Életvonat
Kényelmetlen perceken zakatol az élet,
kinézel a világra, de tompák a fények,
már a tájat sem látod, minden gyorsan vágtat,
ablakban a tükörképed gyűrött és fáradt.
Tűzforró homlokkal támasztod a lelkedet,
a pillanat robog, agyad egyre üresebb,
próbálkozol ócska, semmitmondó szavakkal,
de mindent elnyom a zakatoló vonatzaj.
Fém a fémen csikorog, összeszeded magad,
ez itt a végállomás, nem kellenek szavak,
leszállni készülsz, válladat nyomja a múltad,
de sötétbe lépsz, ahol a fények rég kihunytak.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
versutus(szerző)2019. november 8. 15:10
@Csendhangjai: Köszönöm szépen a bizalmat Klára, remélem az a kevés többi is tetszett. :-)
Csendhangjai2019. november 7. 18:12
Kedves Csaba!
Eddig csak két versednél jártam, de biztosan tudom, hogy a többi is szívet érdemlő alkotás!
Klára
versutus(szerző)2019. november 6. 18:29
@Eci: Köszönöm kedvességed, megtisztelő.
Eci2019. november 4. 19:37
Kedves Csaba! Nagyon szép versedhez szívből gratulálok. Figyelőmbe vettelek, hogy követhesselek. Szívvel, szeretettel Edit
Zakeus2017. június 29. 11:10
Szomorú, de őszinte és tartalmas versedhez szívvel gratulálok!
Motta2017. június 29. 09:05
Kicsit szomorú ez az életvonat.
szivvel olvastalak
Motta
kovjoe2017. június 28. 21:41
Maradok figyelve;-). J.