Szerző
Uzelman János

Uzelman János

Életkor: 63 év
Népszerűség: 397 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 738 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. június 6.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék
Kedvencnek jelölték (77)

Uzelman János

Állatkerti séta

A szép nyári napsütésben
gyerünk el az állatkertbe,
meglátjátok, milyen remek,
sok kis pónin apró nyereg,
lovagolnak a gyerekek,
hisz tombol a nyári szünet.

Merre menjünk, jobbra, balra,
vár reánk itt ezer csoda,
elefántok trombitálnak,
örülnek a csodás napnak,
közben almát ropogtatnak,
majd friss vízzel zuhanyoznak.

A zsiráfnak hosszú nyaka,
fejét ő magasan hordja,
gondozója mossa fogát,
áll a létrán, lába citál,
nagyot tüsszentett a zsiráf,
szegény ember, messzire szállt.

Huncut fókák vígan úsznak,
most kaptak egy vödör halat,
örülnek a jó falatnak,
a rozmárok bosszankodnak,
mert a fókák gyorsak voltak,
elkapkodták a friss halat.

A lajhárok sem pihennek,
egy futóversenyt rendeztek,
startvonalnál sorba állnak,
várnak ők az indításra,
de mire a pisztoly dörrent,
elaludtak mind az öten.

Kengurunak van erszénye,
de sosem volt neki pénze,
mert ha egy kis pénze volna,
babakocsit venne rajta,
abba tolná csemetéjét,
pénztartásra az erszényét.

Lámáéknál nagy a lárma,
megszületett a kis láma.
"Lajcsi" lett a bébi neve,
hegyesen áll mindkét füle,
a kicsihez ne menj közel,
mert az anyja nyállal tüzel.

Oroszlánnak nagy a baja,
megfájdult az egyik foga,
jön az orvos sebbel, lobbal,
kezében egy nagy fogóval,
sápadt arccal, félve mondja,
végrendeletem megírtam.

Majomházban nagy az öröm,
fára mászott a kis "Ödön",
csimpánz kölyök, mint az ördög,
ugrált, repült, vígan pörgött,
egy elvétett ugrás után
földön koppant sután, bután.

A gepárdon pettyes bunda,
ékes díszét büszkén hordja,
lába hosszú, teste kecses,
bemutatón felléphetne,
de nem hívják meg szegény fejét,
mert megenné a zsűri felét.

Jegesmedve, heveskedve,
ugrott be a medencébe,
nagyot koppant szegény feje,
mert le volt a víz eresztve,
fejét fogja keservesen,
egy sisakot kell szereznem.

Két boa egymásra nézett,
ebből bizony szerelem lett,
összevissza tekeredtek,
érzelmesen enyelegtek,
egymásra csomót kötöttek,
így elválaszthatatlanok lettek.

Mosómedve annyit mosott,
minden körme tövig kopott,
sajnos, mosni így nem tudott,
gondozónak panaszkodott,
megsajnálta szegény fejét,
nekiadta mosógépét.

Ha a mai séta tetszett,
legközelebb újra gyertek,
látnivaló van még ezer,
szurikáta, púpos teve,
búbos vöcsök, barnamedve
várnak ránk az állatkertbe.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Doli-Erzsi2017. június 20. 14:53

Jól esett ez az állatkerti séta!
Szívvel gratulálok a remek versedhez!
Erzsi

zeleizo2017. június 17. 16:23

Kellemes kedvcsináló. Jókedvű, humoros versedhez szívből gratulálok!
Szívet hagyva, Zoli

jozsefsoltcsosz2017. június 16. 10:33

Élethű sétád rabul ejtette figyelmemet, köszönöm (szívvel).- Üdv. Józsi

Liwet2017. június 16. 08:43

Kedves János, jól esett veled ez a kis humoros állatkerti séta!
Itt a vakáció, mehetünk a gyerekekkel együtt mi is nézelődni.
Szórakoztató, nagyon szeretető versedhez gratulálok!
Szép nyári időt neked!
üdvözlettel
Liwet

poepoe2017. június 15. 10:27

S ha még az állatok is hallanák...!!! :-)

angel142017. június 14. 10:49

Kedves Jànos! Remek, humorral àtszőtt versedhez szívvel gratulàlok! Szeretettel: Gabi

Ferencem2017. június 13. 18:50

Kedves János! Ez megzenésítésre vár! Ötletes. Üdvözöllek. Feri

Jelter2017. június 13. 17:45

Versedet olvasva szinte életrte kel at állatkert, szivvel olvastalak: József

hillailaszlo-ve2017. június 12. 23:15

Kedves János barátom!
Humorral átszőtt állatkerti sétád
remekbe sikerült!
Mintha ott járnánk veled!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Barátod Laci

pipiter2017. június 12. 17:18

Csak gratulálni tudok...
Judit

JohanAlexander2017. június 12. 12:41

Vidám versehez, hatalmas szívet hagyok!

k.laszlo2017. június 10. 20:48

Minden sorodból csöpög a szeretet!!!! Áldott legyen az Írásod Kedves Barátom!!
Nagy szívet hagyok János! Kóródi Laci

kintkong102017. június 9. 17:25

Jó volt együtt az állatkertben. Gyermekkoromban rengeteget voltunk. Szívvel: J.

Andicsek2017. június 9. 13:57

Örömmel olvastam, élmény volt veled sétálni :) kedves János!
Őszinte szeretettel és szívből gratulálok : Andi

Mikijozsa2017. június 9. 11:21

Valóban mozgalmas pillanatokat vetettél papírra, vagyis netre, na mindegy, azért mondom, hogy mozgalma, mert nagyon jóé előadtad, szívvel gratulálok.

Chikes2017. június 8. 22:55

Kedves János!

Igazán humoros, szórakoztató állatmesédhez
nagy-nagy szívvel gratulálok! :)

Szeretettel:
Hajni

M.Laurens2017. június 8. 21:00

Kedves János! Szívet hagyva gratulálok soraidhoz.
/ Miklós /

uzelmanjanos956(szerző)2017. június 8. 12:13

@Nichi-ya: @dobosigyorgy: @Olveti: @111111: @PiszarEva: @adamne: @attgreen: @jocker: @Shanti7: @gypodor: @Kicsikinga: @Meroni: @Golo: @rojamsomat: @ereri: @m.falvay: @schvalmrozsa: @merleg66: @keva526: @lakovics: @donmaci: @Martonpal: @meszaroslajos60: @remember: @Elise: @dvihallyne45: @GreyMouse: @orok.szerelem55: @Agi63: @Merluccius: @lejkoolga: @kincseshaz: @ArnyekEsFeny: @Motta: @vargaistvanneel: @gelnadi-gabor: @pintyipontyi: @Rozella: @Osel: @Pflugerfefi: @edars: @195705252012: @LIne: @kokakoma: @Metta: @1-9-7-0: @SzaipIstvanne: @Zsuzsa0302: @feri57: @egrizsoka: @pete57: @anci-ani: @B...yL...o: @editmoravetz: @kicsikincsem: Kedves Barátaim, szeretett poéta társaim! Nagy örömet okoztatok nekem, hogy ennyien elkísértetek erre a kis humoros állatkerti sétára. Külön köszönöm a szívecskéket, legyen szép napotok baráti szívvel:János

Maria_HS2017. június 8. 12:00

Köszönöm a sétát, szívet teszek versedhez.
Maria

Nichi-ya2017. június 8. 10:34

Nagy élmény volt olvasni vidám, szórakoztató alkotásod. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

dobosigyorgy2017. június 7. 21:11

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Baráti üdvözletem:-Gyuri

Olveti2017. június 7. 19:31

Szép vers ez az állatokról! Jó volt olvasni!

Schmidt-Karoly2017. június 7. 18:24

Kedves János!
Értékelem eme írásodat, mert ugye kellett hozzá a gondolat, tapasztalat, vagy képzelet és kellett hozzá a toll is. Te mindegyikkelel rendelkeztél e vers megírásakor. Most azonban lehet, hogy egy kicsit ünneprontó leszek, de már a cím olvasásakor nekem az jutott az eszembe, hogy csak az ember hiszi azt ezekről az állatokról, hogy ''örülnek a csodás napnak,''. Számukra ez a létforma börtön, nem a saját életüket élik. Ha az ember kerülne ilyen helyzetbe vajon létesítene egy ilyen ''állatkertet? Azt tudod ugye, hogy ez utóbb írottakat nem Neked címeztem!
Jó egészséget kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

1111112017. június 7. 18:16

Vidám hangulatú versed sok állat mókás gondolatát-tettét idézve mosolyt csalt arcomra, szeretettel, szívesen olvastalak. Piroska

PiszarEva2017. június 7. 17:54

Nagyon jót szórakoztam, legközelebb is veled tartok!
Gratulálok!
Éva

adamne2017. június 7. 17:51

Jó volt veled ez a séta kedves János.- Gratulálok remekül
megírt versedhez szívvel, szeretettel:Manyi

attgreen2017. június 7. 13:30

Remek volt veled sétálni és el sem fáradtam:))
Gratulálok, Attila

jocker2017. június 7. 13:24

Fölséges a leírásod és jó volt veled ott kirándulni! Én mér sokszor voltam ott, de nem tudom megunni! Most is nagy élményt kaptam.
Elismeréssel, barátsággal gratulálok:
jocker/Kíber/Feri

Shanti72017. június 7. 12:13

Kedves János! Nagy örömmel jártam be veled ezt a csodálatos utat. Ha megengeded legközelebb is útitársad leszek. Szeretettel hagyok szívet Shanti
''Lámáéknál nagy a lárma,
megszületett a kis láma.
''Lajcsi'' lett a bébi neve,
hegyesen áll mindkét füle,
a kicsihez ne menj közel,
mert az anyja nyállal tüzel.'' nagyon jó!

gypodor2017. június 7. 10:14

Lenyűgöztél az állatkerti sétáddal... Eltátottam a szám!!!
Tetszik.
Szívvel
Gyuri

gypodor2017. június 7. 10:13

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Kicsikinga2017. június 7. 09:52

Ez csuda aranyos volt! Jól megnevettettél egy párszor!
Köszönöm szépen!

Meroni2017. június 7. 08:48

Remek állatkerti barangolásban volt részem valóban, ...tetszetős és kedves alkotásodhoz, szeretettel, szívvel gratulálok! Roni

Golo2017. június 7. 07:59

Jó hangulatban sétáltam az állatkertben.
Szívvel és szeretettel gratulálok: Radmila

rojamsomat2017. június 7. 06:56

Remek a versed kedves János!
Vidám hangulatú!
Szívvel,,Tamás

ereri2017. június 6. 23:03

''nagyot tüsszentett a zsiráf,
szegény ember, messzire szállt.''

Kedves János! Sétád változatos és szórakoztató volt, szívesen tartok veled máskor is, ha te leszel az idegenvezetőm :) Elismerésem és szívem hagyom soraid mellett szeretettel: E. E.

m.falvay2017. június 6. 22:40

Köszönöm a vidám állatkerti sétát , végre láttam gepárdot
Szívvel Miki

schvalmrozsa2017. június 6. 22:08

Élménydús séta volt gratulálok!
Szívvel: Rózsa

merleg662017. június 6. 21:50

Kedves János! Én biztos, hogy jövök. Szeretem az állatkertet, általad ''megénekelve'' még jobban. Remek versedhez nagy szívet hagyva gratulálok. Szeretettel: Gábor

https://youtu.be/JMT6PuVp0gA

keva5262017. június 6. 21:42

Igazán remek volt a séta, jól szórakoztam.
Köszönöm, János!
Szívvel, Éva

lakovics2017. június 6. 21:33

Én jövök! :)
Szívvel!
Erzsi

donmaci2017. június 6. 21:32

Nagyon tetszett! Szívvel olvastam: Józsi :)))

Martonpal2017. június 6. 21:24

Jöhet a''látnivaló'' ha van még ezer.remek bemutató.
Szívvel gratulálok...attila

meszaroslajos602017. június 6. 21:20

Kedves János!
Remek sétát tettem veled az állatkertben, humoros versedet szívvel olvastam, Lajos.

remember2017. június 6. 21:14

Ötletes alkotás. Ahogy egymás után megjeleníted az állatokat felsorolva tréfás tulajdonságaikat, elismerése méltó. Szívvel olvastam, gratulálok János.

Elise2017. június 6. 21:02

Könnyed, humoros séta az állatkertben, szinte minden állatot felsorakoztattál! Szívvel olvastalak!
Elise

dvihallyne452017. június 6. 20:57

Humoros állatkerti sétádhoz szívvel gratulálok!! Sarolta :)))))))))

GreyMouse2017. június 6. 20:54

Kedves János!

''Mosómedve annyit mosott,
minden körme tövig kopott,
sajnos, mosni így nem tudott,
gondozónak panaszkodott,
megsajnálta szegény fejét,
nekiadta mosógépét.''

Kiadós állatkerti sétádat üdítő élmény volt olvasni. Humoros bemutatód remekül sikerült. Felhangolta az estémet.
Tisztelettel: GéeM.

orok.szerelem552017. június 6. 20:53

Kedves János, régen voltam állatkerten, jó volt veled végig járni.
Kedves, vidám versed élmény volt olvasni.
Szívből, szívvel, szeretettel gratulálok!
Margit

Agi632017. június 6. 20:24

Nagyon vidám, jó volt olvasni!

Merluccius2017. június 6. 20:23

Aranyos! Szép munka!
M.

lejkoolga2017. június 6. 19:45

Örömmel sétáltam veled, kedves János!
Jó volt olvasni vidám versed!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

kincseshaz2017. június 6. 19:45

De jó volt veled sétálni!
Szeretettel szívet hagyok nálad. Ilona

ArnyekEsFeny2017. június 6. 19:43

Jó kis állatvers , ajánlanám a gyerekeknek is...

Árnyék és Fény

Motta2017. június 6. 19:19

Jó kis állatkerti séta volt.
szivvel olvastalak
Motta

vargaistvanneel2017. június 6. 19:14

Kedves János!

Elsétáltam a humoros, kedves állatkertbe....:)
Szívvel, szeretettel gratulálok
Erzsi

gelnadi-gabor2017. június 6. 19:12

Örömteli állatkerti séta - gyerekekkel biztos sikerprogramm. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

pintyipontyi2017. június 6. 18:52

Remek! Szívből gratulálok!
Ilon

Rozella2017. június 6. 18:50

Hűű, de rég voltam állatkertben, szinte kedvet kaptam... :) nagyon jó,vidám kis vers, köszi a mosolyt!! :) Szeretettel, Róza

Osel2017. június 6. 18:34

Vidám séta volt:)
Gyermekkorunkat idézi fel, és a mai gyermekeknek is színesen mesél.

Versedhez szívvel gratulálok!

Pflugerfefi2017. június 6. 18:26

Szuper! Várom a következő állatkerti sétát, remek lett.
Gratulálok szívvel, szeretettel. Feri.

edars2017. június 6. 18:17

Nagyszerű vers, szívvel olvastam. Edina

1957052520122017. június 6. 18:15

Kedves, humoros sétát élmény volt olvasni kedves János.
Szívvel gratulálok , Irén

LIne2017. június 6. 18:14

'' Ha a mai séta tetszett,
legközelebb újra gyertek,''
Kedves invitálás. :)
Séta az állatkertben, ...jó téma.

Gratulálok János! :)

Eta

kokakoma2017. június 6. 18:14

Épp időben érkezett versed, már terveztük az állatkert meglátogatását, de versed olvasása után még nagyobb a lendületünk. Szívvel Druszád.

Metta2017. június 6. 18:06

Kedves János!
Szívből köszönöm az élményt,mit versed olvasása során kaptam.
Csodás humorral,és rímekkel írt sorok!
Szívvel olvastam!
Margit

1-9-7-02017. június 6. 18:03

Kedves János köszönöm ezt a kellemes sétát jó humorral megírt versedhez szívvel szeretettel gratulálok Anikó

SzaipIstvanne2017. június 6. 17:38

De JO kis vers. Olyan jok a rimek, az allatok leirasa. Tobbszor is elolvastam, saeretem az ilyen jokedvu meses torteneteket, szivvel olvastam.

Zsuzsa03022017. június 6. 17:16

Szép, humoros vers! Szívvel, szeretettel olvastam : Zsuzsa

feri572017. június 6. 17:11

Szép humorral fűszerezett versed tetszik.
Szívvel olvastam.
Feri

egrizsoka2017. június 6. 17:10

Szívből gratulálok János! Remek, kedves, hangulatos vers!
/Neked elmondom titokban, bűnténynek tartom az állatok fogva tartását. Megszüntetném az állatkerteket, a cirkuszi állatbemutatókat meg pláne. De ez szépséges versed értékén mit sem változtat./
Baráti öleléssel és szívvel:
Zsóka

pete572017. június 6. 17:06

Legközelebb újra jövünk!
Addig is egy szívet küldünk!

B...yL...o2017. június 6. 16:58

Nagyszerű versed Editnek nem tetszett, mert nincs benne delfin, az ő kedvence. Legközelebb légy szíves írj bele egy delfint is!
Viccen kívül: szép verset írtál, verstanilag is nagyon jót.
Szeretettel:
Laci

anci-ani2017. június 6. 16:38

Nagyszerű, csodálatosan szórakoztató, humoros állatkerti sétában volt részem!!!Szívvel, szeretettel gratulálok remek gyerekversedhez kedves János!
Anci

editmoravetz2017. június 6. 16:36

Drága Jancsi!

Megelőztél!!!!
Épp most készült el az Aprófalviak utazásáról a beszámolóm - persze, messze nincs ilyen humorral megáldva.
Örülök, hogy olvashattalak - szeretettel tartottam veled az Állatkerti sétán!

Edit

kicsikincsem2017. június 6. 16:34

Jó kis séta volt. Mosollyal, szívvel gratulálok.
Icus

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom