyok legjobban kíváncsi. Szívet küldök ezért.- Üdv. Józsi

Pflugerfefi(szerző)2017. július 27. 09:14

@HAdriana: Tisztelettel köszönöm véleményed, gratulációd! Feri.

HAdriana2017. július 27. 09:04

Meghatóan szép a versed, gratulálok!
Szívvel: Adriana

Pflugerfefi(szerző)2017. július 26. 17:52

@Andicsek: Kedves Andi!Megtisztelő kiemelésed, köszönöm véleményed szívvel olvasásod! Szeretettel . Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 26. 17:47

@Emese66: köszönöm Emese!

Andicsek2017. július 26. 16:21

'' hűlt csontujjaival tapogat a világ,
mezőnyi hazám vérző sebhelyem,
álmodva ébredő, bimbózó virág,
tán marad tenyérnyi nyughelyem, ''

Meghatóan szép verset alkottál, kedves Ferenc!
Őszinte szeretettel és szívből gratulálok : Andi

Emese662017. július 26. 14:35

Szép lett!

Pflugerfefi(szerző)2017. július 24. 21:39

@Shanti7: Kedves Shanti! Köszönöm szíveel gratulációd! Szeretettel . Feri.

Shanti72017. július 24. 18:56

Gyönyörű! Szeretettel, szívvel gratulálok. Shanti

Pflugerfefi(szerző)2017. július 24. 14:07

@Tinka57: Kedves Kriszti! Hazánk útja s az egyén sorsa összefügg ! Jól olvastál a sorok között!
Köszönöm értő vélemenyed és szívvel olvasásod! Szeretettel Feri.

Tinka572017. július 24. 12:36

Kedves Feri! Alkotásod tele aggodalommal, féltéssel! '' Itt élned, halnod kell'',hisz az utunk összeforr otthonunkkal! Gyönyörű megfogalmazásod köszönettel olvasom szeretettel és szívvel Kriszti*

Pflugerfefi(szerző)2017. július 23. 19:45

@Doli-Erzsi: Kedves Erzsike! Megtisztelő véleményed jóleső érzéssel tölt el,
hogy olvastál köszönöm. Tisztelettel Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 23. 19:29

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Doli-Erzsi2017. július 23. 18:54

Mélyenszántó soraidat szívvel olvastam!
Erzsi

Pflugerfefi(szerző)2017. július 23. 10:41

@kintkong10: Igen! Jól írtad, tiltakozhatunk de nem megyünk vele semmire!
Köszönöm olvasásod, véleményed. Feri.

kintkong102017. július 23. 09:15

Feri! Nagyjából a versed tartalma megegyezik azzal, amit nekem üzentél. Igen, lehet tiltakozni, de nem érdemes. J.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 22. 17:16

@Mikijozsa: Köszönöm Miklós! Reméltem , hogy értő fülekre talál a vers,
úgy látom nálad igen!
Köszönöm véleményed és szívvel gratulációd! Feri.

Mikijozsa2017. július 22. 17:04

Tanítóhatású versed az ember érzetét vagyis mély igazságait felfoghatóan tárja elénk, s a kicsiny ''mezőnyi hazám'' ban helyet kell találni vagy remélni ha pont kerül az i-re, szépen megírtad, szívvel gratulálok-

Pflugerfefi(szerző)2017. július 21. 17:21

@feri57: köszönöm olvasásod ,szíves véleményed! Feri.
Kijöttél a kórházból? Remélem jobban vagy!

feri572017. július 21. 17:13

Szép megható versed
Szívvel olvastam
Feri

Pflugerfefi(szerző)2017. július 21. 11:41

@Nichi-ya: Kedves Niki! Köszönöm olvasásod, véleményed,
s hogy szívvel gratuláltál. Szeretettel. Feri.

Nichi-ya2017. július 21. 11:28

Nagyon megható, mély sorok. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 21. 09:48

@M.Laurens: Kedves Miklós! Megtisztelve érzem magam, kitüntető figyelmedért, és szívvel olvasásodért! Feri.

M.Laurens2017. július 21. 00:18

Szívet hagyva, nagy tisztelettel olvastam soraidat, kedves Ferenc!
/ Miklós /

Pflugerfefi(szerző)2017. július 20. 11:00

@Meroni: Köszönöm szívvel gratulációd! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 20. 10:58

@gelnadi-gabor:Kedves Gábor! Köszönöm olvasásod ,véleményed! Megtisztelő! Feri.

Meroni2017. július 20. 08:54

Remek versedhez szívvel gratulálok! Roni

Pflugerfefi(szerző)2017. július 19. 20:42

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

gelnadi-gabor2017. július 19. 20:07

Nagy halom keserűség. Ami a Hazát illeti, volt rosszabb is, pl. Mohács vagy Trianon. Akik itt vannak azok feladata a Haza folyamatos megfogalmazása. Most aztán ki, mit gondol róla. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 19. 20:02

@bogyi: Kedves Éva! Örülök, hogy nagyszerűnek olvastad!
Köszönöm. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 19. 19:41

@Liwet: De jól láttad és olvastad a verset, egyfajta kettősség jellemzi!
A honért és a saját lélekért való aggódás motivált!
Köszönöm ertő vèleményed, es szíves gratulációd! Szeretettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 19. 19:37

@szebireka: Kedves Réka! Örülök ,hogy olvastál s ,hogy tetszett külön öröm! Feri.

bogyi2017. július 19. 18:34

Nagyszerű vers! szívvel: Éva

Liwet2017. július 19. 17:29

A versed kettőssége nagyon megható. Benne van a versedben a hazaszereteted és a te utad is. A sors és haza, reményteli szép
kombináció!
Kedves Feri, szépet hoztál.
Gratulálok üdvözlettel
Liwet

szebireka2017. július 19. 09:08

Nagyon tetszett. Szívvel olvastam. :)
Réka

Pflugerfefi(szerző)2017. július 18. 21:39

@GreyMouse: Kedves Attila!

Köszönöm megtisztelő véleményed, örülök olvasásodnak.
Barátsággal: Feri.

GreyMouse2017. július 18. 17:36

Kedves Ferenc!

Hazafias alkotásodban remekül forr egybe a nemzet és az egyén sorsa. Elismerésem alkotásodhoz.
Tisztelettel: GéeM.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 18. 13:45

@111111: Kedves Piroska! Köszönöm kiemelésed, olvasásod és megtisztelő véleményed!
Tisztelettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 18. 13:38

@kicsikincsem: Kedves Icus! Köszönöm olvasásod, és szíves gratulációd. Feri.

1111112017. július 18. 13:20

''hűlt csontujjaival tapogat a világ,
mezőnyi hazám vérző sebhelyem,
álmodva ébredő, bimbózó virág,
tán marad tenyérnyi nyughelyem,...''
Komoly üzenet, nagyon komoly...drámai hangulatú, remek alkotás, szívvel: Piroska

kicsikincsem2017. július 18. 12:10

Remek vers... szívvel gratulálok.
Icus

Pflugerfefi(szerző)2017. július 18. 11:12

@m.falvay: Kedves Miklós! Véleményed teljesen igaz, az összefogás lenne a megoldás
egy jobb élhetőbb ,világ reményében!
Köszönöm szívvel olvasásod! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 18. 11:05

@vargaistvanneel: Kedves Erzsike! Köszönöm, szíves gratulációd! Szeretettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 18. 11:03

@donmaci: Kedves Józsi! Köszönöm gratulációd ! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 18. 11:02

@jocker: Kedves Feri ! Megtisztelő ,hogy élmenyként élted meg versemet,
kitüntető véleményed jóleső érzéssel tölt el!
Köszönöm , hogy elismeréssel gratuláltál és szívvel!
Tisztelettel, barátsággal. Feri.

m.falvay2017. július 17. 22:58

Kedves Feri ! Átérzem a haza iránti aggódásod , én még remélek egy boldogabb világot . A varázs pálca kevés , az igazi varázslat a nemzeti összefogás lenne , no ahhoz elkelne egy varázsló pálcával vagy anélkül .
Szívvel olvastalak Miki

vargaistvanneel2017. július 17. 21:39

Elgondolkodtató, nagyszerű versedhez gratulálok!
Szeretettel, szívvel
Erzsi

donmaci2017. július 17. 21:39

Nagyon szép alkotásodhoz szívvel gratulálok: Józsi

jocker2017. július 17. 18:08

Nagyon jó a műved, igazi élmény volt olvasni.
Olvastam az Egri Zsóka hozzászólását, egyetértek vele de, nem írom le mégegyszer.
A sors, bizony, az tehet a dolgokról...
Szeretettel, elismeréssel gratulálok a felemelő gondolatsorodhoz!
jocker/Kíber/Feri

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 17:01

@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa! Köszönöm véleményed szívvel olvasásod! Szeretettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 17:00

@egrizsoka: Drága Zsóka! Köszönöm szépen, szép szavaidat, véleményed,
mellyel tökéletesen egyetértek, köszönöm ,hogy kiemeltél egy szakaszt a versből!
Igen marad a reménykedés egy jobb, egy szebb világban!
Szeretettel, tisztelettel Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 14:47

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Zsuzsa03022017. július 17. 13:26

Nagyszerű hazafias és szép, határozott versed szeretettel, szívvel olvastam: Zsuzsa

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 13:01

@Sida: Klárika! Örülök szíves tetszésednek! Tisztelettel. Feri.

egrizsoka2017. július 17. 13:01

Drága Feri, csodálatosan írod le a Haza iránti aggodalmadat. Hisz, már olyan kicsi, olyan törékeny, és még most is egyre több idegen kéz tördel le belőle szépséges, hasznos darabokat.
S ahogy az álmainkban - szépséges virág, egyre hervattabb lesz,
úgy aggódunk egyre jobban a saját sorsunk iránt is.
S közben abban reménykedünk, hogy marad egy ''tenyérnyi'' végső pihenőhelyünk.
''mezőnyi hazám vérző sebhelyem,
álmodva ébredő, bimbózó virág,
tán marad tenyérnyi nyughelyem,''

Azért, reménykedjünk, a felébredésben, a bimbó kinyílásában......az utódaink érdekében.

Szívvel, szeretettel:
Zsóka

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 12:58

@szalokisanyi1: Sándor! Örülök, hogy remeknek érezted! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 12:54

@Gudny: Erika, megtisztelő szíves véleményed. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 12:52

@Metta: Kedves Margit! Örülök , hogy nagyszerűnek véleményezted versemet !
Köszönöm szí ves gratulációd! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 12:49

@gypodor: Kedves Gyuri ! Megtisztelő kiemelésed , véleményed
tisztelettel köszönöm, gratulációd! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 12:46

@orok.szerelem55: Kedves Margitka! Köszönöm, hogy egyetértesz aggodalmammal
megtisztelő kiemelésed, és szívvel, szeretettel gratuláltál! Szeretettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 12:38

@Barthal: Kedves Ági! Nem mindenki olvas ilyen jól a sorok között !
Kis hazánkért aggódásom összeolvad saját sorsommal! Ezt próbáltam gondolataimmal közvetíteni.
Örülök , hogy tetszett, köszönöm ertő véleményed ! Feri.

Sida2017. július 17. 12:36

Erőteljes, határozott sorok: Szinte hallom a verset, ahogy olvasom...
Szívvel.
Si

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 11:46

@Martonpal: bocsánat elírtam a nevedet elnézést:Attila.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 11:38

@Martonpal: Kedves Atilla! Köszönöm véleményed, nem szándékozom búcsúzni, hanem inkább tönkre vagott,
kis hazánktól búcsúztam gondolataimmal! Megtisztelő gratulációd . Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 11:33

@merleg66: Kedves Gábor! Megtisztelő kiemelésed, remélem ez az utolsó futam, hosszúra nyúlik!
Köszönöm szívvel ,szeretettel olvasásod! Szeretettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 11:29

@Eleonora: Kedves Nóra! Örültem kiemelésednek, köszönöm szíves véleményed. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 10:54

@19611961: Köszönöm véleményed, bízom benne , hogy még korai !
Néha kikívánkozik! Szeretettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 10:52

@molnarne: Kedves Ica! Köszönöm szívvel gratulációd! Szeretettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 10:50

@uzelmanjanos956: Kedves János! Megtiszelő szíves gratulációd! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 17. 10:45

@195705252012: Igen, a remény az egyetlen mentsvár!
Köszönöm szívvel olvasásod, véleményed. Feri.

szalokisanyi12017. július 17. 10:33

Remek alkotás. Gratulálok! Sanyi

Metta2017. július 17. 08:29

''pofán csap a végtelen,
reményem már elégtelen,
hiú ábránd - varázspálca
nélkül szinte esélytelen,''
Legbelül ott van az a varázspálca!
Szívvel gratulálok nagyszerű versedhez!
Margit

gypodor2017. július 17. 07:48

''ez már az én utam,
indulhat az utolsó futam,
lehet az I-re pontot tenni,
s mindent, mi fáj, elfeledni.''
Nehéz szívvel írhattad, de az Í-re ráérsz pontot tenni!
Jó a vers ! Gratulálok szívvel
Gyuri

Törölt tag2017. július 17. 07:44

Törölt hozzászólás.

orok.szerelem552017. július 17. 01:10

Kedves Feri, aggodalmad indokolt:
,,pofán csap a végtelen,
reményem már elégtelen,
hiú ábránd - varázspálca
nélkül szinte esélytelen,''
Remek, igaz patrióta, verset írtrál szívvel szeretettel olvastam.
Szívből gratulálok!
Margit

Barthal2017. július 16. 22:10

Kedves Feri!
A cím és a tartalom szerint az egyén sorsa elválaszthatatlan a haza sorsától, bár kissé megtéveszti az olvasót az utolsó előtti és záró strófában megszólaló lírai én, vagyis a költő sorsának beteljesedése:
''tán marad tenyérnyi nyughelyem,
ez már az én utam,
indulhat az utolsó futam,
lehet az I-re pontot tenni,
s mindent, mi fáj, elfeledni.''
Zaklatott történelmünk is megérdemelné az i-re a pontot!
Tetszett sokatmondó alkotásod!
Küldöm a szívet érte: Ági

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 21:44

@keva526: Kedves Éva! Örülök véleményednek, kiemelésednek
úgy veszem észre megosztja a vers az olvasókat! Mindenki másképp ertelmezi!
TE jól ertelmezed! Köszönöm szíves olvasásod! Feri.

Martonpal2017. július 16. 21:30

Hát ,valóban nagyon hiányzik egy varázspálca.
Remek verset írtál,de azért még ne búcsúzzál.Ha utána gondolok ,kezedbe a lehetőség,Te vagy a varázspálca.
Szívből gratulálok...attila

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 21:27

@JohanAlexander: Kedves János! Sokan nem érzik ki a sorok közül,
hogy aggodalmam nem magamért szól, hanem kicsiny szeretett országunkért!
S ha hazánk sorsa rossz irány ba mutat, a mi sorsunk is megpecsételődik!
Köszönöm kiemelésed, szíves véleményed! Feri.

merleg662017. július 16. 20:54

Kedves Feri!

ez már az én utam,
indulhat az utolsó futam,
lehet az I-re pontot tenni,
s mindent, mi fáj, elfeledni.

Igen lehet, de idő előtt nem érdemes. Hisz a sors könyvének fejezeteit magad írod. Kezedben az életed varázspálcája, hát használd jól és még sokáig. Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

Eleonora2017. július 16. 20:23

''pofán csap a végtelen,
reményem már elégtelen,
hiú ábránd - varázspálca
nélkül szinte esélytelen,''

De az a kezedben van!
Szívvel
Nóra

196119612017. július 16. 20:11

szép búcsúzás... -remélem még korai
gratulálok
szívvel, szeretettel
Árnyék és Fény

molnarne2017. július 16. 19:53

Fájdalmasan szép soraidhoz szívem hagyom szeretettel:ICA

uzelmanjanos9562017. július 16. 19:40

Fájdalmasan szép sorsversedhez poéta szívvel gratulálok:János

1957052520122017. július 16. 19:23

Vannak az embernek ''ilyen''pillanatai is, a remény átsegít a bajon, gondon.
Szívet hagyok , Irén

keva5262017. július 16. 19:15

''lehet az I-re pontot tenni,
s mindent, mi fáj, elfeledni.''...így igaz!
Nagy élmény volt a versed, kedves Feri.
Szívem hagyom, Éva

JohanAlexander2017. július 16. 18:48

''...mezőnyi hazám vérző sebhelyem,
álmodva ébredő, bimbózó virág,
tán marad tenyérnyi nyughelyem, ''

Kedves Feri, nagyszerű versed, szívet érdemel!

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 18:42

@rojamsomat: Kedves Tamás! Köszönöm véleményed! Köszönettel tartozom , hogy sok erőt, egészséget kívántál,
én pedig viszont kívánom! Szeretettel, barátsággal. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 18:35

@pete57: Kedves Margitka! Bízom benne, hogy még sokára kerül pont az I re!
Köszönöm szíves olvasásod! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 18:25

@Maria_HS: Kedves Maria!
Köszönöm , hogy csodálatosnak olvastad!
Megtisztelö szíves gratulaciód ! Szeretettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 18:23

@1-9-7-0: KedvesAnikó! Köszönöm kiemelésed, az utolsó futam még lehet ( remélve) hosszú is!
Megtiszelő szíves gratulációd! Szeretettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 18:06

@Golo: Kedves Radmila! A hazáért való aggodalom jobban motivált
mint saját sors miatti! Köszönöm véleményed, kiemelésed, szíves gratulációd! Szeretettel Feri.

rojamsomat2017. július 16. 18:04

Kedves Feri, csodásan szép megható a versed!
Az i re a pont ráér még, sok erőt egészséget kívánok szeretettel,,barátsággal,
szívvel,,Tamás

pete572017. július 16. 18:03

''foltokban hámló veretes múltunk
szentképekben maradandóvá változott,
szívünk fájó képzeleteknek áldozott,''
Remek sorok, bár a hangvétel szomorú...
Az í-re a pontot még ráérünk feltenni, írj inkább még sok jó verset!
Szívvel olvastalak:
Margit

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 18:01

@Elise: Az l - re a pont mindenhogy felkerül! Legfeljebb egy kicsit elodázzuk!
Köszönöm! Szeretettel .Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 17:49

@szanto44gabor: Kedves Gábor! Köszönöm gratulációd! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 17:47

@Zuzuke: Kedves Márti! Örülök, hogy tetszik! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 17:45

@Rozella: Igen, adhattam volna cimnek, '' A mi utunk''
Köszönöm véleményed, kiemelésed, megtisztelő gratulaciód! Szeretettel . Feri.

Maria_HS2017. július 16. 17:29

Idézhetném az egész verset..oly csodálatos minden sóra.
Szívvel, szeretettel gratulálok.
Maria

1-9-7-02017. július 16. 17:25

''ez már az én utam,
indulhat az utolsó futam,
lehet az I-re pontot tenni,
s mindent, mi fáj, elfeledni.'' még biztosan nem ez az utolsó futam!!!!! úgy hogy fel a fejjel és csak keményen Szívvel gratulálok versedhez Anikó

Golo2017. július 16. 17:08

hűlt csontujjaival tapogat a világ,
mezőnyi hazám vérző sebhelyem,
álmodva ébredő, bimbózó virág,
tán marad tenyérnyi nyughelyem,


Kedves Ferenc!

Elkeseredés, csendben kimondott fájdalom, sőt felkészülés az utolsó útra.
Szeretettel és tisztelettel gratulálok szívet hagyva versednél: Radmila

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 17:05

@Evanna: Kedves Éva! Köszönöm szívvel olvasásod, vélemenyed! Feri.

Elise2017. július 16. 17:03

Szerintem korai még az I-re a pont! Lapozz még rá jó pár évet és sok-sok hónapot! Szívvel, szeretettel!
Elise

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 16:59

@adamne: Kedves Manyika! Örülök, hogy tetszett, hazáért, a sorsokert aggódó versem!
Köszönöm szívvel, szeretettel gratuláltal! Szeretettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 16:56

@kokakoma: Kedves János! Mar nem csak az én utam, hanem a miénk!
Köszönöm szívvel gratulációd! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 16:51

@kincseshaz: Kedves Ilona! Megtisztelő ,hogy nagy versnek aposztrofáltad gondolataim,
Köszönöm kitüntető véleményed, egy körre még beszállok! Szivvel gratulációd külön köszönöm!
Tisztelettel. Feri.

Törölt tag2017. július 16. 16:50

Törölt hozzászólás.

Zuzuke2017. július 16. 16:47

Tetszik...szívet hagytam! Márti

Rozella2017. július 16. 16:46

''sziklákon, fent ormokon dübörgő lavinák,
múló időnkön rozsdának tűnő patinák,

foltokban hámló veretes múltunk
szentképekben maradandóvá változott,
szívünk fájó képzeleteknek áldozott,
hazányi vérző mezővé alakultunk,''

Nagyon szép vers! Átérezhető minden sora! Szíved-lelked ide köt..ez a TE a mi utunk is... Szeretettel gratulálok, Róza

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 16:42

@anci-ani: Kedves Ancika! Jól írtad, nem tudjuk mi jön, mi jöhet még!
A remény visz előre bennünket! Köszönöm szíves gratulációd! Szeretettel. Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 16:39

@NoemiEniko: Kedves Noémi! Mindig értő véleményed,köszönöm!
Verses hozzászólasod megtisztelő, ugyanúgy mint szívvel gratulációd!
Szeretettel, tisztelettel köszönöm! Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 16:33

@editmoravetz: Editke! Megtisztelő, hogy két szakaszt is kiemeltél,

a haza sorsáért aggódás, sajat sorssal egybekötve, motiválta gondolataimat!
Köszönöm szíves véleményed, gratulációd ! Szeretettel . Feri.

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 16:28

@SzaipIstvanne: Kedves Mária! Köszönöm szíves olvasásod, gratulációd! FERI.

Evanna2017. július 16. 16:27

''...mindent, mi fáj, elfeledni.'' - orvosság mindenre!

Szívvel olvastam sors-versedet!
Evanna

Pflugerfefi(szerző)2017. július 16. 16:27

@Osel: Köszönöm értő vélemenyedet, a haza sorsa ugyanúgy érdekli
az embert mint a sajátja! Szíves gratulációd megtiszteĺő. Feri.

adamne2017. július 16. 16:19

Fantasztikusan jó verset írtál kedves Feri!!! Mély gondolataidat
szívvel, nagy szeretettel olvastam. Gratulálok. Manyi

kokakoma2017. július 16. 15:53

Igen: járd a saját utad,de figyelj,hogy hová lépsz! Szívvel gratulálok. János

kincseshaz2017. július 16. 15:27

Nagy nemzeti romantikusaink gondolkodtak ilyen felelősséggel a haza sorsáról, mint Te. ''Az utolsó futam'' nem most kezdődik, még néhány körre be kell szállnod.
Nagy verset írtál! Szívet hagyok nálad. Ilona

anci-ani2017. július 16. 14:43

''hűlt csontujjaival tapogat a világ,
mezőnyi hazám vérző sebhelyem,
álmodva ébredő, bimbózó virág,
tán marad tenyérnyi nyughelyem,''...
Sajnos még nem tudjuk mi jöhet, de reménykedni kell
kedves Feri!
Szívvel, szeretettel gratulálok:
Anci

NoemiEniko2017. július 16. 14:31

,,ez már az én utam,
indulhat az utolsó futam,
lehet az I-re pontot tenni,
s mindent, mi fáj, elfeledni.,,
Kedves Feri,
te az i-re már feltetted a pontot,
választ az élet ad majd,megannyi ponton.
Jussod is megkapod,szeretetben,
de ha itt lent nem,majd odafönt a mennyekben.
Szívből gratulálok!
Szívvel Noémi Enikő

editmoravetz2017. július 16. 13:37

''hűlt csontujjaival tapogat a világ,
mezőnyi hazám vérző sebhelyem,
álmodva ébredő, bimbózó virág,
tán marad tenyérnyi nyughelyem,''

Megrázó képek -

Azért tartogattál a végére picinyke reményt:

''ez már az én utam,
indulhat az utolsó futam,
lehet az I-re pontot tenni,
s mindent, mi fáj, elfeledni.''

Ezt a futamot nyerd meg!!!!
:)


Szívem nyújtom biztatóan!

Szeretettel gratulálok: Edit

SzaipIstvanne2017. július 16. 13:28

Gratulalok, remek vers, ugy erzem sokaknak ez az utja. Szivvel olvastam. Maria

Osel2017. július 16. 13:25

Az ember sorsa nem mindig úgy alakul, ahogy elképzeli.
Ahogyan a hazájáé sem.
Jó pár évvel ezelőtt sok mindent másként láttunk.
De ezt a sorsot kell vállalnunk, és a boldogságot ebben kell megtalálnunk.

Versedhez szívvel gratulálok!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom